HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

 A mától kezdett 29 poszt tárgyanyaga: miszerint a 'nagyfigyelmeztetes.hu' üzeneteinek tartalma, összeegyeztethető-e az Egyház tanításával és az üdvözülni vágyó ember józan emberi eszével?   

 A nagy figyelmeztetés, vagy amit akartok!    

       Szörföltem a neten és lám az egyik népszerű oldalon csuda dolgokat olvashattam Selymes atya előadásaként! "Többen kérdezik tőlem – írja –, hogy mi az igazi oka a hosszadalmaskodásnak, mellyel az Egyház, pontosabban a helyi egyházmegyék vizsgálóbizottsága viseltetik olyan jelenésekkel kapcsolatban, melyeknek hitelessége a napnál világosabb. (...) csupán egy rövid közmondással szeretnék válaszolni: „Jó munkának idő kell, a rossznak pedig még több.” (...) Egyáltalán nem nehéz kivizsgálni és felismerni, hogy egy jelenés vagy prófécia Istentől van vagy a gonosztól vagy pedig a szóban forgó látnok agyszüleménye. Isten, amikor ilyen módon szól hozzánk, mondjuk, úgy hogy az ég rendkívüli kegyelmi csatornáját használja, (...) ezen üzenetek Isten eredetét minden egyes alkalommal csodákkal és jelekkel erősíti meg. Tehát ismétlem – érvel Selymes atya –, nem nehéz felismerni az Istentől jövő rendkívüli eseményeket és üzeneteket. Egyrészt azért nem, mert Isten úgy alakítja a jelenések forgatókönyvét, hogy az mindenki számára könnyen felismerhető legyen, még az egyházi vizsgálóbizottság számára is, másrészt pedig tudjuk nagyon jól és tanítjuk is, hogy Krisztus az Ő Egyházát felruházta a szellemek megkülönböztetésének karizmájával."
     Már ezen sorok is elgondolkozásra késztettek, hiszen némi gúnyolódást éreztem bennük az egyházmegyei vizsgálóbizottságok iránt, akik um. szándékosan halogatják az üzenetek kivizsgálását, holott – az író szerint – a csodákkal és jelekkel megerősített Istentől jövő üzenetek eredtét "nem nehéz felismerni".

