HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Korunkban, amikor a hamis látnokok magánüzenetei soha nem látott számban felszaporodtak, időnként még az angyalokról való ismereteket is próbálják bővítgetni, sőt ál-üzeneteket tesznek közzé tőlük. Ez nem hasonlítható az angyalokkal való „kapcsolatfelvételhez”, hiszen ilyen esetekben lelkivezetővel való megbeszélés hiányában nem tudható biztosan, hogy a „tanítások, üzenetek” kitől valók?! Sajnos az utóbbi évtizedekben már nem csupán szóban terjednek a „revelációk” hanem az internet segítségével is, szinte az emberiség megtévesztésének lehetőségével! A sátán és földi szövetségesei legfőbb célja az Egyház legyengítése, a tömeges kárhozat elősegítése! A fentieket sajnos elősegíti a lelkek felkészítetlensége, így megfelelő ismeretek és a megkülönböztetés hiánya okán, az emberek jó szándékkal követnek káros tanokat.

Azt azonban nem szabad felednünk, hogy léteznek hiteles látnokok, akiket az Egyház illetékesei kivizsgáltak és jóváhagytak! A hitelesek közül kimagaslik az osztrák B. G. asszony (†1978) angyaltana, melynek több száz oldalnyi anyagát a Linz-i püspök felterjesztette a Római Tanító Hivatalhoz, ahol a katolikus tanítással megegyezőnek nyilvánították, engedélyezve lelkigyakorlaton való tanítását és a szenteléseket. Szükség is van rá, mert az angyal-kérdésben, súlyos ismerethiányról van szó, és az érdeklődés számottevő! Az angyalokról szóló többletismeretek tanítását karolta fel az Opus Sanctorum Angelorum Mozgalom (Szent Angyalmű).

Rendkívül figyelemre méltó a Szent Pió atyával megegyező állításuk Magyarország nagyhatalmú védangyaláról!

Nos, ez a nagyhatalmú angyal az egyik nagy Birodalom vezetője, akinek jézusi jelszava: „ahogy én szerettelek benneteket!” Ő az izzó istenszeretet, a teljes önátadás, a végsőkig kitartás angyala. Nem véletlen, hogy Ő hordozza a papság szentségét. Ezért kell négy alapkészség a magyar engesztelés kiteljesedéséhez: a szentségi élet, a bensőséges Mária-tisztelet, az angyalokkal való tudatos kapcsolat és szüntelen ima a papság szent voltáért!

Szent Mihály (Michael) arkangyal neve ötször fordul elő a Szentírásban (Dán 10,13; 10,21; 12,1; Júd 9; Jel 12,7-12), és nevének jelentése ’ki olyan, mint Isten’. A Biblia egy helyen használja rá a főangyal megnevezést (Júd 9). Michael az angyali seregek vezére, az Ószövetségben Izrael népéért – mai értelemben az Egyházért – és annak megvédéséért felelős!

Az emberi világot segítő angyalok közül ő az első, annak ellenére, hogy vannak nála sokkal magasabb rangú angyalok is. Ő az, aki megzabolázza a gonosz lelkeket, s vezeti Krisztus népét az igazságosság, irgalom, szeretet, istentisztelet és az evangéliumi tanítás állhatatos őrzésének erényeiben. Ő, aki óvja Isten Népét a bálványimádástól, s a végső időkben majdan, ő kötözi meg a gonoszt ezer évre. (Jel 20,2)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

A Mária-korszak jelenései, LOURDES I. rész https://youtu.be/aMfFTXagql4

A Mária-korszak jelenései, LOURDES II. rész https://youtu.be/e4k4c1YI8Oo

bernadette_szines_3_540.jpg

Szólj hozzá!

A kegytemplom 2

mariapocs_kegytemplom_nagy_szent_bazil_megdicsoulese_falfestmeny-001_1271684_7995.jpg     A baziliták letelepítésének célja az volt, hogy “éjjel-nappali imádsággal mindenkor dicsőítsék Istent és megadják a legszentebb Istenszülőnek a tiszteletet”. Emellett a püspök rájuk bízta a sok áldozattal felépült templom gondozását is. Természetesen, mindezek mellett feladatuk volt a nagy számban érkező zarándokok lelki ellátása is. A bazilita atyák kimagasló lelkipásztori munkájuk mellett nevelői tevékenységet is folytattak, iskolák alapításával és ingyenes ellátásával. Nem elhanyagolható az a szociális tevékenységük sem, amellyel az atyák a nagy Alapító (Nagy Szent Vazul) szellemében segítették a szegény népet. (A képen: Nagy Szent Vazul megdicsőülése.)

     Egyébként a templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.

     A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.

gróf károlyi.jpg     Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéről, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1000 holdnyi földet a templomnak ajándékozta. 

 /Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.) 
templom_oltar_1.jpg
A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgEpizód Mária efezusi életéből (B. Emmerich Katalin írása nyomán) 2
szuzanya_obraz_200.jpg     Efezusi léte utolsó idejében azt láttam, hogy Mária egyre csöndesebb és bensőségesebb lesz, szinte semmi táplálékot sem vett többé magához.
Úgy tűnt, ez már csak a látszat, hogy itt van még, a lelke mintha már odaát lenne. Azt láttam, hogy élete vége előtt az utolsó hetekben az évek súlya és gyönge állapota miatt olykor a szolgáló vezette körül a házban.
Egyszer láttam, hogy János lép be a házba, ő is sokkal idősebbnek látszott. Szikár és karcsú volt, s belépve övvel tűrte fel hosszú, fehér, ráncolt ruháját.
A Szent Szűz egészen beburkolva fehér ruhájába, a szolgálója karjára támaszkodva lépett ki a hálócellájából. Az arca hófehér volt és egészen áttetsző. Úgy tűnt, mint aki lebeg a vágytól. Jézus mennybemenetele óta egész lénye a növekvő, egyre inkább feloldó vágyat fejezte ki. Jánossal az imahelyre mentek. Mária meghúzott valamilyen szalagot vagy szíjat, ekkor megfordult a falban levő tabernákulum, és megmutatkozott a benne levő kereszt.
Miután mindketten egy ideig térdelve imádkoztak a kereszt előtt, János fölkelt, kihúzott a melléből egy fémszelencét, kinyitotta az egyik oldalán, kivett belőle egy szép, gyapjúszínű tokot, abból egy fehér, összehajtogatott kis kendőt, s a kendőből kivette az Oltáriszentséget, amely egy kicsi, négyszögletes, fehér falatka volt; aztán ünnepélyes komolysággal mondott egy-két szót és ráhelyezte a Szentséget a Szent Szűz kezére terített fehér kendőre, aki ajkával vette fel, majd kis idő múlva a kelyhet is átnyújtotta neki. A Szűzanya repesett a boldogságtól, hogy Jézusát, szívében magához ölelhette.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)szuzanyacommunio85101_530.jpg

Szólj hozzá!

     Nemcsak a középkori teológusoknak, hanem sok újkori hittudósnak is az a véleménye, hogy az angyalok meghatározott feladatot kaptak a világegyetem irányításában. Nem csak a mi galaxisunknak, de minden csillagnak és anyagnak saját angyala van! Létezésük bepillantást enged számunkra a Mindenható „titkaiba”, hogy mi módon kormányozza a világot, amikor minden egyes embernek, közösségnek (egyházközségnek), városoknak, nemzetnek és természeti erőknek őrangyalt vagy őrangyalokat jelölt ki. Kérdés, hogy nem valami ilyenre gondol-e a Jel 16,5 amikor a nagy vizek angyaláról, vagy amikor a Dán 10,13-20 valamelyik nemzet angyaláról beszél. Ők mozgatják, óvják, vagy csapásként szabadjára engedik az elemeket az ítélet napjáig, s így a természet állandó változásának is okozói „a gyors szelek a te angyalaid, tüzes villámok szolganépeid.” (Zsid 1,7)

„Gyermekeim, itt az utolsó óra és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” (1Jn 2,18) Amikor az antikrisztusi hatalom alatt a bűnök az egekig érnek, akkor Isten parancsot ad az elemek szabad folyásának. Szent János így ír a Jelenések könyvében: „Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan azt kiáltotta a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek.” (Jel 7,2) Szabadjára engedik az összes elemeket, és Isten haragjának csészéit öntik az emberiségre.

És ez bizony magyarázatot ad a világban történő káoszra, a természeti katasztrófákra, provokált járványokra és az olthatatlan erdőtüzekre. Bűneivel ugyanis az emberiség, nemcsak napról-napra nehezíti evilági életét, de aggasztó módon az örök üdvössége esélyeit is, s egy idő után számítanunk kell az igazságos Isten közvetlen beavatkozására. A Jelenések könyvében három fejezet is utal erre (vö. Jel 8-11).

De a végső idők viharában sem feledkeznek meg azokról az emberekről, akik Istennek szolgáltak rendületlen hűséggel. „János látta, hogy napkeletről egy másik angyal szállt fel, az Élő Isten pecsétje volt nála. Határozott hangon szólt a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit” (Jel 7,3).

Az, hogy a természeti elemeket angyalok irányítják, már az ókor legnagyobb gondolkodói, Platón és Arisztotelész is feltételezte, miszerint az angyaloknak döntő szerepük van a világ kormányzásában és az emberek sorsának alakulásában.

Az őrangyalod, Magyarország védangyala és minden angyal, a szentek, legfőképp a te védőszentjeid legyenek mindenben a segítségedre! Kérjük tehát őrangyalunkat, virrasszon ő is felettünk, mert kicsik és erőtlenek vagyunk a természetfeletti gonosz erők szándékos és ártó „véletleneivel” szemben!

(folyt.) (Források az első részben!) Előző rész

Szólj hozzá!

LOURDES VIDEO II. rész  https://youtu.be/e4k4c1YI8Oo

sza_a_barlangban003_535.jpgxxprocession-_535.jpg

Szólj hozzá!

bernadette1858_530.jpg

     Soubirous Marie-Bernard – vagy ahogy otthon hívták – Bernadett, első gyermekként született 1844-ben. Szülei molnárok voltak, nagy szegénységben éltek hat gyermekükkel. Bernadett gyakran volt beteg.
     Tizennégy éves volt, amikor 1858. február 11-én megjelent neki a Boldogságos Szűz a Gave folyó közelében, a Lourdes melletti Massabielle-barlangban. A Jelenés fokozatosan fedte fel magát, majd felszólította, hogy kérését továbbítsa a plébánoshoz, miszerint építsen egy kápolnát az adott helyre.
A plébános természetesen fenntartásokkal fogadta Bernadett közléseit, és azt kérte a kislánytól, hogy kérdezze meg a Hölgy nevét és virágozzék ki a barlang vadrózsa bokra. Erre csak a 16. jelenés alkalmával, március 25-én kapott választ: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" (a rózsabokor is virágba borult)!
     A Lourdes-i jelenések természetfelettiségét 1862-ben az illetékes Tarbes-i püspök, 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.
     Soubirous Berbadette 1879-ben súlyos csontrákban szenvedve halt meg a Nevers-i Saint-Gilgard nővérek kolostorában.
     Teste nem látott romlást, ma is látható a Never-i rendház kápolnájában. 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták. Lourdes ma a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helye, ahol sok ember csodásan meggyógyul az itt fakadó víztől.

 

foto-4_530.jpglourdes_procissao_velas_530.jpg

Szólj hozzá!

A kegytemplom 1

32675004.jpg     A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.

     Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg. A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését és egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagy számú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végül is a baziliták telepedtek le Pócson, a templomépítő Olsavszky püspök jóvoltából. Munkácsról öt szerzetest hozatott ide, akik először a paróchia épületében laktak. 1749-ben kezdődött a monostor építése, de csak az 1756-ban kezdődött templomépítkezés utolsó három évében költözhettek be.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

(Külső képek az internetről, a "Fa templom" ikonosztázáról: Jock Ágnes fotója)

Belső ikonosztázion.jpg1024px-Görög_katolikus_templom_(8299._számú_műemlék)_4.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Epizódok az Istenanya efezusi életéből (Boldog Emmerich Katalin írása nyomán) 1
   

   A Szűzanya imafülkéjében volt egy feszület fából, melyet a magaslatba erősítettek, mint Krisztus keresztjét a Kálvária sziklájába. A lábánál pergamencédula volt, amire írva volt valami, azt hiszem, Krisztus szavai. A keresztbe az Úr alakja egyszerűen, tetszetősség nélkül volt bevésve, s ezeket a vonalakat sötét festékkel dörzsölték be, hogy az alak jól látható legyen.
Azt is láttam, hogy kis kendő fekszik a kereszt mellett, s az volt az érzésem, hogy ez ugyanaz a kendő volt, mint amivel a Szent Szűz a keresztről történt levétel után a Szent Test összes sebét megtisztította a vértől.
20258aa_330.JPGAzért volt ez az érzésem, mert ennek a kis kendőnek a megpillantásakor láthattam a szent anyai szeretetnek ugyanazt a mozdulatát.
Egyben azt éreztem, hogy ez az a kis kendő, amivel a papok, miután a Szent Vért magukhoz vették, megtisztítják a kelyhet és úgy tűnt, hogy Mária annak idején az Úr sebeit tisztítva ugyanígy tett. A Szent Szűz ezt a fehér kendőt tartotta a kezén, amikor Szent János, vagy valamelyik Apostol megáldoztatta. (Megj.: Így áldoztak "kézbe" az őskeresztény nők!)
szuzanyacommunio85101_330.jpgAz imahelyiségtől jobbra egy fülkében, amely a falhoz támaszkodott, volt a Szent Szűz hálócellája, s ezzel szemközt az imahelyiség bal oldalán az a cella, ahol a ruháit és eszközeit őrizték. – E cellák egyikétől a másikig függöny függött le, és lezárta a közöttük levő imahelyiséget. – E függöny előtt középen szokott Mária ülni, ha dolgozott vagy olvasott.
A Szent Szűz hálócellájának hátsó oldala fonott szőnyeggel borított falnak támaszkodott, Mária fekhelyének egyik oldala a falat érte, másfél cipőnyi magas, keskeny ágy szélességű és hosszúságú üres fiók volt. A ráterített takaró sarkai négy gombbal voltak megerősítve. A fiók oldalait is le a földig bojtokkal s rojtokkal díszített szőnyegek borították. A fejpárna ezen az ágyon kerek volt, a takaró barnás, kockás mintájú szőnyeg. A kis ház az erdő közelében sima törzsű, piramis alakú fák közelében feküdt. Nagy volt itt a csend és a magány. A többi család mind szétszórva, bizonyos távolságra lakott. Az egész település olyan volt, mint valami tanyavilág. És itt élt a Szent Szűz egyedül a szolgálójával, egy fiatalabb nővel, aki gondoskodott arról a kevés élelemről, amire szükségük volt a táplálkozáshoz. ‒ Nagyon csendesen és mélységes békében éltek. ‒ A házban férfi nem volt, bár néha meglátogatta őket valamelyik utazó apostol vagy tanítvány.
stssimon-jude_330.jpgA legtöbbször azt a férfit láttam bemenni hozzá vagy elmenni tőle, akit én mindig Jánosnak tartottam, de sem Jeruzsálemben, sem itt nem volt folyamatosan a közelében. Most más ruhát hordott, mint Jézus életében. A ruhája nagyon hosszú és redős volt, szürkésfehér, vékony anyagból készült. Nagyon karcsú és mozgékony volt, az arca hosszú, keskeny és szép, fedetlen fején a hosszú szőke haja elválasztva simult a füle mögé. Gyöngéd megjelenése a többi apostollal szemben nőies, szűzies hatást keltett.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)szuzanyacommunio7_z_530.jpg

Szólj hozzá!

     Dr. Pascal Parente – egy amerikai katolikus hittudós tanár –, ószövetségi idézetekkel bizonyítja, hogy a nemzeteknek vannak külön őrangyalai (Beyond Space; A book about angels, 1973, 119-24 o.). Parente még Szent Tamásra is hivatkozik, aki szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel, miszerint a nemzetek közti háborúk alkalmával vajon a nemzetek őrangyalai is háborúznak-e egymással (Summa, I. Q.113 Art. 8), és idézi Damaszkuszi Szent Jánost, aki szerint angyalok „őrzik a földet és a nemzetek felett ülnek, ahogy a legfőbb Teremtő kijelölte őket” (De Fide Orthod. II, 3). Az angyalok háborúzását nem tételezhetjük fel, mert ők az isteni Béke követei. Annál inkább feltételezhető, hogy a népek és nemzetek kollektív felelősséggel tartoznak a háborúkért és a területi elcsatolásokért! A békéért és a jó vezetőikért ugyanis a népeknek (a kisembereknek) kell megküzdeniük, imáik és engesztelő áldozataik révén! Az ország, ahol elsekélyesedik a szentségi hitélet, ott előbb-utóbb diktatúra és háború alakul ki (ld. a protestantizmus hatását Németországban)!

A jó „angyali” kapcsolat feltételeként, öt feltételt kell szem előtt tartaniuk:

1) Ne kövessünk „idegen isteneket”, a pénzimádatot, az ateista ideológiákat, a szexuális szabadosságot és a különféle démonikus kultuszok gyakorlását.

2) Segítsék a Katolikus Egyház hierarchiáját az Evangélium hirdetésében.

3) Támogassák a Tízparancsolat szerinti erkölcsi nevelést, az emberi élet védelmét, és a hagyományok tiszteletét.

4) Szentségi életet élni, (Szentmise-látogatás, gyónás, szentáldozás és imaélet.)

5) A bensőséges Mária-tisztelet, hiszen Ő az Angyalok Királynője!

Ha ezen feltételek közül bármelyik hibádzik, akkor senki ne csodálkozzon, ha nincs Isten áldása a munkájukon, terveiken, életükön!

Mint már kifejtettem, minden angyalnak megvan a maga szerepe, a maga sajátos szolgálata! Az embereknek a kegyvesztettség miatt van szükségük a láthatatlan erők segítségére, amely az angyalok nagy száma miatt valósítható meg. Ők azonban nemcsak a jókra vigyáznak, vagy próbálnak segíteni, de a legmegrögzöttebb bűnösöket sem hagyják el haláluk pillanatáig.

Az angyalok minden órában, minden helyzetben az ember mellett állnak. Igyekszenek sugalmazni – sőt –, próbálják felvenni a kapcsolatot a szabad akaratú emberrel, több-kevesebb sikerrel. Ha az ember akarja megszólítani őrangyalát, ennek alapfeltétele a kegyelmi állapot, bensőséges tisztelete Máriának az Angyalok Királynőjének, és a rendszeres ima. Így a siker kevéssé marad el, aminek az égiek az őrangyallal együtt örvendeznek, s ezt a lélek is megérzi.

Ki az, aki még nem tapasztalta meg őrangyala segítségét, még ha nem is kérte és melyet olykor a „véletlennek” tulajdonított!?

Szent Bernát ajánlása: „Tedd barátoddá az őrangyalodat, szerezz neki örömet azáltal, hogy hozzá folyamodsz, tiszteld meg imáddal, hiszen mindig veled van, követ mindenüvé, csak vedd észre törődését!”

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

LOURDES VIDEO I. rész https://youtu.be/aMfFTXagql4

(15 perc)

bernadette_szines_2_535.jpglourdesi_jelenes_535.jpg

Szólj hozzá!

A kegykép és a könnyezés története 5

IMG_3701.jpg     1715. augusztus 1-én Papp Mihály fiatal parókus a reggeli istentiszteletet végezte, amikor Molnár János kántor észrevette a kép könnyezését. A csodás jelenség hírét futár vitte Kállóba, Bizánczy György helynökhöz. Az augusztus 1-én, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták. A könnyezést követő napokban Erdődy Gábor Antal egri püspök hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát. Így a püspök már szeptember 29-én engedélyezte a kép tiszteletét. A község is ekkor vette fel a Mária előnevet, a második könnyezés óta tehát Máriapócsnak hívják a kegyhelyet. (Az 1715-ös bizonyságlevél)

DSCF4460.JPG

     A máriapócsi kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött. P. Gávris Kelemen szerzetes atya – a kegykép őre – zarándokokat vezetett a templomban. Amikor a kép foglalatát kinyitotta észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnypatakocska húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte, s megállapította a könnyezés valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt kicsiny foglalatban a templom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.

    Szűz Mária csodás könnyei másodszor is megszentelt hellyé tették a templomot.

/A forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

(Az 1905-ös könnyezés relikviája) 

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

mariapocs06.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/fdv6cGvMxq0

Elmélkedések a Szűzanyáról, és Szívének Szeretetlángjáról III.

A Szeretetláng célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Jézus Anyja élete végén Efezusban lakott
      Különös jelentősége van a helyi hagyományoknak. Az Efezustól keletre fekvő hegyekben, Panaya Kapulutól nyolc kilométernyire fekszik Kirkindzse (ma Szerendzse) falu. A görögök Kis-Ázsiából való kiűzéséig (1922) négyezer ortodox keresztény lakta.
     Ők azt állították, hogy ők a régi keresztény Efezus lakóinak utódai, akik Mohamed követői elől menekültek ide. Ősidőktől kezdve elterjedt hagyomány volt, hogy Szűz Mária ebben a házban élt és halt meg. Évente papjuk vezetésével százával zarándokoltak ide augusztus 15-én, hogy a romoknál megünnepeljék Szűz Mária elszenderülésének és mennybevitelének emlékét. Azt a tényt, hogy az ortodox liturgia Jeruzsálembe tette Szűz Máriának elszenderedését és mennybevitelét, tévedésnek tartották.
     Polgármesterük, Constantinides ügyvéd 1892 decemberében írásba foglalta a további helyi hagyományt: A mi Urunk Jézus Krisztus megfeszítése után Szűzanyánk, az Istenanya egy ideig még Jeruzsálemben maradt Szent János oltalma alatt. Később azonban, amikor Efezusba jöttek - a Szent Szűz átmenetileg berendezett egy barlangot Efezus városának nyugati részén, Budrun hegyén északra. Mária, egy ideig ott rejtőzködött a pogányok üldözése miatt. Ezt a barlangot „Ghizli Panagianak”, a „rejtőző Legszentebbnek”, illetve a Legszentebb rejtekének nevezték. Ennek emléknapját: a „Zoodokuygis"-t (életadó forrás) húsvét utáni pénteken ünnepelték.” Megőrizték egy másik, Szűzanyának szentelt kápolna (Mária Háza) emlékét is. Ez a tisztáson állt „Karaklia-Panagia” (a Legszentebb platánoknál). Ennek ünnepe november 21. volt. (És ez utóbbi volt a Szent Szűz efezusi háza!)

zoran_purger_330.jpg     Az augusztusi ünnepeken a környező helyek mohamedán lakói is részt vettek, mint zarándokok. A romokat a maguk szentélyének is tekintették. A Korán szerint ‒ amely 72 esetben említi Szűz Máriát ‒ egyetlen ember bűntelen: a próféta Jézus Szűz Édesanyja. A mennybevételét is vallja a Korán. Oktatja a híveket, hogy tisztelettel és dicsérettel vegyék körül Szűz Máriát, így a mohamedánok is szívesen veszik igénybe Szűz Mária anyai segítségét.
poulin_250.jpg     P. Eugene Poulin (1843-1928), aki hosszú ideig az izmiri lazaristák házfőnöke volt, annyira meggyőződött a felfedezés valódiságáról, hogy később Gabrielovich álnévvel tanulmány sorozatban ismertette meg a világgal Panaya Kapulut és megvédelmezte az ellentétes véleményekkel szemben. Számtalan zarándoklatot szervezett a Vincés nővérekkel!
Feljegyzéseiben ezt olvashatjuk:
„A házat nyolc tekintélyes platánfa veszi körül. E fák túloldalán, néhány méterre a szakadéktól, mint egy nyíl – karcsú jegenyefa – emeli elegánsan hegyes koronáját a zömök platánok fölé. Szépnek és tiszteletre méltónak látszik ez az ódon kápolna, valami diszkrét – mondhatni titokzatos – bájjal, mindez a védőn fölé magasodó sziklás hegy lábánál. A karcsú jegenye, mint valami árbóc, mintha kiáltani akarna: Jöjjetek, itt van!"

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

 regipanaghia_capoulu_003_530.jpg

Szólj hozzá!

     Avilai Teréz jómódú 12 gyermekes családba született a 16. században. Akkor, amikor a spanyol királyság kultúrája fénykorában és hatalma csúcsán állt. Gyermekkorától kezdve nagyon impulzívnak, kívánságaiban és döntéseiben temperamentumosnak mutatkozott, de meggondolatlanságokat nem követett el. A kármelita rendbe való belépése mögött nem szerelmi csalódás, nem sajátos hajlam vagy a kolostori élet utáni vonzódás állt, ami gyakran rejlik egy hivatás hátterében. Teréz az üdvösséget kereste, mégpedig „nagy áron”. És ez a nagyszerű szerzetesnő a világ egyik legnagyobb misztikusaként vonul be az üdvtörténetbe.

Szent Teréz, egyik látomása leírásában gyönyörű példát szolgáltat arra, hogy egy angyali jelenés milyen ihletet adhat az Isten iránti szeretetlángra lobbantásához: „Bal oldalamon egy angyalt láttam testi alakban. Ilyen csodálatos formában ritkán látom őket. Bár sokszor jelennek meg nekem angyalok, de anélkül, hogy alaposabban megfigyelhetném őket. Most azonban az Úr akarta. Nem volt hatalmas alak, de rendkívül szép. Az arca úgy lángolt, hogy a legmagasztosabb angyalok egyikének gondoltam, akik teljesen lángolnak az istenszeretettől és talán kerubnak neveznek”. „Érdekes, hogy nevüket nem mondják meg, de azt azonban megállapíthattam, hogy az égben kimondhatatlan különbség van köztük. A nekem megjelent angyalnak hajítódárdát láttam a kezében, s úgy tűnt, hogy a hegye tüzes. Úgy éreztem, mintha a dárdával néhányszor átütötte volna a szívemet. És amikor kihúzta, úgy éreztem, mintha szívemnek legbensejét húzta volna ki. Végül eltűnt, de egészen lángra lobbantam Isten tüzes szeretetétől. E sebesülésnek a fájdalma oly nagy volt, hogy panaszos sóhaj hagyta el ajkamat. Azonban a gyönyör is amelyet okozott, oly túláradó volt, hogy lehetetlen lett volna azt kívánnom, hogy szabaduljak tőle.

Ez a szeretet-egyesülés, amely a lélek és Isten között végbemegy, oly édes, hogy azért esdeklek az Úr jóságához, ízleltesse meg azzal is, aki talán hazugságnak gondolja ezt. Ezen idő alatt mintha magamon kívül lettem volna. Nem akartam sem beszélni, sem látni, csak belesüllyedni a magam fájdalmába, amely nagyobb dicsőség volt számomra, mint ami bármely teremtményben lelhető.”

Szent Tamás és több más hittudós szerint bizonyos hivatalokat betöltő személyek saját őrangyalaikon kívül, amelyek születésüktől hozzájuk vannak rendelve, hivatalba lépésükkor külön angyalt kapnak, „akik segítik őket a kormányzásban és a rájuk bízott emberek gondviselésében” – persze, ha napi imáikban kérik a segítségüket!

A Jelenések könyve is említést tesz az egyes „egyházak angyalairól” van szó (Jel 2,l).

Sőt feltételezhető, hogy Isten nem csak vezetőket, de akár egész népeket is kiválaszt, Jézus utolsó eljövetelének előkészítésére. Az csupán logikus feltételezés, hogy az új választott nép nem a régi ószövetségi nép, amelynek küldetése a megváltással befejeződött! Ebből következően jó, ha a népek vezetői kérik a saját- és a népük őrangyalát, politikájuk és döntéseik Isten akarata szerinti teljesítéséhez!

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A kegykép és a könnyezés története 4

11_1.jpgbarna1.jpg     A pócsi fatemplomban a Mária-ikon helye évekig állt üresen. Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről, nem is tudni hány darab. Hazánkban – többek között – Egerben, Budapesten, Esztergomban (a Bakócz-kápolnában) őriznek egy-egy másolatot. Ausztriában egyébként hét templom birtokol egyet-egyet, de Németországban és Svájcban is van néhány másolat.

Telekesi_István.jpg     Egy ilyen másolat került az eredeti kép helyére Máriapócsra is, melyet a császár készíttetett el az egri püspökön keresztül. A kegykép másolata tehát Telekessy egri püspök intézkedésére került a pócsi görög katolikus fatemplomba az eredeti helyére. A hívek azonban mégiscsak az eredetit kívánták vissza. A püspök le is írta egy későbbi levelében: “Én nyolc évvel ezelőtt egy Bécsben festett és az elsőhöz egészen hasonló képet küldtem oda, dehát nem nagy ott annak a tisztelete”.

     Ám, az Istenszülő megmutatta és bebizonyította, hogy ő Pócsot választotta ki magának kegyhelyül, ahol szeretetét megmutatja a katolikus nép iránt. Ugyanis sem a Stephansdomban lévő eredeti kép, sem a másolatok nem könnyeztek többé, de az amit Pócsra vittek, az igen, mégpedig kétszer is (1715; 1905)!

     A pócsi másolat könnyezése bizonyítja, hogy az Istenszülő Pócsot választotta ki kegyelmeinek helyéül, s ezért tiszteljük mi is kegyhelyként.

     A mostani kép eredetéről kétféle változat is szól:

     Az egyik szerint még a kép Bécsbe való átszállításakor készítettek egy másolatot a Kassa melletti Bárcán, a jezsuiták kolostorában. Festőjét nem ismerjük.

     A másik változat szerint a pócsi katolikus parókus a császárhoz intézett beadványában a kép visszaadását kérelmezte. Az uralkodó ezt rossz néven véve, az egri püspökhöz intézett leiratában ígéri, hogy az eredeti képről másolatot készíttet, s azt a pócsi görög katolikus templomnak ajándékozza, lásd mint fentebb.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)  

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

91517866_1.jpg

 

Szólj hozzá!

https://youtu.be/TaIFQetHngU

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi is a Szeretetláng? 

"Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus".

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Panaya Kapulu
     De hogyan is írta le Boldog Emmerich Katalin a Szűzanya Házának belső terét:meryem_ana_maria_hazanak_alaprajza_530.jpg

„A középen elhelyezett tűzhely két részre osztotta. A tűz az ajtókkal szemben a földön a fal mélyedésében égett, a fal mindkét oldalon lépcsőzetesen emelkedett a ház tetejéig... Az első részt könnyen mozgatható, fonott falak választották el a tűzhely mindkét oldalán a tűzhely mögötti résztől... Mellettük jobbra, balra könnyű ajtókon lehetett a ház leghátsóbb részébe menni, amely kellemesen, gazdagon tapétázott volt... A mennyezet oldalról boltozott volt. A tér legszélső kerek végét függöny választotta el. Ott imádkozott az Istenanya... Az imádság helyétől jobbra a falnak támaszkodó kis fülkében volt az Istenanya fekvőhelye: evvel szemben az imahelytől balra kis kamrában őrizték a ruhákat és szerszámokat. A kis fülkét szőnyegfüggöny választotta el a kamrák közti imahelytől. A függöny közepe előtt szokott imádkozni a Szűzanya, amikor dolgozott, vagy olvasott."
     Amikor a munkások a ház padozatát feltárták, az épület közepén valóban megtalálták a tűzhely kormos köveit, éppen ott, ahol a stigmatizált leírása szerint volt. Ettől kezdve az épület „Meryem Ana”, 'Mária háza' néven vált ismertté. (Alább, a tűzhely helye ma a nagy boltív alatt, szőnyeggel takarva!)
meryem_ana_altar_today_530.jpg     Szűz Mária házának megtalálása egész sor kutatás, vizsgálat, irodalmi tevékenység eredménye. Hamarosan további expedíciókat szerveztek papok, tudósok, régészek és építészek vezetésével. Ők is bizonyítottnak találták a látnok adatait. Legeredményesebbek a Szűz Mária házában és annak közvetlen közelében végzett ásatások voltak, amelyek korábbi keresztény település létezését bizonyítják Szűz Mária háza körül. Többek között megállapították azt is, hogy az épületmaradványok alapjai még az első századból valók, míg az alapoknak megfelelő felépítmények már bizánci eredetűek és jellegűek. Rendkívül jelentős volt Szűz Mária házában a tűzhely megtalálása. Ezt a helyet fekete kövek és hamu maradvány jelezte.
     A környéken vízvezetékeket, korsókat, lámpákat, különféle használati tárgyak maradványait és még sírokat is találtak Konstantin és Jusztinián korabeli érmékkel. A kutatások igazolták, hogy az egész terület zárt település volt, aminek központja Panaya Kapulu volt, ahogyan a helybéliek ősidők óta nevezték, a „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia (legszentebb), a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Az alábbi képekből látszik, hogy miként alakult a Szűzanya hálófülkéjének külső bejárata.

1) Romokban; 2) Az alkalmi tető alatt; 3) Készen, de ajtónyílás nélkül)

regiskan_04_530.jpgregiskan_13_530.jpgregimeryem_ana_evi-efes-izmir-x1_530.jpg

Szólj hozzá!

     Voltak szentek, akik megkapták azt a nem mindennapi kegyelmet, hogy meghitt kapcsolatuk lehetett az angyalokkal. Legjobban rajtuk keresztül látható, hogy milyen boldogító és gyümölcsöző kapcsolat lehetne minden ember számára az angyalok tisztelete. A középkor végén és az újkorban is csodálatos példákat találhatunk erre.  

Külön említést érdemel az 1440-ben elhunyt Római Szent Franciska, akinek emléknapján (március 9.) az Egyház így imádkozik: „Isten, te megadtad Franciska szolgálódnak azt a kegyelmet, hogy az angyalokkal bizalmasan társaloghatott...”

Nos, ha az Egyház ezt ilyen módon hangsúlyozza, akkor rendkívül bizalmas lehetett ez a kapcsolat.

Sajátságos, hogy Szent Franciska életének három szakaszában három különböző őrangyalt találunk. Az első az angyalok karából volt, a második az arkangyalokéból, a harmadik pedig a hatalmasságok karából.

Az elsőnek a jelenlétét csupán bizonyos külső jelekből állapíthatta meg, a másik kettő azonban látható alakban mutatkozott. Mindhárom jó barátként és tanácsadóként fáradozott azon, hogy Franciska lelke egyre tisztább és tökéletesebb legyen. Arra nevelték, hogy nagyon lelkiismeretesen teljesítse kötelességét Istennel szemben, amiként állapotbeli kötelességét is, mint feleség és anya. Az első két angyal keményen meg is büntette, ha hibázott. A második pl. egy-egy botlás után addig nem jelent meg újra láthatóan, amíg Franciska meg nem bánta hitetlenségét, és bocsánatot nem kért.

A harmadik angyalban még tisztábban látta Isten titkait, mint az előző kettőben. Imája közben csillogó fényoszlop emelkedett az angyal fejétől az ég felé, jelezvén, hogy Isten elé viszi imáját. Azt is észlelte, hogy az angyal aranyfonálból szőttest készít. Ebből megértette, hogy mire a szőttes elkészül, addigra befejeződik az élete. Mindezt elmondta lelkiatyjának, aki Franciska halála után hiteles tanúként nyilatkozhatott a történtekről, és ezzel képet rajzolt arról, hogy miképpen vezették az angyalok egy életen keresztül.

Az égi angyalokkal, főleg az őrangyalunkkal való együttműködés, nagyban segítheti valamennyiünk földi életét. E természetfeletti segítséget nem igénybe venni, balgaság, hiszen védtelenné és kiszolgáltatottá tesszük magunkat a negatív természetfeletti erőkkel szemben (és üldöz a balszerencse)! Mi meg csak csodálkozunk, rossz esetben Istent vádoljuk, hogy miért engedi meg mindezt? Holott mi nem tettünk meg semmit a magunk, embertársaink és nemzetünk biztonságáért! Nem éltünk az Úr által felkínált Szentségekkel, nem kértük őrangyalainkat és nem imádkoztuk a rózsafüzért (az egész emberiségért)!

Schütz Antal Dogmatikája megjegyzi, hogy „jól megokolt és eléggé egyetemes nézet, hogy egyes népek és egyházak élén egy vagy több angyal áll” (Vö.: Dogmatika, 485-511 o).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

A kegykép és a könnyezés története 3

Kotta.jpg     A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A pócsiak mindenképpen meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit sem tudtak tenni. A kegyképet 1697. március 1-én 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról. Július 4-én érkezett meg a kegykép Bécsbe, körmenetekkel vitték egyik virágdíszbe öltözött templomból a másikba. zenta2.jpgKözben Európa keresztény népeinek hadserege Savoyai Jenő herceg vezetésével török elleni ütközetre készült. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő végleges elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Ez a történelmi esemény rendkívüli módon megnövelte a “Pócsi Mária” tiszteletét. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja, hogy Európa keresztény népeit a “pócsi Mária” csodatevő erejébe vetett hit késztette imádságra, és segítette a pogány feletti győzelemre.

     Az eredeti pócsi könnyező kegykép a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának XVI. századi márványbaldachinja alatt, művészi oltáron kapott méltó elhelyezést, ahol azóta is nagy tisztelettel őrzik. A gyertyák és mécsesek százai égnek állandóan a kép előtt.

     II. Rákóczi Ferenc 1703-ban 100 pontban foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat – a kéziratot az egri káptalani levéltár őrzi. Ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe szállítását és vissza nem hozatalát.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

(Alsó kép: Az eredeti pócsi ikon a bécsi Stefansdom oldalkápolnájában)

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360BÉCS-Stephansdom (51).jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/r42bX0x4LJI

Elmélkedések a Szűzanyáról, és Szívének Szeretetlángjáról 

A SZeretetláng nem egy újabb ájtatossági forma, nem a Mária-tisztelet újabb megnyilatkozása, nem is mozgalom a szó szűk értelmében és nem egy újabb kegyelmi ígéret csupán, hanem az isteni kegyelem szíveket megérintő HATÁSA!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szűzanya Háza és a Csodásérem
29vceqe_100.jpg     Marie de Mandat Grancey és nővérei, az Isteni Szeretet Leányai Szent Vince kongregációhoz tartoztak – vagyis a Csodásérem kiváltságában részesült rendhez –, akik ezúttal sem mulasztották el az Érem terjesztését. A mintegy 75 km-es úton minden kereszténynek adtak egy-egy érmecskét, akik rendkívüli értékként fogadták. Így baráti segítségben és vendéglátásban nem volt hiányuk.
mandat_grancey_exp_1891_530.JPG     A Gondviselés ‒ talán a Csodásérem Szűzanya kegyelmein keresztül ‒ nem hagyta magára a kis társaságot hazatértük után sem. A zarándoklattól teljesen fellelkesült Mandat Grancey nővér ugyanis épp örökölt egy kis vagyont és Poulin atya ötletére azonnal késznek mutatkozott, hogy az egészet az efezusi Mária-ház restaurálására fordítsa.
     1892. november 15-i dátummal megvették a területet és 1894 júliusától kezdődően különféle munkálatokat hajtottak végre! Csatornába terelték a forrást, megjavították az oda vezető ösvényt, oltárt és Mária-szobrot állítottak a házba, föléje üvegtetőt emeltek.
mandat_grancey_untitled-1_330.jpg     Szerény eszközökkel kezdték el a romok szépítését. P. Joung naponta Szentmisét mutatott be, melyre a környék lakói közül is eljöttek.regiephesus11_530.jpg

regi-meryemana_300.jpg     1896-ban bronz szobrot készítettek és állítottak a szentély oltárasztalára, mely a Csodásérem Szűzanyát ábrázolja. (ld. lentebb!)     Ugyanebben az évben Szűz Mária házának hátsó részén, baloldalon újabb forrás fakadt, ami a padozat alatt folyva az előtér alatti medencébe ömlik. Ez a víz a felfedezett tűzhely hamujával együtt már abban az évben zarándokokat és zarándokcsoportokat vonzott a szentélyhez. Gondolnunk kell arra, hogy az egykori zarándoklatok nagy nehézségekkel jártak, mert Efezustól még tizenöt kilométeres utat kellett megtenni a „Fülemüle hegyig”.
     1898. augusztus 24-én újabb, csodálatos megerősítést nyert Emmerich Katalin látomása a ház beosztásáról, amikor feltárták a középen elhelyezett tűzhely maradványait, mely a régi kápolnává alakítás miatt a kőpadozat alatt volt.
Egyházi jóváhagyás nélküli, de megbízható hírek egész sor rendkívüli gyógyulásról szólnak, melyek a csodás víz és alkalmasint a hamu használatával történtek.
     A belső térben Raymund Peré építész, az Izmir-i Polykarp templom még ma is látható freskóinak alkotója, egy kis márvány oltárt állított fel. A házhoz vezető út szélét olajfákkal ültették be és nem túl távol egy magas alapzaton életnagyságú Mária-szobrot állítottak fel (ld. alább).

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

szuzanyameryem_utmeni_530.jpg

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng Lelki Naplóból is kitűnik, hogy Erzsébet asszonyhoz őrangyala többször is szól az üzenetekben (vö. I/47.52.61; II/25.70; III/121.124.198.202.226), melyekben viszonylag kiegyensúlyozott képet kapunk az őrangyal szerepéről. Ezeket a szakaszokat még néhány angyalokra vonatkozó rész is kiegészíti (vö. I/36; II/76; IV/27). Az ördög kísértéseit nagyon hűen adják vissza az üzenetek. Erzsébet asszony nemcsak a sátán nyomasztó jelenlétét, gúnyos megjegyzéseit és kísértéseit érzékeli, hanem a megalázott („megvakított”) sátán magatehetetlen vergődését is (vö. III/161).Erzsébet asszony írja a Lelki Naplóban: »Az őrangyalom így szólt: „Nagy csodálkozással néznek rád az angyalok és a szentek” és arra kért, vagyis inkább figyelmeztetett, hogy minden erőmmel fokozzam magamban a mélységes hódolatot Isten szent fölsége iránt, mert ez a nagy kegyelem keveseknek jutott.« (II/25)

Az idézetekből a hívő ember láthatja, hogy az angyalok mekkora szeretettel és alázattal hidalják át a köztük és köztünk levő távolságot. Ha Isten megnyitná a szemünket, akkor látnánk, hogy mennyi szolgáló angyal vesz körül minket, és mint nagy testvérek, gondoskodnak rólunk, kis testvéreikről. Ők tehát mindig készen állnak, csak nekünk kellene felvenni velük a kapcsolatot, kérve segítségüket, Istenhez, vagy az Angyalok Királynőjéhez intézett imában!

Történelmi tény, hogy amikor a rómaiak elfoglalták Jeruzsálem városát, és háromszázan állták körül a Templomot, mind hallottak egy hangot: „Vonuljatok vissza innen!” Hányszor érezzük, hogy egy nyugodt halk hang sürget bennünket, ne mondjunk ki egy haragos szót, ne küldjünk el egy bántó üzenetet, vagy ne hallgassunk valakire. Őrangyalunk számtalanszor szeretne megvédeni bennünket a bűn, vagy egy hibás, rossz lépés elkövetésétől, sőt olykor még fizikailag is beavatkozik életünk védelmébe!

Ó bizony hányszor tapasztalhattuk őrangyalunk rendkívüli segítségét, amit esetleg sokáig csak „véletlennek” tartottunk, aztán hosszú évek múltán ismertük csak fel az eset természetfeletti voltát! Merthogy, ha merészebbek vagyunk a biztonságosnál, vagy vágyaink rossz döntésre sarkallnak, ő felébreszti lelkiismeret-furdalásunkat, beleülteti a szívünkbe az igazságérzetet, a tisztaság igényét, a szerénységet és az önzetlenséget is.

XI. Pius pápa így tanította a gyermekeket: „Minden nap kezdetén és végén forduljatok az őrangyalotokhoz. Hívjátok, hogy veletek legyen! Én ezt teszem kisgyermek korom óta. Máig is, ha nehezebb ügyeim támadnak, ismét hívom őt és észlelem, ahogy tisztázódnak a nehézségek. Valósággal érzem a jelenlétét, a közelségét, és nehogy azt higgyétek, hogy veletek nem pontosan így történne! Csak este ne felejtsétek el megköszönni áldott segítségét.”

„Az angyalok értünk imádkoznak. Nem mintha a jó Isten ne tudná, mire van szükségünk. Ó dehogy! Csak épp hamarabb kapjuk meg irgalmának ajándékát és kegyelmének áldását!” (Szent Augusztina)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

A kegykép és a könnyezés története 2

BÉCS-Image00003.jpg     1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázionon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlevőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezések utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.

     1696. december 8-án jelent meg Pócson kíséretével a Tisza vidékre vezényelt császári seregek főparancsnoka, gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette 300 ember jelenlétében, akik között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el.

     Az 1696. december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 katolikus és protestáns tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Corbelli tábornok sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek, a császárnak pedig jelentésében számolt be a könnyezés csodájáról. A kihallgatások jegyzőkönyveinek eredeti példányai a bécsi Szent István-dóm levéltárában voltak, ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár Hevesi-gyűjteményében őrzik őket.

I. Lipót császár.jpg     Fenessy György egri püspök engedélyezte a tanúvallomások jegyzőkönyveinek közzétételét, kijelentve, hogy Pócs görög katolikus temploma Mária csodás könnyezésének színhelye volt.

     Az esemény híre az akkori viszonyok között is gyorsan terjedt, s hamarosan eljutott Bécsbe. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján – és felesége, Eleonóra császárné kívánságára – elrendelte, hogy a könnyező képet szállítsák a császári városba.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

(Alsó képen: Gróf Corbelli tábornok tanúságot tesz a csodálatos könnyezésről. 1696.)

IMG_2366.jpgA NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360


Szólj hozzá!

https://youtu.be/CA5dZ_3PvcU

Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő emberiségmentő szerepéről

Grignon szerint a Szűzanya, igaz jelenéseivel az emberiség aranykorszakát készíti elő.

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Akinek fogalma sincs róla, az ismeri
     A harmadik napra vizük elfogyott és szomjúság gyötörte őket. Végül július 29-én délelőtt 11-kor már csak lihegtek. Fáradtan és szomjasan elértek egy dohányföldhöz, melyen néhány asszony dolgozott. „Van egy kis vizük inni?” ‒ kérdezték a tikkadt férfiak. „Sajnos nincsen ‒ válaszolták ‒, de ha felmennek az erdei kolostor-romhoz, ott találnak ivóvizet”, és ujjal egy dimbes-dombos helyre mutattak. És lám, ott valóban találtak egy bővizű forrást. És amikor felfrissültek, körülnézve, a forrástól tíz lépésnyire egy régi épület romjaira bukkantak, melynek regip_fr_joung_250.JPGjellegzetessége P. Jung legnagyobb csodálkozására tökéletesen emlékeztetett Emmerich Katalin leírására: „Mária háza kőből épült, négyszögletes, a hátsó oldalán kerek, vagy szögletes, az ablakok magasan vannak, a teteje lapos” – írja Emmerich Anna Katalin.
regimeryem_ana_a_haz_bal_felol_szembe_330.jpg     A leírás ráillett az előttük álló romokra és a topográfiai elhelyezkedésére is: „Az Istenanya nem magában Efezusban lakott, hanem olyan vidéken, ahol több ismerős keresztény nő már korábban megtelepedett. Lakása Jeruzsálem (értsd: dél) felől jövet mintegy három és félórányi járásra Efezus előtt balra fekvő hegyen volt ... Efezustól délre keskeny utak vezettek a vadon benőtt hegyre. E hegycsúcs közelében kissé dombos, szintén benőtt, mintegy félóra járásnyi kerületű síkság van: ott volt a település.” Amikor fölmásztak a csúcsra, meglátták a tengert. A négy férfi két napon át vizsgálta a környéket, és megbizonyosodtak arról, hogy megtalálták a házat, amelyet a stigmatizált oly pontosan leírt, anélkül, hogy járt volna Efezusban. Ez volt az a ház, amelyben egykor Szűz Mária élt! (Fentebb: a Ház bal felől elölről, alább, jobb oldalról)
regimeryem_ana_a_haz_jobb_oldala_530.jpg     Az alapfalak maradványai is megfeleltek a látnok által megadott Mária Házáról szóló leírásnak. A megmaradt alapfalak romjainak láttán a csodálkozók lelkében megelevenedtek Emmerich Katalin leírásai. Ekkor 1891. július 29-e volt.
     Az expedíció tagjai megtudták azt is, hogy ezt a helyet ősidők óta „Panaya Kapulu"-nak nevezték. „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia - legszentebb, a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent. Ennek megismerése koronázta meg a kutatást: valóban Szűz Mária Házának maradványait találták meg.
     Visszatérve Izmirbe (Szmirna), jelentették megállapításaikat Poulinnak, de az elöljáró atya nem hitt nekik. Még ugyanezen évben poulin_250.jpg(1891) P. Poulin, P. Junggal, az előző expedíció négy tagjával, Marie de Mandat Grancey 5 nővérével és egy fotográfussal, öszvérháton útra keltek, hogy meggyőződhessenek a felfedezés igazáról, arról, hogy a ház helyzete minden részletében megfelel Emmerich Katalin leírásának (ld. az alsó képeken).
     És minden stimmelt. Nyolc hatalmas platán vette körül a romokat és nyújtott hűvös árnyékot. Úgy tűnt, hogy Tours-i Gergely óta a hely alig változott. A háznak valóban nem volt teteje és a falak is meglehetősen romos állapotban voltak.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)mandatephesus_sisters_to_ride_to_mary_s_house_530.jpgmandatephesus8_530.jpg

Szólj hozzá!

     A főangyalok miséjének könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, te csodálatos rendben kiosztod az angyalok és az emberek szolgálatát.” Ez az ima azt a meggyőződést sejteti, hogy az angyalok ugyanúgy megkapták feladatukat Istentől, mint mi, emberek. A Teremtő Isten az emberekhez így szólt: „Vonjátok uralmatok alá a földet” (Ter 1,28), s egymás javára is sokféle tennivalót tett kötelességünkké. Az angyalok természetüknek megfelelően magasabb szintű, nagyobb feladatokat kaptak.

Még azt is hozzáfűzhetem: lehetséges, hogy egyes embereknek két őrangyala is van!

Az ilyen emberek bizonyára hivatásukban és felelősségteljes döntéseikben kiemelt helyzetben vannak.

Ilyen példaként hozhatom fel Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyt – a Szeretetláng üzenetének kiválasztottját –, akit elmondása szerint esetenként két angyal is sugalmazott, segítette. Lehetséges, hogy az egyik a saját őrangyalaként, a másik pedig a rábízott Ügy segítőjeként működött közre! Ez bár nagyobb lelki összeszedettséget kívánt tőle, viszont mindig megnyugvást eredményezett számára. Ezzel ellentétben, amikor súlyos lelki sötétséggel „kételyek kínjával” (IV/25) küzködött, szintén két angyalt érzett maga mellett és úgy érezte, hogy két oldalról „sugallják a jót” (II/62), alig észrevehető különbséggel! Olykor azt is megtapasztalta, hogy a gonosz lélek az őrangyal hangján próbálta félrevezetni! Ezen esetekben csak az imádság és az Eucharisztia vétele segítette a helyes döntést meghozatalában!

A Zsidókhoz írt levélben találjuk ezt a sokat mondó kérdést: „ők (az angyalok) ugye mindnyájan szolgáló lelkek, s azok szolgálatára küldték őket, akiknek az a hivatása, hogy örököljék az üdvösséget?” (Zsid 1,14) A szent író igenlő választ vár e kérdésre. Tehát rendelkezésünkre állnak az angyalok, vigyáznak a természeti erőkre, és segítenek bennünket az örök üdvösség elérésében, ha kérjük őket! Az angyalokban Isten dicsőségét, mély és bensőséges szeretetét kell felismernünk, hiszen minden angyal Isten végtelen bölcsességének, jóságának és szeretetének egy teremtett tükörképe. Minden angyal Isten szeretetét hirdeti a számunkra.

Az Egyház általános hite alapján, minden kereszténynek van őrangyala. De Isten a pogányokról is gondoskodik, ám nekik nem személyes, hanem csoportos angyaluk van!

Tény, hogy az angyalok és őrangyalok fényévnyi magasan felettünk állnak, s mégis támogatnak minket. Nagy méltóságukat nem hangoztatják, hanem csak azt, hogy hozzánk tartoznak és szívesen segítenek.

Szent János evangelistának Patmosz szigetén egy angyal sok mindent megmutatott, hogy írjon róla. Ezt írja: „...Miután hallottam és láttam, arcra borultam az angyal előtt, hogy imádjam. De ő tiltakozott ez ellen: Vigyázz, ne tedd! Csak neked és testvéreidnek vagyok szolgatársa, a prófétáké és azoké, akik megszívlelik ennek a könyvnek szavait. Az Istent imádd!” (Jel 22,8-9).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A kegykép és a könnyezés története 1

     A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török fogságból történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybéli görög katolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért. Ezt a bíró nem tudta kifizetni, így az ikont egy tehetősebb polgár, Hurta Lőrinc vásárolta meg és ajándékozta a templomnak. (A képen az eredeti ikon látható, amely ma Bécsben van!)

kegykep.jpg     Az ikon értéke nem a művészeti kivitelezésében rejlik, hanem abban, hogy az Istenszülő rajta keresztül mutatta meg népe iránti szeretetét, amikor kitüntette csodájával. Mivel szakszerű művészettörténeti leírás csak a legújabb időkben készült az ikonról, Ivancsó István ebből a legújabb leírásból idéz: “Az ikon a Kárpát-vidéki ikonfestészet késő reneszánsz időszakának példája, Hodigitria-típusú Istenszülő a gyermekkel ábrázolás. A gyermek Jézus kezében virág látható, hasonlóan több, ebbe az ikonfestészeti körbe tartozó előképhez”. Az eredeti kép 50x70 cm, temperával jávorfára festve készült. Mária bal karján tartja Jézust, jobbjával pedig rámutat: Ő az út. Fejük köré díszes dicsfényt festett a festő, s ott van a szokásos, rövidített formában szereplő felirat is: Jézus Krisztus és Isten Anyja. Mária egyik vállán és homlokán csillag látható (a harmadik csillagot eltakarja a Gyermek) az ő örök szüzességének szokásos ábrázolásaként. A kép felső részét félkörív zárja, a sarkokban pedig egy-egy kerub feje látszik.

     A második világháború után történt restaurálás folyamán derült ki, hogy az ikon anyaga egy kopott ősi bizánci ikon fatáblája.

     A kép alján ószláv nyelvű felirat olvasható, amit valószínűleg a kép megvásárlója és a templomnak adományozója, Hurta Lőrinc íratott oda ószláv nyelven: „Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára.”

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

IMG_2367.jpg

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt

fat_sza_a_fold_elott_rf-el_kezeben_300.jpg     Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni kegyelmeket nyerhetünk. Ezért a Katolikus Egyházat jelenleg sújtó borzasztó válság megfékezésére Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által, Isten segítségét és beavatkozását kérjük. Ennek elősegítésére a Fatimai Miasszonyunk Testvérisége világméretű lelki keresztes hadjáratot indít a rózsafüzér napi imádkozásával és az öt elsőszombati ájtatosság elvégzésével, különösen a római Szentszékért.

Az öt elsőszombati engesztelés a következő: öt egymást követő hónap első szombatján a szentgyónás és a szentáldozás szentségéhez járulni és a szentmise végeztével még tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól, engesztelésül a Szeplőtelen Szíven esett sérelmekért.

     Ez a lelki keresztes hadjárat 2024. január első szombatján (január 6.) kezdődött és 2024. december első szombatján (december 7.) fejeződik be. 

2023. december 8., a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén, Christopher P. Wendt, a Fatimai Miasszonyunk Nemzetközi Testvériségének igazgatója

 + Athanasius Schneider, a Fatimai Miasszonyunk Testvériség spirituálisa, az asztanai Szűz Mária Főegyházmegye segédpüspöke 

(A Püspök atya kérése, hogy a felhívást ezzel a linkkel együtt terjesszük: https://www.livefatima.io/crusade/ 

Ad Iesum Per Mariamzdfl8qycni_545.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Akinek tudnia kéne, az tagadja
     A vidék annyira barátságtalan és rossz hírű volt, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült vezetőt, öszvért és hajcsárt találniuk. Megkérdeztek egy örmény mehitalista pátert, iránymutatásért. A páter úgy vélte, hogy valamit látott Deĝirmendere-ben ‒ ám ezzel rossz felé regip_fr-jung-photo250.jpgirányította őket. Deĝirmendere-be érkezve, egy ortodox görög kolostorban megkérdezte P. Jung, hogy „hol halt meg Szűz Mária?” A válasz lazán, mintha a világ leginkább magától értetődő dolga lenne, így hangzott: „Jeruzsálemben, fiam!”
Persze az izmiri lazarista misszióból jött Jung atya nem éppen ezt a választ várta. „Mária házának nem valahol Efezus közelében kell lennie?”
„Efezus közelében? ‒ csodálkozott rá az idős kalojerosz ‒ Ott János apostol halt meg. Az ő sírját meg tudom önnek mutatni!”
„Ez nagyszerű! És azt a házat is ismeri, amelyben Szent János a Boldogságos Szűz Máriával lakott együtt?”
„Az Istenszülő? Nem, fiam, ön téved. Ő Názáretben élt és Jeruzsálemben halt meg. Így tartja a hagyomány!”
„De egy stigmatizált apáca a látomásaiban Efezusban látta a házat, ahol meghalt. Azért jöttünk, hogy ezt a házat megkeressük. – erősködött Jung atya.”
„Látomások? Asszonyi fecsegés! Látja fiam ezt az ikont? A Szent Istenszülő elszenderedését ábrázolja az apostolok körében, Jeruzsálemben.” (Mellesleg a képről, nem derül ki a helyszín! Lásd alul!)
„Köszönöm, főtisztelendő atyám, de úgy látszik, nem tud nekünk tovább segíteni..."
„Isten legyen önökkel keresésükben, fiam. Akkor is, ha rossz helyen keresnek.”
     Ez a párbeszéd azt bizonyította, hogy az ortodox testvérek hűségesek voltak a bizánci hagyományokhoz a „Dormitio Mariae” kérdésében.
     Az első két nap eredménytelenül telt, mire négyen egyként határozták el, hogy iránytűvel és Emmerich Katalin leírását pontosan követve folytatják útjukat, így Ayasuluk felé indultak, de eredménytelenül fésülték át az Efezustól délre elterülő dombokat.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

tomb-of-mary2_530.jpg

Szólj hozzá!

     Minden embernek a fogantatás pillanatától a haláláig egy angyal áll szolgálatára, aki Isten rendelkezése szerint nem minden bűnét akadályozza meg, különösen ha az ember ezt nem is kéri! Az őrangyal közvetít közte és a hozzá közel álló élők-, sőt esetenként a holtak közt (az édesanyai megérzések is ezzel magyarázhatók). A léleknek a testből való távozása után a halál beálltával az őrangyal, Isten színe elé kíséri a lelket külön ítéletre. Ám tudnivaló, hogy az ember csak a földi élet lezárása után kerül ítélet alá, s nem pedig a léleknek a testtől való elválása előtt, mivel akkor még többféle módon felindulhat benne a bűnbánat, az Isten felé fordulás vágya! „El van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, s utána következik az ítélet” (Zsid 9,27). Az nem kétséges, hogy a testtől elvált lélek, természetének megfelelően, azonnal látja az angyalokat és az ördögöket. A haldoklók olykor bizony a gonosz lelkekkel hadakoznak, és ez különösen azoknál tapasztalható, akiknél sekély volt a Mária-tisztelet és az imaélet!

Az ítéletet Isten hozza meg és a végrehajtása kizárólag a Szent Angyalok által történik. Mint említettem, sajnos számtalan haldoklónál hatalmas csata zajlik a lelkéért a gonosz lelkekkel, akik mindennel próbálkoznak, hogy magukkal hurcolhassák a pokolba. Ez esetben döntő az ember szabad-akarata, ám „sokat nyom a latban” az ember egész életében rögzült istenes-, vagy istentelen viselkedése! Így jó esetben valószínű, hogy hosszabb-rövidebb tisztulásra van szüksége az üdvösség elnyeréséhez! Márpedig az Irgalmasság helye a Purgatórium! A kárhozatot választó lelket a bukott angyalok ragadják el, s viszik magukkal a Pokolba, amiként utal erre Máté 18. fejezete: „Az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását.” (Mt 18,34) A méltó-, vagy a purgtóriumban már megtisztult lelket jó angyal vezeti a mennybe. Erre utal az evangélista: „Meghalt Lázár, s az angyalok Ábrahám ölébe vitték.” (Lk 16,22)

Szent Dénest „Philangelusnak”, azaz az angyalok barátjának is nevezték. Ő írta:

„Kössetek barátságot az őrangyalotokkal, tekintsétek őket égi-földi társatoknak. Később erős és győzedelmes sikereket érhetsz el vele a Gonosz elleni harcban! Angyalaitok szószólók az Atyánál, és amit soha el ne feledjetek: őrangyalotok az örökkévalóságig társatok!” Egyedül Jézus Krisztusnak nem volt őrangyala, ezzel szemben angyalok serege szolgált neki!

Az Egyház az őrangyalok ünnepét a XVI. századi Spanyolországban kezdték megülni. Innen terjedt el a Tridentinum hatására is Európában. Az Egyházban a XVII. században vált általánossá. Először szeptember első vasárnapján ünnepelték, így hazánkban is. Később került X. Pius intézkedésére végérvényesen Mihály arkangyal nyolcadába, mai helyére. Ünnepük: október 2.

Elmélkedés: „Arra gondolj, hogy micsoda nemességet kapott a lelked, hiszen létezésed kezdetétől fogva egy őrző lélek van melléd kijelölve!” (Szent Jeromos)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

Történelmi előzmények 2

00315.jpg     Világi vonatkozásban, a császári hadak bejövetelével a föld népének terhei megnőttek, a hadak téli ellátása ugyanis az ő dolguk volt. Így a fizetetlen szövetséges katonák tízezreinek anyagi és erkölcsi kicsapongásai, a törökök kegyetlenkedéseivel is felért. Emiatt szívbemarkoló fohász száll az Istenszülő felé: „Sírj Nagyasszony, sírj Te is velünk, vigasztald és mentsd meg nemzetünk!” És bekövetkezett a csoda, Mária-jelenések sora rázta fel az országot. Ezek közül a legfeltűnőbb a pócsi Mária-kegykép könnyezése volt.

     Hosszú évszázadokon keresztül jelentéktelen kis falu volt a ma Máriapócsnak nevezett egykori kis helység Kelet-Magyarországon. Nem különbözött a környező falvaktól. Nevében sem viselte a “Mária” előnevet. Történetéről keveset tudunk.

     A legelső említés 1280-ban történik róla: Polch vagy Powch néven említik oklevélben. Egyes szerzők azt állítják, hogy a Magyarországra beköltöző görög katolikus rutének letelepedésével függött össze az alapítás, így a XVII. század közepére tehető. Mások azt állítják, hogy 1630-ban már fatemploma volt Pócsnak, tehát nyilvánvalóan korábbi a paróchia alapítása.

     Mindenesetre a XVII. század közepén Pócsnak volt görög katolikus temploma is, mégpedig egy fatemplom. Sajnos, a templom épületére vonatkozó adatok nem maradtak fenn.

     A jelentéktelen falucska, miként az egyházközség, annak a kis fatemplomnak köszönheti a hírnevét, melyben az Istenszülő csodatevő ikonja könnyezett és ezáltal a község neve összeforrt Mária nevével.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

91517866.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Amikor a megismerésnek eljött az ideje
catherine_emmerich_la_vie_de_la_vierge_marie_xl250.jpg

     Az első lépést a mai szentélyhez Julien Gouyet (†1899) francia pap tette meg azzal, hogy nem csupán legyintett egyet egy stigmatizált nővér írására, hanem utána is nézett! Francia fordításban olvasta Emmerich Katalin „Szűz Mária élete'' c. könyvét. Az elbeszélésben Szűz Mária utolsó éveinek pontos és részletes leírása szerepel. Egyúttal elmondja a legapróbb részletekig azt a helyet és az utat, ahogyan el lehet jutni a házhoz, melyben Szűz Mária lakott. Hogy a könyv adatainak helyességét ellenőrizze, Julien Gouyet 1881-ben útra kelt Egyiptomon, Palesztinán keresztül és Anatóliába ment.
regip_mons_andrea_policarpo_timoni_marcius_14_1833_smyrna_augusztus_1_1904_smyrna_250.jpg     Gouyet atya semmi kockázatot nem vállalt. Először is bejelentkezett Msgr. Andrea Policarpo Timoni (†1904) szmirnai (Izmir) római katolikus érseknél, és helyismerettel rendelkező vezetőt kért tőle, az egyébként nem túl jó közbiztonságú útra. Ennek társaságában indult útnak. Az atya egy feliratot készített görögül a hátizsákjára: „Kérem legyenek tekintettel egy szegény, pénztelen utazóra!"
     Végül október 18-án Efezustól délre a nehezen járható hegyen fedezte fel egy kápolna-szerű ház romjait és a nála lévő Emmerich leírás alapján beazonosította, hogy minden valószínűség szerint ez Szűz Mária egykori lakása. Amikor jelentette a szmirnai érseknek és a római elöljáróinak, senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a felfedezésnek.
mandatmarie_de_mandat_grancey_new_photo250.jpg     Elmúlt egy évtized és az izmiri francia kórházban a „Vincés Nővérek” főnöknője Maria de Mandat Grancey (1837-1915) is olvasta Brentano írását, sőt a nővéreknek is rendszeres felolvasást tartott, különösen a Mária Háza és környezetének leírásáról. A főnöknő szólt az intézet lelkivezetőjének, a lazarista P. Henry Jungnak: „Efezus egyáltalán nincs messze, érdemes lenne egyszer elmenni oda!” Jung atya jónak találta az ötletet, és engedélyt kért elöljárójától, Eugene Poulintől az expedícióra. Poulin abbé előbb elolvasta a könyvet, ám az olvasottakat bárkivel meg akarta beszélni, mindenki képtelenségnek tartotta. Ez késztette végül őt magát is arra, hogy utána nézessen a dolognak, így engedélyt adott, hogy a természettudós P. Henry Jung vezetésével egy kis expedíció induljon.  Jung 1891. július 27-én egy rendtársával és két laikus kísérővel útra is kelt, kezükben Emmerich Katalin leírásával.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

(Korabeli fotó)
regip_fr_poulin_es_fr_joung_530.JPG

Szólj hozzá!

     Az őrangyalok léte nem hittétel, de létezésük biztos, hiszen az isteni szeretet, a Gondviselés megnyilvánulása. Végtére is a Paradicsom óta kísérik az emberek életét. Létezésük bepillantást enged számunkra a Mindenható „titkaiba”, hogy mi módon kormányozza a világot, amikor minden egyes megkeresztelt embernek, közösségnek (egyházközségnek), városoknak, nemzetek és természeti erőnek őrangyalt vagy őrangyalokat jelölt ki. Kérdés, hogy nem valami ilyenre gondol-e a Jel 16,5 amikor a nagy vizek angyaláról, vagy amikor a Dán 10,13-20 valamelyik nemzet angyaláról beszél. Az országoknak és nemzeteknek a küldetésük szerint különbözők az őrangyalaik, mert minden népnek rendelt küldetése van, amiként az embereknek is!

És, hogy egy 20. századi példát is hozzak. Pietrelcinai Szent Pió atya mindig intenzív kapcsolatot tartott az őrangyalával és állítólag ezt nyilatkozta: „kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak s bizony helyes lenne fokozottabban kérniük hathatós oltalmát országukra”! (Begyik Tibor OCDS: Az Üdvözítő Szeretet Megsebzettje ‒ Magánkiadás 2002. 126. oldal)

Damaszkuszi Szent János (670-750 k.) angyalokról szóló tanítása a legteljesebben fogalmazza meg az Ortodox Egyház angeológiáját, mely szerint a bizánci liturgikus szövegek félreérthetetlenül tartalmaznak mindent, amit az angyalok világáról tudni érdemes. Az eucharisztikus liturgiától a szentség kiszolgáltatáson át valamennyi hivatalos megnyilvánulásáig magabiztosan hivatkozik az angyalokra.

Az őrangyalokban való hitről a Szentírás világosan tanúskodik, „elküldi angyalait hozzád, hogy őrizzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad” (Zsolt 91,11-12). és ez a hit már megtalálható a 2. század egyházatyáinál is. „Az Egyház tanítói kijelentéseinek részét képezi, hogy Isten angyalai és jó szellemek léteznek, akik Neki szolgálnak, hogy az emberek üdvét tökéletesítsék.” (Origenes) Nagy Szent Vazul ezt mondta: „Hogy minden hívő mellett egy angyal áll, mint nevelő és pásztor, aki életünket vezeti, senki nem vitatja, aki Urunk szavára emlékszik: Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Aquinói Szent Tamás részletesen fejtegeti az őrangyalokról szóló tanítást. Azt mondja: „Isten azt akarja, hogy az emberek a földi életen át jussanak el az örök boldogságra. Az emberek gyengék és állhatatlanok, az angyalok viszont a boldogság állapotában élnek megváltozhatatlanul. Fölöttébb célszerű, hogy az erős támogassa a gyengét, a szilárdan álló az állhatatlant. Ezért úgy illik, hogy angyalok segítsék az embereket törekvésükben a végső cél elérésére, mégpedig minden (keresztény) embert külön angyal.”

Kedves Olvasó! Ez az amit mindenkinek meg kéne szívlelnie, vagyis a földi jó és az üdvösség szempontjából, fel kellene vennie a kapcsolatot az őrangyalával és kérni segítségét, amíg nem késő!

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

306valamennyien_a_530_2.jpg

Szólj hozzá!

gorogkatgejochasznos_linkek_dcwu1363554684.jpgFelhasznált források nyomán: Forrás 2   Forrás 3                                         

Történelmi előzmények 1 

                                                                                 Magyarországon a török kiűzését követően helyre kellett állítani az egyházi életet, melyben nagy szerepet kaptak a szerzetesrendek (főként a jezsuiták és a ferencesek). A katolikus egyháznak nemcsak a saját életét kellett újjászervezni, de a protestantizmussal is fel kellett vennie a harcot, s a Habsburgok ebben kivételesen partnerei voltak a katolikus egyháznak.

    A Katolikus Egyház szempontjából, reménykeltő nagy esemény volt az a világon egyedülálló, a keleti egyházzal elindult uniós folyamat, mely 1646. április 26-án Ungváron, 63 lelkész a római pápának való meghajlásával indult el. Ám a folyamat korántsem volt olyan gördülékeny, hiszen félreértések, hatalomféltések nehezítették a görög katolikusoknak a hierarchiába való betagozódását. Fenesy György egri püspök például, csak helynökként ismerte el De Camelis munkácsi püspököt, aki viszont továbbra is önálló püspöknek tekintette magát.

/Forráshivatkozás fent!/ (folyt.)

A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

BISERICA_GRECO_CATOLICA_INTERIOR.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Boldog Emmerich Katalin látomásai
     Katalin egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát!
bolgogga_avatottak.jpg     Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg. II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal - az utolsó magyar királlyal -, egy napon emelte a boldogok sorába.
regipanaghia_capoulu_530.jpg     Boldog Emmerich Katalin leírása szerint: „Ha az ember Jeruzsálem (értsd: dél) felől jön, Mária lakhelye mintegy három és fél órányira volt Efezustól az egyik hegyen baloldalt. Ez a hegy erősen lejt Efezus felé, amelyet az ember délkelet felől jövet úgy lát, mintha szorosan előtte feküdne, amely azonban egészen körbe vonul, ha tovább megyünk. ‒ Efezustól délre, ahol nagy fasorok vannak, s a fák alatt sárga gyümölcsök a földön, keskeny ösvény vezet egy vadon benőtt hegyre, s a hegy oldalában dombos, ugyancsak benőtt vidék található, ott telepedett le.
Ez nagyon magányos vidék volt, sok termékeny, kedves dombbal és tiszta homokkő sziklabarlanggal. A környék vadregényes volt, de nem sivár. Számtalan elszórt, alul széles, sima törzsű, árnyékot adó fa nőtt ott.
szuzanya_es_janos_002_250.jpgAmikor János idehozta a Szent Szüzet, akinek a házát előzőleg felépíttette, már több keresztény család és Szent asszony lakott ezen a vidéken, részben föld- és sziklabarlangokban, amelyeket könnyű famunkával lakásokká alakítottak, részben pedig törékeny sátorszerű kunyhókban. ‒ Ők már a heves üldözések előtt ideköltöztek. Mivel a barlangokat és a helyszínt úgy használták menedékül, ahogyan a természet nyújtotta, lakásaik remetelakszerűek voltak, többnyire negyedórányira egymástól, s ez az egész telep itt a környéken hasonlított amolyan szétszóródott parasztgazdasághoz. ‒ Egyedül Mária háza volt kőből. ‒ E ház mögött kis út vezetett föl a sziklás hegyre egészen a csúcsáig, ahonnan a dombok s fák fölött Efezusra és a sokszigetű tengerre lehetett látni. A hely közelebb fekszik a tengerhez, mint Efezushoz, csak néhány órányira van a tengertől. A vidék magányos és nem látogatott”.

(folyt.)

 

regimeryem_ana_11-530.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Még világosabban ír az angyalok erejéről Szent János a Jelenések könyvében. Tehát számos példa igazolja, hogy az angyalok valóban segítenek az embereknek, de ennek egyik feltétele, hogy az emberek kérjék őket!

Eloszlatva egyes hamis elképzeléseket, tudnunk kell, hogy az angyalok nem megdicsőült emberi teremtmények! A Zsidók 12,22-23 pedig azt mondja, hogy mikor a mennyei Jeruzsálembe érünk „angyalok ezreivel” és „a tökéletességre jutott igazak lelkeivel” fogunk találkozni –, tehát két külön csoporttal.

Az angyalok személyes voltát csak újabban kezdték kétségbe vonni egyes hittudósok, akiknek nézetét a „Humani generis” kezdetű pápai enciklika kifejezetten visszautasította (DS 3891). A Szentmise prefációjában a pap is a következőket mondja: „…és ezért mi is, minként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló égi szellemek és minden seregek a mennyben a te dicsőséged himnuszát zengjük...”

A Jelenések könyvében azt mondja Szent János: „Amint néztem, sok angyal szavát hallottam a trón, az élőlények és a vének körül. Számuk meghaladta az, ezerszer ezret és a tízezerszer tízezret” (Jel 5,11). Merthogy az angyalok komoly, Isten fölségét tükröző seregek. Épp ezért a Szentírásban sehol nincs szó „angyalkákról”, vagy „puttókról”, ezért legtöbb angyal-ábrázolás egyenesen káromlásnak hat.

Több egyházdoktor tanítása szerint a Szentmise ideje alatt „megnyílnak az egek és angyalok sokasága asszisztál a misén. Bizony, számos gonosz lélektől, sok-sok látható és láthatatlan veszedelemtől szabadítja meg a Szentmise (azokat, aki a kegyelem állapotában vannak).” (Vö. Nagy Szent Gergely) „Az angyalok körül veszik és segítik a papot miközben misézik.” (Szent Ágoston) „Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, a szentély megtelik számtalan angyallal, akik az isteni áldozatot imádják az oltáron. Amit akkor kérünk, majdnem biztos, hogy megkapjuk, és amit a misében nem kapunk meg, aligha fogjuk megkapni más imában, vezeklésben vagy zarándoklaton. Az angyalok tudják ezt, és seregekben jönnek imádni Istent, hogy a kegyelemnek ebben az órájában hozzák elő kérésüket.”

Egy alkalommal Szent Gertrúd elragadtatásba esett a szentmisén, s ebben az állapotában megjelent előtte az őrangyala. Azt látta, hogy az imát, amit az imént mondott, Isten szent felsége elé viszi, és kéri az ima meghallgatását. Gertrúd érezte az áldás erejét, ami a fejére érkezett, magához tért és boldogan mondott hálát.

Tényként kell tudatosítanunk, hogy (jó) angyalok harcolnak (rossz) angyalok ellen, és mi nem csak e kozmikus harc közepén állunk, hanem kifejezetten bennünk zajlik a lelkeinkért, s a tét: üdvösség vagy kárhozat!! Ennek tudatában kellene életünket élni, mintegy a megmérettetésre való állandó készülődésben. Ezzel szemben sajnos keveset gondolunk a végső dolgokra, melyek pedig végleg meghatározhatják örök sorsunkat. Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismer-ték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni!

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

hl_blasius_300.JPG     Szent Balázs III-IV. századi örmény orvos, vértanú püspök. Orvosként a testi bajok gyógyítása mellett nagy gondot fordított a lelki sebek kezelésére is. Keresztény testvérei a püspökválasztás alkalmával ezért egy szívvel lelkük pásztorává választották. Így lett a kis-ázsiai Szebaszté püspöke, aki a keresztényüldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. Imádságos, csendes életet élt, tanította és gyógyította a hozzá érkezőket. Egy napon rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából.
     A Nagy Konstantin féle keresztények iránti türelmi rendelet keleten még nem érvényesült és Konstantin császár társuralkodója, Licinius önkényesen túltette magát ezen és folytatta az üldözést. Még az elvonultságban élő Szent Balázs püspököt sem hagyta békén, akit az oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló "testőrsége" sem menthette meg, mivel ő nem engedte harcolni őket. Börtönbe vetették, rabságát csodás gyógyulásokról szóló legendák övezik. Miután a súlyos kínzások hatására sem tagadta meg hitét, 316-ban lefejezték.
img_1_250.jpg     A hozzá kötődő gyógyulásokról szóló történetek és legendák miatt lett Szent Balázs az orvosoknak, a kikiáltók, énekesek és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni) a védőszentje. A 14 segítő szent közé tartozik: Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Eustachius, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus.
     A nép már a VI. századtól különösen a torokbajok ellen védő szentként tiszteli, akkoriban a gyermekhalandóság okai közt élenjáró volt torokgyík (diftéria) és így az anyák Szent Balázshoz fordultak. Emlékére alakult ki a balázsolás szokása. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolás vagy Balázs-áldás néven. Erre a napra az alma megáldása is szokásban volt. A néphit mind a Balázs-áldást, mind a szentelt almát a torokfájás elleni védekezésként tartotta számon. Azok, akik a templomban Balázs-áldásban részesültek, az otthon maradottak torkát is megsimogatták, hogy őket is kerülje el a torokfájás. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mondta. Ez volt a balázsolás, melyet az ünnepén és az azt követő vasárnap ad az Egyház, az előző nap, Gyertyaszentelő blessing_of_throats_ii_1.jpgBoldogasszony napján szentelt kétágú gyertyát tartva, e a szavakkal:
     Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden bajtól. Az Atya, a Fiú + és a Szentlélek nevében. – Amen
     A Balázs-áldás egy szentelmény, melyet áldás formájában kaphatunk. Ennek során a Mindenható Isten oltalmát, segítségét kérjük, Szentjének közbenjárására. Az áldást végezheti püspök vagy pap.

