HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak      A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó…

Szólj hozzá!

Az Egyház az igazság oszlopa!     Newman heves írásokban és beszédek-ben hangsúlyozta, hogy az Egyház „az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15), s hogy az út Krisztus megismerésé-hez az élő Katolikus Egyházon át vezet, mely Krisztus Egyháza és örököse az első…

Szólj hozzá!

1.5 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Nézzük már most a szentek azon állításait, melynek igazának bizonyítását magamra vállaltam. Szent Bernát azt mondja, hogy Isten Máriát az összes kegyelmekkel betöltötte, hogy az emberek…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, az égre tekintve mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP „Ma minden jámbor és hűséges lelket vezess hozzám, merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek vigasztaltak keresztutamon, ők voltak részemre a keserűség tengerében a vigasz csepp!”     Legirgalmasabb Jézus, aki bőven juttatod irgalmasságod kimeríthetetlen…

Szólj hozzá!

Záró elmélkedés        Az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A…

Szólj hozzá!

Áldozat és tanúságtétel     A 19. században Angliában a katoliku-sokat másodrendű állampolgároknak tartották. Newman döntése, hogy átlép a Katolikus Egyházba, ezért nagyon fájdal-mas következményekkel járt: elveszítette az anyagi biztonságát, a házát, a barátait és a…

Szólj hozzá!

1.4 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Mindez a legcsekélyebb mértékben sem ellenkezik a hitigazságokkal, sőt ellenkezőleg teljesen egyezik az Egyház véleményével, hiszen a jóváhagyott imádságokban kifejezetten arra tanít, hogy…

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP „Ma vezesd hozzám a papi és szerzetesi lelkeket, s merítsd őket mérhetetlen irgalmam tengerébe. Ők adtak nekem erőt keserves kínszenvedésem elviselésére. Rajtuk keresztül árad irgalmam az emberiségre.” Legirgalmasabb Jézus, akitől minden jó származik, gyarapítsd…

Szólj hozzá!

14. Jézus holttestét sírba teszik        Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, és utána Szent Véremmel…

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja      Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és…

Szólj hozzá!

+! Áldásos Húsvétot kívánok kedves Olvasóimnak, Krisztus feltámadásának örömében!

Szólj hozzá!

Lemondani a mindenért     Az Anglikán Egyházból való távozása Newmannek az oxfordi egyetemi környezetből való távozását is jelentette. Így írt erről: „Minden emberi dolog közül talán Oxford a legdrágább a szívemnek.” Ez Newman számára különösen is fájdalmas…

Szólj hozzá!

Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros rehabilitálási eljárása utóda, Erdő Péter bíboros-prímás kérésére a napokban a Legfőbb Ügyészség határozatával hivatalosan is lezárult. A budapesti Népbíróság IX. 254/1949 sz. alatt folytatott ügyben a Legfőbb Ügyészség már…

Szólj hozzá!

1.3 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Ez az állítás, hogy ti. minden jó, mit Istentől nyerünk, Mária által jut hozzánk, egy újabb írónak semmikép se tetszik. Ámbár látszólag mély tudással és jámborsággal beszél az illető…

Szólj hozzá!

14. ÁLLOMÁS: JÉZUST SÍRBA HELYEZIK  Imádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!  „Nagy követ hengerítettek a sír bejárata elé, és elmentek.” /Jn 20, 42/  Uram Jézus, Te megváltottál engem bűneimtől. Most Szent Sebeidbe helyezem…

Szólj hozzá!

(Nagypéntektől, a Húsvét utáni első szombatig) ELSŐ NAP „Ma az egész emberiséget vezesd hozzám, főleg a bűnösöket s merítsd őket irgalmam tengerébe. Így megvigasztalsz keserves szomorúságomban, melyet a lelkek vesztén érzek!” Legirgalmasabb Jézus, aki könyörületes…

Szólj hozzá!

13. Jézus testét leveszik a keresztről       Nézd megkínzott Arcomat és meggyötört Szent Testemet! Nem azért szenvedtem-e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj! Szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedésemben! A reggeli ébredésnél gondold át, hogy a borzalmas…

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája – (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE! - Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A nagy felismerés     Az igazság megismerésében Newman számára döntő jelentőséggel bírt az Egyház kezdeti történelmének és az egyházatyák írásainak tanulmányozása. Rájött, hogy az Anglikán Egyház liberalizmusa nagy hasonlóságot mutat azzal a légkörrel, amelyben az…

Szólj hozzá!

1.2 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Szent Ildefonz is azon a nézeten van, hogy az anya, illetve a királyné iránt tanúsított tisztelet a fiúra, illetve a királyra háramlik vissza. Nem is kételkedünk abban, hogy a Boldogságos Szűz…

Szólj hozzá!

13. ÁLLOMÁS: JÉZUST LEVESZIK A KERESZTRŐL ÉS ÉDESANYJA ÖLÉBE HELYEZIK  Imádunk Téged…  „…Látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el lábszárát, hanem a katonák közül az egyik lándzsával átszúrta oldalát, melyből azonnal vér és víz folyt ki.” / Jn 19,…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és…

Szólj hozzá!

12. Jézus meghal a kereszten       Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhoznia... Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük.…

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 3      John Henry Newman fiatal egyetemista és tanár korában az anglikanizmus megú-jítására és a katolikus gyökerekhez való visszatérésére törekedett és társaival elin-dította.     Newman meg akarta mutatni az Angli-kán Egyház katolikus arcát, ezért…

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK FEJEZET Sírva és zokogva hozzád sóhajtunk e siralom völgyéből 1.1 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk      Hasznos és üdvös szokás, hogy a szenteket és elsősorban a szentek királynéját, a Boldogságos Szüzet hívjuk…

Szólj hozzá!

Egy laikus három kérdése, a liturgikus lábmosással kapcsolatban      Az idei Húsvéti Szent Három Nap kezdetére Ferenc pápa az utolsó vacsorát megjelenítő ünnep szentmisébeni 'Lábmosás' szertartásához új rendelkezést hozott: a „12+1 apostol” közé már nem csak férfiakat lehet az oltár köré…

Szólj hozzá!

12. ÁLLOMÁS: JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN  Imádunk Téged...  „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!?” Jézus átélte a teljes elhagyatottságot. Az Atya jelenlétét sem érezte többé. „Szomjazom!” Nemcsak vízre szomjazott, hanem a szívek…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és…

Szólj hozzá!

11. Jézust keresztre szegezik       Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 2     „Amikor Isten megközelíti az embert, akkor emberi szintre ereszkedik le és alkalmazkodik az emberi képességekhez. Ezért az isteni Gondviselés fokozatosan adta át – általában a világnak és sajátosan Izraelnek – akaratának kinyilatkoztatását, és…

Szólj hozzá!

2.6 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért     Arnold kanonok, aki Reisbergben élt, Máriának nagy tisztelője volt. Midőn halálához közeledett, a Haldoklók Szentségéhez járult: majd ágya köré gyűjtvén rendtársait, kérte őket, kogy…

Szólj hozzá!

11. ÁLLOMÁS: JÉZUST KERESZTRE FESZÍTIK  Imádunk Téged…  „Amikor megérkeztek a Golgota nevű helyre, mirhával kevert bort adtak Jézusnak inni, de Ő megízlelvén, nem akarta azt meginni. Azután keresztre feszítették Őt…” /Mk 16, 22/  „Gonosztevők közé…

Szólj hozzá!

10. Jézust megfosztják ruháitól        Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját.…

Szólj hozzá!

Az Oxfordi Mozgalom 1     Néhány nappal Rómából való visszaté-rése után, 1833 júliusában, Newman többedmagával egy megújulási mozgalmat kezdeményezett az anglikán egyházban, melynek ő volt a nemhivatalos elnöke. Ez volt az az ún. Oxfordi-, más néven trakta-riánus mozgalmat…

Szólj hozzá!

2.5 §. Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért     »Amiként az emberek földre esnek rémületükben, ha a villám közelükbe csap, akként roskadnak le ijedtükben a gonosz lelkek is, ha Mária nevét hallják«.(L. 4. ad Nov.) Mennyi győzelmet arattak már…

Szólj hozzá!

10. ÁLLOMÁS: JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL  Imádunk Téged…  „Elosztották maguk között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek.” /Jn 19,24/  Ott állt Mária, és látta, amint legdrágább, egyetlen Gyermekét levetkőztetik, s hogy Testéből mindenhonnan vér fakadt.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása