HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a Pápa iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésemben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről ez a 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

31.
augusztus

A HIT TITKA

tibor.  |  Szólj hozzá!

Hilarion Alfejev: A hit titka Hilarion Alfejev orosz metropolita, 2003-2009 között a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója volt. Könyvében az ortodox egyház teológiájába és lelkiségébe vezeti be az olvasót.      Hilarion Alfejev inkább kérdéseket tesz fel, mintsem válaszokat fogalmaz…

Szólj hozzá!

Társkeresés = szerelem, érzelem és érdek, az érzékiség kísértésében    A boldogító szex 8 feltétele: I.     A kölcsönös szerelem. II.    A testi-lelki alkalmasság. III.   A Házasság Szentségének oltalma. IV.   Az egymás iránti felelősségtudat. V.    A gyermekvállalás készsége. VI.   Az egymásra…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen. Napi ima     Teljes…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék.…

Szólj hozzá!

     Figyelemre méltó, hogy a két látnokot egymástól elkülönítve hallgatták ki, és a két iskolázatlan gyermek külön-külön is pontosan elmondta az általuk hallottakat, melyekben tökéletesen kiegészítették egymás szavait. A plébános, még aznap kihirdette a megrendítő…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

30.
augusztus

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

+!D. J. Kr.!A jezsuiták budapesti Párbeszéd Házában Kisboldogasszony-napi görög katolikus ünnepi Szent Liturgiával egybekötött rendezvény köszönti a Szűzanya gyergyószentmiklósi könnyezését, amelyre szeretettel várjuk.Minthogy a román ortodox kézben lévő egykori görög…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék.…

Szólj hozzá!

     Röviden az események: 1846. szeptember 18-án Meláni Calva a 15 éves tanulatlan leányka, gazdájának tehenét őrizte a falutól távoli domboldalon. Itt találkozott a közeli Corps városkából származó 11 éves fiúcskával, Makszimin Girauddal. A bizalmatlanul induló…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

3. A Mária-tisztelet      Úgy tapasztaltam, hogy a vallásos háttérrel egyáltalán nem rendelkező megtérőknek nem okoz gondot az egyház Mária-tisztelete. Sokan mondják, hogy mindig is logikusnak tartották. Jómagam a hit szempontjából következetlenségnek tartottam Mária…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen. Napi ima     Teljes…

Szólj hozzá!

A La Salette-i Mária-jelenés története      A Grenoble környéki La Salette-Favallaux falucska az Isere és a Magas-Alpok 2200 métert is meghaladó festői bércei között húzódik meg. (A képen a kegyhely látható, a falu lentebb van!) A komolyabb térképek is alig jelölik, mégis…

Szólj hozzá!

Öt hitigazság, amely hitetlenek számára is ésszerű2013-01-27 · by christiana2013 A hit eredményes átadásának legfontosabb feltétele, hogy az imádság és a szentségek vétele által megszentelődjünk, vagyis ne csak szavainkkal, hanem egész lényünkkel közvetítsük Krisztust. Emellett azonban bölcs…

Szólj hozzá!

 

Szólj hozzá!

Útmutató és bevezető a kilencedhez     Szent Filoména kilencedét nem könnyű betartani, mert a kis Vértanú azt kéri a követőjétől, hogy legalább a kilenc nap alatt kerüljön minden bűnt, ami szinte lehetetlenség!Ugyanakkor szép gondolatokkal ajándékozza meg tisztelőjét és…

Szólj hozzá!

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (Szeretetláng Lelki Napló I/58)   

Szólj hozzá!

      A Csodásérem 1839-ig szinte az egész világon milliószám elterjedt. XVI. Gergely pápa is tisztelte és állandóan szem előtt tartotta.     De Quélen érsek kérésére XVI. Gergely advent második vasárnapjára ünnepet engedélyezett a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.…

Szólj hozzá!

     A Magyar Nemzet 2013. augusztus 23-i számában, a 6. oldalon közli Czakó Gábor cikkét Szent István és a táltosok címmel. Ebben felhívja az újpogányisták figyelmét, hogy Szent István „fél lábbal” még a teljes szellemi igénytelenséget is megengedő sámánista…

Szólj hozzá!

     Az érem rajzolata valóságos mariológiai tanítást hordoz. A Csodásérem első oldalán a Szent Szüzet látjuk, amint kitárt kezeiből a kegyelem fénye sugárzik.A másik oldalon pedig először jelenik meg a Két Szív, Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének együttes…

Szólj hozzá!

Pater Fuentes 1957. december 26-i interjújában a Fatima-i Lucia nővértől a következő választ kapta a végső időkre vonatkozóan:     „A Boldogságos Szűz Mária ezekben a végső időkben, a világnak a két utolsó, üdvösségre vezető eszközt: a rózsafüzért és a Mária…

Szólj hozzá!

A magyarországi Szent Filoména tisztelet     Magyarországon Feszty Masa festőművész festette meg a bájos, szép Filoménát. A Budapest Felső-krisztina-város - Keresztelő Szent Já-nos plébánián, a Pasaréti Ferences és még más temp-lomok is őrzik  a szentünkről készült…

Szólj hozzá!

 PROGRAM 9:00-tól Családok Szeretetláng-rózsafüzére 9:35-től Bocsa József piarista atya előadása a nemzedékek közötti gyógyulásról a családban 10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Francesco Bamonte atya 11.45-től Dr. Csókay András agysebész tanúságtevő…

Szólj hozzá!

 Labouré Katalin küldetése csak most kezdődött. Egy érmet kellett veretnie a látottak szerint. Gyóntatójának hűségesen beszámolt mindenről, aki azonban hallgatásra intette. Még azt is megtiltotta neki, hogy ezekre a dolgokra gondoljon.     Szegény nővér az égi parancs és Isten helyettesének tilalma…

Szólj hozzá!

Montforti Grignon Szent Lajos Tökéletes Mária-tisztelet c. művéből:     "Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel…

Szólj hozzá!

A pápák tanúsága nem elég?     A 19-20. századra a Filo-ména-tisztelet az egész vilá-gon kibontakozott, s Ő ha-gyományosan, minden hozzá forduló számára valódi köz-benjáró volt. Bárhol, ahol Szent Filoména szobrát vagy képét kitették, áldások és csodák, gyógyulások és meg-térések követték egymást.…

Szólj hozzá!

     Katalin jó ideig még ott maradt. A gyertyák égtek bár, de hirtelen minden sötétbe borult. Az Isten Szent Anyja hirtelen eltűnt ugyanabban az irányban ahonnan jött. Ekkor őrangyala intett és visszakísérte az ágyához. Éppen kettőt ütött az óra. Katalin nem tudott elaludni…

Szólj hozzá!

     Sajnos úgy tűnik, hogy a történelem sorra igazolja a La Salette-i jövendöléseket (de a későbbieket is). Kirajzolódni látszik ugyanis Isten azon akarata, hogy a Mária-korszak vége felé az egyes ember választás elé lesz állítva: választania kell a megtérés vagy a…

Szólj hozzá!

A pápák tanúsága      Pápák és szentek egész sora tett tanú-ságot Szent Filoména közbenjárásáról. Alább néhány kiemelkedő személyiséget érdemes megjegyezni, mert ők, különö-sen sokat tettek Szent Filoména népszerűsítéséért:    XII. Leó pápa (1823-1829), aki 'nagy szentnek' nevezte, pedig nem is ő…

Szólj hozzá!

            Az elárvult családnak Katalin lett a kis gazdasszonya, munkájához erőt az imádságból merített. Bár húsz éves koráig analfabéta volt, mégis pontosan számon tartotta az éves szükséglet- és a gazdaság terményadatait.      18 éves korában érezte Isten…

Szólj hozzá!

