HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

3 Az engesztelés magyar ügye      Magyarországon az engesztelés ügyének Erdey Ferenc (1895-1966), a Budapesti Hittudományi Akadémia lelki igazgatója volt első apostola.  (Erdey atya csak évekkel később, az Engesztelés Művének megindítása után találkozott Natália nővérrel…

Szólj hozzá!

Lépre ne menjetek!       Az Úr szavai: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak…

Szólj hozzá!

Kedves Testvérek! Arra hívunk benneteket, hogy lélekben hordozzuk együtt Magyarországot, vigyük Jézus trónja elé 30 napon keresztül a választásokig! Imádkozzunk, hogy Isten nagy dolgokat tudjon véghez vinni a magyar népen, szíveinkben, gondolkodásunkban és kapcsolatainkban. Történelmünk bizonyítja,…

Szólj hozzá!

OLVASD VÉGIG ÉS GONDOLKOZZ! Gyermekeid jövőjéről, Európa fennmaradásáról van szó. Ne várj másokra, ne hidd, hogy Te kicsi vagy és nem tehetsz semmit! Mindegy hol élsz, ha magyar vér folyik ereidben, magyar gyökerekkel, Te is felelős vagy, felelős leszel Szülőhazád…

Szólj hozzá!

2 Az engesztelés magyar ügye      Az Úr szavai Natália nővérnek: „Én a világot böjttel, virrasztással és szenvedéssel váltottam meg. Engesztelésen elsősorban az életmód megjobbítását értem. Vagyis: aki eddig káromkodott, az dicsérjen, aki lopott, adjon, aki eddig gyűlölt, ezután csak szeressen. Aki…

Szólj hozzá!

Csalárd eszmék, hamis üzenetek       Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba a XVIII.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

1 Az engesztelés magyar ügye      A nagy magyar misztikus, Mária Natália nővér szerint az Úr külön kívánsága, hogy a Világ Királynőjének tisztelete Magyarországról induljon el és ennek lelkiségi központjára vonatkozóan Jézus szavaiként ezt írta: Az Egyház…

Szólj hozzá!

Bármerre sétálsz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szent John Ogilvie a skóciai Drumnakeith-ben született 1579-ben, protestáns családban.12 éves korában az Európai kontinensre küldték tanulni. Tanulmányai során megismerte az igazságot és a vallási konfliktusok motivációit, és nemcsak katolizált de tizenhét évesen belépett a…

Szólj hozzá!

2 Hogyan engeszteljünk?      A kérdésre a fatimai gyermekek életáldozata a legszebb példa. Ha e szándék fel is merül a mai emberben, engesztelésének kifejezése és hatékonysága, önmagában már gyakran erőtlen marad, ha nem ,,Máriával egy szívvel-lélekkel”, a szentségi…

Szólj hozzá!

Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnőÜnnepe: március 9 forrás: Hankovszky Miklós Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet…

Szólj hozzá!

"Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem..." (Róm 5,20b)        A magánkinyilatkoztatások fontos eseményei az üdvösség történetének és részei az evangelizációnak. Az egyes üzenetek súlyos tartalma, a történeti távlatban is megvalósuló jövendölések…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Feltámadás reményében      Mária töretlenül hitte, hogy Fia feltámad a halálból és a Nagypéntek sötétsége után tántoríthatatlanul várta a Feltámadás hajnalát. "Mária a hit által részesedik fia halálában a megváltó halálban" (Redemptoris Mater 18), s e hite révén, amelyet sértetlenül megőrzött…

Szólj hozzá!

1 Hogyan engeszteljünk?      A fatimai események világos útmutatást adnak. 1916 tavaszán, a Mária-jelenéseket bevezető (előkészítő) első angyali jelenés alkalmával Portugália őrangyala imádságra tanítja és biztatja a gyermekeket. A második angyali jelenés 1916 nyarán…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

OLVASD VÉGIG ÉS GONDOLKOZZ! Gyermekeid jövőjéről, Európa fennmaradásáról van szó. Ne várj másokra, ne hidd, hogy Te kicsi vagy és nem tehetsz semmit! Mindegy hol élsz, ha magyar vér folyik ereidben, magyar gyökerekkel, Te is felelős vagy, felelős leszel Szülőhazád…

Szólj hozzá!

