A „Hétalvók” legendája
Tekintve, hogy Efezus történetéhez (Mária Házától függetlenül!) hozzá tartozik egy régi legenda, ezért erről is említést teszek!f
Ásatásokkal tárták fel a nagy temető területét a Pion-hegy (Panayir Dagh) északi lankáján. Ennek több rétege van: részben kiemelkedő boltozatos épületekkel és több mint 700 sírral. Ezek az ásatások igazolták az efezusi görögöknél és a törököknél is élő hagyományt, miszerint a Pion-hegyen egy keresztényüldözés alkalmával hét ifjút befalaztak a hegy egyik barlangjába, és ezek az ifjak száz év múlva életre keltek, hogy tanúságot tegyenek a test feltámadásáról.
Efezusban hét testvért (Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin) Decius császár (251-es) keresztényüldözése során arra akartak kényszeríteni, hogy tagadják meg keresztény hitüket. A városban tartózkodó császár elé hurcolták hát őket, de mivel nagyon szép ifjak voltak, ezért a császár gondolkodási időt adott nekik, ők azonban, amikor újra a császár színe elé kerültek, hirtelen a földre rogytak és mély álomba merültek. A császár parancsára bezárták őket a Celeus hegy egyik barlangjába, magát a barlangot kövekkel zárták el, és lepecsételték.
A külső világban ezután győzedelmeskedett ugyan a kereszténység, de voltak elhajlók, akik a régi szadduceusokhoz hasonlóan, tagadták a feltámadást. Egy Dalius nevű gazdag ember, hogy juhainak jobb legelőt találjon, széthányatta a köveket, de magát a barlangbejáratot érintetlenül hagyta. Ekkor az Úr parancsára a hét testbe visszatért a lélek és azok feltámadtak, de ekkor már 351-et írtak és Theodosius volt a császár. Miután a „Hétalvók” igen éhesek voltak, kiválasztották maguk közül Malchust, hogy hozzon számukra élelmet. A városba érve ez nagyon meglepődött a városkapu felé kihelyezett kereszt láttán, és azt hitte, hogy Decius jobb útra tért. Kérdezősködésére, hogy mi történt a családjával, és mi lett a keresztényüldözésekkel, senki nem tudott válaszolni. Malchus furcsa öltözéke, illetve Decius képmásával ellátott pénze azonban feltűnést keltett, ezért Marinus püspök elé hurcolták, aki hallva a furcsa történetet, elküldetett a hat másikért, és miután megtalálta az ólompecséteket, igazoltnak látta az ifjak történetét. Ekkor a püspök térdre hullott és magasztalta Istent, mert bizonyosságot adott a lelkek halhatatlanságáról és a feltámadásáról, és ennek megfelelően hirdette az Evangéliumot. Miután a „Hétalvók” csodáról a püspök és a császár előtt is bizonyosságot tettek, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét ‒ most már örökre ‒ elaludtak. A Katolikus Egyház június 27-én üli ünnepüket. A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az eső hét hétig.
Sírjuk számos zarándoklat célja a „hét alvó coemeteriumával együtt” (coemeterium eredete a görög koimetérion volt, ami alvóhelyet, végső nyughelyet, temetőt jelentett. Ennek félrehallásából származik a magyar „cinterem” kifejezés!) A hagyomány másik része állítja, hogy a hét ifjú Mária Magdolna barlangjába menekült, ott fogták el és befalazták őket. Ezt igazolja a legrégibb bizánci „synaxar” (liturgikus segédkönyv). „A barlang bejáratánál van eltemetve Mária Magdolna abban a barlangban, ahol a hét boldog ifjú elszenderült.” 905 táján Mária Magdolna maradványait Konstantinápolyba vitték, onnan kerültek át a XIII. század folyamán Franciaországba. Így az a nő is, aki Jézus követőihez tartozott, a kereszt alatt állt és feltámadásának első tanúja volt, az első efezusi keresztény közösséghez tartozott, amelyet Szent János a jeruzsálemi menekültekből alapított. (Arra már ki sem merek térni, hogy Mária Magdolna valóban egy Efezus környéki barlangban élt-e, vagy a Dél-kelet-franciaországi Saint-Maximin-la-Sainte-Baume barlangjában? Az efezusi történet abban korrektnek látszik, hogy itt halt meg, de a csontjait elvitték Franciaországba a XIII. században. Aztán ott már egy egész életet „kerekítettek mögé”. Mindenesetre ma hatalmas bazilika hordozza Mária Magdolna titulusát!)
(folyt.) (A forrásokat lásd az első posztban!)