A szerkesztő:
A Szeretetláng Lelki Napló egyik bejegyzése „problémánk” fő okát határozottan leleplezi:
„1962. május 23-án: Reggel alig vártam, hogy az Úrhoz érjek és megköszönjem a virrasztásra adott erőt, mellyel elhalmozott. (…) Kihagytam az álmomat, nem akartam leírni, de Ő mellém állva így szólt: «Írd csak le, kislányom, ezt is!» Május 16-áról 17-ére virradólag álmodtam. (…) Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem test nélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a fő gonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: «Ezt aztán vizsgálgathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! (…) Sok bajotok lesz vele!» Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. (…) Ma reggel még sok mindent mondott és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent. «Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér felhőben az Én Édesanyám volt és az Őhozzá közeleső személy az Én fiam, kinek szíve Hozzám van nőve. Megtesz Értem mindent.» (…) Közben az Úr átadta a szót a Szent Szűznek. Tette ezt olyan nagy tisztelettel és áhítattal, hogy a szívem erősen dobogni kezdett hallatára. Most a Szűzanya ismételte el az Úr előbb mondott szavait az Ő kedves fiáról. Utána ismét az Úr Jézus szólt:«Tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Ezt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, mely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot.» És újra a Szent Szűznek adta át a szót. A Szent Szűz hangja határtalanul biztató volt és egyben könyörgő is:«Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám a jóakaratot és szorgalmas elindulástokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal, több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. (…) Ne félj a gonosztól, ki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, s nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruhámat, amelyet viselsz.»14 Forrás
Lábjegyzet:
14. Vö.: Lelki Napló (I/66-72)
