A „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából. (Athanasius Schneider: Dominus Est – Szent István Társ. 2010)
A Tridenti Zsinat Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenléte kapcsán a következőket tanítja: in almo sanctae Encharistiae sacramento post panis et vini consecrationem Dominum nostrum Iesum Christum verum Deum atque hominem vere, realiter ac substantialiter sub specie illarum rerum sensibilium contineri [„a legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember”] (DS 1651).
Aquinói Szent Tamás a szent Eucharisztiát latens Deitas-ként [„rejtőző Istenségként”] jelöli meg (Aquinói Szent Tamás: Adoro te devote szekvencia). Tehát Krisztus eucharisztikus színek alatti valóságos jelenlétének hite már akkor a Katolikus Egyház hittanításának magjához tartozott és már akkor a katolikus identitás lényeges eleme volt. Világos volt, hogy nem lehet felépíteni az Egyházat, ha ez a hit akár a legkisebb mértékben is sérül.
Következésképpen az Eucharisztiát, amely Krisztus Testévé lényegileg átváltozott kenyér és Krisztus Vérévé átváltozott bor, maga a köztünk élő Isten, csakis csodálattal és a lehető legnagyobb tisztelettel vehetjük magunkhoz, az alázatos imádást kifejező testtartásban.
XVI. Benedek pápa Szent Ágoston szavaira emlékeztet: nemo autem illam panem manducat, nisi prius adoraverit; peccemus non adorando [„senki sem eszi ezt a Testet, ha előtte nem imádta; vétkeznénk, ha nem imádjuk”] (Enarrationes in Psalmos, 98,9: CCSL 39, 1385) és kihangsúlyozza a következőket: „az Eucharisztiát magunkhoz venni annyit jelent, hogy az imádás magatartásával közelítünk Ahhoz, Akit fogadunk [...] csak az imádásban érlelődhet meg egy mély és igazi befogadókészség” (Sacramentum Caritatis, 66).
E hagyomány alapján világos, hogy egyre szervesebbé és nélkülözhetetlenebbé váltak az olyan testi és lelki gesztusok és magatartásformák, amelyek elősegítik a csendet, a belső összeszedettséget, saját kicsinységünk alázatos elismerését annak mérhetetlen nagysága és szentsége előtt, aki az eucharisztikus színekben előttünk áll. A legjobb módja annak, hogy kifejezzük tiszteletünket az eucharisztikus Úr iránt, Péter apostol példájának követése, aki – az evangélium tanúsága szerint – térdre borult az Úr előtt és felkiáltott: „Uram, menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok!” (Lk 5,8). (Folyt.)