A La Salette-i üzenetből:     "Sürgős felhívást intézek a Földhöz, hívom az élő Isten igazi tanítványait..., az emberek egyetlen és igaz Megváltójának követőit..., gyermekeimet, ...követőimet, azokat, akik nekem adattak..., az utolsó idők apostolait..., Jézus Krisztus hű…

Szólj hozzá!

Egy szent szentje: Az arsi plébános     Pauline Marie Jaricot a Filoména-tisztelet és az Élő Rózsafüzér Társaság franciaországi terjesztője 1812-ben megismerkedett egy lelkes fiatal pappal, akinek adott a saját Filo-ména ereklyéjéből egy darabkát. Ez a fiatal atya (ld. a képen), Ars-ban lett…

Szólj hozzá!

A hittani állásfoglalást lásd az alábbi link alatt: http://www.doctrinafidei.va/documents/rc_con_cfaith_doc_19780225_norme-apparizioni_hu.html      Külön felhívom kedves Olvasóim figyelmét Dr. Antalóczi Lajos prelátus atya: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvében írt figyelmeztetésére:     A…

Szólj hozzá!

A Csodásérem      Kedves Hallgatóim! A Mária-jelenések történetében 1830 ‒ a Csodás-érem átadásának éve ‒ nyitánya üdvtörténetünk egy fontos korszakának, amit VI. Pál pápa kijelentése nyomán, valóban joggal nevezhetünk Mária-korszaknak.      A mai ismertetésem…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Sokan kérdezték tőlem, hogy a Mária-korszak próféciái mikor fognak bekövetkezni? Legelőször is tisztán kell látnunk, hogy a Mária-üzeneteknek nem a büntetést felemlítő próféciái a lényegei, hanem a megtérésre, engesztelésre való felszólításai a…

Szólj hozzá!

A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy a hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti!        Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta…

Szólj hozzá!

A szenttéavató nagy csoda     A beteg továbbra is gyenge volt és ahelyett, hogy nyugalomra gondolt volna, egyenesen Mugnanóba irányíttatta a kocsit.Persze ennek is híre ment és a nép kitódult az utcákra, úgy fogadta azt, aki a pápával is beszélt az ő 'kis Szentjükről'.…

Szólj hozzá!

Bevezető 7     Az Újszövetség jelei között sajátos helyet foglalnak el a Mária-jelenések.      Hitünk írott forrása a Szentírás, nem szól a Mária-jelenésekről, de a keresztény emlékezet nyilvántartja és dokumentálja ezeket.      Amikor a Mária-jelenéseket…

Szólj hozzá!

Lépre ne menjetek!       Az Úr szavai: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak…

Szólj hozzá!

A pápai ígéret     Ha elgondoljuk, hogy a 19. század közepén mit jelentett egy utazás hintóval át az Alpok kiépítetlen útjain, elhagyott szorosokon, útonállóktól és viharoktól sújtva, akkor elképzelhetjük azt is, hogy mit gondoltak magukban a kísérők. De tudta ezt Pauline…

Szólj hozzá!

Gondolatok Jób könyvéről (7,1-4,6-7)     »Jób könyve hosszú idő óta nemcsak a teológusokat, a Biblia magyarázóit érdekli, hanem az irodalmárokat is. A világirodalom olyan remekműveivel emlegetik együtt, mint Dante Isteni színjátéka és Goethe Faustja. Mind tartalmi, mind…

Szólj hozzá!

Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)        Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a…

Szólj hozzá!

Bevezető 6      Amikor a sátán teret kap, egyre jobban birtokába veszi az egyéni és a kollektív akaratot, jóllehet az emberek nem csupán kiszolgálják őt, de szenvednek is tőle. Ez leglátványosabban egyes eszmék és izmusok megtévesztő hazugsága-iban mutatkozik meg.…

Szólj hozzá!

Csalárd eszmék, hamis üzenetek       Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba XVIII. századba, mely a…

Szólj hozzá!

Egy nő, akit a próbatételek sem térítettek el az engesztelő élettől      Pauline gyötrelmes állapota éveken át tartott, amelyben a rövid időre beállott enyhülést eszméletvesztések váltották fel, és a teljes javulás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Ő maga hihetetlen lelkierővel igyekezett kibírni…

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.      Nem…

Szólj hozzá!

Bevezető 5      Az Újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Jézus Krisztus igehirdetéséből, s a teljes kinyilat-koztatásból világosan látható: az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényezőről van…

Szólj hozzá!

És Anyám mosolya fogja beragyogni a világot! (Személyes feljegyzés, 1971. VII. 26)  

Szólj hozzá!

Egy nő, aki nem hagyta, hogy elragadja a világ     Minél többen fordultak Filoménához, annál bőségesebben árasztotta segítségét, és az un."kis csodák" után megszülettek azok a nagyjelentő-ségűek is, amelyek nemcsak az utókor számára őrizték meg nevét, de lehetővé tette…

Szólj hozzá!

Bevezető 4      Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja  az  életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig ke-mény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök…

Szólj hozzá!

Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Jön az eső', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, a mai idők jeleit  miért nem ismeritek fel?…

1 komment

Nagyobb az értelmi fogyatékosság és az autizmus kockázata! 2013. 09. 03. Svéd, francia, amerikai, kanadai, brit kutatási eredmények igazolják, hogy mesterségesen fogant csecsemőknél nagyobb a születési rendellenességek és genetikai betegségek esélye.      Egy átfogó svéd…

Szólj hozzá!

Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint     Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermek-áldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a ke-resztények Istenéhez. A királyi…

Szólj hozzá!

Bevezető 3      A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azo-nosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földet átölelő…

Szólj hozzá!

Gyermekeket ölni a szülők kényelméért? Ez az indoklás az embertelenség rémisztő jele: a szülők szenvedése ok lehet a „súlyos rendellenességet” mutató gyermekek megölésére, mindezt azért, mert léte érzelmileg fájdalmat jelent másoknak.       Kétezer év elteltével megismétlődhet a…

Szólj hozzá!

„A sátán gyűlöli a családot” – egy amerikai exorcista tapasztalatai2013-01-27 · by christiana2013      Sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni – mondta a CNA-nak nyilatkozva a középkorú pap, akinek exorcista „pályafutása” – röviddel azután, hogy pappá…

Szólj hozzá!

Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?     A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.Ki is volt valójában ez…

Szólj hozzá!

Bevezető 2      E sorozatomban, a Mária-jelenések ismertetésével a kegyelem eszköze kívánok lenni, amikor hallgatóimnak röviden bemutatom az egyes ese-mények történetét, különös hangsúllyal rámutatva azok összefüggéseire és üdvtörténeti fontosságára. Vezérlő elvem…

Szólj hozzá!

A római exorcista szerint Boldog II. János Pál erőteljes közbenjáró2013-01-27 · by christiana2013  (részlet)      Gabriele Amorth, a Római Egyházmegye 86 éves exorcistája szerint egyre több fiatal kerül sátáni befolyás alá; ugyanakkor különösen hatékonynak találja…

Szólj hozzá!

Az  első rendkívüli csodák     A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora…

Szólj hozzá!

Az Antikrisztus ismertető jegyei 8. Krisztustól legyőzetve         „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világvége előtt?” (Mt 24,3) Tanítványai ezen kérdésére Krisztus csak töredékes választ ad. Eljövetelének jeleit – habár…

Szólj hozzá!

16.
augusztus

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

 PROGRAM 9:00-tól Családok Szeretetláng-rózsafüzére 9:35-től Bocsa József piarista atya előadása a nemzedékek közötti gyógyulásról a családban 10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Francesco Bamonte atya 11.45-től Dr. Csókay András agysebész tanúságtevő…

Szólj hozzá!

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep! (Ennek lehetőségét már több kormányzat is felajánlotta annak feltételével, ha a…

Szólj hozzá!

