(Részlet a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyvből. IV. kiadás 2006. 188-190. oldal)
1926. február 15-én ismét megjelent neki a Gyermek Jézus. Mégkérdezte tőle, hogy elterjesztette-e már Anyjának tiszteletét. Lúcia megemlítette a gyóntató részéről felhozott nehézségeket, és azt is említette, hogy a főnöknő kész terjeszteni, de a gyóntató kijelentette, hogy egyedül nem sokra megy. Jézus azt válaszolta:
– Az igaz, hogy főnöknőd egyedül nemsokra megy, de kegyelmem segítségével mindent megtehet.
Lúcia nővér szövege szerint adjuk közre, aki először a nevét is leírta itt, de utána kitörölte. Az eredeti levélben azonban a név látható maradt. Előterjesztette Jézusnak egyesek nehézségeit a szombati gyónással kapcsolatban és azt kérte, hogy a gyónás legyen érvényes nyolc napig. Jézus ezt válaszolta:
– Igen, sőt hosszabb ideig is lehetséges, feltéve, hogy a kegyele
m állapotában vannak, amikor lelkükbe fogadnak, és megvan az a szándékuk, hogy Mária Szeplőtelen Szívét engeszteljék. Lúcia megkérdezte:
– Jézusom, ha valaki elfelejti felindítani ezt a szándékot?
Jézus ezt válaszolta:
– Ezt megtehetik a következő gyónásnál, amennyiben kihasználják az első gyónási alkalmat.
Néhány nappal a jelenés után Lúcia nővér beszámolt gyóntatójának Msgr. Manuel Pereira Lopes-nek, az 1926. február 15-i eseményről. Ezt a levelet először Dr. Sebastiăo Martins dos Reis hozta nyilvánosságra az «Uma Vida ao Serviço de Fátima» c. könyvében (336-357, oldal: külön lapon):
«15-én (1926 február) nagyon elfoglalt a munkám és erre már nem is emlékeztem vissza. Szemétlapáttal a kertbe mentem, ahol pár hónappal előtte egy gyermekkel találkoztam. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e az Üdvözlégyet. Igennel válaszolt. Kértem, hogy mondja el, hogy halljam. Mivel egyedül nem akarta elmondani, elmondtam vele háromszor. A három Üdvözlégy után arra kértem, hogy ismételje meg egyedül. De ő csak hallgatott, egyedül nem tudta elmondani. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, melyik a Boldogságos Szűzanya temploma. Ismét igennel válaszolt. Kértem, hogy menjen el oda mindennap és így imádkozzon: «Mennyei Anyám, add nekem Kisded Jézusodat!» Megtanítottam erre és otthagytam.
1926. február 15-én szokásom szerint újra odamentem és ismét találkoztam a gyermekkel. Mintha ugyanaz lett volna, mint előbb. Megkérdeztem tőle:
– Kérted a mennyei Anyától a Kisded Jézust? A gyermek felém fordult és így szólt:
– És te elterjesztetted a világon azt, amire a mennyei Anya kért?
Ebben a pillanatban ragyogó Gyermekké változott. Amint
felismertem Jézust, így szóltam:
– Jézusom, jól tudod, mit válaszolt gyóntatóm abban a levélben, amit Neked is felolvastam. Azt mondta: fontos lenne, hogy a látomás megismétlődjék; tényekre van szükség, hogy elhiggyék; a főnöknő egymaga semmit sem tehet, hogy a dolgot ismertté tegye.
– Valóban, a főnöknő egyedül semmit sem tehet, de kegyelmem segítségével mindenre képes. Hogy elhiggyék, ahhoz elég lesz az, hogy gyóntatód neked engedélyt adjon és főnöknőd azt kihirdesse anélkül, hogy megtudnák, ki kapta ezt az üzenetet.
– Gyóntatóm azt mondta levelében, hogy a világnak nincs szüksége erre az ájtatosságra, mert úgyis sokan magukhoz vesznek Téged elsőszombaton a Szűzanya és a rózsafüzér 15 titkának tiszteletére.
– Igaz, lányom, hogy sokan megkezdik, de kevesen fejezik be. Azok, akik befejezik, csak azért végzik el, hogy a kegyelmeket elnyerjék, amelyek az ígérethez vannak fűzve. Jobban szeretem azokat, akik buzgón elvégzik az öt elsőszombatot, mégpedig azzal a céllal, hogy mennyei Anyád Szívét engeszteljék, mint azokat, akik lanyhán és közömbösen végzik el mind a tizenötöt.
