Mire van szükség részünkről, hogy gyakorolhassuk a szentségimádást?
Semmittevésre.
A semmittevés nem lustálkodás, hanem befogadó figyelem. Idő kell ahhoz, hogy az élet által felkavart dolgok leülepedjenek bennünk!
Vágyra.
Életünk legmélyén a vágyaink irányítanak bennünket. Szükség van arra, hogy felébredjen szívünkben a Jézus utáni vágy. A Tábor-hegyen azt mondták a tanítványok: „Mester, jó nekünk itt lennünk”. Jó veled időzni.
Időre.
A szeretet időben mérhető. Akit szeretünk, azzal szívesen időzünk. Isten személy, aki szeretetében vágyakozik utánunk. A vágy beteljesedéséhez idő kell. Szüksége van arra, hogy időt adjunk neki, és nekünk is időre van szükségünk, hogy betölthesse vágyainkat. A másik iránti szeretetünk is legegyszerűbben azon mérhető, hogy mennyi időt töltünk vele.
Ha rendszeresen kimarad az ima, a Jézussal való találkozás, a mögött nem időhiány, hanem szeretethiány rejtőzik!
Csendre.
„Isten a szív szentélyében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit Ő mond nekünk.” (Teréz Anya) Meg kell tanulnunk lecsendesíteni a szívünket Isten jelenlétében annyira, hogy hallhatóvá váljon a Szeretet hangja. Azok, akik már megpróbáltak csendben „semmit tenni”, elcsendesedni, azok tudják, hogy egyáltalán nem könnyű feladat.
A csend a szentségimádás egyik legfontosabb része!!! Nem volt könnyű elfogadtatni a testvérekkel, hogy nem az Oltáriszentség jelenlétében elvégzett engesztelő imaóráról van szó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kitöltjük az időt imákkal és énekekkel. Letudunk egy programot, elvégzünk egy imaórát. A személyes találkozáshoz el kell csendesedni. Fontos megteremteni ehhez a csend külső feltételeit is.
Csodálatos ajándék, amikor Isten elkezd beszélni. Ő nem süketnéma, miként azt sokan gondolják róla. Hallja, amit mondunk, és van személyes mondanivalója az életünkre is.
Jelenlétre.
Isten örök jelen, találkozni Vele csak a jelenben lehet. Tapasztalatunk az állandó „jelenvesztés”: vagy a múlt törmelékeiben kutatunk, vagy a jövő képeit rajzolgatjuk magunk elé; akár beszélgetünk valakivel, akár imádkozunk. Elfelejtettük, mit jelent a találkozásainkban jelen lenni.
Újra kell tanulnunk ezt is. Nem könnyű a házasságokban, a családokban személyes figyelemmel jelen lenni azok számára, akiket szeretünk.
Az imáinkat is kitöltjük „programokkal”, és nem figyelünk igazán arra, aki teljes szeretetével figyel ránk. (Varga László atya gondolatai a "Az Oltáriszentség előtt" c. Stella Maris kiadványból)
