A kis Gilles Bouhours 1951-1953 között a Montréjeau-i katolikus iskolába (kisszemináriumba) járt, ahol mindvégig egyszerűség, kedvesség, szelídség és vidámság jellemezte. Társai szerették nagylelkűsége, jószívűsége és mókássága miatt. Tanára, Busaté abbé így jellemezte: „Kicsiny, pislákoló láng volt. Égett és mindenkit megvilágított, aki a közelébe került. Nagy lelke volt. Mindenki ezt mondta róla. Derűs nyugalom áradt belőle. Harmóniát teremtett maga körül...” Ez a jellemzés megjelent a szeminárium lapjában.
1958 augusztus 15-én jelent meg utoljára a Szűzanya kis Küldöttének.
Másfél évvel később Gilles 1960. február 14-én úgy érezte, nem kap levegőt. Orvost hívtak hozzá, de a gyógyszer csak átmeneti javulást okozott. Az orvos asztmára gyanakodott. Éjjel ismét rosszul lett, majdnem megfulladt, majd ezt mondta:
– Meg fogok halni, de ne sajnáljatok. Én jól vagyok, boldog vagyok. – Azután összekulcsolta a kezét, majd így szólt – Isten bocsánatát kérem minden bűnömért, minden bűnömért, minden bűnömért... – és elmondta a bűnbánati imát.
Megcsókolta, megölelte szüleit és Therése nővérét, majd elvesztette az eszméletét.
Ezt követően több alkalommal lett még rosszul, görcsöket kapott, kórházba vitték, majd újra haza. Végül kómába esett és 1960. febr. 26-án péntek reggel 6 órakor csendesen elaludt. Olyan volt, mint egy angyal. Karórája ebben a percben megállt. Utána sok-sok madár szálldosott az ablaka előtt, boldogan csicseregtek, majd ahogyan feltűntek, úgy hirtelen el is tűntek. A kis Küldött Wanda nevű kutyája is meghalt gazdija után, a kápolna ajtaja előtt. Kedvenc gerléi elhunytak a kalitkában.
Seilhan-ban lévő sírjánál rengeteg imameghallgatás történt, a kis Gilles közbenjárására.