A Megváltó Társa      Jézus Krisztus és Fájdalmas Anyja közös szenvedésének köszönhetjük az üdvösséget és minden jót. A megváltó Jézus után tehát, Mária joggal tart igényt az egész emberiség elismeré-sére, mely nem alaptalanul hirdeti őt boldognak. Nyilvánítsuk ki…

Szólj hozzá!

Jelenések, üzenetek és a jövő – az engesztelés tükrében      Kinek szólnak az üzenetek? Mária szavaiból egy világméretű ,,mozgósítás'', az Egyház egészére kiterjedő ,,toborzás'' szándéka olvasható ki. Mindenkit megszólít, mindenkit hív. (A párizsi, a La Salette-i, a Lourdes-i, a fatimai és a…

Szólj hozzá!

Vigyázz! Mert kozmikus harc folyik minden egyes lélekért, minden pillanatban, minden órában, a csábítás, a megtévesztés és a pszichotechnika minden eszközével.  A tét az örök élet boldogsága! Ha figyelmetlen vagy, könnyen elragad a világ és észrevétlenül is az istentagadók…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mária rendíthetetlen hite      A Szent Szűz hite, a Megtestesülés első pillanatától, a szeplőtelen méhében fogant Ige imádatában és mérhetetlen szeretet-fellángolásban nyilvánult meg, s ez nem is történhetett másként. Ő a Szent és Szeplőtelen, felemelt fejjel állt a…

Szólj hozzá!

Jelenések, üzenetek és a jövő      Folyvást tévelyeg a világ, de ,,Mária, Sion fölséges leánya, segít gyermekeinek, bárhol és bármikor élnek, hogy megtalálják Krisztusban az Atyához vezető utat.'' (II. János Pál pápa: ,,Redemptoris Mater'' 47.) A Mária-jelenéseknek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ELŐSZÓ a sorozathoz      Mintegy összefoglaló szerkesztményként kínálom Kedves Olvasóimnak az elkövetkezendő posztokat.      Legfőbb forrásként dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő (Eger 2000) c. művét használtam, de eleddig ismeretlen iratokból is…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A teremtés csodája Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: – Miért hiszi, hogy van Isten? – Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autótípus…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ezt, hogyan engedheti meg az Isten?      Az évszakok és a város forgatagától függetlenül, esőben, szélben egy árva, kócos kislány üldögélt az utcán, és élelmet, pénzt koldult. Ócska ruhácskája nem védte meg sem a széltől, sem az esőtől. Többek mellett, egy jól…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A sánta kiskutya      Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat ragasztgatott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Sokan jöttek megnézni és előjegyeztetni maguknak a kiskutyákat, mert nagyon jó hátterű ebek kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú is,…

Szólj hozzá!

Bármerre, bármilyen úton jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mese a Szeretetről      Az egyszeri asszony amikor kijött a házból, három igen különös, fehér szakállú, jóságos öregre lett figyelmes, akik úgy üldögéltek, mint a "Három Királyok"! Igen szimpatikusnak találta őket és gondolta behívja a házba, hátha éhesek. Így szólt: "Szívesen megkínállak valamivel…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ki az a nő?      Amikor Lengyelországot elfoglalta a szovjet hadsereg, a varsói közkórház tele volt lengyel és orosz sebesültekkel. Az elkülönítőben két tetanuszos fertőzött volt, akiknek sürgősen meg kellett kapniuk a szérumot! Az egyik egy 17 éves lengyel fiú a másik egy…

Szólj hozzá!

      Széthúzásra hajlamos emberek minden közösségben vannak, mely gondot akkor jelent, ha a nézetkülönbségek ellenségességgé fajulnak. Ennek pusztító lehetősége már kezdetektől fogva kísérti az emberi közösségeket, mert a bűn következménye, és mindaddig fenn is…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása