A Szűzanya megdicsőült lelkét a mennybe vitte Szent Fia
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:) "Most a Szent asszonyok is végső búcsút vettek, aztán letakarták a Szent arcot, és a fedelet ráborították a koporsóra, amit mindkét végén s a közepén szürke kötelekkel körülcsavartak. 
Ezután láttam, hogy a koporsót hordállványra teszik, majd Péter és János a vállán viszi ki a házból. Az apostolok és a tanítványok egyik része elöl ment, mások s az asszonyok követték a koporsót. Már alkonyodott, négy hosszú fáklyát vittek a koporsó körül.
Így haladt a menet Mária keresztútján az utolsó állomásig, s a dombon át a stációs kő mellett a sír bejáratának jobb oldalára letették a koporsót, négyen bevitték a sírbarlangba, s elhelyezték a kivájt halotti helyre. Azután valamennyi jelenlevő még egyenként bement, fűszereket és virágokat helyeztek el, letérdeltek, sírtak és imádkoztak.
Sokan voltak jelen, a fájdalom s a szeretet hosszan ott tartotta őket. Éjszaka volt már, amikor az apostolok bezárták a sírbejáratot. Árkot ástak a barlang szűk bejárata előtt és különböző zöld, részben virágzó, részben bogyótermő bokrokból, amiket gyökerestől ástak ki másutt, sövényt ültettek; így a bejáratnak nyoma sem látszott, annál kevésbé, mert a közeli forrás vizét e bokrok előtt vezették el. Nem lehetett többé bejutni a barlangba.
Szétszórva tértek vissza, itt-ott még imádkozva megálltak a keresztúton, egyesek imádkozva őrködtek a sírnál.
A hazatérők a távolból csodálatos fényt láttak Mária sírja fölött, és nagyon meghatódtak, bár nem tudták, hogy mi az voltaképpen. Én is láttam. 
Az égből széles fényár vezetett le a sziklához, és láttam, hogy abban, amely három egymásba helyezett dicsfénykörből állt, angyalok és lelkek sokasága halad lefelé, s ez körülvette Urunk és Mária fényes lelke jelenését. Jézus Krisztus jelenése a fényesen ragyogó sebhelyekkel előtte lebegett. Mária lelke körül a dicsfény legbensőbb körében csak kis gyermekalakokat láttam, a második körben mint hatéves gyermekek jelentek meg, és a legkülső körben felnőtt ifjakhoz voltak hasonlók. Világosan csak az arcokat ismertem meg, különben csak csillogó fényalakokat láttam. Amikor ez a jelenés egyre világosabbá válva kiáradt egészen a szikláig, azt láttam, hogy belőle fényes pálya nyílik, föl egészen a Mennyei Jeruzsálembe.
Ekkor azonban azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke, amelyik követte Jézus jelenségét, ellebegett mellette a sziklán keresztül a sírba, és ezután csakhamar egyesülve megdicsőült testével, sokkal világosabban és fénylőbben lépett ki abból, s az Úr dicsfényével felvonult a Mennyei Jeruzsálembe. Ezután az egész ragyogás ismét megszűnt, s a vidéket befödte a csendes csillagos égbolt.
Nem tudom, vajon a sír előtt imádkozó apostolok és szent asszonyok is így látták-e mindezt, de láttam, hogy imádva és csodálkozva föltekintettek, vagy megrendülve arcra borultak a földön. Azt is láttam, hogy egyesek imádkozva és énekelve mentek haza a keresztúton a hordállvánnyal. Az egyes állomásoknál elidőztek és nagy meghatottsággal s áhítattal fordultak a sírszikla fölött levő fény felé.
Így hát azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke ment először a mennybe, és aztán a teste is fölvétetett a földről". Hitünkkel és Boldog Emmerich Katalin leírásával egyező adatot szolgáltat Francesco Bamonte Róma vezető ördögűzője: "Egyik augusztus 15-én, Mária Mennybemenetelének liturgikus ünnepén, ördögűzés közben így kiáltott fel a démon: "Micsoda illat, micsoda illat terjeng! Undorító, undorító!"
Jézus Nevében megparancsoltam, hogy mondja meg, mi az az illat. Panaszos hangon és egyetlen egyszer ejtve ki Mária nevét (ami nagyon ritka, és csak akkor fordul elő, ha erre Isten hatalma kifejezetten "rákényszeríti"), ezt mondta: "Az illat az Ő testéből és lelkéből árad. Lelke soha nem hagyta el a testét, a tietek el fogja hagyni. Amióta a lélek belépett e testébe, soha nem távozott belőle. És ezzel a testtel vétetett fel. Ő és csak Ő, elsőként Fia után. A Fia meghalt, de a teste ‒ az Övéhez hasonlóan ‒ elragadtatott. Ám neki meghalnia sem kellett. Becsukta a szemét és érezte, amint Fia jön érte, hogy magával vigye. Ő pedig eljött az angyalokkal együtt, átkarolta, magával vitte, s azt mondta: »Ahogy te hordoztál engem ezen a földön, most Én viszlek Atyánk országába«. Ő csukott szemmel mosolygott és csukott szemmel is látta őt, aki magával ragadta, szárny nélkül repülve egészen Isten színe elé, aki atyja, jegyese, fia és testvére volt. Ő előre erre rendeltetett!", s Ő megfiatalodott. Ekkor ugyanannyi éves lett, mint egyszülött Fia foganásakor: tizennégy. Mezei liliom volt, sértetlen, semmi sem érinthette meg; soha nem félt; nem ismerte a félelmet; akkor sem, amikor Fiát fenyegették; sohasem félt; sohasem neheztelt. Mindig mosolygott, akkor is, amikor sírt. Ő a ti fajtátok váltságdíja". (Vö. Szűz Mária harca a gonosszal, 164-165. o) (folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
