Schütz A.: DOGMATIKA, Szent István Társ. Bp. 1937 kiadása nyomán
A kárhozat dogmatikai valósága
Akiket a különítélet halálos bűnben megátalkodva talál, örökké szenvedik a kárhozat kínjait. (Hittétel!!!)
A gnosztikusok és az újabb ortodox protestánsok egy része azt tanították, hogy az istentelenek valaha megsemmisülnek. A racionalisták, különösen a transzcendens evolucionizmus modern hívei (teozofisták, spiritiszták) sokan úgy gondolják, hogy a kárhozatban is van helye megtérésnek; sőt hogy valaha minden elkárhozott Istenhez tér; persze többnyire csak azért, hogy új próbánál újból elpártoljon. Az 543-i konstantinápolyi zsinat, a tételben kifejezett dogmát ünnepélyesen kimondotta a IV. Laterán-i és kivált a II. Lyon-i zsinat; «Akik tényleges halálos bűnben vagy pusztán eredeti bűnnel terhelten múlnak ki, azoknak lelke nyomban a kárhozatra jut, ahol azonban büntetésük nem lesz egyforma».
Bizonyítás. Az ószövetség könyvei csak burkoltan juttatják kifejezésre azt az igazságot, hogy az istentelenek nem állhatnak helyt Istennel szemben. A prófétáknál biztosabb körvonalakban bontakozik ki a kárhozat tana: beszélnek az isteni harag örök tüzéről, forma szerint is: «Azok közül, kik a föld porában alusznak, sokan fölébrednek; némelyek örök életre, mások pedig hogy örök gyalázatot lássanak). Nincs tehát alapja az új racionalista vallástörténeti iskola ama tételének, hogy «az ószövetség nem ismer örök kárhozatot; azt a későbbi zsidóság a parszizmusból vette át». Ennek ellene mond, hogy az örök kárhozat az újszövetségnek egyik sarkalatos tanítása. Márpedig tanítása a lehető legvilágosabb és leghatározottabb. «Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.» (Mt 25,41) De már előbb is gyakran szólott az olthatatlan örök tűzről, a gyehenna tüzéről (Mt 5,22) hol az istenteleneknek férge meg nem hal és tüzük ki nem alszik (Mk 9,48); óva int azoktól, akik mind a testet mind a lelket gyehennára vethetik (Mt 10,28); szól bűnről, amelyek számára nincs bocsánat sem a jelen sem a másvilágon (Mt 12,31-32). Ugyanezt nyomatékozza példabeszédekben: a balga szüzek kívül rekednek a menyegzős házon a külső sötétségben (Mt 25,10-12); a haszontalan szolga is oda kerül a külső sötétségre, ahol sírás leszen és fogak csikorgatása (Mt 25,30); beszél az aratásról, melyen a gazt tűzre vetik, és a meddő szőlőtőkéről, mely tűzre kerül (Jn 15,6). Ugyanígy tanítanak természetesen az apostolok. Szent Pál azt mondja: Akik nem ismerik az Istent és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának, ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe (2Tessz 1,7-9).
Szent Péter írja második levelében: «Hiszen Isten még a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett, hanem a pokol bilincseibe zárva a mélységbe taszította őket, hogy ott gyötörjék és fogva tartsák őket az ítéletre. És nem kegyelmezett a régi világnak sem, csak Noét, az igazság hirdetőjét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelenek világára rázúdította a vízözönt. Szodoma és Gomorra városát is hamuvá égette, pusztulással büntette, példát állítva azoknak, akik gonoszul fognak cselekedni» (2Pt 2,4-6); «Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában» (1Kor 6,9-10). «A gyáváknak és a hitetleneknek, az elátkozottaknak, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz. Ez a második halál» (Jel 21,8).