     Nos, ami a csodákat és jeleket illeti, nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hogy: "a sátán is a világosság angyalának tetteti magát'' (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt hamis csodákra képes (vö. 2Tessz 2,9). Szent Péter apostol pedig így figyelmeztet: "Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben...'' (1Pét 5,8-9). Ami az egyházi lassúságot illeti, nos, egyik bizonyosság Gamáliel bölcsessége, vagyis önmagában az IDŐ (ld. Apcsel 5, 38-39). Másutt ezt írja Selymes atya: "Természetesen azt nem tagadja senki, hogy szükségünk van óvatosságra, de nem egy beteges óvatosságra, ami az Úr Jézus szavai szerint nagyban gátolja a megtéréseket". Lásd itt!  Ugyanakkor, minden lehetséges óvatosságot kizárón, Divine Mercy üzeneteiben ezek olvashatók: "Ha elutasítjátok az Én igaz látnokaimat és prófétáimat, akkor hátat fordítotok Nekem. (2010. december 28. csütörtök; 11.00) Aki ezeket /üzeneteket/ elutasítja, egyenesen Istent utasítja el (2012. február 21.), sőt újra keresztre feszíti Jézust (vö. 2012. október 24)". Egyenesen trónbitorlónak nevezi a megválasztott pápát – és mint írja – (XVI. Benedek) „Trónját ugyan ellopták, de hatalmát nem. (2013. március 13. szerda, 17.20)” Na most akkor mi van az óvatossággal és az Evangéliummal? Mi több, ez a nemlétező „látnok” előre megjövendöli, hogy követőit bírálni és üldözni fogják a "megtévesztett, óvatos papok", amit Jézus újbóli keresztre feszítésének nevez. Idézet: (majdan) "többeket megfenyegetnek, és sok papot üldözni fognak, így kénytelenek lesznek bujkálni. (...) Mindössze annyit tehettek, hogy bíztok Bennem, és továbbra is Engem szolgáltok. Nem szabad elfogadnotok semmilyen tant, melyet számotokra ismertetnek, és melyről azonnal tudni fogjátok, hogy nincs összhangban Tanításaimmal. – Jézusotok – (2013. március 8. péntek, 14.05)" Fontos tudnunk, hogy számunkra egyetlen TAN létezik, az Üdvözítő Jézus Krisztus tanítása, mely a Szent Evangéliumban van leírva és a Katolikus Apostoli Anyaszentegyház tolmácsolja Isten népének! Üdvösséget veszélyeztető a nagyfigy.hu tanítása, mert az, hogy valamely tant követhetünk-e, mi több szolgálhatunk-e, ennek kivizsgálása és hirdetése egyedül a hivatalos Anyaszentegyház kompetenciája!!!
     De létezik egy merőben más papi hozzáállás is, aki így figyelmeztet: "A magánkinyilatkoztatások elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus így figyelmeztet erre: 'Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.' Éppen ezért kell minden esetet vizsgálatnak alávetni, tanulmányozni és állást foglalni". (Antalóczi Lajos, Jelenések üzenetek és a jövő - Kisboldogasszony Plébánia EGER 2000. 50) Nos, ha már az Evangélium hiteles szavára utalunk – melyeket nem tarthatunk merev betűknek és lelketlen szabályoknak –, akkor jelen korunk "üzenet dömpingjében" is lényeges szempont, amit Selymes atyamás beszédében kiemel Szent Páltól, miszerint "mindent vizsgáljatok meg" (1Tessz 5,21) de Selymes atya
érdekes mód nem folytatja az 5,22-vel: "Mindenfajta rossztól óvakodjatok"! – Merthogy ilyen veszély is fennállhat, és ennek lehetőségét figyelmen kívül hagyni, nagy felelőtlenség!
A fenti "megvizsgálást és óvatosságot" cáfolni látszik (mintegy feleslegesnek tartja) a http://nagyfigyelmeztetes.hu/ bevezetője, miszerint: "Ezen az oldalon a Mennyei Atya, az Úr Jézus és a Szűzanya elsődlegesen az európai prófétán, Maria Divine Mercy-n, valamint Mária Juliannán keresztül adott üzeneteit tesszük közzé, amelyek az elkövetkező időkről szólnak, minden emberhez, az Ő szeretett gyermekeikhez..." De alább látható, hogy bizony, ezek az üzenetek némelyike akár előző nap, óra-percre kapta a kiválasztott, vagyis igen frissek! Kérdem én, hogy mikor és ki vizsgálta meg ezek igaz voltát (ilyen gyorsan)? Nem beszélve arról az abszurdumról, hogy az egyházmegyei vizsgálóbizottság, miként vizsgálhat meg valamit úgy, ha még a látnok személye is rejtett? Mert e nagy-szerénységű látnok, nem kevesebb, mint az "Isteni Irgalmasság Máriájának" nevezi magát! Mert egy kivizsgáláshoz, bizony egyik lényeges kritérium a kiváltságolt személyének ismerete, a vizsgálata is!
     Kérdésem, hogy akkor Selymes atyánál, hol érvényesül a „mindent vizsgáljunk meg" és az „óvakodjatok mindenfajta rossztól" evangéliumi intelme? Hiszen Szent Pál kifejezetten óv bennünket az ilyenfajta látnokoktól: "Mert az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik Krisztus apostolainak tettetik magukat. S ez nem is csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha az ő szolgái is az igazság szolgáinak tettetik magukat." (2Kor 11 13-15)  Szent Ignác, így okít minket lelkigyakorlatában: "A rossz angyalnak, aki a világosság angyalának alakját ölti fel, az a szokása, hogy a jámbor lélek ajtaján megy be és a magáén jön ki. Először ugyanis jó és szent dolgokat sugall, ahogy az ennek az igaz léleknek megfelel. Azután igyekszik lassanként a saját célját elérni, oly módon, hogy a lelket a maga rejtett cselszövéseibe és romlott szándékaiba vonja." (LGy 332)
A témával kapcsolatban, olvassuk el a Magyar kurírban leközölt egyházi állásfoglalásokat:
http://magyarkurir.hu/hirek/nagy-figyelmeztetes-hamarost-itt-vilagvege

http://szeretetlang.blog.hu/2014/06/08/sulyos_figyelmeztetes_a_nagyfigyelmeztetes_kovetoinek

http://szeretetlang.blog.hu/2014/06/07/illetekes_egyhazi_hatosag_a_nagyfigyelmeztetes_profeciairol

nagyfigyelmeztetes_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr124689191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása