Mint említettük, mindig gyermekien és gyermeki szavakkal mondta a „szentbeszédeit", minden mesterkéltségtől mentesen!
A betegségről így szólt: „Ha egy kicsit betegek vagyunk, és rosszul érezzük magunkat, bocsánatot kell kérnünk a jó Istentől, és fel kell ajánlanunk ezt a kis betegséget. Nem szabad úgy csinálni mint sokan, akik nem ajánlják föl, s csak úgy szenvednek.”
Csodálni valóan fejezte ki, hogyan kell élnünk: „Kerülni a bűnt, hogy a kis Jézust szívünkbe fogadhassuk, szeretni a jó Istent és felebarátunkat, kerülni a poklot, és eljutni a mennybe!"
Rendkívüli lemondásai már egészen kis korában is jellemezték. Lemondott az esti bonbonjáról, hogy áldozatot hozzon és odaajándékozza ezt a Szűzanyának, olyannyira, hogy amikor anyukája másnap oda akarta adni neki, ő kistestvérének ajándékozta.
Egyik nap eltolta magától a tányért, mert nem ízlett neki a leves. Édesapja rászólt, hogy egye meg, mire az 5 éves gyermek sírdogálni kezdett. Apja ekkor ezt mondta neki: „Ha nem eszed meg ezt a levest, a Szűzanya sírni fog.” Gilles azonnal megtörölte szemeit, majd megette a levest, sőt, ezután még kért belőle. Ne feledjük: egy 5-6 éves fiúcskáról van szó! És számos ilyen eset jellemezte őt.
A nővére beszámolójából:
"Egyik este, amikor lefektettem, búcsúzásul ezt mondtam neki:
– Kis Gilles-em, holnap áldozni megyek. Mit üzensz a kis Jézusnak? – Megcsókolt és nagyon alázatos hangon azt mondta:
– Mondd meg Neki, hogy tegyen engem jóvá és engedelmessé!”
Végtelen tapintat jellemezte. Sosem ejtett szót mások előtt jelenéseiről, az iskolában hallgatott róla. Csodálatos kitartással imádkozott, összeszedett volt, egyszerű és feltűnés nélküli a magatartása. (Folyt.)
