Utószó
Mindenekelőtt megköszönöm Begyik Tibornak áldozatos apostoli munkáját, s hogy ezzel a történettel is gazdagítja számos értékes írását. Mert mindezeket a lelkek üdvösségéért és az Úr dicsőségéért fáradozva teszi közkinccsé. Segítségéért ezerszeresen is áldja meg az Isten!
Amikor ennek a kicsi fiúnak páratlan történetét olvastam, átjárta szívemet az ő kicsinysége, alázatossága, bizalma, határtalan hite és Jézus szavai jutottak eszembe: „Ne küldjétek el a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa...”
A másik gondolatom az volt, vajon miért nem avatták még szentté ezt a tiszta lelkű csodálatos gyermeket? Hiszen ő volt a „Jel” XII. Piusz pápának, mielőtt kihirdette volna: A Boldogságos Szűz Mária mennybe fölvételének dogmáját! (1950. november 1-én)
Most, hogy összeállítva, a blog szerkesztőjével közzé tettük ezt a megrendítő és megható történetet, elhatároztam, hogy kérdéseimmel Ferenc pápához fordulok és egyben megkérem, vizsgáltassa ki a kis Gilles Bouhours életét és avassa őt szentté. Nem azért, hogy formálisan eggyel több szent legyen, hanem hogy ő, egy ismert példakép lehessen!
Az Istenanya kis „diplomatája” a mai súlyos, válságokkal és háborúkkal tűzdelt korunkban példaképe, segítője és pártfogója lehet a gyermekeknek és az ifjaknak!
Ezzel a szándékkal búcsúzom a kedves Olvasóktól, kérve Isten áldását mindnyájunkra.
Horváth Mária