Bevezető 1      Új műsorral köszöntöm kedves Hallgatóimat, dicsértessék a Jézus Krisztus! A Mária-korszakot bemutató sorozatomat a magánkinyilatkoztatásokkal, az üzenetekkel, ezek okaival és helyes szemléletével szeretném felvezetni.     Alapállásom, hogy a…

Szólj hozzá!

   Filoména viszontagságos utazása                                                                               Don Fancesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletre-méltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben…

Szólj hozzá!

A Fenevad bélyege          A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. Néhány év béke után eltöröl majd minden vallást és azt követeli,…

Szólj hozzá!

15.
augusztus

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

  IMAEST A CSALÁDOKÉRT Időpontja: 2016. augusztus 16., 17 óra; helyszín a budapesti Szeretetláng-kápolna (VI. ker., Székely Bertalan utca 25.) Az imaestet vezeti: Dr. KRÁNITZ MIHÁLY ATYA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja. Egyben szeretném…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasó!      Az elkövetkezendő sorozatban a magyarországi Mária Rádióban csütörtökönként 13.25-kor elhangzott (a továbbiakban is adásban lévő), a Mária-korszak jelenései címmel 25 perces előadásaim szövegét közlöm. (Utólagos bejegyzés, hogy 2016. október 8-tól, minden második szombaton…

Szólj hozzá!

     Alexis Carrel életében az Istennek való teljes odaszenteltség a legvilágosabban a mindennapi kitartó imában, a rendszeres gyónásban, a szentmisén való gyakori részvételben és felebarátai áldozatos szolgálatában nyilvánult meg. Tudatosan készült a halála pillanatában bekövetkező Istennel való…

Szólj hozzá!

10.3 §. Mennyire szerette Mária az imádságot      Boldogságos Szűz, Édesanyánk, Mária! eszközöld ki számunkra az imádság és magány szeretetét, hogy mentesüljünk a teremtmények iránti minden vonzalomtól, szívünket tel-jesen Istenhez és az égre irányíthas-suk, ahol egy…

Szólj hozzá!

Egy falusi plébános vágyódásai     1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya ‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.     Püspöke közbenjárására…

Szólj hozzá!

Az Antikrisztus ismertető jegyei 7. Ecclesia Martyrum         Krisztus Egyháza előtt azonban egy másik lehetőség is felkínálkozik. Mi történik vele, ha az Antikrisztus egyesített világába nem hagyja magát beilleszteni? Ha ragaszkodik az atyák hitéhez és az egyedül igaz…

Szólj hozzá!

     A második világháború idején megpróbálta enyhíteni a háborús szenvedéseket. 1942-ben már ezt írta naplójába: „Hiszek az Isten létezésében, a lélek halhatatlanságában, a kinyilatkoztatásban és a Katolikus Egyház tanításában, a szeretetről és az áldozatról…

Szólj hozzá!

10.2 §. Mennyire szerette Mária az imádságot     Mivel a Boldogságos Szűz oly igen szerette az imádságot, ennélfogva a magány iránt is a legbensőbb szeretettel viseltetett, úgyhogy még a szüleivel való gyakori együttlétet is kerülte, miként ezt ő maga kinyilvánította Szent Brigittának, Szent Jeromos…

Szólj hozzá!

Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések     A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egy-szerű személy sírhelye lehetett.Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő…

Szólj hozzá!

Az Antikrisztus ismertető jegyei 6. A világuralom         Az antikrisztusi szellem lényegében eretnek, ahogy ezt Szent János leveleiben kifejezetten hangsúlyozza. Az Antikrisztus különösen Jézus Krisztus istenfiúságát tagadja, pusztító agitációja elsősorban mégsem a vallás területén működik.…

Szólj hozzá!

13.
augusztus

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

  IMAEST A CSALÁDOKÉRT Időpontja: 2016. augusztus 16., 17 óra; helyszín a budapesti Szeretetláng-kápolna (VI. ker., Székely Bertalan utca 25.) Az imaestet vezeti: Dr. KRÁNITZ MIHÁLY ATYA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja. Egyben szeretném…

Szólj hozzá!

