A mese
Az egyszeri édesanya, csaknem minden este mesélt a gyermekének. Egyszer azonban kifogyott a sok-sok tanulságos történetből és megkérte fiacskáját, hogy most mesélne ő egyet.
A kislegény meglepetten húzta be a nyakát, aztán belevágott:
– Vót eccer egy hun nem vót! Is ez annyira nem vót hun, hogy aszitték, hogy nincs is sehó! De peglen vót a', de nem a mesííben, hanem a valósáágba! Vót eccer egy afféle icurka-picurka gyerkőcke. Na nem vót a' közönsíges puja, hanem emez a javábú vót! Eccer aztán... – és folytatta volna a kisgyerek a mesét, de édesanyja olyannyira kacagott, hogy könnye csorgott, és már vizet kellett neki hozni. Na fel is kelt a gyermek tüstént, kiszaladt a konyhába és keresett egy csuprot, de mire megtalálta, meg még a vizeskannát is meg kellett döntenie, úgyhogy eltelt egy kis idő. Mire végre bevitte a vizet szobába, édesanyját már rég elnyomta a gyors-álom.
– Étsanyám, étsanyám kejjík fő kigyed, mer' nem lehet csak úgy alunnyi, ho' nem is imátkozotte!
Az édesanya mosollyal ajkán kapta fel a fejét, letörölte száradó könnyeit és dolgos tenyere közé fogva kicsi fia kacsóit és így imádkoztak: Miátyaank, kivagya mennyekbe', szentőtessík mega té neved...