Lourdes 4
A Szeplőtelen Fogantatás
Bernadett Soubirous sem kerülte el az igaz látnokok sanyarú sorsát. Kétségbe vonták elméjének épségét, csalással vádolták, letartóztatták, kicsúfolták, fenyegették stb. Bernadett és családja is sokat szenvedett az emberek értetlen zaklatásaitól és nemegyszer rosszindulatú viselkedésétől. A látnok félt a plébánosától is, akit felelősségénél fogva, természetszerűleg gyötörték a kétségek. Peyramale plébános stílusában nem tagadta meg korát. Jó szándékból szerette volna megismerni az igazságot és bizony elég kemény volt a kis látnokhoz. Ráadásként néha úgy tűnt, hogy minden égi és földi segítség magára hagyta Bernadettet, hiszen a plébános március 2-i, a jelekre vonatkozó kérése nem teljesült, s nem virágzott ki a vadrózsabokor. Sőt egészen más történt: a látnok térden csúszkált, füvet evett, sáros vízből ivott és összekente még az arcát is, stb. A többszáznyi csodaváró számára nevetség tárgyává vált. (A mai látnokok intelmére: Az igazi kiváltság többnyire nem jár dicsőséggel, sőt a legmélyebb megaláztatásokat is el kell szenvedni – ráadásul – emberileg ítélve, látszólag fölöslegesen. Ez pedig átmenetileg, még az igaz látnok hitelét is megrendítheti a környezete számára!)
Lourdes-ban az első csodálatos gyógyulások már a jelenés napjaiban bekövetkeztek. Ennek ellenére hadjárat indult mind Bernadett, mind pedig a forrás ellen. Rendőrségi eljárások, a barlang betömése, deszkapalánk felállítása, tiltások stb. következtek. 
A lourdes-i barlang körül kialakult zavaros helyzetet csak legfelsőbb utasításra sikerült megszüntetni, tekintve, hogy III. Napoleon császár és szbdkműves vezér, gyógyíthatatlan kisgyermeke is felépült a Lourdes-i forrás vizétől!
A forrás és az első gyógyulások nem győzik meg az emberek jó részét. A plébánost sem! Egyértelmű jelre vár, de végül az 1858. március 25-i jelenés alkalmával erre is sor kerül. A szép hölgy a gyermek megismételt kérdésére megmondja végre a nevét: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás." Bernadett, amennyire csak tud, futva teszi meg az utat a plébániáig s magában ismételgeti a hölgy nevét, nehogy elfeledje, hiszen fogalma sincs arról, mit is jelentenek a szavak. Amikor az asztmás gyermek a plébániához érkezik, s kinyitja a kaput, éppen szembe találja magát az udvaron sétáló plébánossal. Lihegve, szinte fuldokolva csak ennyit tud mondani: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás." René Laurentin ezt írja a jelenetről: "Peyramale meginog az ütés alatt". Megkapta tehát a jelet. Lépnie kell az ügyben. A hölgy neve mindenkit megdöbbentett hiszen, még a művelt hívők körében is alig tudták néhányan, hogy IX. Piusz pápa négy évvel korábban, 1854. március 25-én hirdette ki a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. (A mai látnokok intelmére: Az hiteles üzenetek, leggyakrabban meghaladják a látnok természetes tudását.)