     Carrel meg volt győződve arról, hogy a jelenlegi civilizáció elveszítette a lelki értékeket, s ezért nem képes boldogabb társadalmat kiépíteni. Hogy az emberiség megmeneküljön az önpusztítástól, meg kell nyílnia annak a "Lénynek, mely mindennek a forrá-sa, melyet a…

Szólj hozzá!

10.1 §. Mennyire szerette Mária az imádságot     Egyetlen lélek sem követte na-gyobb tökéletességgel, mint Mária, itt a földön Üdvözítőnk eme tanítá-sát: »Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni«. (Lk 18,1) »Senkitől sem vehetünk jobb példát ‒ mondja…

Szólj hozzá!

A katakomba     Közismert, hogy az első keresztényeket háromszáz éven át kegyetlenül üldözték. Krisztus után 313-ban azonban Konstantin császár rendeletére megszűntek az üldözések és megengedték a keresztény vallás nyilvános gyakorlását.      A pogányság temetési szertartása az elégetés volt, ezzel…

Szólj hozzá!

 Az Antikrisztus ismertető jegyei 5. „A Sátán erejével”          Az, aki a démonok világát és az ősbűn tényét tagadja, még megközelítőleg sem tudja az Antikrisztus figuráját megérteni. Nekünk egyfelől az ördögnek és csapatának a világ történelmére való befolyását, másfelől az ember sebezhetőségét…

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasóim!      Amióta lehetőségem van figyelni blogom világ-látogatottságát (az összesített látogatási világtérképet lásd alább!), egyre nagyobb felelősséget érzek magamon. Ez késztet arra, hogy Olvasóim segítségét kérjem a szerkesztés és téma szerinti…

Szólj hozzá!

        Carrel diadalmasan visszatért Fran-ciaországba, mely egykor nem ismerte el őt. Érdeklődése továbbra is munká-jára összpontosult, de emellett több-ször visszatért a kegyhelyre. Imádkoz-ni járt oda, és hálát adni a hit ajándé-káért, de tudósként is, hogy tovább vizsgálja a csodás gyógyulások…

Szólj hozzá!

9.2 §. Mária türelméről     Ha tehát Mária valódi gyermekei akarunk lenni, kell, hogy követni igyekezzünk őt a béketűrésben. Ugyan mi által szerezhetünk több érdemet e földön és dicsőséget a másikban, mint a szenvedéseink békés eltűrése által, mondja Szent…

Szólj hozzá!

  A 15 ima, amelyet a mi Urunk, Jézus Krisztus mondott tollba Szent Brigittának Rómában, a Szent Pál templomban megfeszített Krisztus képe előtt ELSŐ IMA‒ Miatyánk..., Üdvözlégy... ‒     Uram, Jézus Krisztusom, örök gyönyörűsége mindazoknak, akik szeretnek Téged.Te vagy az örömet túlszárnyaló…

Szólj hozzá!

Összeállította: Horváth Mária és a blog szerkesztője Horváth Mária előszava     Egy különleges szent ünnepe van augusztusban, egy olyan gyermeklá-nyé, akit nagyon sokan szeretnek, tisztelnek, akinek a segítségét sokan kérik.     Akkor ismertem meg őt, amikor kislányom 13 éves volt. Felfigyeltem…

Szólj hozzá!

 Az Antikrisztus ismertető jegyei 4. A megtévesztés         Az ember megalkotása óta mindig léteznek olyan erők, melyek örök céljától – Istentől – el akarják téríteni, tévútra akarják vezetni, el akarják csábítani. Ádám és Éva ősbűne nem jött az ördög csábítása nélkül létre.        A csábítás…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Szent Filoména vértanú emléknapja van, melyet ugyan töröltek a liturgikus naptárból, de népszerűsége és más szenteket is felülmúló csodás segítsége változatlan és Fényes Csillagként ragyog!Az egész világon templomok és oltárok hirdetik e Rómában…

Szólj hozzá!