Könyörgés Szent Balázs püspök közbenjárásáért:
     Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!
Krisztus Urunk különféle adományokkal segíti Egyházát, hogy a természetfölötti hit megnövekedjék bennünk. Ajándékai áradását kérjük közös imával:
1. Adj Urunk új szenteket korunknak, akik közvetítik hozzánk irgalmas jóságodat.
2. Add meg Urunk a gyógyulás ajándékát a testi betegségben sínylődőknek.
3. Add, hogy a lélek egészségét is károsodás és törés nélkül őrizzük.
4. Add meg a hősiesség ajándékát, hogy a szent vértanúk nyomát követhessük.
5. Add Urunk, hogy a szentek és vértanúk között kapjunk helyet az ítélet napján.
Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.

Felhasznált források:

https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-514.html
http://szentlaszlo.dnyem.hu/?q=node/410
http://www.domsopron.hu/cikkek/szent-balazs-puspok-unnepe
http://www.katolikus.hu/szentek/szent23.html
http://www.hittansuli.hu/dokumentumok/tanuloknak/szent-balazs-puspok-es-vertanu

web-saint-blaise-throat-zvonimir-atletic-shutterstock_530.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A Szentírás angyal-jelenéseiben, minden esetben fehér ruhás férfiként mutatkoznak. (1Móz 19,10-12; Jel 7,2; 8,3; 10,7), kivéve Zakariás könyve 5,9-et, mely egy látomást ír le: „amint fölemeltem a tekintetem, látomást láttam:Két asszony jött elő. Szárnyukat szél lengette: olyan szárnyuk volt, mint a gólyának.”

Máshol viszont a „babiloni parázna asszony” (Jel 17,2), „Jézabel szelleme”, vagy „Jézabel asszony” (Jel 2,20), démon! Ez azonban nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az angyalok akár nő-, akár hímneműek lennének. A Máté 22,30 inkább arra utal, hogy az angyaloknak nincs nemük: „Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.”

Az angyal tűzzé is válhat és megjelenhet pl. az égő csipkebokorban: „Ekkor megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből” (Kiv 3,2), ill. lángnyelvek alakjában száll fel az égbe, mint Manoah áldozatánál: „Amikor ugyanis a láng felcsapott az égnek, az Úr angyala is felszállt a lángban” (Bír 13,20).

Az angyalok szüntelenül úton vannak, tudnak mindenről, ami csak történik a földön, ezért a mindentudást is magukon hordozzák. Minden angyal Isten szeretetét hirdeti a számunkra.

A próféták írásai is sokszor említik a segítő angyalokat. Ezékiel angyala szent jellel jelöli meg az igazakat, hogy őket ne sújtsa az egész Jeruzsálemet fenyegető ítélet. Angyal fejti meg a prófétának a látomásokat, amelyekben része volt (Zak 1,8-14, 3,3-10, 4,l-9, 5,5-11). Az angyalok segítő tevékenysége ugyanaz az Újszövetségben. Már említettem Gábrielt, aki jó hírt hozott Zakariásnak és Máriának, amiként Józsefet is segítette, és angyal bátorítja Pált a hajótöréskor: „Ne félj!” (ApCsel 27,23).

Az Apostolok cselekedetei elmondja, hogy a főpap börtönbe záratta az apostolokat. „De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtajait és kivezette őket...” (ApCsel 5,19). Ugyanez megismétlődött, amikor Péter apostolt Heródes láncra veretve, dupla őrséggel őriztette börtönében. „Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, és a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette... Erre a láncok lehullottak a kezéről. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz és az magától kinyílt előttük.” (ApCsel 12,7-10).

Péter magára maradt az utcán és a Márknak nevezett János anyjának házához sietett, ahol tudomása szerint sok keresztény szokott együtt lenni. Zörgetett a kapun. A szolgáló megismerte ugyan Péter hangját, de izgalmában elfelejtette kinyitni a kaput. Beszaladt a terembe és újságolta, hogy Péter az. A jelenlévők ezt abszolút lehetetlennek tartották és azt válaszoltak neki: „Az angyala lesz az” (ApCseI 12,15). Erre emlékezve írta később az apostolfejedelem, hogy az angyalok messze felettünk állnak erőben és hatalomban! (2Pét 2,11).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

gyertya2.gif

 

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, tartalma szerint hétszeres ünnep


1)
 Az ünnepnek Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, melyen a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt.

apresenta_o_2.jpg2) Mária megtisztulása a neve azért, mert Mária az Isteni gyermek születése utáni 40. napon, a Mózes törvény szerinti módon bemutatta a tisztulási áldozatot a templomban. Ez azonban Máriának egy olyan törvény iránt tanúsított alázatos engedelmességét dicsőíti, amely bár mindenkire érvényes volt, de Őreá nem.

3) Jézus bemutatása a templomban a neve azért, mert ezen a napon mutatták be Jézust, mint elsőszülöttet a templomban, és szentelték szülei Istennek. Ez az égi Atyjának való szentelés, a Világ Világosságának (a megszentelt gyertyának) ünnepi szertartásában jut kifejezésre. A jelenlévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. A Kiskunfélegyháziak a szentelt gyertyát „máriagyertyának" nevezik. Főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette.

4) Az ünnepnek a keleti liturgiában Hypapanie a neve, azaz: találkozás (Occursus Domini), mert ezen a napon találkozott Isten Fia először papságával. Ezt az ünnepet Jeruzsálemben valószínűleg már a IV. században, az Úr ünnepének tartották és csakhamar nyugaton is elterjedt. Az örmények „az Úr érkezése a templomba” néven nevezték.

5) A gyertyaszentelés, a bemutatás és Istennek szentelés szertartása, egy kicsit hasonlít a papi, szerzetesi felajánlottsághoz! Ha egy gyertyát meggyújtunk és a padlóra helyezünk, akkor csak kevés fény fog belőle áradni. Ezzel szemben ha egy magas tartóra helyezzük, bevilágítja az egész szobát. A magasra emelt gyertya hasonló a papi, szerzetesi hivatáshoz, mert aki Isten szándéka szerint életét magasra meri emelni, az képes lesz arra is, hogy világítson másoknak, megmutassa az utat Isten országához és végső soron Istenhez.

6) Mária Szíve Szeretetlángjának az ünnepe. Idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból: "Igyekezzetek!!! Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. Kérem a Szentatyát, hogy Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok. Nem kívánok külön ünnepet!” (I/85) (Ha valakinek fenntartásai lennének e magánkinyilatkoztatással kapcsolatban, miszerint "hogyan kerül ez ide?" – A Szent Szűz fenti kérését alátámasztja azon kijelentése, hogy "Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus"! (I/107; IV/12) Létezhet-e Mária-tisztelő, aki ezt az egyértelmű kijelentést az Istenanyával kapcsolatban elvitatná – amiként azt sem –, hogy ezáltal "Mária Szíve Szeretetlángja" valóban a Gyertyaszentelő ünnephez köthető!)

7) A 17. században az ekvádori Quitóban történt csodás esemény hatására Salvador Rivera püspök a „Tisztulás nagy Eseményének Asszonya” előtt elrendelte, hogy minden január 24-vel kezdődően Szent Kilenceddel kell megünnepelni Miasszonyunk Gyertyaszentelő ünnepét, február 2-át! A Quitó-i történet első részét lásd!

00012_-_maria_szive_szeretetlangja.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Nincs olyan titok, ami így vagy úgy, ki ne tudódna! (lásd Lk 12,2)
     Isten kegyelme több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magánkinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet bold_emmerich_katalin2a_330.JPGfoglalnak el B. Emmerich Anna Katalin  látomásai!
Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoz-ta  tásnak járó hittel, de információként (hiszen ennek alapján találták meg Mária Házát), vagy lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.gebhaus_530_1.jpg
     Katalin, 1774. szeptember 8-án a Coesfeld melletti Flamschenben született. Mélyen hívő szülei szegények voltak, egy gazdag paraszt napszámosaiként, egy csűrben laktak, melyben az egyetlen szobát gyakran elárasztotta a füst, mert a tűzhely fölött nem volt kémény. A teret deszkafal választotta ketté: egyik oldalon éltek a szülők, Katalin és nyolc testvére, a másik oldalon a jószágok. Katalin már kisgyermekként a sarokba akasztott egy Mária-képet, oltárként egy tuskót állított eléje.
Míg szülei aludtak, ő órákon át imádkozott pirkadatig, többnyire a szabad ég alatt. Hitte, hogy közben az őrangyala tanítja. Hogy könnyebb legyen felébrednie, deszkát tett az ágyába és követ a fej párnája alá. Imádsága intenzitásának növelésére télen a hóba, nyáron csípős csalánba térdelt. Alig kondult meg a harang, sietett a szentmisére.
1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a „felvilágosodás” forgatagában feloszlatták a rendjét.
Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812 karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő Szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként „helyszíniben közvetített” látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi „jelenidő” használata.
anna_emerich_latomasai_530.jpg     Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok „tárgya” lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy „időutazóként” lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem- és fültanúként szemlélhette
emmerich_3_280_1.JPGéletüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait lelkivezetőinek
parancsára tollba mondta, köztük a nagy megtérőnek, a neves katolikus költőnek és írónak, Clemens von Brentanónak (1778-1842), Herder és Goethe barátjának.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)anne_catherine_emmerich_530.jpg

Szólj hozzá!

  Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket.

Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására.

(Szeretetláng Lelki Napló I/58) 

Én a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt 002 K_1.JPG

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A Szentírás számos példája szemlélteti, hogy mire képesek az angyalok. Egyetlen egy angyal elég volt ahhoz, hogy megsemmisítsen egy teljes hadsereget. A királyok második könyvében ez áll: „Azon az éjszakán történt, hogy az Úr angyala kivonult, és az asszírok táborában lesújtott száznyolcvanötezer emberre.” (2Kir 19,35)

Amikor Nabukadnezár király tüzes kemencébe vettette Dániel három társát, mivel nem voltak hajlandók imádni a nagy bálványt. „Az Úr angyala pedig leszállt a kemencébe Azarjához és társaihoz, és kiverte a tüzet a lángoló kemencéből. Olyanná tette a kemence belsejét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne. Őket a tűz egyáltalán nem érte, nem sértette és nem háborgatta” (Dán 3,49-50). Valamivel később Dánielt az oroszlánok vermébe dobták, de sértetlenül került ki onnan, és ezt mondta a csodálkozó királynak: „Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját, nem engedte, hogy ártsanak nekem...” (Dán 6,23). Angyal akadályozza meg Izsák feláldozását: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: „Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre, és ne árts neki semmit!” (Ter 22,11-12). Angyal vezeti a népet a kivonuláskor: „Íme, elküldöm angyalomat, hogy előtted haladjon, őrizzen téged az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet neked szántam”. (Kiv 23,20)

Ábrahám Mamre völgyében három angyalt lát vendégül: „Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi”. (Ter 18,2). Jákob álmot látott, amikor menekülnie kellett testvére, Ézsau elől. Létrát látott, amely az eget érte, „Isten angyalai le- és feljártak rajta” (Ter 28,13). Mozgásuk azt jelezte, hogy a földről Isten elé viszik az emberek óhaját és imáját, s viszonzásul az égből lehozzák az embereknek Isten ajándékát. Az Ószövetség embere mindenekelőtt azt látta az angyalokban, hogy utat egyengetnek, akadályokat hárítanak el, és biztosítják minden vállalkozás sikerét. Amikor Ábrahám házának legidősebb szolgáját hosszú útra Mezopotámiába küldte, hogy Izsáknak menyasszonyt szerezzen, induláskor ezzel vigasztalta: „Isten majd előtted küldi angyalát” (Ter 24,7).

Az Ószövetség tanítása szerint az angyalok úgy néznek ki, mintha szép, megnyerő emberek volnának, pl. Ábrahám, ill. Lót történetében (Ter 18 és 19): „Aztán elment az Úr angyala, és leült az alatt a tölgyfa alatt.” (Bír 6,11); „Isten egyik embere jött hozzám, de külseje olyan volt, mint egy angyalé: igen félelmetes. Amikor megkérdeztem kicsoda, honnan jön és mi a neve, nem akarta megmondani nekem.” (Bír 13,6) De az angyalban látta az Ószövetség embere a megnyerő szépség mintaképét is „olyan jó vagy szememben, mint az Isten angyala” (Sám 29,9), ezért kelthettek a szodomaiakban is bűnös vágyakat: „Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket!” (Ter 19,5).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Hol volt Mária Háza és hol volt elszenderülésének helye?
gregoire-tours-4_220.jpg     Tours-i Szent Gergely   (538-594) műveiben, sorra keveredik a történelem és a legenda! Ő viszont nem kevesebbet írt, minthogy az „Efezus közelében lévő hegycsúcson megmaradt négy, tető nélküli fal. János lakott e falak közt”. (Liber miracolorum 1,30) – Márpedig logikus következtetés, hogyha az Úr Jánosra bízta Szent Anyját, akkor ahol János lakott, ott kellett lennie Máriának is! Elképzelhetetlen, hogy János Efezusban lakjon úgy, hogy a rábízott Istenanya pedig Jeruzsálemben legyen, kitéve őt a bosszúálló zsidóknak. Különösen abszurd ez akkor, ha az Őt ismerők elmenekültek vagy elüldözték őket (Bűnbánó Magdolnát, Lázárt, az Apostolokat stb.) – ja, hogy ezek magukkal vihették Jézus Anyját is – nos, ez logikusnak látszó feltételezés! Ez esetben viszont, hogyan lett volna Jézus Anyja Jeruzsálemben? Később erre is választ adok!

  A helyi keresztény néphagyomány szerint, először a Szent Szűz egy barlangban húzta meg magát Efezus nyugati részén, Budrun hegyén északra. Ott rejtőzködött a Szűzanya a pogányok üldözése miatt. Ezt a barlangot Ghizli Panagíának a 'Legszentebb rejtekének' nevezték.    Emléknapját húsvét után pénteken ünnepelték. Innen költözött be a közben elkészült Házba!
 regipanaghia7_330.jpg    Mindenesetre a Meryem Ana-tól 17 km-re lévő Kirkinjé-ben réges-régi népha-gyomány, hogy fenn a Fülemüle hegyen (Bülbül Dagh) van Mária Háza, melynek helyét ismerték is. Szmirnától 80-, Selcsuktól 11-, Ó-Efezustól 7 km-re a Bülbül Dagh (Fülemüle-hegy) tetején, a tengerszint felett 380 méterre található az a kőház, melyben Jézus Anyja és Szent János apostol lakott. A kirkindzsei parasztok – vallási hovatartozástól függetlenül – minden évben Mária Mennybevételének napján oda zarándokoltak. A hagyomány az volt, hogy „abból a házból szállt fel az égbe Jézus Anyja, Mária"!
     A helyi lakosok, akik az első efezusi keresztények leszármazottai, az évszázados üldözések során felvették a török nyelvet és az ortodox vallást, de megtartották atyáik hagyományait. Ez a szokásuk annál is inkább meglepő, mert az ortodox egyház a középkortól fogva következetesen azt állítja, hogy Mária Jeruzsálemben halt meg!

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

szuzanyadormi_koimisisthstheotokou530.jpgmaxresdefault_530.jpg

Szólj hozzá!

C. H. Spurgeon gyermekkori visszaemlékezése

1659.jpg     Amit a nagyanyám a Bibliából nekünk elmondott, azt előttünk élte is minden nap. Csendes, derűs, mindig barátságos volt és hűséges imádkozó. Egész élete csupa szeretet és kimondhatatlan nyomorúságok elhordozása volt. Olyan ember oldalán élt, aki ennek pontosan az ellenkezője volt. Kemény, hálátlan, önző, káromkodó, aki soha nem volt megelégedve. Ha "rossz napja" volt, mindnyájunknak sietve el kellett hagynunk a házat. Nagymama már az ajtónál felvilágosított minket erről, és azt mondta: "Gyermekek, gyorsan menjetek, fúj az északi szél. Imádkozzatok nagyapátokért, különben elkárhozik." Gyakran nem értettük meg nagyanyót és azt mondtuk: "Ha így van, ha ilyen a nagyapa, biztosan meg is érdemli." Mikor egyszer azt mondtam nagyanyónak: "Nagymama, hagyd abba a nagyapáért való imádkozást, semmi értelme nincs, hiszen egyre gonoszabb hozzád" – ekkor megfogta a kezemet, és kivitt a konyhába. Ott az asztalra felállított egy konyhamérleget és a következőket mondta: "Ennek a konyhamérlegnek két serpenyője van. Képzeld el, hogy Isten mindnyájunk számára elkészített egy-egy ilyen mérleget. Ezen méri meg mindazt, amit cselekszünk. És képzeld el, hogy az egyik serpenyőben ül a te súlyosan megkötözött, keményszívű nagyapád. Ő a maga kőszívével tekintélyes súlyt képvisel. A másik serpenyőben azonban vannak nagyanyádnak gyönge imádságai, és a ti gyermeki imáitok is. Ha egy-egy ilyen imádságot egy naptárlapnyi súlyúnak tekintesz, akkor nagyapádhoz képest jóformán semmit sem nyom!
Ha azonban kezedbe veszel egy egész évre szóló leszakítós naptárt, a maga 365 lapjával, akkor az már valamivel súlyosabb. És most képzelj el magadnak 50 teljes naptárt. Azoknak aztán tekintélyes súlyuk van!
Mert azóta imádkozom nagyapáért. Meg vagyok győződve, hogy már nem sok hiányozhat ahhoz, hogy imáink súlyosabbak legyenek, mint nagyapa, és felviszik majd őt a mennybe. Hát nem lenne kár, ha most belefáradnánk és abbahagynánk az imádkozást?
Ha hűségesen könyörögsz velem mindennap, akkor Isten meghallgat minket."
     És így történt, hogy még további hét évig könyörögtünk együtt nagyapa megtéréséért. Miután 57 éven át kitartóan imádkozott szegény férjéért, nagyanyót az Úr Jézus magához vette. Meghalt, anélkül hogy örülhetett volna nagyapa megtérésének. Csak koporsójánál tört össze a keményszívű nagyapa, és adta át életét Megváltójának, leírhatatlanul keserves sírással.
     Éppen én, aki 7 évvel ezelőtt nagyanyámnak azt a tanácsot adtam, hogy ne imádkozzék többé érte, térdelhettem le a 83 éves aggastyánnal együtt és lehettem tanúja megtérésének. Az egykor annyira rettegett zsarnok - szelíd, szeretetteljes, hűségesen könyörgő nagyapó lett, aki minden látogatóját intette, hogy adja át életét az Úrnak. Az imádsággal teljes mérlegserpenyő tehát mégiscsak a menny felé lendítette a nagyapát. – Nagyanyó pedig hálát adhat ezért a mennyben. 

Forrás spurgeon_s_funeral_procession.jpg

Szólj hozzá!

Szeretetláng átadás országszerte

A Szeretetláng átadás az elköteleződés jele, hogy az Eucharisztia, a bűnbánat, az ima és az áldozatvállalás által életünket Jézusba helyezzük, aki maga az Élő Szeretetláng. 

Február 2-án az alábbi helyeken lesz ünnepélyes Szeretetláng átadás:

 

 

 

Budapesti Szeretetláng-kápolna (1062 Bp., Székely Bertalan u. 25.) 10 órakor rózsafüzér, engesztelő imaóra, családok Szeretetláng-rózsafüzére. Szentmise 12 órakor, bemutatja Erdődy Ferenc atya – ebédszünet – 14:20-tól beszámoló – 15:00-től Irgalmasság rózsafüzére – 15:20-tól Szentségimádás, vezeti Babos Áron atya, majd Szentségi áldás.

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (1056 Budapest, Március 15. tér) 15 órakor imaóra, 17 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás Vezeti: Dr. Osztie Zoltán plébános atya

Budapest, Clarisseumi Szent István király plébánia (1045 Bp., Árpád út 199.) 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Márkus Zoltán szalézi atya

Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia templom (1191 Templom tér 21. ) Kezdés17 órakor; Szentmise 18.00 órakor. Vezeti: Forgács Balázs atya.

Budapest, kőbányai Szent György templom (X. ker. Sörgyár u. 73/a.) 17 órakor Szentmise, majd Szeretetláng átadás; 18 órakor Engesztelő imaóra. Vezeti: Cseh Zoltán atya.

Budapest, Szent Imre kápolna ( XI.ker., Bartók Béla út 19.) 11 órától imaóra, 12 órakor hálaadó Szentmise Szeretetláng átadással, Szentségi áldással. Vezeti: Orbán Mihály atya.

Bodajk 9:30-kor Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezetik: Mórocz Tamás, Horváth József és Oraveczky Attila atya

Füzér 18 órakor szentmise, majd Sezeretetláng átadás; vezeti Tóth Gábor atya

Győri Székesegyház 9:20-tól rózsafüzér; 10 órától Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Vaslabán Csaba atya, murakeresztúri plébános. Az eseményt az EWTN Televízió élőben közvetíti.

Hollóháza 16:15-kor rózsafüzér; Szentmise 17 órakor, majd Szeretetláng átadás; Vezeti Tóth Gábor atya

Keszthely, Magyarok Nagyasszonya templom 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Tál Zoltán atya

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika: 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Virth József atya

Máriagyüdi Kegyhely Bazilika 10-órakor gyertyaszentelés, majd szentmise és Szeretetláng átadás. Vezeti: Keresztes Andor atya, a Kegyhely Plébánosa

Máriapócsi Nemzeti Kegyhely kezdés 9:00-kor, 11-től Szentmise, ezt követően Szeretetláng átadás.Vezeti: Ivancsó Sándor atya, Molnár József atya.

Nagykovácsi – katolikus templom 17 órától rózsafüzér, 18 órától Szentmise Szeretetláng átadással; vezeti: Kemenes Gábor atya (A helyszín tömegközlekedéssel megközelíthető Hűvösvölgyből a 63-as busszal a végállomásig.)

Petőfiszállás (Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473.) Kezdés 14 órakor, Szentmise 15 órakor, majd Szeretetláng átadás és Szentségimádás. Vezeti: Perlaki György atya.

Pomáz – Szent István király Templom (Templom tér 8.)
17.00 órakor imaóra, Szentmise 18.00 órakor Sezretetláng átadással; vezeti: Bogda Péter atya

Sátoraljaújhely – Szt. István plébánia (Széchenyi tér 10.) 16:15-től rózsafüzér; Szentmise 17:00 órakor, vezeti: Kecskés Attila atya

Sopron, Szent Domonkos-templom 17:30-kor szentmise, utána Szentségimádás, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Mészáros Domonkos OP atya.

Szolnok – Vártemplom (Szent István tér 2.) Kezdés: 17 órakor, vezeti Hartung Ferenc atya

Törökbálint – Szeretetláng kápolna; (Dózsa György u. 46.)
Február 1-én! délelőtt 9 órától ima, 10 órakor szentmise Szeretetláng átadással. Vezeti: Baladincz József atya

Tura, Nagyboldogasszony templom: 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Palya János atya

A helyszínek listáját folyamatosan bővítjük (lásd itt)! Ha a felsoroltakon kívül máshol is kívánnak ünnepélyes Szeretetláng átadást tartani, kérjük, jelezzék a 06 30 912 9915-ös telefonszámon vagy a szeretetlang.hu@gmail.com e-mail címen!

Szólj hozzá!

Az észt és a megérző képességet Istentől kaptuk, vegyük komolyan!

     Sajnos a legyőzöttnek hitt vírusok mutálódnak, és egyre veszélyesebb formákat öltve támadják az emberiséget. Most épp a koronavírus aktuális, de nincs ez másképp a politikai izmusok világában sem. Fel kell készülnünk a világunkat többször a pusztulás szélére sodró bolsevizmus, nácizmus, fasizmus, kommunizmus mutált változatainak érkezésére és egyre őrültebbé váló "pandémiás"* támadásaira.

     Bár úgy tűnik, hogy a felsorolt izmusok és ideológiák hatása meggyengült és hihettük, hogy a népeknek már kifejlődött az immunrendszere, ámde a hatalomszerzés megszállottjainak laboratóriumaiban előállították a liberalizmus mutánsait, a liberálfasizmust és liberálkommunizmust, melynek éltető táptalaja a genderelmélet, a klímakatasztrófa és a migráció!

     Ha ezen hazug igyekezetek újaknak tűnnek is, az ellenük való védekezés receptje nagyonis régi: áldozat-imádság-bűnbánat! Kifejtve a gyógy-alkalmazást:

Az áldozat – engesztelés

Az imádság – a rózsafüzérezés

Bűnbánat – a szentségi élet

Aki ezt nem érti, majd megérti! Aki ezt nem képes tevékenyen megélni, majd megteszi, de akkor már nagy eséllyel késő lesz!  (Csizmadia László blogbejegyzése gondolatainak felhasználásával!)

............................................

* pandémia – világjárványkeu_3_535.jpg

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A „Szövetség Angyalának” számos segítségét olvashatjuk a Szentírásban! A Makkabeusokról azt olvassuk, hogy egyszer „sírás és jajgatás közepette az Úrhoz folyamodtak egységben az egész néppel, hogy megmentésükre küldje el angyalát” (2Mak 11,6). És az egységesen imádkozó nép nem csalódott. Mert „már javában tombolt a küzdelem, amikor az ellenség előtt megjelent az égből öt pompás lovas arany zablájú lovon, és a zsidók élére állt”. Fényes győzelmet arattak! (2Mak 10,29-30).

A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, az Egyházon belüli válságtünetek arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek következményei világméretekben sodorja a pusztulás felé az egyént, a családot és a társadalmakat. Különösen a deviancia terjedésére a családok felbomlására, a bűnözés terjedésére, a tragédiákra és a természeti katasztrófákra gondolhatunk. Az ember pedig nem csupán evilági életét nehezíti bűneivel napról-napra, de örök életét is veszélyezteti, s egy idő után számítanunk kell az igazságos Isten közvetlen beavatkozására. A Jelenések könyvében három fejezet (vö. Jel 8-11) is utal erre. Már Izaiás figyelmeztet az elhatalmasodott bűnre: „Jaj azoknak, akik a büntetést ökörlánccal vonják magukra, és a bűnt úgy húzzák, mint a kötél a szekeret” (Iz 5,18) A Bölcsesség könyve is inti az embert: „Azoknak azonban, akik a büntetésül szánt megcsúfolásból nem okultak, Istenhez illő ítéletet kellett elviselniük” (Bölcs 12,26). Ez arra is utalás, hogy a büntetés egyben a bűnbánatra és a megtérésre is alkalmat nyújt (vö. Bölcs 12,10).
A bűn elhatalmasodása nem csupán szenvedést és ítéletet vált ki, de az emberi kéz munkáját is tönkreteszi. Még a „termékeny föld is szikes mezővé” válik „lakóinak gonoszsága miatt” (Zsolt 106,34). És ezen történésekért nem lehet az eget vádolni, hogy „miért engedi meg ezt az Isten?” De még az ördögre sem foghatunk mindent, hiszen a járványok, a háborúk, a természeti csapások és gyilkosságok okait a saját világunkban kell keresni, persze az ördög „forgatókönyve” szerint! Ennek folytán ijesztően elszaporodtak az ártó erőket tudatosan követő és támogató közösségek, a hitélettől eltávolodott tömegek! Ó milyen könnyen elmélkednek sokan a „távoli civilizációkról”, a világmindenség végtelenségéről, de távol tartják magukat a szellemi és anyagi világ valóságától, Isten Országának közelségétől, nem beszélve a menny és pokol lehetőségétől! Töprengenek, de semmi igazságot nem fedeznek fel, aztán úgy halnak meg, hogy nem is tudták mi végett éltek.

Részlet Szent II. János Pál pápa 1987. 05. 24-i beszédéből: „Az ördög elleni küzdelem, mely Szent Mihály arkangyal kiemelkedő jellemzője, napjainkban is aktuális, hiszen a sátán ma is tevékenykedik a világban. Mindaz a rossz, ami a világban van, a társadalom hiányosságai, az ember-, a személy belső meghasonlottsága - a sátán sötét és zavart keltő tevékenységének eredménye is.”

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

0_530.jpgDr. Barsi Balázs OFM elmélkedése nyomán (részlet). (A teljes szöveg, megjelent: Tengernek Csillaga, 1998/4. számában . Lásd: http://www.tengernekcsillaga.hu/!dokumentumok/TengernekCsillaga/TCs03-4.pdf )

Názáret csendje
     Jézus, fellépésekor mintegy harmincéves volt (Lk 3,23). Harminc évet élt Názáretben Máriával. Szent József már nem élt, amikor megkezdi nyilvános működését.
     A keresztény hit egyik nagy "fehér foltja" ez a harminc év. Jézus életében itt sűrűsödnek a titkok, a csendes isteni, transzcendens mélység, mellyel az ember nem tud mit kezdeni. Húsvét legnagyobb ajándéka, hogy az apostolok felismerik, ki ez a Jézus. Isten! Az Istentől van, az Istentől jött, Isten az Istentől. De ez a húsvéti hit hátranéz a Keresztre és úgy látszik, a húsvéti misztériumban a Szent Sebek jelzik a kinyilatkoztatás lényegét. Azt valahogy már el tudjuk fogadni, hogy Isten testben meghal értünk, de az a csendes harminc év, az elviselhetetlen.
     Felületes szellemünk messze jár Isten gondolatainak mélységeitől és a názáreti misztériumban ürességet lát. De a Szentírás a hallgatásával és a csendjével is sokat mond. Mi ezzel a csönddel nem törődünk, pedig a pauza milyen fontos a zenében is. Nélküle nincs zene.
     A Szentlélek egy bizonyos csendet is beleírt az evangéliumokba, például ezt a csendet. Az az elviselhetetlen aránytalanság, ami a két tény között van, hogy harminc évig csendben élt, majd Isten tekintélyével lépett föl, az Ő kortársait is megdöbbenti. Isten valóban emberré lett, növekedett, fejlődött, csendben haladt a saját útján. Ezek nélkül Jézus nem lenne igazi ember. Növekedett! Bele sem merünk gondolni ennek az istenemberi titoknak a mélységeibe.
     Családban növekedett, Mária és József társaságában. Ezek az emberek nagyon tudtak szeretni. És itt máris felvázolódik előttünk a szentség útja. Növekedni, kibontakozni a szeretetben, Istennel együtt élni a hétköznapokban. Helytelen az életszentség-eszményünk, ha azt gondoljuk, hogy ahhoz valamely látványos feladatot kell véghezvinnünk. Sok az olyan szent, aki nem vitt végbe semmiféle nagy feladatot. Inkább tegyünk eleget csendesen állapotbeli kötelességünknek, hogy azáltal teljesülhessen valamely isteni terv. Chambers írja: „Jézus nem azt számítja szolgálatnak, amit érte teszünk, hanem azt, hogy mik vagyunk az ő számára. Ennek belső titka a személyes azonosság Vele, a szentség: együtt lenni a Szent Istennel mindig, mindenütt, minden körülmények között.”
     A szentségben nincs átmeneti idő, nincs kedvezőtlen helyzet. Isten ott van jelen számomra, ahol éppen vagyok. A csüggedés iskoláját is végig kell járnunk, a szomorúság köntösét is magunkra kell vennünk, hogy majd fölválthassuk az öröm ruhájával. Ez Mária és József szentsége: titokzatosan, de valóságosan Istennel vannak.

santa_famiglia_530.jpg

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     A templomot azóta a „Fényességes Szent Szűz” nemzeti szentélyének nevezik. A csodálatos gyógyulások és megtérések a jelenések befejeződése után is folytatódtak. (Lásd a templombelsőt és a kupolát!)cairo159_260.jpg

zeitoun_cairo_kupola_260.jpgA jelenések évfordulóján VI. Pál pápa hivatalossá tette, hogy a kairói Zeitunban Szűz Mária jelenések történtek, melyek csendes üzenete csodával határos módon békét hozott a vallási konfliktusra Egyiptomban, és így nyilatkozott: zeitoun_49_530.jpg"Valami egészen különleges történt itt, valami mélyre ható, egy természetfeletti jelenés, ami a tudomány tudását meghaladja és erre fel kell készülnünk." ‒ mondta a római pápa.

A zeituni események 1970-ig tartottak, de az égi jelenések meg-megismétlődtek a későbbiekben. 1983-ban Kairó egy másik külvárosában, Shoubrában, a Szent Damján templom fölött sokszor látták sok ezren a shenouda_250_p.jpgragyogásba öltözött Szent Szüzet. III. Sheonuda, a kopt Egyház feje hitelesnek ismerte el a jelenést.

Ötven évvel a Zeitun-i csodás események után, az Istenanya újabb és újabb alkalommal mutatkozott Egyiptomban, csendben és szótlanul! Legutóbb 2009. december 20-án és 22-én, mint titokzatos égi fényforrás ragyogott a kairói égbolton. Szinte egész Közép- és Felső-Egyiptomban látható volt. Ellentétben az 1968-as jelenéssel, melyet viszonylag kevesen fényképeztek, ma már a technikai fejlődésnek köszönhetően, százezrek fotózzák és videózzák a lenyűgöző látványt. Az egyiptomi nemzeti Tv is beszámol ezekről az eseményekről és érdekes, hogy soha senki nem vitatja a hírek valódiságát! A nemzetközi hírügynökségek azonban következetesen hallgattak és hallgatnak róla! Bezzeg, ha UFO-jelenésnek lehetne besorolni, a tévéhíradók ettől harsognának. Ámde a muszlim tömegek a jelenést mindig Szűz Máriával azonosították és lelkesen így kiabáltak: "El Adra, El Adra!" (A Boldogságos Szűz!) – ezek után nem állíthatja a sajtó, hogy "UFO-UFO"! 
Mellesleg, ez az arab kiáltás leghangosabban akkor tört ki, amikor a fényes jelenés, a Szent Mihály arkangyal templomának homlokzatán mutatkozott El Waraqban.
Theodosius gizai kopt érsek szerint az Isten Anyja azért teszi láthatóvá magát a muzulmánok számára is, hogy a keresztények erőszakos üldözését állítsák le!

Kedves Olvasóim! Valamennyien napi csodákat élünk meg, de sokunk nem is veszi észre! Isten Országa valóság, és mi mindannyian meghívást kaptunk az örök Hazába! A Szent Szűz édesanyaként küzd valamennyiünkért, de ez az anyai segítség csak akkor érvényesül igazán, ha kapcsolatot tartunk Vele és kérjük segítségét! Ez a kapcsolattartás legszebben és legeredményesebben a rózsafüzérezéssel valósul meg, melyben Gábriel arkangyal ismételt isteni szavaival köszöntjük Őt! Kérjük tehát!

Ó Zeitunban megjelent szótlan Szűzanya, könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a muszlim és a keresztény emberiségre! Amen.saint-mary_apparitions-1-zaitoun-01_530.jpg

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A sátán már tudja, mit jelent a kárhozat, tudja, hogy állapotán nem képes változtatni és kevélységében „bizonyítani” akarja a teremtés kudarcát! Az azonban látványos tény, hogy a gonosz lelkek jelenléte és működése a világban sokkal nagyobb valószínűséggel megtapasztalható, mint a jó angyaloké. És épp ez hívja fel a figyelmünket, hogy a természetfeletti ártó erőkkel szemben, csak természetfeletti segítséggel – a jó angyalokkal és a napi imával – védekezhetünk eredményesen!

Amikor a sátán teret kap, egyre jobban birtokába veszi az ember akaratát, s az ember nem csupán kiszolgálja őt, de szenved is tőle. Az ördögi befolyás az egészségben, az érzelmi és az üzleti életben, az életkedvben és a halál utáni vágyakozásban támadja az embert (Don Gabrielle Amorth). Legáltalánosabb módszere, hogy elfordít az Istentől és távol tart tőle (Corrado Balducci), a végeredmény pedig a bűn lavinaszerű elhatalmasodása (vö. Róm 5,20). Ha a bűn elhatalmasodik, annak következménye is elhatalmasodik, s kilép az egyén, a család, a közösség kereteiből, és társadalmi méreteket ölthet. Ez pedig a lelki és az evilági élet szempontjából végzetes lehet. Erre figyelmeztet Jakab apostol: „...a bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (Jak 1,15). A bűn ‒ ha nem szállnak vele szembe ‒, átlépheti az országhatárokat, s egész földrészeken, vagy akár az egész világon elhatalmasodhat, és következményei pusztulással fenyegethetik akár az egész emberiséget is.

Súlyos probléma, hogy az ember az élet eseményeiből nem okul, s az elhatalmasodott bűn elhatalmasodott következményeit, amelyet az egyre szabadabban működő sátáni erő szervez, természetes okokra vezeti vissza, s ezeket csupán természetes összefüggésükben értelmezi. Pedig a természet- és istenellenes genderpropaganda táptalaja az abnormalitásnak, így a sorozatgyilkosságok és iskolai mészárlások sem egyéni pszichés okokra vezethető vissza, hanem a nyilvánvaló sátáni befolyásra a sátánizmusra! Amiként sok gyilkos ezt büszkén be is vallja! Mégis a nyomozóhatóságok sajnos ezen nyomozati információkat nem teszik közzé!

A fentieket nem csak felismerni, de tudatosan küzdeni kellene e globális törekvések ellen, Isten angyalai segítségével! Nem a „globális felmelegedés” ellen kéne küzdeni, hanem az elhatalmasodott hitetlenség ellen, mégpedig társadalmi és világ szinten! Ezt minden nemzetnek tudatosítani kellene, különösen a magyarságnak! Tudott ‒ ha ugyan ‒, hogy „nagy hatású őrangyalunk” van! Kérjük tehát rózsafüzér-imáinkban a Magyarország Királynőjét, aki egyben az Angyalok Királynője, hogy izzó istenszeretetre nevelje a nemzetünket! Mi pedig választott nemzet, naponta mondjuk el a szentolvasót és kérjük őrangyalaink segítségét küzdelmeinkhez!

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából

     A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól kezdve Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig, 2024. február 2-ig! Azok a hívek, akik a ferencesek templomaiban az ott felállított jászol előtt imádkoznak, a szokott feltételekkel teljes búcsút nyerhetnek. A betegek és azok, akik fizikailag nem lehetnek jelen, szintén részesülhetnek a teljes búcsúban, felajánlva szenvedéseiket az Úrnak vagy jámbor cselekedetet végezve.

A teljes búcsú elnyerésének megszokott feltételei a hívő ember számára a következő: a megszentelő kegyelem állapota (súlyos bűnöktől mentesség); tudatosan szakítson a bocsánatos bűnökkel; hittel imádkozzon egy Hiszekegyet és egy Miatyánkot a Szentatya szándékaira.grecciobe_545.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Homályos utalások és valóságos tények
     De bármennyire is hallgattak a nagy egyházi szerzők, valamiképp mégis adtak közvetett bizonyságot a Szent Szűz hollétéről! st_jerome_250.jpgPéldaként hozható fel Szent Jeromos (347-419) a legnagyobb történelem tudós, aki Jeruzsálemben élt, helyzetleírásaiban nem említette Mária jeruzsálemi sírját. Holott, oly nagy precízséggel leírta a Getszemánét, azt a helyet, ahol Jézus vérrel verítékezett, és melynek emlékére templomot emeltek, de említést sem tett Szűz Mária sírjáról, pedig ezt aligha mulasztotta volna el megemlíteni, ha lett volna!

Ennek ellenére a későbbi hagyomány határozottan állítja, hogy Jézus Anyja nem Efezusban halt meg (szenderült el), hanem Jeruzsálemben, és ennek helyén később valóban templom épült 560-ban (!). Ugyanakkor "azt, hogy Szűz Mária testének földi maradványai hol nyugszanak: egyetlen ázsiai egyház hagyományai sem említik. Viszont, hogy onnét távozott el a földről, annak hagyománya Efezusban volt legerősebb," (Ijjas Antal: Húsz évszázad viharában 54.o.)

denis_areopagite_250.jpg     A 4. századból három apokrif irat, a „B. Inatii missa S. Ioanni”,  Areopagita Dénes  levele Titus püspökhöz (363) és a „Ioannis liber de Dormitione Virginis”, Mária utolsó éveit és sírját Jeruzsálembe helyezik. Az 5. század óta a zarándokok úgy tudják, hogy Mária sírja a Getszemáni-kertben van. Az pedig, hogy Mária Efezusban halt volna meg, egyedül egy 431-ben íródott levél említi, amelyet a zsinati atyák a konstantinápolyi papságnak írtak, miszerint ez az esemény Efezusban történt: „ahol János a teológus és az Istenanya, a Szentséges Szűz, a Szent atyáktól elváltak.”
     Egy még korábbi szerző, Lenchius Kr. u. 160-170 körül írt „János cselekedetei Prochorus szerint” című művében azt állította, hogy János csak Mária halála után költözött Efezusba. Ezzel viszont ellene mond annak, hogy miért emeltek volna egy hatalmas – és a világon első  Máriának szentelt templomot éppen Efezusban, ha nem ott halt volna meg?

emmerich_k_color_250.jpg     Emmerich Anna Katalin azt állította, hogy Mária már 44-ben vagy 47-ben – vagyis „tizennégy évvel és két hónappal Krisztus mennybemenetele után” – Efezusban halt meg. Részletesen leírta a ház helyzetét, amelyben kilenc éven át János felügyelete alatt élt.
     Ebben az összefüggésben nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a 431-ben a III. Egyetemes Zsinat, egy már akkor Máriának szentelt templomban ülésezett, ami az Istenanya nagy tiszteletére vall Efezusban – nem másutt ‒ már a zsinat előtt is! Tehát itt – az egyetlen Mária-templomban – hirdették ki Mária Istenanyaságát dogmaként!  (vö. DH 252)

  És azt is tényként kell elfogadnunk, hogy az Egyház az első évszázadaiban csak olyan helyen emelt templomot, ahol egy Szent vagy vértanú meghalt. Ez is egy érv arra, hogy Isten szentséges Anyja az utolsó földi napjait Efezusban élte!

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Alul: az efezusi Mária templom romja, ahol a zsinat volt 431-ben)elso_maria_templom_romjai_530.JPG

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     Kedves Olvasóim! Sok kérdés felmerülhet bennünk és ezek egyike, hogy miért pont az egyiptomi Zeitunban történt mindez? Ráadásul miért a hatvanas években?

Nos, a 60-as évek végén a Közel-Keleten levegőben lógott a háború, egy alapos keresztényellenes mészárlás előszelével. A keresztények házait festékkel jelölték meg, egy vörös kereszttel, ami a halálraítélésüket jelentette!

És ekkor tűnt fel a Szentséges Szűz Mária. Ám ahelyett, hogy Miasszonyunk bosszút állt volna, meggyógyította a gyilkolásra készülődőket, visszaadta a látásukat, és a bénák járni kezdtek.1431934867_250.jpg

A Szűzanya Egyiptomba való visszatérésének örvendetes következménye, hogy a jelenés iránti érdeklődés és figyelem, egy időre megszüntette a keresztények és a mohamedánok között lévő szakadékot. A mohamedánok legszebb szúrája a Koránban egyébként is Szűz Máriáról szól. Akik a múltban nemigen tűrték meg a hittérítőket, azokban a jelenések alatt kérdések vetődtek fel. Az Egyiptomba látogató Istenanya újból tudtul adta Jézus végső akaratát, amiért keresztre feszítése előtt imádkozott: „Hogy legyenek mindnyájan egy!”

Magas rangú egyházi tisztségviselők is tanúságot tettek az eseményekről! Athanasios kopt érsek kijelentette: „Két órán keresztül láttam az url_250.jpgIstenanyát. Fényes volt, akár a Nap!”

Kyrillos pátriárka 1968. május 5-én a jelenések kezdete után egy hónappal kijelentette, hogy a jelenéseket hitelesnek és Istentől származónak tartja.

constantinemoussa_250.jpgDe maga Konstantin Moussa, a zeituni templom plébánosa is nyilatkozott: „Több alkalommal láttam saját szememmel a Szűzanyát” ‒ és ezt kész volt esküvel is tanúsítani.

(folyt.)our_lady_of_zeitoun_prayer_against_persecution_530.jpg

Szólj hozzá!

A RÓZSAFÜZÉR HATÉKONY FEGYVER https://youtu.be/bxIakvE8DHc

Szólj hozzá!

Az áldozatos szeretet

 

     Egy kocsmai társaságban igen emelkedett volt a hangulat. Beszédtémájuk az asszonyokra terelődött, melyben egyik a másikat akarta felülmúlni a viccelődő gúnyoroskodásban. Csak egyetlen férfitársuk hallgatott, mely persze nyomban feltűnt a többieknek.

− És te? − kérdezték − te nem szólsz hozzá?

− Nem − válaszolta − nekem ehhez nincs hozzáfűzni valóm, mivel semmi okom panaszra vagy viccelődésre a feleségem miatt. Ő ugyanis soha nem korhol engem semmiért és bármit teszek, nem szól egy rossz szót sem!

     A többiek erre harsányan kinevették és így szóltak:

− Na ilyen nincs kispajtás, te azért hallgatsz, mert félsz az asszonytól! és még jobban nevettek.

− Nem így van! Higgyétek el, hogyha akár most éjfél után is azt mondanám neki, hogy rögvest főzzön egy kávét, ő egyetlen szó nélkül megtenné! − védte meg a feleségét.

     A társaság nevetése egyre heccelőbbé vált és így kiáltoztak:

− Ne etess bennünket, csak át akarsz verni mindannyiunkat ezzel a süket dumával!

A férfi azonban kitartott állítása mellett és közbevágta:

− Na, mibe fogadjunk?

     Végül tényleg fogadtak, melynek végeredményéről nyomban meg is akartak győződni. Azt javasolták, hogy azonnal tegyék próbára barátjuk feleségét. Így hát az egész társaság fölkerekedett.

Az asszony már rég aludt, amikor az erősen spicces csapat hangoskodva betört a lakásba, a férj beszólt a hálóba:

− Asszony, kelj fel és főzz nekünk kávét, vendégeket hoztam!

     A társaság okkal hihette, hogy most nem csak a férjét, de őket is alaposan leszidja az asszony − amiként a sajátjuk tenné ilyen esetben. De egyetlen rossz szót sem kaptak az álmos feleségtől, sőt röpke időn belül kedves mosollyal lettek kiszolgálva az illatosan gőzölgő kávéval.

     Ez kijózanította a társaságot és felettébb szégyellték magukat a példamutatón csendes, szelíd asszony előtt. Végül az egyik elmesélte neki bocsánatkérőn, hogy miben fogadtak és meg is kérdezte:

− Hogyan tud ilyen türelmes és kedves lenni ilyen emberekhez, akik csak úgy rátörtek éjnek idején? Hogyan képes arra, hogy a férjét egyetlen rosszalló pillantásával se korholta meg?

     Az asszony szelíd megértéssel így válaszolt:

− Nézzék! Én szomorúan látom, hogy a férjem mindent megtesz, hogy tönkretegye magát. Nem csak a földi életét rövidíti meg, de a végső kárhozatba rohan, én viszont annyira szeretem, hogy legalább a földi létét próbálom kellemesebbé és boldogabbá tenni! − és könny szökött a szemébe.

     A vendégek alaposan érintve érezték magukat és szép csendben kioldalogtak a lakásból. A férfi, amint egyedül maradt a feleségével, így szólt:

− Te asszony! Hát neked ennyire fontos az én örök üdvösségem?

     A feleség lehajtott fejjel csak bólogatott és zokogásban tört ki. A kicsapongó férj ezt látva megihletődött felesége áldozatos szeretetétől, és maga is könnyekre fakadt, s mindketten letérdeltek és imádkozni kezdtek. Az Úr kegyelme úgy megérintette a férj lelkét, hogy másnap felkereste a gyóntatószéket és bűnbánóan letette élete terheit.

     Új élet kezdődött köztük, egy tiszta, egymásra figyelő házastársi szerelem.

 

(Az Evangéliumi életképek c. könyvben olvasottak nyomán)

 

kocsma_m.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A halvány utalások is források?
15_220.jpg

 Szent Pál valószínűleg Péter, Jakab és János apostoloktól (Gal 1,18; Gal 2,9) hallott Máriáról, és minden valószínűség szerint meg is látogatta Isten Anyját, amikor Efezusban terjesztette Isten Igéjét. Személyesen Máriától kaphatta meg Jézus gyermekkorára vonatkozó narratívákat.Talán nem véletlen, hogy az Efézusiaknak írt levél „szentek polgártársait” említ (Ef 2,19). Szent Jánosnak még életerős korában Efezusban kellett élnie, hiszen idősebben már nehezen tudta volna apostoli útjait a meredek hegy-völgyek között megtenni! Nem beszélve arról, hogy miként tudta volna megalapítani az általa annyira szeretett közösségét, az „apokaliptikus egyházat"? Ráadásul gyakran látogatta őket, akiktől meg is kapta az „Ázsia Apostola” címet, mely olyannyira kitüntető cím, hogy legfeljebb egy egyházalapítót illet meg!
   Szent Krizosztomus ↓ is említést tesz arról, hogy János hosszas időt töltött chrysostomos_220.jpg„Ázsia vidékén” és ott egy közösséget alapított.

Egy érdekes adalék, hogy Krisztus után 42-ben Messínából egy zarándokcsoport indult Názáretbe, hogy meglátogassa a Szűzanyát. Meg is tették és szeptember 8-án értek vissza! Nos, eszerint feltételezhető, hogy a Szent Szűz 42 augusztusában, vagy közvetlen utána indulhatott Jánossal Efezusba! (Maria nella grande storia La Vergine Maria raccontata dai testimoni ricerca di Luciano Folpini Edizione Kairòs - Centro culturale virtuale Aderente al Progetto Culturale della Cei Gavirate - giugno 2013 Edizione 2018. - pagina 146.) 
     Márpedig ha az egyházi krónikásoknak hitelt adunk, akkor őáltaluk is arra juthatunk, hogy a Szűzanya és Szent János 42-ben költözhetett Efezusba, jóllehet   kétségkívül csekély az írásos forrás arra, hogy Mária  dokumentáltan ott tartózkodott. Ez azért történhetett meg, mert az Egyház alapításának időszakában a krónikások csak azokat említik érdemben, akik apostolok, vagy különleges hatalommal bírók voltak a fiatal egyházban. Ezzel szemben Szűz Mária teljes visszavonultságban élt, hogy a fiatal egyházat és Szent Fiát nehogy háttérbe szorítsa (Ld.: Montforti Grignon Szent Lajos Tökéletes Mária-tisztelet 1-2-3!)

     Az tény, hogy Jézus Anyját egyfelől alig említik, másfelől alig akad forrás arra vonatkozóan, hogy Mária egyáltalán járt volna Efezusban. Ez nem jelenti a tények meg nem történtét! Példaként említem, hogy az Apostolok Cselekedetei sem tesz említést Szent Péter a_st-irenaeus_220.jpgAntiochia-i és római tartózkodásáról, ezek mégis megcáfolhatatlan tények!     
     Végtére is a II. és III. századból maradt fenn több áttételes hivatkozás és halvány utalás a Szent Szűz efezusi tartózkodásáról! Megemlíthetjük Szent Ireneuszt, Polykárpot, Hyppolituszt, Eusébiuszt, Alexandriai Szent Kelement és Origenészt. Példának okáért Szent Ireneusz 203-ban halt meg, és személyesen ismerte még Szent Polykárpot, aki Szent János apostol tanítványa volt. Tehát ennél fogva biztos forrásból értesülhetett arról, hogy János a_s_polycrates_220.jpegaz evangéliumát Efezusban írta.

Figyelemreméltó még  Polycrates – Efezus akkori      püspökének ‒ 2. levele, melyet Viktor pápához (185-199), melyben megemlíti Szent János efezusi sírját.
     Hasonlóképp tanúságot tettek János apostol és Szűz Mária efezusi tartózkodásáról: Tertullianus (kb. 150-230), Hippolytus Portuensis (kb. 160-235), Polycrates Efezus-i püspök, Szent Péter pápa (189-199), Szent Irenaeus (+kb. 203), Alexandria Szent Kelemen (+kb. 215), Origenész (kb. 185-253), és Szent Eusebius (kb. 265-339). Ők mindnyájan úgy tartják, hogy Jézus Anyja Efezusban szenderült el!
     Meg kell említeni még Epiphánuszt (310-403), aki 52 évig élt Judeában és Jeruzsálemben. Ő azt írja, hogy „biztos forrásból tudni Jánosról, hogy Ázsiába utazott, de azt senki nem állítja, hogy az Úr kedvenc tanítványát – mint útitárs –a_epiphanius_epiphanius_220.jpg elkísérte volna Mária is".
     De “Panarium" c. művében Szűz Mária hollétéről, közvetve azért említést tett!  A szerzetesek vitáiról írva, ahol az egyik fél Szent János, és a Szűzanya visszavonultságát említi, mint a szerzetesi élet ideális képét! 

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)szuzanya_es_szent_janos_530.jpg

Szólj hozzá!

