Daniele testvér már egy ideje hasi fájdalmakat érzett. Elment az orvoshoz kivizsgáltatni magát. A diagnózis a lehető legrosszabbat mutatta: lép-rák, ami abban az időben egyenlő volt a halálos ítélettel. Ezzel a szomorú hírrel ment Daniele testvér Pio atyához. Ő ezt mondta neki: "Operáltasd meg magad." Daniele testvér ezt válaszolta: "Nincs értelme. Az orvos semmilyen esélyt sem adott nekem. Tudom, hogy meg fogok halni." Mire Pio atya: "Az nem fontos, mit mondott az az orvos" és elküldte egy bizonyos professzor klinikájára, hozzátéve: "Ne aggódj, én végig veled leszek." Rómába indult, hogy felkeresse az ajánlott orvost. Ez eleinte nem értett egyet az operációval, mert biztos volt benne, hogy a páciense nem éli túl. De végül, valamiféle belső késztetés hatására mégis úgy döntött, hogy megpróbálja. A műtétet másnap reggel végezték és Daniele testvér eszméleténél volt – annak ellenére –, hogy narkózist kapott. Nagyon nagy fájdalmat érzett, de nem mutatta, sőt, elégedett volt, hogy szenvedését felajánlhatja Jézusnak. Határozottan úgy érezte, hogy a fájdalom, amit elszenved, egyre inkább megtisztítja lelkét a bűnöktől. Egyszerre csak érezte, hogy álomba merül, valójában azonban kómába esett, s ebben az állapotban is maradt három napon át. Harmadnapra azonban meghalt. Az orvosok megírták a jelentést. Eljöttek Daniele rokonai, hogy imádkozzanak az elhunytért, ám néhány óra elteltével mindenki döbbenetére az elhunyt hirtelen mégis feléledt.
De mi is történt Daniele testvérrel és a lelkével az alatt a pár óra alatt? Ő maga így emlékezik erre: "Isten trónusa elé kerültem. Láttam Istent, de nem mint szigorú bírót, hanem mint irgalmas és jóságos Atyát. Akkor megértettem, hogy az Úr életem első pillanatától az utolsóig gondoskodott rólam, s úgy szeret engem, mintha én lennék az egyetlen élőlény ezen a földön. Ugyanakkor azt is tudatosítottam, hogy Istennek ezt a végtelen szeretetét én kevéssé viszonoztam, ezért, két-három órányi tisztítótűzbeli tisztulásra volt szükségem. »Hogy-hogy csak két-három órára? – kérdeztem magamtól, ám örültem, hogy utána az örök Szeretet Istenénél lehetek majd!«"
Ekkor borzalmas, intenzív fájdalmat éreztem, de nem tudtam honnan jött. Azok az érzékek, melyek leginkább megbántották Istent ezen a világon: a szemek és a nyelv, azok szenvedtek a legjobban. Leírhatatlan kín volt ez, mert a tisztítótűzben a lélek úgy érzi, mintha lenne teste. Alig telt el pár pillanat ebből a szenvedésből, nekem úgy tűnt, mintha egy egész örökkévalóság óta szenvednék. ( ... )
Eszembe jutott – hogy Isten engedelmével –, elmegyek az egyik szerzetestestvéremhez és megmondom neki, hogy a tisztítótűzben vagyok és imádkozzon értem. A testvér nagyon meglepődött, mert hallotta a hangomat, de nem látott engem. Megkérdezte: »Hol vagy? Mért nem látlak?« ( ... ) Csak akkor tudatosult bennem, hogy csak lelkileg vagyok nála, mindazáltal nyomatékosan megkértem, imádkozzon értem, majd elmentem. (folyt.)
(Forrás: Szeressétek egymást -katolikus evangelizációs magazin 9. száma nyomán.
Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznan, Polska)
