A szülői nevelés, nem tanult pedagógia!
A szülei nem könyvből tanulták nevelési elveiket, hanem az evangéliumi példákból, a plébániai közösség egészséges légköréből, a környezetük szerető és összetartó családjaitól. A szülői alapállásuk a példaadás volt. 
Chiara 4 éves volt, amikor édesanyja megkérdezte tőle: „Együtt elmondunk egy imádságot?” Ő azonban így válaszolt: „Én nem imádkozom!” Anyja felszólíthatta volna engedelmességre, de belül érezte, hogy másként kell tennie és ekként szólt: „Jó, én helyetted is imádkozom!”
Aztán hallotta, hogy odébb, a Luce is mondja vele az imádságot.
Ezen tapasztalatok nyomán az édesanyja világosan érezte, hogyan kell nevelnie a kislányát. „Minden szidás előtt vissza kellett fognom magamat, hogy csak a szeretetet engedjem át.”
Természetesen édesapjának voltak követelései, de őt is mindig a szeretet vezérelte. Egyikük sem kényszerítette Chiarát engedelmességre, csakis az őszinteségre. A hazugságot nem tűrték, s így a szülők és a gyermek között őszinte kapcsolat alakult ki. 
Chiara Luce már kicsi lányként feltűnt nagylelkűségével: egy első osztályos feladatában azt kérte Karácsonyra a Jézuskához írt levelében, hogy „gyógyuljon meg Gilda nagymama és minden beteg ember.” ‒ Nem 
játékok után vágyódott.
Egykori kis barátnője Lucia így mesél az akkori időszakról:
"Chiara élénk kislány volt, egy kicsit bolondos, jószívű és nagyon szimpatikus játszótárs. Mindenkinek elmondta az örömeit, a tekintete mindig tiszta volt és mindig mosolygott. Életvidám természete miatt szerettük legjobban!" (folyt.) (Források az első részben!)
