Dr. Barsi Balázs OFM elmélkedése nyomán (részlet). (A teljes szöveg, megjelent: Tengernek Csillaga, 1998/4. számában . Lásd: http://www.tengernekcsillaga.hu/!dokumentumok/TengernekCsillaga/TCs03-4.pdf )
Názáret csendje
Jézus, fellépésekor mintegy harmincéves volt (Lk 3,23). Harminc évet élt Názáretben Máriával. Szent József már nem élt, amikor megkezdi nyilvános működését.
A keresztény hit egyik nagy "fehér foltja" ez a harminc év. Jézus életében itt sűrűsödnek a titkok, a csendes isteni, transzcendens mélység, mellyel az ember nem tud mit kezdeni. Húsvét legnagyobb ajándéka, hogy az apostolok felismerik, ki ez a Jézus. Isten! Az Istentől van, az Istentől jött, Isten az Istentől. De ez a húsvéti hit hátranéz a Keresztre és úgy látszik, a húsvéti misztériumban a Szent Sebek jelzik a kinyilatkoztatás lényegét. Azt valahogy már el tudjuk fogadni, hogy Isten testben meghal értünk, de az a csendes harminc év, az elviselhetetlen.
Felületes szellemünk messze jár Isten gondolatainak mélységeitől és a názáreti misztériumban ürességet lát. De a Szentírás a hallgatásával és a csendjével is sokat mond. Mi ezzel a csönddel nem törődünk, pedig a pauza milyen fontos a zenében is. Nélküle nincs zene.
A Szentlélek egy bizonyos csendet is beleírt az evangéliumokba, például ezt a csendet. Az az elviselhetetlen aránytalanság, ami a két tény között van, hogy harminc évig csendben élt, majd Isten tekintélyével lépett föl, az Ő kortársait is megdöbbenti. Isten valóban emberré lett, növekedett, fejlődött, csendben haladt a saját útján. Ezek nélkül Jézus nem lenne igazi ember. Növekedett! Bele sem merünk gondolni ennek az istenemberi titoknak a mélységeibe.
Családban növekedett, Mária és József társaságában. Ezek az emberek nagyon tudtak szeretni. És itt máris felvázolódik előttünk a szentség útja. Növekedni, kibontakozni a szeretetben, Istennel együtt élni a hétköznapokban. Helytelen az életszentség-eszményünk, ha azt gondoljuk, hogy ahhoz valamely látványos feladatot kell véghezvinnünk. Sok az olyan szent, aki nem vitt végbe semmiféle nagy feladatot. Inkább tegyünk eleget csendesen állapotbeli kötelességünknek, hogy azáltal teljesülhessen valamely isteni terv. Chambers írja: „Jézus nem azt számítja szolgálatnak, amit érte teszünk, hanem azt, hogy mik vagyunk az ő számára. Ennek belső titka a személyes azonosság Vele, a szentség: együtt lenni a Szent Istennel mindig, mindenütt, minden körülmények között.”
A szentségben nincs átmeneti idő, nincs kedvezőtlen helyzet. Isten ott van jelen számomra, ahol éppen vagyok. A csüggedés iskoláját is végig kell járnunk, a szomorúság köntösét is magunkra kell vennünk, hogy majd fölválthassuk az öröm ruhájával. Ez Mária és József szentsége: titokzatosan, de valóságosan Istennel vannak.
