B. Dombi Attila: – rögtönzött „katekézis” az Istenszülő népéhez –
A cím tehát egzisztenciális válságunk lényegét érinti, noha mint láttuk, annak elemei közötti viszony látszólag önellentmondás. Bár kérdőmondat, mégis lényegileg állít és csak járulékosan kérdez. Állítja, hogy a keresztény mivolt jó megítéléssel jár, és érdeklődve kérdez a keresztény jellemzőjére, jelen esetben nemzeti hovatartozására. (...) Az utóbbi évek tapasztalatai sajnálatosan azt is igazolják, hogy gyakran épp a hiteles keresztény és magyar mivolt jár hátránnyal. (...) Míg az Ajtony és Csanád magyar vezérek területén fekvő, "románnak" elkönyvelt, a jelenlegi Románia területén székelő lugosi görög katolikus püspök magától értetődően adminisztrálja a Szerbia területén levő Márktelke (Marcovat/Markovac) és Versec (Virset/Vrasac) görög katolikus parókiáit, addig Erdély és Partium ősi magyar görög katolikus parókiáit a hajdúdorogi görög katolikus magyar püspök Trianon óta nem adminisztrálhatja. Mintha mindezeket is figyelembe véve írta volna Mindszenty bíboros már 1962-ben:
„Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk az ősi múltra épült, a családi és nemzeti folytonosságba beágyazott keresztény hitre. E beágyazottság azonban csak támasz lehetett, de nem volt sem maga a hit, sem annak záloga. Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad eleresztenie az alkalmat, a lehetőségeket még halálos fáradtság miatt se, mindaddig míg Isten meg nem áld bennünket. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. Százados, tragikus és hősi küzdelmekben hazát vesztettünk: majdnem csak talpalatnyi földünk maradt. (…) Ebbe a minket perzselő tűzvészbe persze mi magunk is beledobtuk száraz és mindig újra meggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. (…) Mégis, mielőtt a szemeim megtörnének, nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és őseink mondatják velem és ezt szeretném minden magyar párnája alá tenni, legyen bárhol széles e világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig: A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát!”2
Lábjegyzet:
2. Közi Horváth József: Mindszenty bíboros. Anyagi és szellemi testamentuma – Mindszenty Emlékbizottság München, 1980. Forrás