    A kísértés mibenlétét ismerjük, és tudjuk: állandó kísérője az emberi életnek. Az ördögi zaklatás is gyakori. Ennek sajátos formája a békétlenség keltése. A sátán az egység megbontásával kezdi munkáját.
Először a szívben, majd a családban vagy más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni. Amikor egy családban vagy bármilyen más közösségben a széthúzás, a békétlenség révén sérül az egység, tudni kell: a háttérben sátáni erő, a bűn szerzője kezdi működését. A helyzet súlyossá válhat, ha az ember lelkében tanyát vert a gőg, mert a sátán kezében a gőg igen hatékony eszköz, s vele szemben az alázat az első és legfontosabb fegyver. „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad” (1Pét 5,5b).

Az Újszövetségi Szentírás ‒ mint említettem ‒ közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Jézus Krisztus igehirdetéséből, s a teljes kinyilatkoztatásból világosan látható: az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényezőről van szó. Olyan vakmerő kísértőről, aki még a megtestesült Istent is megkísértette! Jézus nemcsak nem engedte eltéríteni magát, hogy élete feláldozása árán is végrehajtsa az Atyától rábízott feladatot, az emberiség megváltását, hanem a sátán gyűlöletével szemben is a leghatásosabb fegyvert alkalmazta: az önfeláldozó szeretetet.

Mindazáltal a Sátán azt gondolta, hogy Jézus keresztre feszítésével végleg diadalmaskodott. Ám Isten megdicsőítette Jézust feltámadásával, aminek következtében már nemcsak a megváltott emberek és a hűséges angyalok ismerik el fölségét, hanem az alvilágiak is (Fil 2,10) kénytelenek lefegyverzett és pellengérre állított ellenség módjára hódolni a győztes előtt (Kol 2,15).

A Sátán fáradatlan ötletgazda, életre-halálra untalan kísértő, övéit és követőit sugalmazó és egyúttal nagy végrehajtó Az ő gondolkodása a fáradhatatlan aktivizmus. Célja az embernek állati szintre való aljasítása, a Teremtés kudarcának felmutatása Istennek! Az ellene való védekezés az Úr szava: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,54)

Jézus megdicsőülése óta a sátán és csatlósai vert hadhoz hasonlítanak, de még így is sok bajt képesek okozni a világban, amíg Krisztus megengedi nekik! Tertullianus szerint ugyanis csak a holtak általános feltámadása és az ítélet után kezdődik a jutalom és a büntetés teljes megvalósulása.

A szentségi élet hiánya és a jó angyalokkal való kapcsolattartás nélkül, sok ember a szekták, a keleti vallások vagy akár a sátánimádás felé sodródhat. Ez is következménye a sátán végső céljának, mely nem csupán evilági. Ez csupán „mellékterméke” a munkájának. A sátán ugyanis sokakat az Istennel szembenállásra igyekszik rávenni és a kárhozatba rántani. Ehhez pedig felhasználja földi szövetségeseit és a médiát!

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

Szeretetláng átadás országszerte

A Szeretetláng átadás az elköteleződés jele, hogy az Eucharisztia, a bűnbánat, az ima és az áldozatvállalás által életünket Jézusba helyezzük, aki maga az Élő Szeretetláng. 

Február 2-án az alábbi helyeken lesz ünnepélyes Szeretetláng átadás:

 

 

 

Budapesti Szeretetláng-kápolna (1062 Bp., Székely Bertalan u. 25.) 10 órakor rózsafüzér, engesztelő imaóra, családok Szeretetláng-rózsafüzére. Szentmise 12 órakor, bemutatja Erdődy Ferenc atya – ebédszünet – 14:20-tól beszámoló – 15:00-től Irgalmasság rózsafüzére – 15:20-tól Szentségimádás, vezeti Babos Áron atya, majd Szentségi áldás.

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (1056 Budapest, Március 15. tér) 15 órakor imaóra, 17 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás Vezeti: Dr. Osztie Zoltán plébános atya

Budapest, Clarisseumi Szent István király plébánia (1045 Bp., Árpád út 199.) 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Márkus Zoltán szalézi atya

Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia templom (1191 Templom tér 21. ) Kezdés17 órakor; Szentmise 18.00 órakor. Vezeti: Forgács Balázs atya.

Budapest, kőbányai Szent György templom (X. ker. Sörgyár u. 73/a.) 17 órakor Szentmise, majd Szeretetláng átadás; 18 órakor Engesztelő imaóra. Vezeti: Cseh Zoltán atya.

Budapest, Szent Imre kápolna ( XI.ker., Bartók Béla út 19.) 11 órától imaóra, 12 órakor hálaadó Szentmise Szeretetláng átadással, Szentségi áldással. Vezeti: Orbán Mihály atya.

Bodajk 9:30-kor Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezetik: Mórocz Tamás, Horváth József és Oraveczky Attila atya

Füzér 18 órakor szentmise, majd Sezeretetláng átadás; vezeti Tóth Gábor atya

Győri Székesegyház 9:20-tól rózsafüzér; 10 órától Szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Vaslabán Csaba atya, murakeresztúri plébános. Az eseményt az EWTN Televízió élőben közvetíti.

Hollóháza 16:15-kor rózsafüzér; Szentmise 17 órakor, majd Szeretetláng átadás; Vezeti Tóth Gábor atya

Keszthely, Magyarok Nagyasszonya templom 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Tál Zoltán atya

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika: 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Virth József atya

Máriagyüdi Kegyhely Bazilika 10-órakor gyertyaszentelés, majd szentmise és Szeretetláng átadás. Vezeti: Keresztes Andor atya, a Kegyhely Plébánosa

Máriapócsi Nemzeti Kegyhely kezdés 9:00-kor, 11-től Szentmise, ezt követően Szeretetláng átadás.Vezeti: Ivancsó Sándor atya, Molnár József atya.

Nagykovácsi – katolikus templom 17 órától rózsafüzér, 18 órától Szentmise Szeretetláng átadással; vezeti: Kemenes Gábor atya (A helyszín tömegközlekedéssel megközelíthető Hűvösvölgyből a 63-as busszal a végállomásig.)

Petőfiszállás (Petőfiszállás-Pálosszentkút, Tanya 473.) Kezdés 14 órakor, Szentmise 15 órakor, majd Szeretetláng átadás és Szentségimádás. Vezeti: Perlaki György atya.

Pomáz – Szent István király Templom (Templom tér 8.)
17.00 órakor imaóra, Szentmise 18.00 órakor Sezretetláng átadással; vezeti: Bogda Péter atya

Sátoraljaújhely – Szt. István plébánia (Széchenyi tér 10.) 16:15-től rózsafüzér; Szentmise 17:00 órakor, vezeti: Kecskés Attila atya

Sopron, Szent Domonkos-templom 17:30-kor szentmise, utána Szentségimádás, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Mészáros Domonkos OP atya.

Szolnok – Vártemplom (Szent István tér 2.) Kezdés: 17 órakor, vezeti Hartung Ferenc atya

Törökbálint – Szeretetláng kápolna; (Dózsa György u. 46.)
Február 1-én! délelőtt 9 órától ima, 10 órakor szentmise Szeretetláng átadással. Vezeti: Baladincz József atya

Tura, Nagyboldogasszony templom: 18 órakor szentmise, majd Szeretetláng átadás. Vezeti: Palya János atya

A helyszínek listáját folyamatosan bővítjük (lásd itt)! Ha a felsoroltakon kívül máshol is kívánnak ünnepélyes Szeretetláng átadást tartani, kérjük, jelezzék a 06 30 912 9915-ös telefonszámon vagy a szeretetlang.hu@gmail.com e-mail címen!

Szólj hozzá!

Elfújta a szél

     Tavasszal, a városi parkban kinyílt néhány pitypang. Amint a melengető napsugárban felnövekedtek, kibontották lámpáshoz hasonló könnyű, hófehér pomponjaikat. A magocskák, melyek mind saját ejtőernyőt kaptak ajándékba, izgalommal találgatták, hogy hol tudnak majd gyökeret verni, ha felkapja őket is a szél.
     Egy szép napon valóban elragadta őket a lágy tavaszi fuvallat.  Reménykedve kapaszkodtak ernyőikbe és kíváncsian figyelték, hogy hova kerülnek.
     Többségük dús mezőkön vagy kertekben landolt, egyikük azonban, egy zord járdaszegély hasadékába esett, ahol egyetlen kis rögöcskében kapaszkodhatott meg. Így sóhajtott magában a magocska:
– Ha kicsi is, de ez mind az enyém, ide hozott a szél, itt kell helytállnom, ó áldott Nap adj erőt nekem! 
pitypang 2.jpg     Ügyesen gyökeret eresztett a szűk repedésben és hamarosan két kicsi levele ágaskodott, hogy felfogja az áldott Nap sugarait.
     A pár méterre tőle lévő padon, egy életunt fiú üldögélt elkeseredetten. Felindult tekintete megakadt a járdaszegély réséből kiigyekvő gyenge kis leveleken. Odalépett és haragosan eltaposta.
– Kár a gőzért, úgy jártál mint én! Te se küzdj tovább, hisz' semmi értelme! – mondta bosszúsan.
     Másnap, meglepetve vette észre, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levél mellett, már egy harmadik is kereste a napfényt.
     Hosszú ideig bámulta a bátor kis pitypangot, mígnem gondolkodóba esett. Már nem taposta el, sőt valami együttérzést érzett a zsenge zöld iránt és naponta visszatért hozzá.
     Hamarosan meg kellett tapasztalnia, hogy a kis növény, silány körülményei ellenére is gyönyörű sárga virágot hozott és azzal mosolygott boldogan a világra. Egyszer aztán már a hófehér lámpás is készen állt az elfújásra várva, hogy tovább adhassa az életet. A fiú maga fújta szét a kis ernyőket, segítő barátsággal.
     A növényke kitartó élni akarása példa volt számára és úgy érezte, hogy az ő megalázottságának fájdalma is jelentősen enyhült, s lassan elenyészett benne. Megpróbált maga is örömmel kitárulkozni az áldott napsugárnak, kihúzta magát és teleszívta tüdejét friss levegővel. Úgy érezte, hogy neki is lehetséges az újrakezdés. Nevetni és sírni szeretett volna egyszerre.
– Köszönöm kicsi pitypang, köszönöm neked! – suttogta hálatelt szívvel és maga is felnézett az égre és végre lehiggadt gondolataiban egy imádság fogalmazódott meg: – Élet Ura! Segítsd, hogy rendeződjön az életem...

     És a pitypang? Nos tudvalévő, hogy a növények is megérzik a szeretetet és bizony a kis pitypangnak ez volt élete legszebb napja – mondhatni – kicsi sorsának nagy beteljesülése!
Tanulság:
Te se kérd számon Istentől, hogy miért az adott körülmények közé születtél. És azon se keseregj, ami netán hiányzik, hanem azért adj hálát az Úrnak, amit megkaptál ahhoz, hogy ott is helyt állj!

pitypang-3.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Hogyan került Jézus Szentséges Anyja Efezusba?
     Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de egyes korakeresztény írók és 5 apokrif írás említi szűkszavúan, hogy Szent Jánossal volt, ám arról végképp egyik sem mond biztosat, hogy az Istenanya hol szenderült el, és hol van a "sírja"! Valami rejtély és titok veszi körül a Szent Szűz – Jézus halála utáni – tartózkodási helyét. Ennek persze több indoka is lehetett,

 - egyfelől Jézus Anyjának "konspiratív" rejtése a zsidók elől,

  - másrészt a Szent Szűz végtelen alázatossága, melyet Montforti Grignon Szent Lajos így említ a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: „Szűz Mária nagyon rejtett életet élt. Azért nevezi Őt a Szentlélek és az Anyaszent-egyház „elrejtett és titokzatos Anyának”.  Mélységes alázatosságában az volt állandó és legforróbb vágya, hogy önmaga a teremtmények előtt rejtve maradjon, s csak egyedül Isten ismerje." (TMT 2)

 - a harmadik szempont szerint, felmerült a kérdés, hogy Jézus Anyja egyáltalán miért Jánosnál van és miért nem Péternél, akit az Úr Egyházának fejévé tett? E kérdéssel Jánosnak is szembesülnie kellett, és ő egyetlen evangéliumi idézettel válaszolt: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27) „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett” (19,28) – írja János ezt követően. Márpedig Jézus kereszten elhangzott szavai, „végrendelet”. A „beteljesedésnek” tehát része volt, hogy Üdvözítőnk Anyját az Egyházra bízta, melyet ott és akkor „a szeretett tanítvány” jelenített meg. És „Ettől az órától fogva, házába fogadta Őt..." (Jn 19,27)szent_janos_ap330_c.jpg
     Tekintve, hogy János az evangéliu-mát az Efezusiaknak írta, sőt a többi írása is Kis-Ázsiában író-dott, így a teológiai kutatás, amiként a misztika is erre a helyszínre alapoz. Ennélfogva a Szent Szűz lakhelyét is János mozgásterüle-tének közelébe tehetjük. A „házába fogadta Őt..." (Jn 19,27) Az eredeti értelmezés szerint a dolgaiba"   fogadta Őt, mellyel valódi életközösség jött létre.

     A történelem kevés problémája mozgósított annyi szerzőt, mint Szent János efezusi tartózkodásának kérdése! Ehhez még hozzájön, hogy abban a korban feljegyeztek egy másik „Ázsiai János” nevű szereplőt is, akiről szinte csak kósza feljegyzések vannak és bizony lehet ‒ sőt biztos ‒, hogy nem azonos Szent János evangélistával!
     Az természetes és nagyon valószínű, hogy Mária és János kezdetben Jeruzsálemben tartózkodtak, de ahogy növekedett a keresztény közösség, annál vadabban reagáltak a zsidó hatóságok, mely keresztényüldözésbe torkollott! Ez 36-ban István diakónus megkövezésével kezdődött el! Amikor Agrippa király, a betlehemi gyermekek hóhérának unokája hatalomra került, hogy kedvébe járjon a zsidó Vallási Tanácsnak, kivégeztette János apostol bátyját, Jakabot és az apostoli közösség fejét Pétert pedig börtönbe vetette, dupla őrizettel!
     Ettől kezdve nemcsak a krisztuskövetők, de az Apostolok is szétszóródtak Judeán és Szamárian túlra. Szent János is biztonságba akarta helyezni Jézus Anyját. Lényegében menekülniük kellett a zsidók elől, ezért János ime_a_te_anyad_530.jpgEfezusba vitte a közben ott már megépített kőházába. Szent Irenaeus ( † 203?) és Szent Eusebius (265-340) is említést tesz arról, hogy János ebben az időben Ázsiába ment – ám az „Ázsia” kifejezés a római terminológia szerint akkoriban Efezust jelentette!szuzanya_es_janos_002_530.jpg
     Két további említésre méltó tény is igazolni látszik a fenti feltételezést. Egyfelől az Evangéliumok hallgatnak Jánosról 37-49-ig! Másfelől magát Jánost nevezik „Ázsia apostolának”, mely nem vonatkozhat Pál apostolra, hiszen ő csupán néhány évet töltött a környéken. Nem meglepő tehát azt olvasnunk, hogy Pál és Szilas 50-ben, Frigián és Galacián (azaz Efezustól északra) csak átvonultak. Az apostol feljegyzéseiből következtetve a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Isten igéjét Ázsiában (Efezusban) hirdessék.

(folyt.)terkep_galatia530.jpeg

Szólj hozzá!

  A bukott angyalok vezére a sátán, a Nagy Kísértő, gőgösségében szüntelenül munkálkodik Isten és a teremtés ellen. Az a célja, hogy az embert elállatiasítsa, akár nemi identitásának megzavarásával is! Időnként szinte emberfölötti gonoszság tombolásának lehetünk tanúi az egyének, népek és az egész emberiség történetében. Az öncélúnak tűnő vérlázító kegyetlenkedések, állami szintű hazudozások, erkölcstelenségek és a gonoszság misztériumának egyéb megnyilvánulásai sokak szerint nem magyarázhatók meg maradéktalanul az emberben lévő „rosszra hajló természettel”, hanem természetfölötti okokra utalnak (vö. 2Tesz 2,3-4).

XVI. Benedek pápa 2009. III. 10-én a világ püspökeihez írt levelében: „E pillanatban történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irány-vesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb. A világ erkölcsi állapota most olyan, mint a Római Birodalomé volt bukása előtt.”

Márpedig az emberiség erkölcsi- és hitbeli megújulása természetfeletti segítség ‒ vagyis az angyalok segítsége nélkül ‒ nem teljesülhet! A Szentírás a gonosz szellemekben az embert gyötrő erőket lát.

A kinyilatkoztatás ismeretében, senki sem engedheti meg, hogy az egyének, vagy az emberiség életében megfigyelhető rossz történéseket, valamiféle személytelen „gonoszság”-nak tulajdonítsuk. A sátán személyes lény és a bűnnek ő a szerzője! A kinyilatkoztatás szerint személyes gonosz lelkek csábítanak el ilyenkor, személyes akarattal és felelősséggel rendelkező egyéneket és tömegeket.

A Szentírás azt is bemutatja, hogy a bűn nem az Isten által teremtett valami, nem a teremtés hibája, nem természetes adottsága az embernek, tehát nem az ember lényegéből fakadó hajlam (a bűnre hajló természet már „szerzett örökség”), hanem a bűnnek szerzője van. Alaptalan tehát néhány mai egzegéta állítása, mintha a bibliai mítosztalanítás a sátán létezésébe vetett hit elvetését is kell, hogy jelentse. VI. Pál pápa is ellene fordult az ilyen törekvéseknek.

A bűn szerzőjével kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat is fontos nyilatkozatot tett: „Az ember egész történetén végigvonul valami élethalálharc a sötétség hatalmai ellen; ami a történelem hajnalán kezdődött, és az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani. Az ember benne áll ebben a harcban, szüntelenül küzdenie is kell, hogy kitartson a jóban...” (GS 37)

A sátán megnyilvánulása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) „tévútra vezeti az egész világot” (Jel 12,9b), a bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, s az emberi kéz munkáját. A sátán általános módszerei közé tartozik a kísértés, az ördögi zaklatás, a megkötözöttség és a megszállottság. Ezen veszélyekkel minden embernek számolnia kell és harcolnia ellene nap mint nap, akár önmagát is áldozatul adva (vö. Róm 12,1).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     A zarándokok száma a jelenések kezdete után egy hónappal már annyira megnövekedett, hogy a hatóság több épületet lebontatott a templom körül. A riporterek sok embernek tették fel a kérdést: Kinek tartja ön a jelenésben látott személyt? 

Mindenki azt állította, hogy a látott személy a keresztény templomokban ábrázolt Szűz Máriához hasonlít. Egyszerű és tanult emberek ezrei adtak írásban tanúvallomást a jelenésről, köztük az egyik Dr John Jackson nevű orvos kész tanulmányt írt.zeitoun_35_530.jpg

A Zeitun-i események minden szóbeli és írásbeli tanúságtevője egybehangzóan állította, hogy amit láttak, a jelenség fénylő volt és általában két óra hosszat tartott a jelenés. Vasárnaponként, a napfelkelte előtt, mielőtt a hajnal szép sugara beragyogta volna az eget, mindig volt jelenés, amiként a kopt naptárban felsorolt mind a harminckét Mária-ünnepen is. A Szent Szűz általában fehér ruhában volt és sohasem szólalt meg. Többször jelent meg karján a kis Jézussal. A feje körül dicsfényt láttak. A Szent Szűz mindig kelet-nyugati irányban változtatta a helyét, természetesen mozgott, olykor áldásra emelve a kezét. Ez utóbbi nagyban hozzájárult a hitelességhez. Fényjelenségek előzték meg a jelenést, látták, amint a templom belsejéből jövő tömjénfüsthöz hasonló párában jelent meg a Szent Szűz. A fényképek analizálása újabb bizonyítékul szolgált, és az a tény, hogy az esemény, mint fényjelenség képes volt fizikai lenyomatot hagyni a fotókon. Sőt, gyönyörű, hitelesnek tekinthető felvétel is készült a Szűzanyáról.

Lásd alább!

(folyt.)

saint-mary_apparitions-1-zaitoun-05_530.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

MINDANNYIAN MEGHÍVOTTAK VAGYUNK AZ IMÁRA https://youtu.be/O9Ge4zhpibI

Szólj hozzá!

Mire való a csönd?

     A magányosan élő erdei szerzetes-remetéhez egyszer emberek jöttek, hogy megkérdezzék tőle, hogy mire való az, hogy élete nagy részét csöndben és magányban tölti?
     A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy mély kútból. Nem mutatott meglepetést a provokatív kérdésre, csupán a vödörhúzás közben odaszólt higgadtan a látogatóknak:
– Nézzetek bele a kútba! Mit láttok?
     Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest és próbáltak beletekinteni a mélységbe:
– Nem látunk semmit a vízen kívül – mondták kisvártatva.
     A remete abbahagyta a vízmerítést és azt ajánlotta, hogy együtt mondjanak el három Üdvözlégyet. A látogatók meglepődtek, de belementek az ajánlatba. Aki tudta mondta, aztán feszülten figyeltek rá, hogy most mi sül ki ebből az egészből. Mozdulni sem mertek.
– Most újfent nézzetek bele a kútba egyenként, de csöndesen! – mondta a remete, majd kérdéssel folytatta: – Most mit láttok?
     A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé és sorra mondták:
– Saját magunkat látjuk a víztükörben!
– Lám, lám! – bólintott szelíd bölcsességgel a remete – amíg zavart volt a víz, addig nem láttatok semmit. Most azonban, hogy minden hullámzás és ti is elcsöndesedtetek, megláthattátok magatokat benne. Értsétek meg ebből, hogy a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
     A látogatók megértették a remete tanítását. 

(Erhart Kaestner írása nyomán fogalmazva)

spoz-domek_pustelnika_bk.jpg

Szólj hozzá!

   

     Látványos tény, hogy a gonosz lelkek jelenléte és működése a világban sokkal nagyobb valószínűséggel megtapasztalható, mint a jó angyaloké. És épp ez hívja fel a figyelmünket, hogy a természetfeletti ártó erőkkel szemben, csak természetfeletti segítséggel – a jó angyalokkal és a napi imával – védekezhetünk eredményesen! A következő, amit a Szentírás figyelmünkbe ajánl: „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt ez a félrevezetési mód igen hatékony. Jézust is megkísérti (vö. Lk 4,1-13), sőt hamis csodákra képes (vö. 2Tessz 2,9).

Különös figyelmet kell szentelni az Efezusi levél 4,27-nek, már csak azért is, mert egyes magyar fordítások eltérő módon közlik. A helyes fordítás így szól: „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27). (Egyik-másik kiadásból hiányzik a „teret” szó, s az idézetet megcsonkítva így fordítják: „ne engedjetek a sátánnak.” Ez pedig egészen mást jelent.) A „ne adjatok teret a sátánnak” kijelentés felszólít: ne adjatok működési (terepet) lehetőséget a sátánnak önmagatokban, családotokban, a társadalomban, és a világban. A Szentírás arra tanít, hogy erősen ellene kell állni az ördögnek (vö. 1Pét 5,8), sőt szembe kell vele szállni és meg kell futamítani (vö. Ef 6,12). Ezek a szentírási helyek világossá teszik, hogy a sátáni erő oly mértékben képes az ember életét, sorsát és történelmét befolyásolni, amilyen mértékben azt megengedi neki. Amikor az ember nem tartja be Isten parancsait és a bűn útját járja, lelkében, egész sorsának alakításában teret enged az erőszakos sátáni tevékenységnek. Az emberi akarat az ördög hatalma alá kerül, s mint egy eszköz egyre jobban kiszolgálja őt istenellenes művének építésében. Ez a tevékenysége pedig tetten érhető a magánszférától a világpolitika alakításáig az élet minden területén.

Testvéreim az Úrban! Az életünk nem csupán események sorozata, hanem az üdvösségre készülődés reményteli küzdelme Krisztus a mi Urunk által! Ebben pedig hatékonyan segíthetnek, az Isten örök tervei szerint mellénk rendel Szent Angyalok!

A következő, amit a Szentírás figyelmünkbe ajánl: „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt ez a félrevezetési mód igen hatékony. Jézust is megkísérti, olvassuk a Bibliában (vö. Lk 4,1-13), sőt hamis csodákra képes (vö. 2Tessz 2,9). Szent Péter apostol pedig így figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben...” (1Pét 5,8-9).

A IV. Lateráni Zsinat kétségbevonhatatlannak határozta meg a jó és a rossz angyalok szellemi természetét, de nem állapítja meg, hogy ez mit jelent és milyen következményekkel jár. A bukott angyalok a Szentírásban, különösen a királyok korától fogva, mint szellemi lények szerepelnek, és nemegyszer ellentétbe vannak állítva az emberekkel (Lk 20,36; 11,24; Ef 6,12; Tób 12,19).

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Efezus hírneve
     A fentiekben felvázolt, történelmi és kereskedelmi jelentőségén túl Efezusban volt az ókor egyik csodája, az Artemisz Templom, mely Artemisznek, a termékenység istennőjének állított emléket.
artemephesus-artemis-temple_530.jpg     A keresztény Efezus más okok miatt vált híressé. Az Apostolok cselekedete szerint egy virágzó evangelizáló közösség alakult meg itt, akik az ázsiai provincia lakosságát ismertették meg Krisztus tanaival.
szent_janos_ap_temetese530.jpgA keresztény időkben „Hagios Theologos” névvel is illették - Szent János evangélista emlékére. (Üres sírja a neki szentelt bazilikában található, bár maradványainak hollétét mindmáig homály fedi!) A kereszténység anatóliai virágzására már az 1. századból vannak emlékek. A Jelenések könyve is említést tesz hét Kis-Ázsiai gyülekezetről, ezek név szerint: Epheszosz, Magnézia, Thiatíra, Szmirna, Philadélphia, Pergamon és Laodícea.
terkep_a_7-churches-asia530.jpgEzt igazolandó az ifjabb Plinius leírja „Epistulae” című művében, hogy a bithüniai kormányzó Traianus római császárnak 112-ben írt levelében megemlíti, hogy különféle népek csatlakoznak a kereszténységhez, és egyre inkább kiürülnek a római templomok.
     Több Újtestamentumi írás Efezushoz kötődik, így Szent Pál első Korintusi- és a Filippiekhez írt levele, de feltételezések szerint a Galata levél is.  A hagyomány szerint Szent János evangéliuma és levele is Efezusban íródott. A Jelenések könyvében szereplő 7 egyház központja is Efezus volt.
     Boldog Emmerich Katalin leírása szerint az Apostolok többsége is megfordult itt, legalábbis Szűz Mária Házában (de erről később)! Erre az időszakra tehető a „Hétalvók” legendája is (lásd később)!
emmmeryem_ana_530.jpg431-ben a III. Egyetemes Zsinat is e városban ült össze az efezusi Panhagia templomban, ami az első, Szűz Máriának szentelt templom a világon, jóval azelőtt, hogy a Zsinat kinyilvánította volna a „Theotokosz” Istenszülő dogmát.
    A valaha dicső város elnéptelenedése, pusztulása több tényező együttes közrejátszásának tudható be.
Elsősorban a geológiai változások, az egykor kikötőváros mára már jó 10 km-re van az Égei tengertől. Másodsorban a háborús hatalomváltások okán, de jelentős mértékben az évszázadok alatti betörő rabló hordák garázdálkodása miatt.
     Efezus ma, lényegében romváros és mint turisztikai központot, nem utolsó sorban a vallási turizmus tartja fenn. Sorozatom fő témája Meryem Ana – Szűz Mária Háza, 7 km-re van a régi Efezustól, és a 11 km-re lévő Selçuk közigazgatási területéhez tartozik!

meryem_ana_efezus_0008_mary_s_house530.jpg     Szűz Mária Házának török neve Meryem Ana, mely egyszerre jelenti „Mária Anya”, „Szűz Mária”, miként „Mária-szentély” kifejezéseket. Ez a hely Törökország Nyugat-anatóliai részén, a régi Efezustól délre, a Bülbül-Dagh (Fülemüle hegy) hegy-völgyeinek erdős részén található, melynek hírneve, jelentősége állandóan növekszik, annál is inkább, mert Szűz Mária háza nem csak a keresztények kegyhelye, hanem a muzulmánok számára is Szent hely!

