HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben... (Mt 24,4-5)

Válasszuk el a búzát a pelyvától!

      Figyelemre méltó, hogy (az állítólagos) Garabandál-i jelenésben a Boldogságos Szűzanya világos próféciát adott Conchita Gonzálesnek 1962 decemberében: "Miután a garabandáli jelenések véget érnek, számtalan hamis Mária-jelenés kezd majd burjánzani az egész világon! Látszólagos csodákat tesz majd az ördög, melyek oly meggyőzőek lesznek, hogy a legodaadóbb katolikus hívek is megtévednek. Ezen hamis jelenések és üzenetek célja az igaz üzenetekről való figyelem elterelés, hogy az emberek sokaságát készületlenül érje az Istentől jövő garabandáli Figyelmeztetés. A Nagy Csoda alkalmával lehullik a lepel a hamis jelenésekről és láthatóvá válnak valódi céljaik". (Ennyi! Ha a garabandáli Mária-jelenések hiteléről még nem is nyilatkozott az Egyház, az eltelt 50 évnyi "gamálieli" idő már gondolkodóba ejthet bennünket, nem beszélve a fenti állítólagos üzenet kétségtelen realitását illetően!) 

     1882-ben, Krisztus kinyilatkoztatta a stigmatizált Marie Julie Jahenny-nek: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által". Ez a jóslat, mely teljesen egybehangzik a Szent Szűz La Salette-ben (és Garabandálban) tett kijelentéseivel, végül is teljes mértékben teljesült. Mára szinte megszámlálhatatlan az üzenetközlők száma, sőt némelyek akár 10-20 kötetnyi "követendő üzenetet" produkálnak (íráskényszerrel vagy automatikus írással)!  FORRÁS  felhasználásával.)

A vég nélküli üzenet és a könyvtárnyi nagyságrendű közlések eleve gyanúra adhatnak okot! Nézzünk csak utána, hogy a valódi magánkinyilatkoztatások esetében a üzenetek vagy az esetleírások egyetlen kötetbe gyűjthetők! Az egyik napról a másikra írómédiummá váló "termékeny" látnokok sajnos, többnyire nem is tudják, hogy a megtévesztő szellemnek tesznek szolgálatot, a máriás-katolikus lelkület megosztásával vagy általánosságban, a jelenések iránti belefásultsággal! Sajnos mindig akadnak "egyéni babérokra" pályázó atyák, akik felkarolnak némelyeket ezen inspirációban szenvedők közül, ha ugyan nem maguk a lelkivezetők írják az üzeneteket! 

      Az imádságos, őszinte lélek, számos olyan árulkodó jelet fedezhet fel, melyekkel azonnal felismerhetők a hamis jelenések. Ezekre jellemző, hogy valamiképp mindig magukon hordozzák az Egyházzal való szembekerülés, az engedetlenség lehetőségét! Például, az egyházi hatóság részérőli egy esetleges korlátozás, vagy tiltás esetén, sokan a papjuk, püspökük ellen fordulnának! Látványosan kibukkan az üzleti, pénzügyi rászervezés (csodafotók, érmek, szobrok). Szinte biztos az is, hogy valami új imát és rózsafüzért is összeállítanak, mert a lényeg, hogy az eredetit (a 'domonkos' rózsafüzért) ne igen mondják! (Hallottam már olyan okoskodást, hogy "az ördög nem fogja azt kérni, hogy imádkozzatok"! Jaj, dehogynem! Most, hogy érzi már a vesztét, a kisebb jót is képes ajánlani a nagyobb jóból való kizárásért: "imádkozz, de nem azt, hódolj Istennek, de ne ott", stb! (Aztán majd szép óvatosan nézz körül, hogy hová is keveredtél!) Ha legkisebb kételyed is van, fordíts hátat a nagyfigyelmeztetes.hu üzeneteinek és ragaszkodj kizárólag az Evangéliumhoz! Meglásd nagy kő fog leesni a szívedről! Ne félemlítsen meg a ravaszkodó fenyegetés és megfélemlítés! Krisztus azt mondta én veletek vagyok minden nap a világ végéig! (Mt 28,20), ám ezt az Evangélium szerint mondta!

      Nyilvánvaló, hogy az Egyháznak nagyon körültekintően kell ezekben a dolgokban állást foglalnia! Egy valódi magánkinyilatkoztatás látnoka és terjesztői környezete, nyomban leáll egy esetleges egyházi tiltás esetén! 

1) A Szent Szűz Garabandalban csak a látnok Conchitával közölte a Figyelmeztetésre vonatkozó jövendölését. Conchita keveset mondhatott el a tartalmából – de a dátumból semmit.
Hogyan lehetséges, hogy most Jézus, figyelmen kívül hagyva szeretett Édesanyja határozatát – egyszerre csak úgy –, félresöpöri a titkot és részletekbe menően mindent feltár? Nem lenne egység köztük?
2) Mária Julianna a Nagy figyelmeztetésről – mint az előző részekből olvashattuk – fenyegetőn, Isten igazságosságának haragjáról beszél. Ezzel szemben:
A garabandáli közlés szerint a Figyelmeztetés, Isten Irgalmasságának jeleként fog megmutatkozni.
Fausztina nővér is hasonlóképp ír erről: „Írd a következőket: Mielőtt igazságos Bíróként megjelennék, először eljövök mint az irgalmasság Királya. Mielőtt az igazság napja elérkezik, az embereknek a következő jel adatik az égen: Kialszik minden fény az égen, és nagy sötétség lesz az egész földön. Akkor megjelenik az égen a kereszt jele, és az Üdvözítő kezeinek és lábainak sebhelyeiből hatalmas fénysugarak áradnak ki, melyek egy ideig bevilágítják a földet." (Napló 83)
Tehát a Figyelmeztetés, az Úr irgalmasságának nagy kegyelme számunkra (és nem a rettegett megrázkódtatásé)!
3) Egyetlen próféta sem rejtőzött el: az Ószövetség prófétái mind ismertek voltak a nép körében!
Az egyházilag jóváhagyott látnokok is, valamennyien ismertek voltak. Beszéltek velük, faggatták őket és ki voltak téve mindenfajta zaklatásnak, fenyegetettségnek. Ezt a fájdalmas sorsot ők mindenki előtt felvállalták Istenért és a lelkek megmentéséért. Egyik se bújt el. Lásd: Labouré Szent Katalin, Szent Bernadette, Fatimai gyermekek, Fausztina nővér, Erzsébet asszony, miként a misztikusok, de a garabandáli gyermekek sem. A tanúságtétel áldozatokkal jár és ennek vállalása is bizonysága az általuk képviselt ügynek!
4./ A szentek-misztikusok, igaz látnokok legelső és legfontosabb ismertetőjele az alázatosság. Az alázatosság pedig az engedelmességben mutatkozik meg!
Ez olvasható pl. Fausztína nővér Naplójában is, amikor Jézus kér tőle valamit, de kérje ki előtte elöljárója engedélyét. A főnöknő azonban megtagadta a jézusi kérést. Fausztina nővér engedelmesen fejet hajtott elöljárója határozatának, jóllehet megszeppent, hogy az Úr mit fog ehhez szólni. Jézus azonban megdícsérte engedelmességéért, mégha kérése háttérbe szorult is. Ez kedvesebb volt Jézus előtt, mintha kéréséért vitába szállt volna kiválasztottja! Mert az Úr a gyermeki alázatosságot szereti! Hasonló történeteket tudunk felsorolni Alaquoce Szent Margit és a Szeretetláng Erzsébet asszonya esetében is! (A kép csupán illusztráció a "mű ájtatosságról"!)   

veronica_lueken_experience_bayside_ny.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr225189317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása