1) A vallás arra való, hogy általa kifejezésre juttassuk és elismerjük azt a valóságos helyzetet, amely a nagy világrend közt és miköztünk, szorosabban: a világrend alkotója, egyben a mi Alkotónk és Teremtőnk és miköztünk fennáll. Nem lehet tagadni: mi emberek nem magunk alkottuk önmagunkat, minket más valaki alkotott. Azzal pedig, hogy megalkotott, határozott viszonylatba is lépett velünk: a mi Atyánk lett, Urunk és Törvényhozónk, Vele, mint Alkotónkkal szemben kötelességeink vannak; a hála, az engedelmesség, a szolgálat s a szeretet kötelességei. Csak akkor vagyunk egész emberek, csak akkor töltjük be az elénk tűzött legfőbb hivatást, ha mindenekelőtt ezeket a kötelességeket teljesítjük, ha az Alkotónkkal való viszonyunkat elismerjük s a gyakorlatba átvisszük. Vagyis: a vallás által.
2) Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismerték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni! Márpedig világrajövetelünkkel velünk születik az ezernyi megválaszolandó kérdés: Ki vagyok én és ki Isten? Miért születtem, mi végett élek, mi a boldogság és merre van? Mi a szenvedés értelme, miért kell meghalni és mi lesz velem a halál után...? A keresztény hit erre ad választ!
(folyt.) (Források az első részben!)