     Amikor Carrel átnézte a Lourdes-i Orvosi Iroda iratait a csodás gyógyulásokról, felfi-gyelt az orvosok vezetékneveire: többen kö-zülük a barátai és munkatársai voltak, akik féltek bevallani, hogy Lourdes-ban jártak, nehogy a többiek eszement ütődöttnek tart-sák őket. A tömegkommunikációs…

Szólj hozzá!

9.1 §. Mária türelméről     E föld az érdemgyűjtés helye, joggal nevezhetjük tehát a siralom völgyének, mert itt minden ember-nek szenvednie kell és csakis béke-tűrésünk által juthat el lelkünk az örök életre, miként Urunk is mon-dotta: Béketűrésben bírjátok…

Szólj hozzá!

  A boldogság titka (Szent Brigitta 15 imája)     Szent Brigitta imáiban kérte a Szenvedés Emberét Krisztust, hogy tudassa vele, hány ütleget és sebet kellett elviselnie szenvedése során? Az isteni Üdvözítő meghallgatta kérését, megjelent Brigittának és így szólt:     „Megváltó szenvedésem alatt…

Szólj hozzá!

 Az Antikrisztus ismertető jegyei 3. A blaszfémia         A blaszfémia (istenkáromlás) korunkban a közélethez tartozik, csakúgy, mint az a közömbösség, mellyel a kereszténység részéről ezt a jelenséget regisztrálják. Heribert Jone így definiálja a blaszfémiát: „Az istenkáromlás olyan beszéd vagy…

Szólj hozzá!

10.
augusztus

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

 PROGRAM 9:00-tól Családok Szeretetláng-rózsafüzére 9:35-től Bocsa József piarista atya előadása a nemzedékek közötti gyógyulásról a családban 10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Francesco Bamonte atya 11.45-től Dr. Csókay András agysebész tanúságtevő…

Szólj hozzá!

A keresztről nevezett Szent Terezia Benedikta szűz, vértanú (Edit Stein) Európa társvédőszentje A XX. század kimagasló szentjei közé tartozik Edit Stein. Vértanúsága Isten iránti szeretetről tesz tanúságot. Isten útját járjuk, megtapasztalhatjuk, hogy kiválasztott és vezet minket, és ezért nem…

Szólj hozzá!

     Alexis Carrel a megtérése után meg-értette a Szentírás szövegeinek aktuali-tását: "Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének" (Bölcs 13,1); "Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta mű-veiből következtethetünk.…

Szólj hozzá!

8.2 §. Mária engedelmességéről     Mária tényekkel is szépen kimutatta, hogy mily készséges az engedelmességre, először is akkor, mikor Istennek akarván tetszeni, engedelmeskedett a római császárnak és megtette a 90 kilométernyi utat Betlehembe. Mindezt télen, áldott állapotban és oly szegény…

Szólj hozzá!

  Szent Brigitta Magyarországon      A középkori magyar imádságkódexekben csaknem kivétel nélkül mindenütt szerepelt Szent Brigitta tizenöt imája. A másolatok forrása a Hortolus animae nevű gyűjtemény, amely már a XV. században nyomtatásban is megjelent. A magyar…

Szólj hozzá!

 Az Antikrisztus ismertető jegyei 2. Az apoteózis          Duden értelmező szótára az apoteózist többek között így definiálja: „istenülés: egy ember istenné emelése”. Pontosan ezt jósolja a Szentírás az Antikrisztusról: „Aki ellenszegül és föléje emeli magát mindannak, amit Istennek avagy isteni…

Szólj hozzá!

     A csoda, melynek Carrel a szemtanúja volt, lelkileg és intellektuálisan is megren-dítette őt. Ráébredt arra, hogy létezik egy olyan valóság, mely felülmúlja az érzéki megismerést. "Mikor megismertük az anyag összetételének és tulajdonságainak titkát, uralmat nyertünk majdnem min-den fölött, ami…

Szólj hozzá!