A szentek tanításai a tisztítótűzről 2.
Szent Brigitta (1303-1373)
Ahogy az éhező örvendezik az ételnek, a szomjazó az italnak, a ruhátlan az öltözéknek és a beteg az ágynak, ahová lenyugodhat, úgy örvendeznek a Szenvedő Lelkek, amikor részük lesz azokban a javakban, amelyeket értük ajánlanak fel a földön: (Részlet dr. F. Holböck Gottes Nordlicht (Isten sarki fénye) – Svéd Szent Brigitta című könyvéből (Christiana Kiadó)
Génuai Szent Katalin (1447-1510)
Látom, hogy a szeretetnek ez az Istene, ez a végtelenül szerető Isten bizonyos sugarakat, bizonyos lángoló fényt bocsát a lelkekre, melyek oly áthatók, hogy ha lehetséges volna, azok megsemmisítenék magát a lelket is. A tisztítóhelybeli lelkek, midőn látják, hogy Isten rendelkezése alatt állanak, ki azt teszi velük, ami neki tetszik, – oly nagy örömet éreznek, hogy lelkük elé nem állhat semmi olyas gondolat, mely képes volna szenvedéseiket növelni. Ők egyedül Isten jóságának működését látják, az ő kimondhatatlan irgalmát, mellyel bánik az emberrel, midőn a tisztítóhelyet azon úttá teszi, mely ő hozzá vezet. Ami pedig saját érdekük volna, legyen az akár büntetés, akár áldás, lehetetlen, hogy lekösse tekintetüket, mert ha ez lehetséges volna, szeretetük nem volna tiszta. (Traité du Purg. XIII. fej.)
«A tisztítóhelybeli lelkek akarata teljesen Istenéhez simul; Isten is érezteti velők, az ő végtelen jóságában, szeretetét, miből igazi boldogságot éreznek.» ( uo. V. fej.)
Avilai Szent Teréz (1515-1582)
Isten nélkülözése, azaz a megfosztás Isten színelátásától, felülmúl minden gyötrelmes szenvedést, amelyet csak el tudunk képzelni. Isten igazságossága ugyanis állandóan visszataszítja a lelket, amely pedig, mint vágyainak középpontja felé, törekszik Istenhez. (Belső várkastély)
Alacoque Szent Margit (1647-1690)
Úrnapján, az Oltáriszentség előtt hirtelen egy tűzzel körülölelt személy jelent meg előttem. 
Nyomorúságos állapotából megértettem, hogy a tisztítótűzben van és eleredtek a könnyeim. Azt mondta, ő annak a bencés szerzetesnek a lelke, aki egyszer meghallgatta a gyónásomat, és szentáldozásra küldött. Ennek jutalmaként Isten megengedte neki, hogy hozzám forduljon: én enyhíteni tudok a gyötrelmein. Arra kért, hogy három hónapon át vezekeljek érte ... A három hónap eltelte után örömmel és dicsőséggel eltelve pillantottam meg: elindult, hogy részese legyen az örök boldogságnak. Köszönetet mondott és megígérte: közbenjár értem Istennél.
Bosco Szent János (1815-1888) 
1839-ben elveszítette legjobb barátját, Luigi Comollót. A két barát merész fogadalmat tett: amelyikük előbb hal meg, visszatér az őt túlélőhöz, hogy beszámoljon neki arról, mi várta a túlvilágon.
A temetés utáni éjszakán rettentő zaj támadt a hálóteremben ahol a húsz szeminarista aludt. Lángok villantak és aludtak ki. A ház megremegett. Majd kiáltás hallatszott: »Bosco, megszabadultam!« A szeminaristák megrémültek, és a hajnal beálltáig senki sem mert megmozdulni. Hihetetlen történet! De minden tanú egybehangzóan bizonyítja, hogy átélték az esetet. (L. von Matt: Don Bosco. NZN - Kiadó, Zürich)
