129. Kegyelem nélkül az ember semmit sem tehet üdvössége érdekében. De Isten, aki az embert természetfölötti létre hívta, senkitől sem vonja meg a szükséges és elégséges kegyelmet. (Katolikus hittétel)
130. Az akarat a hatásos kegyelem hatása alatt is szabad marad. (Katolikus hittétel)
131. A húsvéti misztériumnak két összetevője van: Krisztus a halálával megszabadít bennünket az (eredendő) bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. (ÚK 654)
132. Krisztus minden emberért megízlelte a halált, aki valóban emberré lett, meghalt és eltemették. (vö ÚK 629)
133. A megtéréssel, szenvedélyeink viharai és énünk önző gyötrelmei elcsitulnak, és elérkezhetünk addig a pillanatig, hogy „Jézus keblén nyugodjunk”, állítják a misztikusok. A „lélek békéje” azt jelenti, hogy valódi énünk Krisztus szeretetében ver szilárd gyökeret. Új erő és öröm tölt el bennünket, és lelki szemünk előtt feltárul a parancsok értelme, felismerjük a kísértések szerepét az életünkben. (vö ÜF 57)
134. Isten hív, hogy jót cselekedjél. Jó, ha még ma teljesíted, mert holnap talán már késő lesz, vagy Isten már nem is hív többé! (Liguori Szent Alfonz)
135. Istentől mindenki megkapja a megtéréséhez szükséges és elégséges kegyelmet, még a megrögzött bűnösök is! (vö Schütz dogmatika)
136. A kegyelem – mely ingyenes ajándék – nem jár az embernek, de Isten szeretete által adható.
137. Ahhoz, hogy az ember jót cselekedjen, nem feltétlen szükséges az isteni kegyelem.(Schütz dogmatika)
138. „Isten különös kegyelmi segítsége nélkül a megigazult ember nem lenne képes kitartani megigazultságában!” (Katolikus hittétel)
139. Nincs olyan perce életünknek, melyben szünetelne Isten munkálkodása bennünk, valamely vágy, kötelesség, vagy az élet bármely megnyilvánulásaként. (De Causade SJ)
140. A halálban csupán az marad meg számunkra, amit Istenért éltünk! (Liguori Szent Alfonz)
141. Minden véget ér a földön; az öröm is, a bánat is. Az örökkévalóság azonban soha nem ér véget! (uo)
142. A földi élet úgy egyedileg, mint társadalmilag különböző lehet. Isten az emberi adottságokat nem egyformán osztja szét, hogy az emberek függjenek egymástól és gondoskodniuk kelljen egymásról.
143. Bármi baj ér, el ne csüggedj, s a reményt fel ne add! Mert ez az egyetlen, mely sírig kíséri az embert. (Cátó)
