HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a Pápa iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésemben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről ez a 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

(A tegnapi cikk folytatása)      A szerény Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált. Az, hogy milyen kapcsolatuk volt egymással, egy legenda szemlélteti, miszerint a császárt…

Szólj hozzá!

Január elseje az istenanyaság misztériumának ünnepe ‒ parancsolt ünnep!     Az Egyház karácsony nyolcadik napján, vagyis a polgári év kezdetén Szűz Mária istenanyaságát ünnepli, mely már a Galata levélből is kiolvasható (4,4-7)! "Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

(Folytatás)

Szólj hozzá!

A kispap és az ateista      A papnövendék és az ateista egy kupéban utaztak a vonaton. Csend volt és csak a kerekek zakatoltak untalan.     A kispap, elmélyülten egy szentes könyvet olvasott. Unatkozva nézelődő utastársa ezt látva, nem bírta ki szó nélkül és megtörte a…

Szólj hozzá!

A korszakváltó pápa      Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig volt pápa és 335. december 30-án hunyt el Rómában. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a…

Szólj hozzá!

     Gondoljon bele a kedves Hallgató, hogy a Szeretetláng későbbi kiváltságoltjának 13 és fél évesen, hajléktalanként kellett fenntartania magát Budapesten, az akkoriban nem túl jóhírű nyolcadik kerület Üllői út  – Mária utca – Nagycsarnok környékén. Érthető tehát, ha csak négy elemiről volt…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

(folytatás)  

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

(A most következő sorozat, a Mária Rádió műsorában a 22. részként hallhatták!) A Szeretetláng üzenete első rész      Kedves Hallgatóim! A Mária-korszak egyházilag kivizsgált fontosabb jelenéseinek ismertetése közt, ma a Szeretetláng üzenetét szeretném több részben bemutatni.     Forrásként a…

Szólj hozzá!

 A Három Szent király 3  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Mikor a Három Királyok a Szentcsaládtól elbúcsúztak, egyre csak sírtak. Láttam, hogy távozásukra a Szent Szűz is felkelt Jézusával, s maga is néhány lépést tett a kijárat felé. Ott megállt, s hogy e jó embereknek némi emléket…

Szólj hozzá!

A rossz természetű fiú      Volt egyszer egy legény, aki igen könnyen dühbe gurult, káromkodott és szidalmazott másokat. Édesapja megunva fia rossz természetét, adott neki egy zacskó szöget meghagyva, hogy mindannyiszor, amikor türelmét veszti, vagy szitkozódik, üssön be egy szöget az udvar…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

(folytatás)

Szólj hozzá!

     II. János Pál pápa 1994. november 6-i szirakúzai látogatása alkalmával pedig ezt mondta: ,,Mária könnyei jelek. Az édesanya aggódó jelenlétét bizonyítják az Egyházban, a világban. Egy anya akkor sír, ha gyermekeit nagy veszélytől fenyegetve látja és szavaira már nem figyelnek. Siratja a…

Szólj hozzá!

December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve ("parlamenti döntés nélkül") Betlehemben és környékén megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket; rájuk…

Szólj hozzá!

 A Három Szent király 2 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. Most ismét azt láttam, hogy Menyhért az övén függő zacskóból egész marék, ujjnyi hosszú, vastag, sárga és nehéz rudacskákat vesz elő, hegyes végekkel és középen aranyszínű dudorodásokkal. Ezeket mind, nagy alázatosan ajándékként…

Szólj hozzá!

(folytatás)

Szólj hozzá!

A JÁNOS-NAPI BORSZENTELÉS December 27., Szent János apostol és evangelista ünnepe hagyományosan a borszentelés ünnepe is. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a…

Szólj hozzá!

     Égi anyánk könnyei rendkívül beszédesek. Ernesto Ruffini sziciliai bíboros, 1953. december 13-i rádióbeszédben hirdette ki a siracusai könnyezést elismerő iratát. Ebben indokként ismertette a laboratóriumi eredményeket, a szemtanúk tanúságát és a számtalan csodát, melyek mind bizonyítják a négy…

Szólj hozzá!

  A Három Szent Király 1   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint        Láttam, hogy egy esti szürkületben a Három Király és kísérete megáll annál a háznál, melyben József és Mária is bejelentkezett. A Dávid-család egykori háza volt ez, melyben egyes falrészek még mindig eredetiek voltak, s…

Szólj hozzá!

Az árva gyermek és a Kisjézuska     Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolák etika óráin megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy egy-egy börtönben,…

Szólj hozzá!

Egy homályba vesző történet, mely mégis meghatározta egy kontinensnyi nép Mária-tiszteletét A történetet, az Isteni Ige Társaság  VILÁGPOSTA c. folyóirat 2011. év 4. számából vettem át!  forrás A Dél Paraiba folyó (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet a Kisded Jézusra gondolva, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Szent István Első Vértanú ünnepe      Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, akit…

Szólj hozzá!

   Jézus születése 4   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint         Nemsokára láttam, hogy Erzsébet is eljött Jutából, egy szolga által vezetett szamáron. József is nagyon kedvesen fogadta, de mikor a két asszony egymást átölelte, örömük határtalan volt. Erzsébet, könnyek között szorította…

Szólj hozzá!

     2016. szeptember 3-án felavatták a vatikáni kertben Brazília fővédőszentjének az Aparecida-i Szűzanyának a szobrát, Ferenc pápa jelenlétében. A szoboravatás, az Aparecidai Fekete Madonna, három halász általi 1717-ben való megtalálásának 500. évfordulója alkalmából…

Szólj hozzá!

BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! December 25. az év 359. (szökőévben 360.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 6 nap van hátra.Névnapok: Anasztáz, Anasztázia, Eugénia, Génia, Kabos, Karácson, Nasztázia, Nerella, Nerina, Nikodémusz, Noel, Nyeste, Zseni.    …

Szólj hozzá!

Lelkedben mély áhítattal köszöntsd a Kisdedet, a Világ Üdvözítőjét! Minden lélegzetvételedben Ő legyen az első!

Szólj hozzá!

 Jézus születése 3  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Láttam aztán, hogy a három pásztor miként segített Szent Józsefnek, hogy a lehetőségek szerint, minél nagyobb kényelmet teremtsenek a jászolbarlangban és az oldalfülkében. Több jámbor, esszénus asszonyt…

Szólj hozzá!

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre! Fel nagy örömre! ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a fény, Isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd csak örömmel Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt.…

Szólj hozzá!

Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi Király!

1 komment

Áldott, boldog, békés, szép Karácsonyéjt kívánok minden Olvasómnak! Ajándékként, hallgassák meg ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

Szólj hozzá!

   Jézus születése 2  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      A születés éjszakáján a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el. Még állatoknál is láttam vidám…

Szólj hozzá!

 Adeste fidelis Domingo,Carreras & Pavarotti https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!

Szólj hozzá!

Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életrajzából      Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű…

Szólj hozzá!

Mennyit ér az imádság?      A háborút követő első békés karácsony előtti napokban történt.     Egy megtört, igen fáradt asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és mennyit tud rá…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet a Kisded Jézusra gondolva, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Jézus születése 1  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek…

Szólj hozzá!

     A "nagy készülődésben", szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem - olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Ha a lakásomat fenyőágakkal, égőkkel és csengettyűkkel díszítem is fel, és főzzem bár a legjobb étkeket - de a…

Szólj hozzá!

     Közben Rómából magasrangú csendőrtisztviselők érkeztek és úgy találták helyesnek, ha a reliefet újból beszállítják a parancsnokságra. Bement velük Angelo Jannuso is. Ők is megvizsgálták a képet és fotósorozatot készítettek róla. Ezt követően megfogalmaztak egy…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet a Kisded Jézusra gondolva, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

   Az első Advent 5  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.  Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán…

Szólj hozzá!

22.
december

ADVENTUS

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Lehetetlen felbecsülni a zarándokok számát, akik 1953. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lacrimazione ‒ vagyis a könnyezés napjaiban ‒ Szirakuzába özönlöttek. Milliókról beszélnek.     Vasárnap a rádió riportere hangfelvételeket készített az ott…

Szólj hozzá!

Az első Advent 4 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mert a házak mind, dombon álltak mellette. De itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása, Betlehem másik oldalán, ahol a házak még…

Szólj hozzá!

Forrás 

Szólj hozzá!

Az alábbiakat levélben kaptam és megható ötletnek tartom! A sok készülődés és csomagolás közepette, ne feledkezzünk meg a Kisjézusról sem, és csomagoljuk szívünk szeretetébe imáinkat, elhelyezve azokat a jászola mellé! Kegyelmi indíttatásokban gazdag adventet kívánok…

Szólj hozzá!

Az első Advent 3   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot,…

Szólj hozzá!

Anya, te vagy a Jézuska? – tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így, írásban.Anyukája pedig levelet írt neki. „Kedvesem!     Nagyon jó kérdést tettél fel és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.A…

Szólj hozzá!

     Közben a Via degli Orti (utcában) nem csak a csodát látni kívánók tolongtak, hanem a primitív "balhékeltők" és szkeptikusok is! Néhány fiatal protestáns szétszórva a tömegben, megpróbálta lejáratni a rendkívüliséget. Ezért is, meg a tömeg miatt is egy asszony kihívatta a csendőrséget.   …

Szólj hozzá!

Lelki adományainkkal koronázzuk meg a Szűzanyát! (folytatás)2. lépés: Ajánld fel a Szűzanyának lelki adományodat!      Ne csak fényképen megörökített arcképedet juttasd el a kijelölt helyekre, de ajánld fel a szívedet is Máriának! A fénykép hátoldalára írd fel milyen…

Szólj hozzá!

Az alábbiakat levélben kaptam és megható ötletnek tartom! A sok készülődés és csomagolás közepette, ne feledkezzünk meg a Kisjézusról sem, és csomagoljuk szívünk szeretetébe imáinkat, elhelyezve azokat a jászola mellé! Kegyelmi indíttatásokban gazdag adventet kívánok…

Szólj hozzá!

     A második világháború után Szicíliában szociális nyomor és munkanélküliség volt. Az Istennel csupán "népszokás-szinten" kapcsolatot tartó emberekre, sajnos az erkölcsi lazulás volt jellemző, mellyel egyenes arányban,  egyre nagyobb méreteket öltött a szovjet típusú…

Szólj hozzá!

  Az első Advent 2.  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent…

Szólj hozzá!

Lelki adományainkkal koronázzuk meg a Szűzanyát!     Nagy Lajos király 1382-ben Márianosztráról 16 pálost küldött a lengyelországi vieluni hercegség területére, hogy megalapítsák a czestochowai pálos kolostort. Ajándéka egy Mária-ikon volt, melyet a hagyomány szerint még…

Szólj hozzá!

Kedves Híveink!      Vegyük fontolóra, hogy minden bajnak gyökere az Istentől és törvényeitől való elidegenedés és hogy a kevélyek gonoszsága megsokasodott felettünk. Jó az Úr és jobb nekünk az ő szája törvénye sok ezer aranynál és ezüstnél (Zsolt 118,68-72). Az Úrnak…

Szólj hozzá!

Az  elkövetkezendő sorozat, a Mária Rádió adásában a 21. részeként hangzott el! A Szűzanya Szirakúza-i könnyezése     Kedves Hallgatóim! Amiként azt műsoraimban bemutattam, a Mária-korszak valamennyi jelenése és üzenete az Istenanya egyetlen törekvését tükrözi: a…

Szólj hozzá!

Az  első  Advent  1 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve, minden irányban folytonos népvándorlás volt az utakon. Pár hete láttam már a Szent Szüzet,…

Szólj hozzá!

Általános engesztelés       Tagadhatatlanul szép ma is az, hogy egyik alföldi helységből ebben az évben is 2000 zarándok indult gyalog, kenyéren és vízen, a kétszer 17 km-es utat jelentő Pálosszentkútra. Hegyalja egyik, 3000 hívős községében minden első szombaton 400 körüli hívő engeszteli Mária…

Szólj hozzá!

Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben,…

Szólj hozzá!

     A Kinyilatkoztatásbeli Szűz egy óra 20 percig tartó tanítást adott Brunónak, ám e tanítás célja azonban nem csupán az ő képzésére szolgált, hanem az egész emberiség figyelemfelkeltésére, hogy maradjanak meg szilárd hűségben, a minden szinten támadott Katolikus Egyházhoz, és ez a hűség csak a…

Szólj hozzá!

Jelenetek a Kis Jézus és a Szent Család életéből Boldog Emmerich Anna Katalin látomása szerint.       Közlésünk alapjául szolgáló füzet először 1942-ben, a Kaszap István Lapja Kiadványok sorozatában jelent meg, (egyházi jóváhagyással!). Szöveganyagunkat az 1985-ben…

Szólj hozzá!

Böjte Csaba OFM írása (részlet)       Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen. Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik önmagukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges…

Szólj hozzá!

II. A magyar történelem      Ha minden népet érint ez a fatimai, megrázó üzenet, különösen szól hozzánk, magyarokhoz a Világ Királynője. Egyrészt azért, mert mi fuldoklunk leginkább az általa kárhoztatott bűnökben (káromkodás, tisztátalanság stb.), másrészt a Világ…

Szólj hozzá!

     Bruno Cornacchiola a Szűzanya országában – Magyarországon – kétszer is járt. Először 1969-ben Cserháti püspök meghívására Pécsett, majd Budapesten járt, ahonnan Hévíz-Szentandrásra utazott, ahol részt vett a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom…

Szólj hozzá!

     Krisztus igazságot jött hirdetni a világnak s az igazság, ígérete szerint "megszabadít minket". Az igazsággal azonban kezdettől fogva mereven szemben állt a tévedés és a fogalomzavar, az emberi nem egyik legszomorúbb öröksége a bűnbeesés óta. Növeli a tévedés széles…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!  

Szólj hozzá!

I. Kinyilatkoztatás       Amióta a bűn tövise sebzi az emberi szívet és bojtorjántermővé teszi az élet útját, bűnbánattal odasimul a szenvedő ember Istenéhez, aki hatalmas és irgalmas. Noé a vízözön után a még iszapos földön oltárt emel, hogy ott imádkozzék és…

Szólj hozzá!

     Az 1953-54-es Mária-évi ünnepségek alkalmára Róma önkormányzata a püspöki helynökségnek 25.000 m2 területet ajándékozott a barlang körül, és kiépítette a barlanghoz vezető utakat. A barlang elé ideiglenes kápolna és fedett imaterem épült és egy otthon a ferences…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!  

Szólj hozzá!

     Súlyos nehézség az értékrend átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. Ez régi probléma. Veszélyükre Jézus is figyelmeztet (Mt 19,22-23). A piacgazdaság, a szabad verseny, a test kívánságának túlzott kiszolgálása lényegesen kiszélesítette az áldozatok körét.…

Szólj hozzá!

Tört remények     Hiába várunk békét, hiába várjuk a borúfellegek távoztát, hazánk sorsának jobbrafordulását, keresztjeink könnyebbségét, a világ minden égtájáról sűrűsödő fohászok meghallgatását, a foglyok szabadulását. Hiába áhítjuk a magyar üldözés…

Szólj hozzá!

     Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok azonban kedvező eredménnyel zárultak.     1947 tavaszán a Tre Fontane barlang öt-hat méter széles és ugyanilyen mély volt. A jelenés után a Monte Celio katonai kórház lakói hozták rendbe…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

     Mi keresztények várakozunk – vannak viszont, akik nem várnak semmire –, ám jócskán akadnak, akik szüntelenül keresnek! Mi tudjuk mire és KIRE várunk, vannak akik emiatt kimosolyognak és vannak, akik azon csodálkoznak, hogy miért pont Őt várjuk, hiszen más vallás és…

Szólj hozzá!