     Végső soron, Isten végidős tervének bizonyítékát láthatjuk csodáiban, abban is, hogy a törökországi Meryem Anában Szűz Mária efezusi Háza a keresztényeknek és hívő mohamedánoknak szent helye.
     Az Efezusi Ház az a hely, ahol Szűz Mária egykor Szent János gondviselése alatt élt, és emlékeztet ez a hely Jézus szavára, amivel anyját a szeretett tanítvány gondviselésére bízta (Jn 19,26-27).

szuzanyaburialofjesus530.jpg

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     Így nyerte vissza látását és hallását a húsz éves Madiha Mohamed Sahid, akit két mohamedán bátyja vitt a templom elé 1968. június 4-én, miután több specialista visszautasította a kezelését, mert reménytelen esetnek tartották. Mindhárman megkérték a kopt papot is, hogy könyörögjön velük együtt a gyógyulásért. Madiha ezután hirtelen meglátta a Szent Szüzet, és ugyanakkor meglepetten és majdnem hisztérikusan felkiáltott: „Ó a Szent Szűz! Csoda történt, csoda történt, látok, látok! És az emberek felé nyújtotta karjait!" Mondták, hogy ez egy muszlim ember volt, akinek Szűz Mária visszaadta a látását.kas_530.JPG

Az egyik legnagyobb csoda egy hölggyel történt, akinek mellrákja volt. Egyik este a templom közelében lévő ház szobájában feküdt, amikor látomása volt, melyben a Szent Szűz jelent meg neki. Ezután mély álomba zuhant. A következő reggel teljesen gyógyultan ébredt. Egy kendőt talált az ágya mellett, amelyre keresztek voltak vérrel rajzolva. A röntgen kimutatta, hogy a rák teljesen eltűnt.stmary_apparition_church_530.jpg

Ezek a csodák sokakat térítettek meg a kereszténységre, amiként sok keresztényben megerősítették a hitet, és mindez később életmódjukban, hitvallásukban is megnyilvánult. Görögkeleti, katolikus, evangélikus és mohamedán hívők tolongtak, kezükben Mária-képekkel és gyertyákkal a templom körül. Egy hét tagú orvosi és tudományos bizottság vizsgálta ki a csodás gyógyulásokat, melyek a jelenések következtében történtek. 

Ennyi idézet az újság beszámolóiból.

(folyt.)15884754_530.jpg

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     A Kairóban megjelenő kopt-keresztény hetilap a „Watani”, két oldalon adott helyszíni tudósítást az eseményekről a jelenések időszakában. A tudósításokból kiragadok néhány megfogalmazást: A tömeg olykor több százezerre duzzadt. Sokan látták, amint Szűz Mária letérdel a kereszt elé, olajfaággal int az embereknek, máskor meg széttárja karját, mint a Csodásérmen. 

Látni lehetett, hogy az éjszakai szellő lebegteti ruháját. Dr. Ibrahim Said evangélikus lelkész, aki egész Egyiptomban képviseli a protestáns keresztényeket, hivatalosan kijelentette, hogy hitelesnek tartja a Szent Szűz jelenéseit. Az alexandriai katolikus pátriárka, I. Stephanus bíboros cyril62_250.jpgvéleménye: „Kétségen felül áll, hogy a jelenés hiteles.” VI. Kyrillos, Alexandria görögkeleti pátriárkája hivatalosan elismerte a jelenéseket és hozzátette: „Kérem, ne feledjék, hogy Egyiptom is szent föld, ahol Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus éltek éveken át, menekülésük idején… A Szent Család jelenléte szentelte meg e földet.”

„Több alkalommal láttam saját szememmel a Szűzanyát”, mondta Konstantin Moussa, a zeituni templom plébánosa, és kész volt ezt esküvel tanúsítani. Athanasios kopt érsek kijelentette: „Két órán keresztül láttam az Istenanyát. Fényes volt, akár a Nap”…Wadida Marcos csodálatos módon meggyógyult, amikor megpillantotta a zeituni katedrális tetején a Szent Szüzet, aki körül galambok repültek szárnyuk mozgatása nélkül. Volt egy lány, Terezának hívták, polió vírussal fertőződött meg hat hónapos korában, és vonszolta fél lábát, ő is meggyógyult Zeitunban. Láttam őt járni. És a csodák nem csak keresztényekkel történtek. Sayed Mohamed Ahmed, a szakács sokszor elmondta, mekkora csoda történt vele. „Gyűrűs ujjamra rácsapódott az ajtó, és szinte letépte. Gyorsan a csodálatos templomhoz siettem, kezemben az ujjammal, és ott egy pillanat alatt újból összeforrt.

(”folyt.)

1470_marie_530.jpg

Szólj hozzá!

BÍZZÁL A RÓZSAFÜZÉR EREJÉBEN https://youtu.be/UG1uYRU1JQE

Szólj hozzá!

Jó szokás az imádság!

     Élt egyszer egy vízimolnár, aki a harangszóra már kisgyermekkorától kezdve mindig elmondta az Úrangyalát. Annak idején sok társa is követte ebben, de amint elkövetkezett a kamaszkor, sajnos sorra elhagyogatták ezen üdvös szokásukat. Ez a molnár azonban hűen kitartott a Szűzanya köszöntésének napi szokása mellett. Családot alapított és apja nyomdokain lett maga is malomtulajdonos.
     Mivel a nagy zajjal járó tevékenység nem tette lehetővé, hogy meghallja a szomszéd falu harangját, ezért a templomtoronyra néző kis ablakot mindig tisztán tartotta a szálló lisztportól, hogy láthassa a toronyórát. Amikor a harangozásra esedékes időt meglátta, mindig leállította a malomszerkezet mechanikáját és a harang szavára elmondta az Úrangyalát.
     Történt egyszer, hogy a gyermekei, más pajtásaikkal a malompatak felső folyásánál játszottak. A nagy hancúrozásban a legkisebb beleesett a vízbe. Na, volt nagy sivalkodás és segélykiáltás, ám senki nem jött a segítségükre. Eközben a kapálódzó kicsi, egyre csak sodródott a duzzasztás felé, ahol a patak vízesésként forgatta a nagy lapátkereket. Életveszélyes volt a helyzet, mert ha át is fordul a keréken, kőre eshet, sőt a kerék maga alá is gyűrheti a fiúcska kicsi testét. A molnár tehát nem hallhatta volna a sikoltozást, ám épp kinézett kis ablakán és látta, hogy a déli harangszó következik. Így aztán leállította a malomgépeket és ekkor hallotta meg a gyermekek riadalmát. Kirohant és épp időben, mert még a zúgó előtt elkaphatta gyermekének kezét, kihúzva őt a halálos veszedelemből.
     Magához ölelte a vacogó gyermeket, aki remegésével apja lisztes ruháján jóformán "csirizt" kevert. A molnár kimondhatatlan hálával fordult a Szűzanya felé és olyan szépen köszöntötte a harang konduló szavára, hogy még Gábriel arkangyal is elismerően bólintott az égben.

     Következetesen tartsuk meg tehát imaszokásainkat és semmi okot se találjunk a halogatásra! Ez az egyszeri vízimolnár is mondhatta volna magában, hogy "Ennek a gabonaszállítmánynak az őrlése oly nagyon sürgős, hogy most inkább nem állítom le a malmot, majd az esti harangszónál fogom pótolni rendre az imámat"!

vizimalom.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A kereszténység előtt és után
     Kr.e. 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét felvésik a templom homlokzatára, ám ezt a büszke efezusiak visszautasították.
     A várost Nagy Sándor halála (Kr.e. 323) után az ekkorra már feltöltődött kikötőt malária-veszélyes mocsarak vették körül s így a lakosság, szárazabb területen új várost épített, de a neve megmaradt. Epheszosz az egész régió egyik leggazdagabb kereskedelmi központja lett.
     Epheszosz a Szeleukida Birodalom fővárosa is volt, sőt rövid ideig ‒ Kr.e. 263 és Kr.e. 197 között Egyiptom is uralta III. Ptolemaiosz fáraó alatt –, majd Kr.e. 133-ban Epheszosz római fennhatóság alá került és Pergamonból kormányozták. Ettől kezdve, újabb és újabb hatalmi vetélkedések pusztították.
shore-excursion-ephesus-530.jpgA sanyarú évtizedek után Kr.e 27-ben Augustus császár Epheszoszt "Asia provincia" fővárosává tette, és virágkorát élte. Kr.u. 17-ben súlyos földrengés pusztította el a várost, és Augustus építette újjá, Tiberius pedig további segélyekkel támogatta, ami gazdasági fejlődést hozott magával. Szent Pál Efezusba érkezve újra egy gazdag és fényűző várost ismerhetett meg. A Római  Birodalom második legnagyobb városaként a lakossága meghaladta az 500 ezer főt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere is a legmodernebb volt az ókori világban. Emellett Kis-Ázsia fontos kereskedelmi és pénzügyi központja is volt. A legjelentősebb fennmaradt épületek ebből a korból valók.
ephesus4-530.jpg     A város a kereszténység történetének is kiemelkedő helyszíne, hiszen még a Jelenések könyvében is említést nyert (Jel 2,1-11). Szent Pál 2. és 3. missziós útján hirdette itt az evangéliumot. A második alkalommal, több mint két évi apostoli munka után, Demeter ezüstműves lázadása késztette arra, hogy elhagyja a várost (vö. ApCsel 18,19-21; 19,1-20,1).
Természetesen Epheszosz is megsínylette Róma gyengülését, mígnem többek között gótok lerombolták 263-ban. Ennek ellenére 395-re, amikor a Bizánci birodalom része lett, Konstantinápoly után a második legfontosabb városává vált és a bizánci császárok, komoly fejlesztéseket hajtottak végre.
arcadius.jpg     Arcadius császár idejében újjáépítették a színház és a kikötő közötti Arcadiana utat. Justinianus császár idejében, a 6. században János evangélista sírja fölé bazilikát emeltek.
     Ettől az időtől kezdve a környezetében meg-megújuló hatalmi villongások miatt, lakosai kezdték elhagyni. Ezt szinte teljessé tette a 614-es földrengés, majd az anatóliai térség középső és keleti vidékén zajló török-muszlim háborúskodás. A 11. században muszlim arabok telepedtek meg Délkelet-Anatóliában. Végül 1071-ben a Szeldzsuk törökök elfoglalták egész Anatóliát és létrehoztak egy államot Ikóniumi Szultánság néven, melyből Bizánc egy időre visszafoglalta ugyan az ókori Efezust és környékét, de 1304-től ismét szeldzsuk befolyás alá került. Nem csoda, ha a dicső Efezus elhagyatott romvárossá vált, különösen, hogy 1390-től évtizednyi mongol dúlást követően, végleg az Oszmán Birodalom része lett. Csak a 20. században indult régészeti feltárás, és végtére is a turizmus keltette életre, nem utolsó sorban a 19. századi – a kereszténység szempontjából – fontos felfedezés, Szűz Mária és Szent János háza okán. Sorozatom ez utóbbi történetével és kutatási eredményeivel foglalkozik!

(Mária Házának felfedezésekor készült első kép!)meryem_ana_house_as_discovered_in_1891_530.jpg

Szólj hozzá!

       Az Isten ellen lázadó szellemeket még mindig angyaloknak nevezzük, mert nem lettek sem állatok, sem embererek, hanem maradtak angyalnak – bukott angyalnak –, ám továbbra is hatalmas szellemek, megtévesztő szellemek, rendkívüli értelemmel és akarattal. Elveszítették azonban azt, ami eddig a többi angyalhoz hasonlóan az övék volt, a megszentelő kegyelmet, a részesedést az Isteni természetből, a természetfölötti életből. Ettől kezdve számukra már megszűnt az isteni fény és a kegyelem. Ezáltal fáradatlan gonosz erők, ártó szellemek lettek. Minden erőnkkel védekeznünk kell ellenük!

A Szentírásból világosan megtudjuk, hogy az élethalálharc végső győztese: Jézus Krisztus. Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri „szája leheletével”, és meg nem semmisíti őt „jövetelének tündöklésével” (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör, hiszen „kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja”. (Jn 8,44)

Tehát vigyáznunk kell magunkra, családunkra és környezetünkre – a kegyelmi élet gyakorlásával – a szentségi élettel, a bensőséges Mária-tisztelettel és őrangyalunk segítségül hívásával, hiszen rendkívül esendőek vagyunk! „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben...” (1Pét 5,8-9).

A gonosz lelkek ma már sokkal alattomosabban, de hatékonyabban működnek, mint hajdan a megszállottság látványos jeleivel, (ördöngösség). Ez a működés nyomon követhető az elvilágiasodásban, az Isten kizárásában a társadalom minden területéről, s legfőképp a babiloni nagy kéjnő által propagált szabados életmódokban. Ennek következménye az abortusz is, ami a valaha volt legbrutálisabb kivégzése az ártatlanoknak az anyaméhben. Ez véráldozat a sátánnak! Pedig VI. Pál pápa által is mondva van: „Elhagyja a Szentírás és az Egyház tanítását, aki nem vallja létezőnek az ördög valóságát... A gonoszság, amely ma létezik a földön egy olyan ellenünk és társadalmunk ellen irányuló támadás eredménye, amelyet a sötét és rosszindulatú ügynök, maga az ördög vezet.” Arról a vakmerő sátánról van szó, aki még Isten Fiát is megkísértette! Jézus azonban nemcsak nem engedte eltéríteni magát az Atyától rábízott feladattól, de a leghatásosabb fegyverrel, az önfeláldozó szeretettel győzte le, miután kínszenvedése és halála árán megváltotta az emberiséget!

A gonosz lelkek már tudják mit jelent a kárhozat, tudják, hogy állapotukon nem képesek változtatni, s úgy tűnik, vezérükkel ők is népet akarnak maguk köré gyűjteni, miként az Isten, ahogyan azt a harmadik kánonban imádkozzuk.

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A "pálfordulás"0125_pal_megterese.jpg      

Szent Pál életéről kevés információnk van. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni, legfeljebb halálának dátumát (†67).
Pál a világ felé nyitott diaszpóra-zsidóságból származott. A kilikiai Tarzuszban született, gyaníthatóan a középső társadalmi szinthez tartozott. Tulajdonképpen Saulnak hívták, de már születésekor megkapta a római polgárjoggal a Pál (Paulus) nevet is.
     Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Tudatosan a zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, és a Törvényért s az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani. Életének döntő kérdése, a Törvény vagy Jézus Krisztus volt. Csaknem biztosra vehető, hogy István (első) vértanú megkövezésénél jelen volt.
     És ez időben történt megtérése (34 körül), mely megadta élete értelmét. Úgy értelmezte mint Isten tettét, és Jézusnak ezt a megjelenését egy sorba állította a Föltámadott megjelenéseivel (Gal 1,15; 1Kor 9,1; 15,8). A választott néphez, a Törvényhez való tartozás ettől kezdve jelentéktelen dolog volt számára. "Amit előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem... Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a Törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén'' (Fil 3,7). Ez jelentette a fordulatot; Isten jövője kezdődött meg vele.
     Az átváltozás órájáról, amikor Saulból Pál lett, drámai leírást ad Szent Lukács: Amikor Saulnak kimerítő lovaglás után kevéssel dél előtt a távolban feltűntek Damaszkusz tornyai, ,,az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl?" Pál megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" "Jézus vagyok, akit te üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned!"
Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott.
     A következő szombaton határtalan volt a csodálkozás a damaszkuszi zsinagógában, amikor Saul fölállt és a farizeusok biztos szentírásismeretével bizonyította az elnémult hallgatóság előtt, hogy a Názáreti Jézus valóban a megígért Messiás. Azt is elbeszélte nekik amit maga átélt, és hogy ő már a Krisztusé. Akkor kitört a fölháborodás vihara, Pálnak menekülnie kellett és barátai éjjel kosárban voltak kénytelenek leereszteni a város falának egyik oldalán. Így kezdi Pál rögös útját, amely az Egyháznak a népekhez vezető útja lesz.
Pál fölemészti magát "az ige terjesztésében''. A gyenge és beteges ember mintegy hatezer, fáradságosan megjárt kilométert tett meg apostoli útján, és ezért nevezheti az utókor a Népek Apostolának!

( Forrás nyomán )

44009025.jpg

 

Szólj hozzá!

MI VÉGETT ÉLÜNK?     https://youtu.be/oajiZPZlo6o

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Efezus, az ókori város vázlatos története
     Az Anatóliában elterülő Epheszosz városa (latinul: Ephesus, hettita nyelven Apa-šaš, görögösen Apasza), régi magyar neve: Efezus vagy Efézsa), Törökországban helyezkedik el, régi török neve Küçük Menderes volt. Ma Efes néven, a Selçuk közigazgatási körzet központja.
     A régészeti kutatások alapján Efezus a Kr.e. 7. évezredben már lakott, forgalmas kikötőváros volt és már akkor kereskedelmi központként virágzott, amikor Rómának még híre-hamva sem volt!
     Amit Efezus régmúltjáról a történészek tudnak, az mind hettita forrásból származik.
     A görögök említik később, hogy Anatóliát a birodalomalkotó szkíta népek lakták és nyomaik máig is láthatóak (ld. az alábbi képet!). Nos, a „szkíták” elnevezés a lovas népek gyűjtőfogalma (hettiták, hunok, magyarok). Márpedig az tény, hogy a hunokat és magyarokat szkítáknak tartotta a világtörténelem. Ezt igazolja több ókori neves személyiség kijelentése, így többek közt a következők.
m-nemrut-dagi-530.jpgChronicon Pascale VII. században: „a szkítaizmus a Vízözön utáni, s a hellenizmus előtti”.

Trogus Pompeius: „A szkíták a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják.”

Coccius Sabechius így vélekedett: „Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak”. 

Bonfini is ezt írta: „Az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek..., akik a szkítáktól származtak.

 II. Szilveszter pápa III. Ottó német császárt dicsőítő iratában Szent Istvánt „a szkíthák hatalmas királyának” nevezi.

II. Pius pápa, 1500 körül (Cosmographia): „Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták neméből valók.”  

      Márpedig ezek a népek léteztek - egyenként és összesen is! Nem nomádok voltak, mert birodalomalkotó (államalkotó) kultúrával bírtak!

     Hettita Nyugat-anatóliai Arzava királyságot először I. Labarnasz (vagy Tabarnás Kr.e. 1650-1590) neve alatt említik. Őt tartják a tulajdonképpeni Hettita Birodalom alapítójának, melynek fővárosa a már említett Apasas volt.
A Hettita Birodalom széthullását követően a Kr.e. 11. században az athéni Kodrosz király fia, Androklosz vezetésével attikai iónok foglalták el. Ő később a környék ión városait szövetségben egyesítette, és így jött létre a 12 városból álló dodekapolisz: Epheszosz, Erüthrai, Klazomenai, Kolophón, Lebedosz, Milétosz, Müusz, Phókaia, Priéné, Szamosz, Teósz és Khiosz.
temple_of_artemis.jpg     Epheszosz tipikus ión várossá vált. Templomot emeltek Athéné, Apolló artemisz_250.jpgés az anyaistennő 

Artemisz tiszteletére, Akropoliszt és stadiont építettek. Efeszosz volt az ókor egyik legszentebb helye. Itt emelkedett az Artemisz istennő szentélye, mely az ókor hét csodájának egyike. Artemisz vagy Diana istennő a fajfenntartás ösztönének, a termékenységnek az istennője volt. A szobor eléggé visszataszító számunkra: női alak, néhány tucat mellel. Feje és törzse körül mindenféle állat, majd a nap és a hold. Látszik a szobron Kelet és a görög világ keveredése.

Kr.e. 650 körül egy indo-európai eredetű lovas-nomád nép, a kimmerek szinte földig rombolták, akkor pusztult el az Artemisz templom is.
     Kr.e. 560 körül a várost a Lüd király, a gazdagságáról híres Krőzus (Kroiszosz) foglalta el. Ő nem csak nem pusztított, de újjáépíttette az Artemisz templomot is Kr.e. 550 körül, amely az ókori világ Hét Csodája közül az egyik lett.
     Hosszas háborúságok után Kr.e. 478-ban Epheszosz a többi ión várossal együtt belépett a Déloszi Szövetségbe. Később perzsa fennhatóság alá került.
     Kr.e. 356. július 21-én (Nagy Sándor születésének éjszakáján) ‒ egy Herostratus nevű elmeháborodott, hogy nevét bevésse a történelembe ‒ felgyújtotta az Artemisz templomot. A tettest kivégezték, de az újjáépítés a háborús időkben lassan haladt.herostratus-destroyed-the-temple.jpg

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     Számtalan film- és fényképfelvétel készült a jelenésekről, ami nagy kegyelem és rendkívüli bizonyíték. Doktor Samy Antoun, a kairói mezőgazdasági iskola tanára következőképpen nyilatkozott a jelenésekről: „Én és családom 1968. április 27-én, több ezer zarándokkal együtt tanúi voltunk a rendkívüli eseménynek, amikor láttuk a Szent Szüzet. Ragyogó fényességben jelent meg, úgy hat láb magasan a legnagyobb kupola fölött. Hasonlított egyik ismert szobrához. A dóm felett lebegett, és integetve üdvözölte a tömeget. Kék árnyalatú ruha volt rajta, és sugárzó dicsfény koszorúzta a fejét. Szeretettel meghajolt, és az ég felé emelte kezét a nagy fényben.mary_church_lg_530.jpg

Az emberek lélegzetüket visszafojtva csodálták és hozzá fohászkodtak. Ez a látomás háromnegyed órán át tartott. Ezen kívül még egy alkalommal 19956409_250.jpgláttam a jelenést.”

Egy kairói asszony mesélte: „Ott volt a mi 17 éves szolgálónk is, aki semmit sem tudott a kereszténységről. Örömében ugrándozott, hogy láthatta a csodálatos jelenést, ami persze minket is izgalomba hozott. Ezt hallani olyan rendkívüli és megható volt, hogy egészen másképpen éreztük magunkat tőle. Kikérdeztük a lányt, hogy mit és kit látott? Számunkra az a válasza volt megdöbbentő, hogy Szűz Máriát, koronával a fején, ami csupa izzás és csupa fény volt, s úgy vette Őt körül, mint egy képkeret. A lány ugyanis nem ismerte a dicsfény, és a glória fogalmát.”

Dr. Khary Malek csak egy a sok tanú között: "A Jelenés ott állt egy darabig, majd elindult sétálva a tetőn és amint elérkezett a kereszthez, ott letérdelt. Ez volt a legcsodálatosabb és leggyönyörűbb mennyei látvány, amiben éltemben részem volt. A semmiből tűnt elő a templom tetején. Lejött, és a földön állt a templom mellett, majd behúzódott a templomba és eltűnt. El sem hiszem, hogy láttam Jézus Krisztus Anyját, hiszen miért is mutatná meg magát egy olyasvalakinek mint én?"

(folyt.)zeitoun_67_530.jpg

Szólj hozzá!

   

     Az összes angyalok teremtésük pillanatában megfelelő segítő kegyelmet kaptak, mellyel közreműködve mindnyájan fölkészültek a megszentelő kegyelemre, amit azonos időpontban meg is kaptak valamennyien. Csak ezután következett a próba és a végleges döntés. Az angyaloknak is a szabad akaratuk tette lehetővé a döntést, a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett. Viszont bár sokan vannak a bukott angyalok, de náluk többen maradtak hűek Istenhez. A Szentírás zsoltárai is több helyen kéri őket, hogy imádják az Istent: „Áldjátok az Urat, angyalok mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait és lesitek a szavát!” (Zsolt 103,20-21)

A Szentírás a Sátánt Belzebubnak (Mt 10,25) nevezi, továbbá rá vonatkozik még a „világ fejedelme” (Jn 12,31) és a „világ istene” (2Kor 4,4) kifejezés is. A Sátán csatlósait, a bukott angyalokat, a Biblia démonokként emlegeti. (Az ördög szatan jelentés – ellenállni, a „diabolosz” – szétdobál, összezavar.) Mint kísértők, Jézus működésekor is feltűnnek, gyakran valamilyen élőlény testébe öltözve (Lk 8,32). Ahol a jó angyalok, őrangyalok tevékenykednek a jóra való készség elősegítésében, ott a gonosz angyalok is jelen vannak, így nem csak az egyes emberek mellett, de az egyes vidékek, városok, települések mellett is próbálnak istentelenségre és pusztításra késztetni mindenkit.

Nos, az Újszövetségi Szentírás ezt a pusztításra késztetőt, a bűn szerzőjének nevét az Újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi különböző formában. Márpedig Jézus Krisztus igehirdetéséből, a teljes kinyilatkoztatásból világosan látható: az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényezőről van szó!

" Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse." (1Jn 3,8)

A próba időpontjára és tartamára vonatkozólag a kinyilatkoztatás kevés utalást tartalmaz. A Jelenések könyve 12-ben jelzett szellemi harc alig értelmezhető másképp, minthogy némely felsőbb rangú angyal más, alacsonyabb rangúakat megkísértett és magával rántott a bukásba. Az viszont bizonyos, hogy az ember teremtésekor a kísértő bukása már befejezett tény volt.

