»Maga Krisztus mondja, hogy boldogok a "lelki szegények", vagyis az ügyefogyottak.«
1) Csakhogy Krisztus "lelki szegényeken" nem ügyefogyottakat és félkegyelműeket ért – ahogy ezt a szocialista s egyéb vallásgyalázók mindenáron értelmezni szeretnék –, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos lemondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.
Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, és nem pedig az értelem szegénysége. Kiviláglik ez abból is, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így fogalmazza: "Boldogok ti szegények!" (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet máshol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állandóan korholja s okosságra int ("Legyetek okosak, mint a kígyók." (Mt. 10, 16).
Nem kell az evangéliumot erőszakosan kiforgatni az értelméből!
2) A hívő ember nem dicsekedhet azzal, hogy megtalálta az élet értelmét. A hit által történő felismerés ugyanis ingyenes ajándék és nem annak bizonysága, hogy a hívő ember másokét felülmúló erkölcsi képesség birtokában lenne.
Akkor kérsz bizalommal Istentől, ha meghajolva elfogadod: „legyen meg a Te akaratod!” Aki abbahagyja a benső imát, nemsokára megszűnik Istent szeretni. (Liguori Szent Alfonz) Imádság nélkül nincs üdvösség! (uo.) A lemondás nélküli élet: az üdvösségről való lemondás!
(folyt.) (Források az első részben!)
