Bár manapság az új rituálé leegyszerűsíti vagy kihagyja az ördögűző könyörgéseket (úgy a víz és a só szentelése, mint a Keresztség kiszolgáltatása esetében). Holott az ilyen előkészítő exorcizmusok nem azért szükségesek, mintha a gonosz lélek birtokolna egy dolgot vagy személyt, hanem abban az értelemben, hogy ne is lehessen semmiféle hatóköre, ártó hatalma rajta, akár a szenvedélybetegségek, vagy rossz szokások megkötözöttsége által. Krisztus az Egyházára bízott hatalma folytán így, valamely megáldott dolog már, a jó hatékony kellékeként hathat és ekként használható, feltételezve annak a személynek a kegyelmi állapotát, aki a szentelményben részesül. Elvárható tehát, hogy az a személy is (aki a szenteltvizet rendszeresen használja) megszabaduljon a démoni behatás alól!
Az előző részben ismertetett vízszentelő ima tehát felszáll a mennybe, valahányszor valaki a Szentháromság nevében 3x meghinti magát vagy másokat a jelen- vagy távollévőket (akár a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is) szenteltvízzel, Isten áldása száll testükre-lelkükre.
A gonosz nem reagál, csak a világosan lelkivonatkozású dolgokra, vagy cselekedetekre! Így például sohasem fog a csapvízre reagálni. Viszont agresszíven fog reagálni a szenteltvízzel való „érintkezéskor”. Reagálván, akaratlanul is tanúságot tesz a szenteltvíz tisztító értékéről és lelki töltetéről. (Francesco Bamonte: Szűz Mária harca a gonosszal - IHTYS kiadó Nagyvárad 2014. 6. o.) Az ördögűzések alatt a gonosz lélek saját akarata ellenére, olyasmiről is kénytelen tanúságot tenni, amiről nem akar tanúskodni. Amikor például a szertartás során a megszállott hívőt szentelt vízzel hintik meg, a démon az illetőn keresztül kinyilvánítja határtalan nemtetszését, egészen az erőszakos reakciókig menően. Az egyszerű vízzel történő meghintés azonban semmiféle fájdalmat nem okoz a démonnak, sőt mi több, olykor nyíltan kimutatja: világosan felismerte, hogy nem szentelményről van szó (az ördögűzés szertartásának alávetett személynek nyilvánvalóan nem lehet tudomása arról, melyik a valódi szenteltvíz). A démon tehát, Isten kényszerítő erejének engedve, kénytelen tanúskodni a szenteltvíz szerepéről, melyet a Római Misekönyv szavai szerint (bocsánatos) bűneik bocsánatára, a gonosz csábításainak elkerülésére és Isten oltalmának elnyerésére használunk. (Uo. 49-50. o.)
És itt elmondok egy megtörtént esetet.
Egy dunántúli egyházmegyében, igen látványos megszállottsággal szembesült egy egyházközség. A plébános elhívta a püspököt, akinek a jelenlétében az illetőt meghintették a templomban használatos szenteltvízzel, mire a démontól szenvedő hangosan és gunyorosan kacagni kezdett, de úgy, hogy szinte levegőt sem vett. Rémisztő volt hallani!
Megkérdezték tőle, hogy min nevet? A démon durva kifejezésekkel így felelt a szerencsétlenből: "Ez nem is szenteltvíz, ti szerencsétlenek!"
A püspök azonnal sót szenteltetett a régi rituálé szerinti exorcizációval és belehintette a szenteltvízbe. Az ezzel meghintett ember nyomban lehiggadt és imádkozni kezdett.
A dunántúli neves püspök az egész egyházmegyéjében elrendelte a só és vízszentelés rítusának pontos betartását!
(folyt.)
(Források az első részben!)