Szent Tamás azt gondolja, hogy a próba egy-egy angyalnál általában egy pillanat alatt ment végbe mégpedig úgy, hogy az angyali életnek három mozzanata (a teremtéskor az isteni kegyelmekkel való töltekezés, a próba és a véglegesülés), ez azonban csak tárgyi és nem időbeli egymásutánt jelent.

„A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, és nem volt többé helyük az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították.” (Jel 12,7-9) Amiként az Úr mondja Szent Lukácsnál: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből”. (10,18)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     A tényfeltáró leiratban azt is említették, hogy április 2-a óta addig 22 alkalommal történt jelenés és előfordult, hogy megelőzően, alatta vagy utána fehér galambok tűntek fel, és váltak láthatóvá.

0012-10_300.jpgCsak megjegyzem, hogy a fényképek tanúsága szerint, nem feltétlen galambok voltak a jelenés kísérői, hanem a keresztény ikonográfiából ismert "szárnyas angyalfejek"! És ezt a feltevésemet a kairói állatkert igazgatója is megerősíti miszerint, azok a madarak nem lehettek galambok, mert azok nem repülnek éjszaka. A látott madarak túl gyorsan repültek a szárnyuk mozgatása nélkül. Volt úgy, hogy csak egy galamb jött, de feltűntek kettesével és csoportosan is. Előfordult, hogy kereszt formájában mozogtak, közülük tizenketten két sorban. Ezek a fehér jelenségek fényt árasztottak magukból, mintha belsejükben lett volna a fényforrás.

th_250.jpegTény, hogy nagy feltűnést okoztak a jelenségek, melyek felkeltették a diplomáciai testületek érdeklődését is!

Például, a Szovjetunió akkori nagykövete is szemtanú volt, diplomáciai helyzetjelentésében meg is említette a Kreml urainak, hogy Kairó leglakottabb városnegyedében egy kopt-keresztény kupola felett ismételten látható az Istenszülő Mária. Jellemző viszont, hogy a jelentést követően, azonnali hatállyal hazahívták a nagykövetet.

(folyt.)

zeitoun_58_530.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg


Bevezetés

     Kedves Olvasó! Ezen sorozatom felér egy drága utazással. Bátran elmondhatom, hogy ilyen átfogó feldolgozás, nemhogy magyarul, de még a világnyelveken sem olvasható a Szűzanya efezusi házának történetéről. Magam is tudatában vagyok, hogy Üdvözítőnk Anyjáról, Szent János evangelistáról, Efezusról és Mária Elszenderüléséről írni laikusként nem csekély merészség! 
     Ámde, erőt vett rajtam egy benső indíttatás, mely nem csak "kutatási izgalmat" keltett bennem, de átható örömöt is, mert Őérette tettem! A Szűzanyáért és magunkért, mert amiként szeretetlang_blog_grignion_n.jpgMontforti Grignon Szent Lajos írta: „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal lép fel Isten ellenségei ‒ a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel szemben ‒, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek bátorítsa és támogassa. (...) Különösen az utolsó időkben, mert az ördög, mivel jól tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait. Rövid időn belül borzalmas üldözéseket fog előidézni, Szűz Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek pedig, akiket nehezebben győz le mint másokat, irtózatos kísértéseket okoz”. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f-g)

     Elnézést kell kérnem az ezt követő hosszas történelmi felvezetésért, de úgy éreztem ‒ ha foghíjasan is ‒, de valami „alapot” kell adnom annak a rendkívüli helynek, melyet az Evangélium is sejtet, és „Mária Efezusi Házáról” máig tartó hittörténelmi viták folynak. Márpedig ha pápák és magas egyházi tisztségviselők méltónak találták meglátogatni, akkor okkal keltheti fel mindannyiunkban az érdeklődést!

Olvassák tehát, kíváncsian és megértő szeretettel! 

(A képen XVI. Benedek pápa lép be a Ház Szentélyébe, a Szűzanya hajdani hálószobája felől! Bővebbet majd a 15. részben!)

pmeryem_ana_mf3a_530.jpgFelhasznált irodalom:

1) Deutsch, Bernard F., Our Lady of Ephesus, Milwaukee: the Brice Publishing Company - 1965                                                                                   2) http://www.miri.hu/index.php?ow_page_number=236
3) Klf. Wikipedia felület.
4)https://hu.wikipedia.org/wiki/Anat%C3%B3lia_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#Anat.C3.B3liai_kereszt.C3.A9nys.C3.A9g_a_r.C3.B3mai_id.C5.91kben
5) R.P. Elie Remy Thierry: Das Mysteriuk des Hauses der Heiligen Jungfrau in Ephesos. ‒ IZMIR 1989.
6) Leo Maria Schölzhorn: Szűz Mária Efezusban. ‒ OMC Bécs-Pozsony-Budapest 1990.
7) Jungfrau Maria ‒ HITIT COLOR, Selcuk 2000.
8) Montforti Grignon Szent Lajos: Tökéletes Mária-tisztelet

9) Mary’s House in Ephesus, Turkey: Interfaith Pilgrimage in the Age of Mass Tourism - Amelia Gallagher Ph.D. https://via.library.depaul.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1463&context=vhj

aa_meryemana_google_530.jpgterkep_sus_530.jpg

Szólj hozzá!

Szent Pál hűséges kísérője volt. Az apostol szentelte őt Efezus püspökévé.

Vértanúként halt meg az I. század vége felé.

 (Szunyogh Xavér Misszáléból)08_st_timothy_530.jpg

Szólj hozzá!

   

     »Krisztus az angyalok világának középpontja. Övéi, mert általa és érte teremtettek: „Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön; a láthatókat és a láthatatlanokat: a trónusokat, az uralmakat, a fejedelemségeket és a hatalmasságokat; minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,16). Még inkább az övéi, mert üdvözítő tervének hírnökeivé tette őket: „Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget.” (Zsid 1,14) (Vö. KK 331) Az üdvtörténet folyamatában jelen vannak; távolabbról vagy közelebbről hirdetik az üdvösséget és szolgálják az isteni terv megvalósulását. (Vö. KK 332) A megtestesült Ige életét a Megtestesüléstől a Mennybemenetelig körülveszi az angyalok imádata és szolgálata. Jelen lesznek Krisztus visszatérésekor, akit hirdetnek, és szolgálni fogják az ítéletkor. (Vö. KK 333)«

Amikor Isten megteremtette az angyalokat, minden természetes és természetfeletti adományaik ellenére végső tökéletességüket még nem érték el. Ennek elérésére ki kellett állniuk egy próbát, hogy végleg részesedjenek Isten életében. Tehát a mennyei boldogságot az angyalok jutalmul kapták. A kegyelem mértékét illetőleg Szent Tamás azt tanítja, hogy a természettől fogva kiválóbb angyalok több kegyelemben is részesültek.

Az egyházatyák az angyalok egy részének lázadását azáltal próbálták magyarázni, hogy az angyaloknak Isten Fiát emberi alakban kellett imádniuk. Az emberré alázkodott Isten Fia az angyalok egy részének nem volt imádatra méltó, hiszen a saját tiszta szellemi létüknél alacsonyabb rendűnek tartották. Tehát az angyalok próbája a gőg volt, mivel a Szentírás a gőgöt ismételten a legsúlyosabb bűnként említi olyannyira, hogy a sátán ezt merte mondani: „ki olyan, mint én?” És erre válaszolta Szent Mihály: „de Ki olyan, mint Isten?” Nincs más Isten csak a Szentháromság Egyisten, ahol:

1. Az Atya, Aki teremt,

2. A Fiú, Aki újjáteremt,

3. A Szentlélek, Aki gyógyít, megszentel és békét teremt 

Mária Agreda (ferences apátnő a XVII. században) látomásai alapján erről így ír (csak tartalmilag idézve): „Isten az angyalokat megteremtésük után próbatételnek vetette alá. Megmutatta nekik tervét, hogy a Második Isteni Személy emberré lesz, és Istensége hypostatikus unióba fog lépni emberségével. Ezt az Istenembert az angyaloknak imádniuk kell a földön is. Lucifer (aki nem tartozott egyik karba sem) azonban gőgtől hajtva föllázadt ez ellen. Ő maga akart volna ugyanis megtestesülni angyali és emberi természetet egyesítve a hypostatikus unióban. Fölszólította a többi angyalt is, hogy vele együtt lázadjanak fel Isten ellen.”

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából

     A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól kezdve Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig, 2024. február 2-ig! Azok a hívek, akik a ferencesek templomaiban az ott felállított jászol előtt imádkoznak, a szokott feltételekkel teljes búcsút nyerhetnek. A betegek és azok, akik fizikailag nem lehetnek jelen, szintén részesülhetnek a teljes búcsúban, felajánlva szenvedéseiket az Úrnak vagy jámbor cselekedetet végezve.

A teljes búcsú elnyerésének megszokott feltételei a hívő ember számára a következő: a megszentelő kegyelem állapota (súlyos bűnöktől mentesség); tudatosan szakítson a bocsánatos bűnökkel; hittel imádkozzon egy Hiszekegyet és egy Miatyánkot a Szentatya szándékaira.grecciobe_545.jpg

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt

fat_sza_a_fold_elott_rf-el_kezeben_300.jpg     Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni kegyelmeket nyerhetünk. Ezért a Katolikus Egyházat jelenleg sújtó borzasztó válság megfékezésére Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által, Isten segítségét és beavatkozását kérjük. Ennek elősegítésére a Fatimai Miasszonyunk Testvérisége világméretű lelki keresztes hadjáratot indít a rózsafüzér napi imádkozásával és az öt elsőszombati ájtatosság elvégzésével, különösen a római Szentszékért.

Az öt elsőszombati engesztelés a következő: öt egymást követő hónap első szombatján a szentgyónás és a szentáldozás szentségéhez járulni és a szentmise végeztével még tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól, engesztelésül a Szeplőtelen Szíven esett sérelmekért.

     Ez a lelki keresztes hadjárat 2024. január első szombatján (január 6.) kezdődött és 2024. december első szombatján (december 7.) fejeződik be. 

2023. december 8., a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén, Christopher P. Wendt, a Fatimai Miasszonyunk Nemzetközi Testvériségének igazgatója

 + Athanasius Schneider, a Fatimai Miasszonyunk Testvériség spirituálisa, az asztanai Szűz Mária Főegyházmegye segédpüspöke 

(A Püspök atya kérése, hogy a felhívást ezzel a linkkel együtt terjesszük: https://www.livefatima.io/crusade/ 

Ad Iesum Per Mariamzdfl8qycni_545.jpg

Szólj hozzá!

Az egyházi naptárreform előtt, ezen a napon ünnepelte Isten Népe Mária és József házassága napját!

Szűzanya és Szent József könyörögjetek a szent házasságokért!

eljegyzes_540.jpg

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     A Zeitun-i jelenésre először két túlórázó szerelő figyelt fel este fél kilenckor, akik a kopt templommal szemben lévő busz-garázsban dolgoztak. A magas kupolán egy fehér ruhába öltözött, apácához hasonló alakot láttak. Rémületükben, hogy leesik, az fordult meg a fejükben, hogy talán öngyilkossági szándékkal kapaszkodott fel valaki a tetőzetre. Oda is kiáltottak, hogy le ne ugorjon, és indultak is, hogy lesegítsék onnan. 

Másoknak közben feltűnt, hogy az a női alak a meredek kupolán is biztonsággal mozog, és a kiáltást hallva megállt. A fénylő alak Szűz Máriára emlékeztette őket, és áldásáért kezdtek könyörögni.

Az egyik szerelő a bekötözött, súlyosan sérült ujjával mutatott a jelenésre, ám másnap boldogan vette tudomásul, hogy ujja teljesen meggyógyult. Ezt az első csodát sok ezer gyógyulás követte!

Sötétedés után, nap mint nap, tömegek gyűltek a templom előtti térre, köztük az előző miniszterelnök, állami tisztségviselők, más vallási felekezetek hivatalnokai, katolikusok, protestánsok és az ortodox egyház képviselői. A Szent Szűz olykor a tömeg felé fordult, és a dóm felett végig lebegve a templom főhomlokzata fölé jött, és mindannyiukat megáldotta.ezeitoun5_530.jpg

Ami az eseményben egyedülálló, az, hogy minden szemlélő képes volt látni a Szent Szüzet, beleértve a muszlim hitben élő embereket is. Még Nasser egyiptomi elnök is megerősítette, hogy látta a leírhatatlan természetfeletti jelenséget.

A muszlim hatóságok átkutatták a környéket feltételezve, hogy valahonnan vetítik a látomást, de kénytelenek voltak hivatalosan elismerni, hogy valóban Szűz Mária, Jézus Anyja lehet az, aki megjelent a Zeitun-i kopt templom tetején fénylő ragyogásban, a keresztények és muzulmán tömegek szeme láttára.

(folyt.)

zeitun-cairo-1968_530.jpg

Szólj hozzá!

szent_jeggyuru_540_1.jpg   

      A Szent Szűz és Szent József eljegyzési Gyűrűjének az egyházi naptárreform előtt külön ünnepe volt, január 23-a Szent Gyűrű napja!

ereklyetarto_260.jpgMa a Szűz Mária és Szent József eljegyzési gyűrűjét, mely egy mikrokristályos kalcedonból van, a Perugia-i San Lorenzo bazilikában őrzik, réz-ezüst ereklyetartóban. Ezt egy nyolc méter magasan lévő széfben tartják.

A széf kinyitásához 14 kulcsra van szükség, amelyek közül hetet a városi tanács, négyet a katedrális kanonokai, kettőt az érsek, egyet pedig a perugiai kereskedelmi kamara őriz.

A Szent Gyűrűt kezdetben pünkösd hétfőn állították ki, de azért, hogy a közeli Assisi-i zarándokokat Perugiába csalogassák. Manapság évente háromszor állítják ki: január utolsó előtti vasárnapján, júliusban 29 és 30. közötti nap, valamint szeptember 12-én, a perugiai San Lorenzo katedrálisban. Ekkor ünnepélyes szertartás közepette leeresztik az ereklyetartót az oltár szintjére, és ezt az eseményt a „Szent Gyűrű leengedésének” is nevezik.

Sok jegybenjáró és házas keresi fel a bazilikát és kéri a Szűzanya és Szent  József segítségét. Mi is bátran forduljunk Hozzájuk!

                Egy tized rózsafüzérrel köszöntsük Józsefet és Máriát a Szent Házasokat, kérve segítségüket  a magyar ifjúság és a családok megszentelődéséért!

 

eljegyzes_540.jpg

Szólj hozzá!

     Izaiás prófétának egyszer megadatott, hogy mélyen bepillanthasson az égbe. Élményéről ezt írja: „Láttam az Urat. Szeráfok lebegtek Előtte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt, és ezt harsogták: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet” (Iz 6,1-3). E szentírási hellyel rokon a hálaadó egyházi énekünk: „Téged minden szép angyalok, kerubok és szeráfkarok; egek és minden hatalmak szüntelenül magasztalnak: Szent vagy, szent vagy, erősséges szent Isten vagy.” Az idézett sorokból látható, hogy az angyalok egészen Isten fölségének boldogító örömében állnak. A „szent, szent, szent” szüntelen éneklése nem kényszeredettséget takar, hanem az angyalok nagy boldogságát.

Az angyalok szeretete, egyúttal lángoló szeretet. A szeráfok, azaz „lángolók” neve is kifejezi, hogy az Isten iránti szeretet tüze lobog bennük, vagyis a mérhetetlen öröm és boldogság! Még az emberek is, olykor úgy fogalmazzák meg túlzó szeretetüket, boldogságukat, hogy a „érted lángol a szívem”, „őérte égek”.

És bizony mily sokan vakon keresik Istent vagy az istenbizonyságot, holott eleve Benne és Általa élnek, vagyis a Szeretetben, mert „Isten maga a Szeretet”! (1Jn 4,8) Hogy ez mennyire így van, ahol Istent kizárják az életükből, ott bizony istentelenség van!

Ezekiel és Izajás prófétánál olvashatunk a trónhoz legközelebb álló csodálatos lényekről, a kerubokról és szeráfokról. A kerub kifejezés egyes feltevések szerint a ’megművel’, a ’szánt’ jelentéssel hozható kapcsolatba. Az Ezekiel próféta könyvének elején (Ez 1-3) megjelenő, Isten trónjához kapcsolódó ‒ az emberi szavakkal alig körülírható ‒ mennyei élőlényeket szokta a hagyomány a kerubokkal azonosítani, akik sokan vannak és a Szentháromsághoz tagozódnak! Négy szárnyuk közül kettővel testüket fedik, lábuk egyenes, talpuk borjútalp, kezük az emberi kézhez hasonló, mellettük kerekek, melyen szemek vannak (legalább 6). Hozzájuk hasonló csodálatos teremtmények az Újszövetségben is megjelennek, a Jelenések könyvében (Jel 4). A felsorolt sajátosságok is mutatják, hogy a mennyei élőlényeknek, angyaloknak pontos leírása a bibliai szövegek alapján is igen nagy nehézségekbe ütközik. Sajnos gyakran a kerubokat a „Négy Élőlénnyel” azonosítják, holott ezek a négy Evangélium angyalai, akik külön feladatra teremtettek és karon kívüliek! Ezek a bibliai lények látszatra „oroszlán”, „bika”, „ember” és „sas” arccal ábrázolódik.

A szeráfok, akik nevének jelentése ’égő’, láng, Izajás próféta látomásában jelennek meg (Iz 6). Újból hangsúlyozom, hogy a leírtak, többszörös szimbolikával vannak emberi kifejezéssé formálva, hiszen „szem nem látta, fül nem hallotta” (Iz 64,3; 1Kor 2,9)! A szeráfokról már a nevük is mondja, hogy igen nagy a szeretetük, lángolnak, égnek a szeretettől. Ezt bár minden más angyalról is el lehet mondani, ha szeretetük hőfoka nem is éri el a legmagasabb angyalokét.

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

a_loretoi_szent_haz_tortenete_535.jpgMárpedig a Loretói Ház az a hely, ahol üdvösségünk kezdetét vette!

tabernakulum_amikor_meg_meg_volt_300.jpg     Kezdettől fogva a Casa Santa oltárának közepén tabernákulum állt, a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel, a második Isteni Személlyel, aki magát a világ üdvösségéért feláldozta, és Akit az eucharisztikus Kenyér és Bor színe alatt imádunk. (Amikor a Szentségháznak még helye volt a Szent Kápolnában!)

Azon a helyen, ahol Ő az emberiség történetébe belépett, hogy az Atya üdvös kinyilatkoztatását bevégezze. Azon a helyen, ahol a Szent Szűz nevelkedett, és igent mondott az Angyalnak, hogy a Messiás Édesanyja, az isteni Szentség Tabernákulumává legyen!

Nos, ez a ház egy idő óta üres! A Legméltóságosabb Oltáriszentséget kivették belőle, és egy külön erre a célra kialakított szentségi kápolnába helyezték el. Amiként ez máshol is megtörtént, és nyilván az indok ugyan az: „A turisták miatt!”

Ha egy zarándok „korábban” belépett a Loretói Szent Házba, térdet hajtott, és így imádkozott az Oltáriszentség előtt, tekintetét a Fekete Madonnára szegezve.

Ezzel szemben, ha ma lép be ugyan oda, akkor már nem is tudja, hogy mit tegyen? (Alább: a Tabernákulum már nincs benn!)

tabernakulum_amikor_mar_nem_volt_535.jpegAmi Loretóban korábban fontos és az áhítat meghatározója volt, az a Legméltóságosabb Oltáriszentség és az Istenanya szobra. E „Két Lakónak” helyük volt gyermekkori házukban, ám most az Anyát elválasztották a Fiától. És ezzel a Loretó-i Ház lényegében múzeumi funkciót kapott, mely ugyan ébreszthet megrendülést, dokumentálhatja a múltat, de az Úr gyermekkori házában már „nincs otthon”!

De így is, Jézus távollétében is lenyűgöző és megindító elimádkozni a Szent Házban az Úrangyalát, elmélkedve a Megtestesülés és a Megváltás titkáról. Úgy is mondhatnánk, hogy az Úrangyala a legmegindítóbb loretói imádság! 

(Forrásokat lásd az első részben!) (Vége!) 

(Az Úrangyala imádsághoz KATTINS IDE!)zwiastowanie1a2_535.jpg

Szólj hozzá!

   A második triászt alkotják az Uralmak, Erősségek és Fejedelemségek, a harmadikat a Hatalmasságok, Arkangyalok és Angyalok. Ez utóbbi kör áll legközelebb az emberek világához. Fontos tényező, hogy a szellemi kozmosz második és harmadik gyűrűje csak az elsőnek a közvetítésével juthat hozzá az isteni kisugárzáshoz, mely természetesen egyre gyengül, ahogy a középponttól távolodunk.

Míg egyes karokban kevés angyal található, a kilencedikben „angyali seregek egész légiói” vannak. Ugyanakkor valamennyi angyal, mind a 9 karból lehet és nagyon is akar őrangyal lenni, hogy megértse, miért lett a második Isteni személy a Fiú, Jézus Krisztus emberré. Amikor megkapja a feladatát, akkor minden rangját, kitüntetését fel kell függesztenie a küldetéséhez és egyféle „kiképzésen” kell átesnie, hogy megtanulja a hálátlan ember logikátlanságát, tiszteletlenségét.

Felfoghatatlanul nagy misztérium, hogy ezen angyaloknak a Szűzanya édesanyai Szívén kell – mintegy – átmennie, hogy ezáltal „édesanyai módon” tudjanak az ember dolgaihoz hozzáállni!

Az utolsó időkben az angyalok segítségével tudunk csak megmenekülni! Épp ezért, ezen angyalokról szóló sorozattal Isten kegyelmével és irgalmából, egy kaput szeretnénk kitárni, űrt pótolni az angyalok léte és megértése irányába. Egy olyan utat mutatni, amely őszintén szeretve összeköt minket az Isten által nekünk ajándékozott hatalmas kísérőinkkel, akik szolgálatát, segítségét mellőzni nem csak esztelenség, de az üdvösségünk szempontjából veszélyes! Az Angyalokban Isten dicsőségét, mély és bensőséges szeretetét kell felismernünk, hiszen minden angyal Isten végtelen bölcsességének, jóságának és szeretetének egy teremtett tükörképe. 

Mert az Isten végtelenül jó és mindenkit meg akar menteni, ezért küldi az angyalokat, hogy segítsenek. Az angyalok tanítanak, oltalmaznak, de nekik is tiszteletben kell tartaniuk a szabad akaratunkat, hiszen ők nem „rendőrök”! Az angyalok világa csodálatos, ahol minden angyal tudja és teszi a feladatát és ebben nem vitatkozik Istennel, mint az ember. Az Isten arcát szemlélniük a felfoghatatlan boldogság!

Meggondolandó ‒ és felfoghatatlan ‒, de az ember egyetlen kiváltságában felülmúlja az égi teremtményeket! Megváltó Krisztusunk ugyanis az embert váltotta meg (és nem az angyalokat), ebből következően Isten Fiának testvérei és társörökösei lettünk. Ezáltal az emberi természet eljuthat az Istennel való egységre, láthatja majd az Istenséget és Krisztus feltámadása révén maga is megdicsőül testében. A keleti atyák azt tanítják, hogy az ember teremtése csak a bukott angyalok okozta hézagok kitöltése végett történt. Ezek szerint a bukott angyalok helyére azok az emberek kerülnek (üdvözültként), akik megteszik Isten akaratát, hasonlóképp, mint Szűz Mária, aki az angyalok fölé került.

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

zeitoun-06_530.jpg     Kedves Olvasóim! Az egyiptomi Zeitun-ban történt néma Mária-jelenést szeretném bemutatni, ám előtte néhány mondatban bemutatom a helyszínt!

Az alexandriai püspökséget Szent Márk evangélista alapította az első század negyvenes éveiben. Krisztus után 68-ban halt vértanú halált Egyiptomban. Halála óta folyamatosan be volt töltve a püspöki szék, és a mindenkori püspök nagy tiszteletnek örvendett a niceai, a konstantinápolyi és efezusi zsinatok idején. A 451-ben megtartott chalcedoni zsinat után, sajnos felbomlott a Rómával való egység (így jött létre a kopt egyház), de püspökszenteléseiket és saint-mary_zeitun_300.jpgszentségeiket, továbbra is  elismeri és érvényesnek tartja a Római Katolikus Egyház.

Nos, 1968. április 2-án Kairó, Zeitun nevű külvárosában a koptok "Fényességes Szent Szűz" ünnepe, több mint két évig tartó jelenéssorozat nyitánya volt, amelynek során sok százezren, különféle társadalmi helyzetű idősek és fiatalok láthatták Máriát, függetlenül a vallási hovatartozásuktól.

Ebben a Saitim-Zeitun külső kerületben egyébként nem volt ismeretlen a Mária-tisztelet, hiszen, 2000 éve ismert zarándokhely egy tiszteletben álló fa, melynek árnyékában a hagyomány szerint megpihent a Heródes üldözése elől Egyiptomba menekülő Szent Család.

(folyt.)fa175888_660_4687541_opt_530.jpg

 

Szólj hozzá!

kolcsey_200.jpg     Csaknem 200 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.

     A németek például a „Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt” kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után – mondjuk így – a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti. Haydn gyönyörű zenéjére az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.

     A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani himnuszuknak maradt a dallama, de más a szövege, melyet ugyan azzal a költővel írattak meg! Az orosz himnusz csupán 10 esztendős!

     A franciáké, az úgynevezett „La Marseillaise” - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.

     Fentiek példázzák, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, de még a diadalt sem. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el megemlíteni, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
     Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel, de mindegyik a kereszténységhez való maradéktalan hűséget tükrözi! Sajnos, nem minden időszakban lehetett ennek azonos belső erővel hangot adni, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és a 45 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán, a benső lélekben őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Szózat, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága, később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.
     Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt. Az „Isten áldd meg a Magyart” első szava a Teremtőhöz szól, a másodikkal áldást kért, majd megjelöli, hogy kire kéri ezt – a Magyarra (a kézírásban így nagybetűvel írva), mert Kölcsey Ferenc az egész magyar népre vonatkoztatva kérte.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.

     A Himnusz szövegét a költő január 22-én tisztázta le, ez a nap egyben a magyar kultúra napja is. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” Épp ez az, ami nagyon nem tetszett az ateista-kommunista diktátoroknak. A sorokra rátört maga Rákosi is az 50-es évek elején, mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.

     A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. A megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette föl, szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
     Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával –, a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Édes Magyar Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől, meg kell tehát mentenünk! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.

himnusz_535.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása