HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és…

Szólj hozzá!

Bangha Béla SJ. Összegyűjtött munkái XIII. kötet AZ OLTÁR FÉNYÉBEN, Szent István Társulat Bp. 1937   Be lehet-e bizonyítani az Úr Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben?          Az Úr Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben a legszigorúbban be lehet…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Igazság Tükre – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: – Szűz Mária az isteni kegyelmek visszatükrözője. Ha Őrá tekintünk megigazulunk! ‒  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden…

Szólj hozzá!

     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke…

Szólj hozzá!

Bangha Béla SJ. Összegyűjtött munkái XIII. kötet AZ OLTÁR FÉNYÉBEN, Szent István Társulat Bp. 1937  Igazán jelen van-e Jézus az Oltáriszentségben? 1 Kétségtelenül a legnagyszerűbb, de egyúttal legcsodálatosabb tana szent hitünknek: Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben. „Hogyan? Hiszen ez…

Szólj hozzá!

Hűséges Szűz – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!) Elmélkedés: – A Názáreti Szűz hitt Isten Szavának és maradéktalanul hű maradt hozzá, példájául minden népnek. ‒  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä…

Szólj hozzá!

Gyermekkora      A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek…

Szólj hozzá!

Az Eucharisztia a communió forrása  IV. Részlet a Mane nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek az Eucharisztia évére. Fordította: Dr. Diós István A szolidaritás útja      Az Eucharisztia nem csupán a kommunió…

Szólj hozzá!

     Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül.  …

Szólj hozzá!

Irgalmas Szűz – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: – Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel, hogy a szegény bűnös-, eltévelyedett gyermekei megtérjenek és visszataláljanak az Anyaszentegyházba. Isten Anyja, erővel és…

Szólj hozzá!

Az Eucharisztia a communió forrása  III.   Részlet a Mane nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek az Eucharisztia évére. Fordította: Dr. Diós István       Amennyiben az Eucharisztia az egyházi egység forrása, annyiban…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nagyhatalmú Szűz – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: – Isten akaratából, Mária szeretettől lángoló Szívén mennek át azok a kegyelmek, amelyek hivatva vannak minket krisztusivá formálni, amiként meg is teszi ezt a benne bízókkal! ‒  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a…

Szólj hozzá!

Az Eucharisztia a communió forrása  II.   Részlet a Mane nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek az Eucharisztia évére. Fordította: Dr. Diós István    „Maradjatok bennem és én tibennetek” (Jn 15,4)        Az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Dicsérendő Szűz – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!)   Elmélkedés: – „Áldott vagy te az asszonyok között” (Lk 1,42), akit „boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48), mely szó szerint be is teljesedett, hiszen Őt dicsőítik az egyházi év ünnepei! ‒ Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk.…

Szólj hozzá!

Az Eucharisztia a communió forrása I.   Részlet a Mane nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek az Eucharisztia évére 2004-2005. Fordította: Dr. Diós István   Ünnepelni, imádni, szemlélni        Mily nagy…

Szólj hozzá!

Benedek Elek Húsvéti ének (részlet)                                                                                                                      Gyermekkoromnak szép emléke,Köszöntelek, húsvét vasárnap!Száll a szívemre…

Szólj hozzá!

Tisztelendő Szűz – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – A rózsafüzér imádsága nélkül nincs Mária-tisztelet. Mária-tisztelet nélkül nincs bensőséges keresztény hit. Keresztény hit nélkül nincs BÉKE! ‒  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail…

Szólj hozzá!

„Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség” Írta: Fülep Dániel (Megjelent a Tengernek Csillaga 2009. szeptemberi számában)       A kézbeáldoztatásról összegzésképpen elmondhatjuk tehát, hogy annak modern kori gyakorlatát az egyes részegyházakban sietve és visszaélésként vezették be a II. Vatikáni…

Szólj hozzá!

     Szent György, 270 körül született, és 303. április 23-án halt meg. A világegyházban április 23-án ünneplik, országunkban április 24-e az ünnepe. Egyházunkban sajnos a történelmi létezését kétségbe vonták, de a liturgiai naptárból nagy népszerűsége miatt nem törölték!     Római kori katona volt.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nagyokosságú Szűz – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – Máriában tökéletes fokon megvolt az okosság, a megfontoltság, a mérlegelés, a türelem és a hálaadás, melyek az összes erények alapja és koronája. ‒ Szűzanyám, adj nekünk tisztánlátást és üdvös mértéket! ‒  Imádkozzunk el minden…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása