Többször említettem a Szűzanya Szívéből áradó Szeretetlángot, mi több, Égi Anyánk azt kéri, hogy az Üdvözlégyhez és minden Hozzá intézett fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Erzsébet asszony ehhez még szóban hozzátette: „Mert ez az a fohász, mely megvakítja a sátánt”!
Mit értsünk tehát a kegyelmi kiáradás és a kegyelmi hatás alatt?
Hasonlatként (v. azonosságként) említhetjük a vizitáció evangéliumi 
eseményét, amikor „Erzsébet hallván Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) Ez esetben tehát a Szűzanyából egy kegyelmi kiáradás történt, átsugárzott a „kegyelmi hatás”, vagyis Jézus!
Egy főpapunk, nem kis élccel rákérdezett: "Ez a Szeretetláng egy újabb kegyelem?" A válasz, melyet egyik vezetőnk adott, láthatóan elgondolkoztatta: "Nem, elsősorban nem kegyelem, hanem kegyelmi hatás"!
Érzem, hogy a Hallgatók egy részében nyomban felmerül a kérdés: na de mégis mi az, hogy „kegyelmi hatás”? Nos, megpróbálom megmagyarázni!
Bár Isten kegyelmeinek bármelyike képes az ember testi-lelki állapotát újjáéleszteni, ám a bűnbe zárkózott és az Istentől elhidegült embert vagy meg sem érinti, vagy tudatosan elveti magától és így rajta hatástalan marad a kegyelem. Ehhez kínál többletet az Istenanya a Szívében lángoló Szeretettűz ráhatásával, amely képes átforrósítani az Istentől elhidegült szíveket. Ez a kegyelmi hatás! Persze-persze, ez maga is kegyelem, hiszen Szíve Szeretetlángjáról maga mondja a Szent Szűz, hogy Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus! (I/107)
És hogy ez a „kegyelmi hatás” miként mutatkozott meg Erzsébet asszonyon, ezt olvashatjuk a naplójában: „Betöltötte lelkemet isteni érzetével, mely úgy hatolt lelkembe, hogy csodálatosan éreztem ereimben, csontjaimban. Egész testem minden ízét úgy áthatotta, elárasztotta (...), hogy testem szinte megsemmisült, csak lelkem érzete uralkodott, melyet betöltött Isten kegyelme”. (vö. I/100)
Ez az egyértelmű érzet hatotta át az emmauszi tanítványokat is és ennek hatására nemcsak elmúlt a csüggedtségük, de új erőre, lelkes erőre kaptak!
Az evangéliumi történetet értelmezzük pontosan! A két tanítvány ugyanis, hiába találkozott az isteni Vándorral ‒ minden kegyelem Forrásával ‒, a csüggedtségük olyan mélységes volt, hogy nem ismerték föl Jézust! Pedig a szívük megérezte a kegyelmet, hiszen később azt mondták, hogy „hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?” És végül miben ismerték fel? A Kenyértörésben, melynek szentségi valóságát ma oly sokan tagadják!
Ebből felsejlik, hogy Mária Szíve Lángja szívről-szívre járva nem csak áttüzesíti a szíveket, de kegyelmi hatása által felismerjük Szent Fiát, hogy kövessük Őt! Ezáltal leszünk készségesebbek az áldozatra, az imára, az engesztelésre, a sátán elleni eredményes küzdelemre, tehát a lélekmentésre. A Szeretetláng befogadása tehát küldetéssel és feladattal is jár: szívről-szívre át kell adni (vö. I/39; III/140), ez pedig missziós feladat, mert valóságos részvétel az üdvösség művének kiterjesztésében 
(vö. I/63) alázattal, csendben (vö. I/116-II/1). Maga az Úr kéri a Lelki Naplóban: „Vegyetek részt mindannyian ebben a lélekmentő, nagy megváltó munkámban!” (III/164)
„A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását.” (II/33)