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1946-os karácsonyi körlevele Kedves Híveink!     Az Egyház hajóját viharos tengeren bölcsen kormányzó Szentséges Atyánk azt állapította meg 1945. évi karácsonyi szózatában, hogy a béke – amely után oly sóvárogva áhítoznak a népek –,…

Szólj hozzá!

A kulcsokból öntött II. János Pál szobor Mexikóváros székesegyházának oldalában áll az a különleges szobor, amely II. János Pál pápát ábrázolja, miseruháján a Guadalupei Szűz óriási arcmásával.      A szobor különlegességét az adja, hogy kulcsokból készült, melyeket a mexikói hívek…

Szólj hozzá!

  †  Siracusa, 304 körülSzent Lúcia, magyarul SZENT LUCA és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.     Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte…

Szólj hozzá!

(A Mária Rádió műsorában, ez a 20. adás volt.)      Kedves Hallgatóim! Az előző részben hallhattunk egy Bruno Cornacchiola nevű családapáról, aki teljes elvetemültséggel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Mexikó nagy napja       Mexikó államformája szövetségi köztársaság. Az aktív vallásüldözés megszűnt, de az állam és Egyház különválasztása továbbra is fennáll, továbbra is (a francia forradalom "vívmányaként") állami tulajdonban vannak az egyházi intézmények…

Szólj hozzá!

Ezen a napon volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se…

Szólj hozzá!

     Május 6-án elment a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és…

1 komment

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanéba ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Juan Diego boldoggáavatása      Amikor II. János Pál pápa 1990 májusában Guadalupéban boldoggá avatta Juan Diegót, egy rendkívüli eset történt Mexikó külvárosában.      Május 3-án egy 20 éves José Silva Barragan nevű drogfüggő fiatalember, miután részegen és marihuánás bódulatban hazaérkezett,…

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje(és nem az önfeledt szórakozásoké és bevásárlásoké!). Gondolkodtunk már azon, hogy az elmélyülés mellett milyenjócselekedeteket szeretnénk véghez vinni karácsonyig?Ajánlok egyet!Adjuk időnket a…

1 komment

Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt. (Mt 24,25)

Szólj hozzá!

     Az első dolga az volt, hogy gyermekeivel elkezdték a barlangot alaposan kitakarítani. Később így emlékezett erre: „Ahogy elkezdtük tisztogatni a barlangot, a föld illatossá vált, de még a felszálló por és a barlang fala is! Ó milyen csodálatos, mennyei illat volt! Ez az élmény engem sírásra…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1980-2012-ig Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóm!A Hajnal Szép Sugara blog, az egész világ katolikus magyarsága körében elterjedt nézettségű,naprakész, képes magazin a neten.A nézettségben vannak még "fehér foltok"!Kérem, hogyha érdemesnek találják,ismertessék meg másokkal is!Küldjék el a linkjét ismerőseiknek,úgy a tévedésre…

Szólj hozzá!

    Minden kétséget kizárva Mária tudatosította Brunóban, hogy sok lelki kínlódással teli nehézségen fog átmenni, sokan nem értik majd meg – de félnie nem kell, mert Ő maga fogja körülvenni anyai gondoskodásával. Ezt követően még így tanította: „A rózsafüzér kis Evangélium, a rossz erők betörését…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

FOURIER SZENT PÉTER pap, rendalapító. +Gray, 1640. december 9.          Pierre Fourier 1565. november 30-án született a lotharingiai Mirecourt-ban egy kereskedő fiaként. Mivel nagyon tehetséges volt, apja már tizenhárom éves korában elküldte Pont-Moussonba, a jezsuiták kollégiumába.  Húszévesen…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1930-1979-ig Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett…

Szólj hozzá!