A Hajnal Szép Sugara

Atyai örökhagyás

     Egy vagyonos apa és fia különösen értékes festményeket gyűjtöttek. Mindenféle művészeti irányzat megtalálható volt a gyűjteményükben Raphaeltől-Picassóig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.
     A vietnami háború kitörésekor, a fiút elvitték katonának. Bátran és hősiesen mentette társai életét, mígnem egyik bajtársa mentése közben halálos golyó érte. Az apát mélyen megrázta egyetlen fia elvesztése.
     Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak és egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezében. Így szólt:
– Uram, ön csak közvetve ismer engem, mert én vagyok az a katona, aki a fia áldozatának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta. Jó bajtársak voltunk és ő gyakran mesélt nekem önről és a művészet iránti szeretetükről. Ehhez szeretnék hozzájárulni a magam módján! Fogadja el tőlem ezt az általam festett képet, melyről tudom, hogy nem nagy valami, hiszen nem vagyok művész, de azt hiszem a fia szeretné, ha megtartaná! – fejezte be megrendülten a katona.
     Az apa kinyitotta a csomagot és egy a fiáról készült portré tekintett rá. Egészen megrendülve csodálta, hogy a fia bajtársa, mennyire jól ragadta meg a fia személyiségét. Az apa szemei teljesen megteltek könnyel, megköszönte neki a képet és felajánlotta, hogy kifizeti.
– Ó nem uram! Hisz' hogyan fogadhatnám el én, aki soha nem tudom visszafizetni a fia áldozatát, úgyhogy ez ajándék! – s az ismerős-ismeretlen katona ezzel el is búcsúzott. Eltűnt épp úgy, ahogyan érkezett.
     A gazdag ember egy jól látható helyre akasztotta ki a fia portréját, így ha látogatók jöttek hozzá, mindjárt a fia arcképe volt az első, amit alaposan bemutatott nekik a kollekcióból.
Néhány hónappal később azonban ő is meghalt.
     A végrendelete szerint, sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos, gazdag ember és műkereskedő gyűlt össze és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes festményeket. A teremben a kikiáltó mellett, a fiúról készült kép volt előtérbe helyezve, és az aukció izgatott résztvevőinek nem is kellett sokat várakozniuk, mert csendet koppantott a kalapács.
– Az árverést ezzel a képpel kezdjük! – hangzott el az árverező szájából.
– Ugyan ki akarja megvenni ezt a képet? – kiáltott valaki hátulról. – mindenkit a híres képek érdekelnek! Hagyja ezt, lépjünk tovább!
     Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt és folytatta.
– Ennek a képnek a kikiáltási ára 100 dollár! Ki kezdi el az ajánlást, 200$-ért?
     Egy újabb hang kiáltotta mérgesen:
– Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet vegyük szemügyre! Mi neves festményeket akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!
     De az árverésvezető tovább folytatta: – A fiú, a fiú! Kinek kell a fiú! Hölgyeim és uraim?
     Végül megszólalt egy ember a terem hátuljából, aki egyébként hosszú ideig volt az elhunyt és fiának kertésze. Nem túl módos ember lévén, ő még 100 dollárt sem tudott ajánlani a képért, jóllehet kifejezetten örült volna neki, mert számára sokat jelentett a fiú. Így szólt: – Elviszem 50 dollárért!
– Ki ajánl érte 60$-t?" – kérdezte az árverező.
– Adja neki oda 50$-ért, aztán, nézzük a mestereket! – szóltak többen.
     De az árverező csak erősködött: – 50$ az ajánlat, ki ad érte 60 dollárt?"
     A terem, egyre csak zúgolódott és már türelmetlenkedni kezdett. Úgyhogy az árverésvezető hatalmasat csapott a kalapáccsal: – Először, másodszor, harmadszor! Eladva 50 dollárért!
     Egy ember a második sorból közbekiáltott: – Na végre! Gyerünk már a többi képpel!
     Az árverésvezető azonban higgadtan letette a kalapácsot és kijelentette: – Hölgyeim és uraim, az aukciónak ezennel vége!
– És mi lesz a festményekkel? – értetlenkedett a tömeg.
– Sajnálom hölgyeim és uraim, de amikor felkértek az aukció levezetésére, egy végakarati feltételt is szabtak, melyet nem ismertethettem önökkel a megnyitáskor. A közjegyzőileg hiteles végrendelet szerint ugyanis, kizárólag a "Fiú portréja" volt az aukció tárgya! Aki a fiút megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Tehát a fiúval átruházódott minden! – sajnálkozott némi kajánsággal az árverésvezető.

     Isten Fia életét áldozta értünk, a mi üdvösségünkért, és az Ő "hagyatéka" a MEGVÁLTÁS, mely által az Őt követőknek megnyílt az örök üdvösség lehetősége. Az Atya tehát a történethez hasonlóan azt mondja: »Akié a Fiú, azé minden«!