Szentatyánk döntése kapcsán, mely szerint lemond péteri szolgálatáról és ezen túl az imával akarja szolgálni Egyházát, hadd hozzam egyik előadásom szövegét, amelyet a stuttgarti ERASMUS-KÖR tagjainak tartottam még 2011. február 24-én. Ez is fényesen tanúsítja azt a gigászi harcot, amelyet megválasztása óta a relativizmussal, a lopakodó hitvesztéssel és az egyre erősödő keresztény-gyűlölettel szemben bátran folytatott. Nagy köszönettel tartozunk neki!
Stuttgart, 2011. február 11.
Dr. Tempfli Imre
4.3. Haladó teológusok
Ugyanilyen pápaellenes a haladó teológusok által képviselt irány. Legújabb termékük az a memorandum, amely „Egyház 2011 – az újrakezdés éve” (Kirche 2011 – ein Jahr des Aufbruchs) címet viseli, s melyet február 4-én 143 német teológus írt alá. Véleményük ezekben a pontokban foglalható össze: 1. Az Egyház kormányzata legyen szinodális, 2. Legyenek nős papok és nőpapok, 3. Legyen megengedve az egyneműek házassága és az elváltak újraházasodása, 4. Az Egyház lazítson szigorú erkölcsein, 5. A liturgiát ne Róma normái, hanem minden közösség sajátosságai szerint ünnepeljük.
Az elmúlt három hét alatt számtalan cikk jelent meg a memorandum mellett és ellen. Ami az ellenzők érveiből meggondolkoztató, az a következő: 1. A szinodális elv, azaz az alulról fölépülő egyházkormányzat, a papok házassága, papnők, nő-püspökök, homoszexuális papok, tetszőleges liturgiaforma a protestáns egyházakban már mind léteznek. Mennyivel állnak jobban papi hivatások dolgában, mint a katolikusok?
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy semmivel. Sőt, náluk nagyobb a paphiány, nem is beszélve a fenti adottságok miatt fellépő szakadásról. 2. Sokkal feltűnőbb a templomlátogatók lassú és látványos elmaradása. Úgy látszik, hogy a templomba járás érdektelen lett. Nem vonzza a híveket. Nem ad nekik semmit. Egy statisztika szerint 2009-ben a katolikusok 13,4%-a járt rendszeresen a vasárnapi szentmisére. Protestáns testvéreinknél, ahol mindazok a követelmények megvannak, amelyekkel most a katolikus teológusok előálltak, ez a szám 4,16%. Minden jel arra vall tehát, hogy a jelenlegi krízisnek sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei, semmint a nőspapok, a papnők, a püspököknek nép által történő választása. Szerintem, első sorban nem az Egyház, hanem Isten kríziséről kell beszélnünk. Nem a struktúra szorul megújulásra, hanem az ima és a szentségek, a bűn és a megtérés elfelejtett gyakorlatai. Ahol ugyanis ezek még megvannak, ott virágzik a közösség s a lelkiélet.
5. Következtetéseim
„Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?” – tettem fel előadásom elején a kérdést. Most hadd vonjam le öt pontban a következtetéseimet. Szerintem az utóbbi évek pápaellenesség mögött elsősorban
5.1. Az Istenhit krízise áll
Ma körülöttünk egyre inkább kézzelfoghatóvá válik az Istentől való elfordulás. Az emberek egy jó része úgy él, mintha Ő nem létezne! A róla való megfeledkezés, mint sötét szmog terjed faluról-falura, városról-városra, és elzárja az emberek szeme elől a ragyogó kék eget. Amikor a pápa Istenről mint Úrról és Teremtőről, az emberről pedig mint teremtményről beszél, az emberek jó része nem csak, hogy nem érti, de szabadságát féltve ellentmond neki. A ma emberének egy jó része ugyanis maga fölött nem ismer el senkit és semmit. Minden tettének mércéje: önmaga!
5.2. Az erkölcsi krízis
A másik nehézség az elsőből következik: A hit térvesztésével magától értetődően mindig karöltve jár az erkölcsi krízis. Van még egy oka az erkölcsök krízisének: ma alapvető ellentét van a bibliai emberkép és a mai fogyasztói társadalom emberképe között. Míg a Biblia embere Isten teremtményének tudja magát, és számára szent az élet a fogamzástól a halálig, a ma embere számára csak az evilági kényelem és boldogulás létezik. Önmagát és embertársait csak teljesítménye, vásárló ereje és az érte kiadandó többletköltség alapján ítéli meg. Ezért harcol a gyermek-áldás ellen, ezért propagálja a fogamzásgátlást, nem fogadja el a házasságot, ezért versenyezteti a nemeket, ezért engedi meg a kegyes halált. Ezzel viszont – a pápa szavai szerint – a halál kultúráját építi, és önmagát pusztítja el.
5.3. A keresztény Európa krízise
Mindehhez hozzájárul a keresztény Európa önazonosságának krízise is. Gyökerei keresztények, de életstílusa hedonista. Jellemző, hogy Istenre, a keresztény értékekre való utalás nem került be az EU alapokmányába. Az európai ember gondolkodási módjában felvilágosult, csak az észnek hódol, erkölcseiben liberális, politikájában és a gazdasági élet vezetésében pragmatikus. Találóan írta az Észak-afrikai muzulmán államokban történő forradalmak kapcsán az egyik egyházi újságíró: „Az EU államait készületlenül érték az események. Ezért most nem tudja, mit tegyen. Azokért a szerződésekért bánkódik csak, amelyeket a térség diktátoraival kötött... Európai önazonosságát, identitását összetévesztette a pénztárcájával... Az ottani keresztények sorsa Brüsszelben és Strassburgban senkit nem érdekel... Ez pedig vajmi kevés!” (folyt)