A Szentírás több helyütt utal arra, hogy létezik egy hely, ahol a lelkek a halál után tisztuláson mennek át, hogy beléphessenek Isten dicsőségének teljességébe (2Makk 12,32. 38-45; Mt 5,23-26; Mt 12,32; 1Kor 3,10-15; 1Pt 3,18-20; 1Pt 4,6). A Katolikus Egyház Katekizmusa így tanít: ,,Akik lsten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek" (KEK, 1030). 
Vannak szentek, akik megkapták azt a kegyelmet, hogy láthatták a tisztítótüzet. Szent Fausztina például így írja le Naplójában: "Megpillantottam Őrangyalomat, aki utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. ( ... ) [Egy belső hangot hallottam], mely azt mondta: »Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli«" (Napló, 20). 
Genuai Szent Katalin a Traktátus a tisztítótűzről című művében így írja le azt, amit látott: "Egyes elhunytak lelkei Isten tökéletes szentsége előtt olyan szennyesnek és méltatlannak érzik magukat ahhoz, hogy Istenhez közeledjenek, hogy leírhatatlanul nagy tisztító szenvedésnek vetik alá magukat. Ám ennek ellenére is boldogok, mert tudják, hogy üdvözülnek." Szent Pio atya egyszer ezt mondta lelki fiának, a megszentelt élet négy intézményét megalapító Domenico Labellarte atyának: "Fiam, inkább egy egész élet a legnagyobb szenvedések közt, mint egyetlen nap a tisztítótűzben."
(Forrás: Szeressétek egymást -katolikus evangelizációs magazin 9. száma nyomán.
Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznan, Polska)
