A zuhogó eső és a csúszós sártenger ellenére óriási tömeg gyülekezett esernyőkkel a tölgybokor helyén augusztusban állított díszkapu körül. (Csak megjegyzem, hogy a tölgybokrot ugyanis addigra már széthordták az emberek, relikviaként!) Tekintve, hogy a csoda eseménye meg volt hirdetve, igen sok újságíró is jelen volt, nem másért, hogy a csúfos kudarcról fényképes beszámolót adhassanak lapjaiknak!)
Amikor a három kis pásztor érzékelte a Szűzanya jövetelének jeleit, Lúcia odaszólt a tömegnek, hogy csukják be az ernyőket. Mindezt annak ellenére, hogy az eső – addig legalább is – reménytelenül zuhogott, ekkor azonban hirtelen elállt.
A Szent Szűz ekkor elmondta kívánságát:
– Szeretném, ha itt kápolnát építenének tiszteletemre. A Rózsafüzér Királynője vagyok. Imádkozzátok továbbra is mindennap a rózsafüzért. A háborúnak vége lesz és a katonák hamarosan hazatérnek.
Utolsó szavai ezek voltak:
– Ne bántsák meg többé Istent, hiszen már annyira megbántották!
Ezt követően a Boldogasszony kitárta karjait és mintegy szétszórta velük a nap sugarait, s ekkor kezdődött a tíz percig tartó napcsoda. 
Egy szemtanú tanúsága (részlet):
„Nem vagyok képes leírni, amit akkor láttam és átéltem. A Napra meredtem, sápadtnak tűnt, megszokott vakító fénye nélkül, olyan volt, mint egy forgó hógömb, majd hirtelen úgy látszott, hogy cikk-cakkban lefelé tart és azzal fenyeget, hogy a Földre zuhan. Rémületemben szaladtam és el akartam bújni az emberek mögött. Mindenki sírt és a világ végét várta – írja a szemtanú. Mellettem egy ateista állt, aki délelőtt még gúnyolta azokat az embereket, akik azért mennek Fatimába, hogy három gyermeket lássanak. Amikor a csoda alatt ránéztem: mereven, tágra nyílt, csodálkozó szemmel figyelte a Napot; azután láttam, hogy tetőtől talpig reszket; végül karját az ég felé tárva térdre borult, mit sem törődve a sárral és felkiáltott: A Madonna! A Madonna! Mást nem tudott mondani, mert fohászokat nem ismert. Közben az emberek tovább kiabáltak és siratták bűneiket...
A napjelenség hosszú percei alatt a tárgyak a szivárvány színeiben tündököltek... Ahogy láttuk egymást, mindenkinek más színe volt: kék, sárga, piros és így tovább. Mindezek a különös események fokozták a nép félelmét. Kb. 10 perc múlva a Nap visszatért helyére, olyan módon, ahogy elhagyta azt, sápadtan és ragyogás nélkül. Amikor az emberek felfogták, hogy elmúlt a veszély, ragyogtak az örömtől. Egy szívvel és egy lélekkel kiabálták: Csoda, csoda! Dicsértessék a Miasszonyunk, Szent Fiával!”
(Mangalore, Szent József Szeminárium Ignacio Lourenro Pereira szemtanú 1931. július 13.)
A korabeli liberális sajtó hosszas cikkekben foglalkozott a fatimai csoda részleteivel, reális tudósításokban. Többen fényképeket is közöltek az eseményről, az imádkozó tömegről, jóllehet néhány tanúságtevő újságíró és főszerkesztő az állását vesztette ezért!
De halljunk néhány beszámoló-részletet a korabeli újságokból:
„Az emberek döbbenten nézték, hogy a Nap megrázkódik, majd gyors és hihetetlen mozgásba kezdett, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon egyszerre csak a Nap zuhanni kezdett a Föld felé, úgyhogy 
néhány pillanatig ijedtség lett úrrá a tömegen – írta az O Sécolo-ban Avelino de Almeida, az az újságíró, aki Portugália akkori legnagyobb kormánypárti és egyházellenes újságában addig gúnyolódó cikkeket írt a fatimai eseményekről. ‒ Majd így folytatja: Az eső elállt. Legalább 70 ezren voltak tanúi az eseménynek. A Nap forgása, színeváltozása, zuhanása megdöbbentette az embereket és a hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett és a katolikus imádságokat mondta mindenki. Az öröm, a hála és bűnbánat könnyei folytak a szemekből. A tömeg döbbenten észlelte, hogy ruházatuk, amely addig vizes és sáros volt, teljesen száraz lett és a sárnyomok is eltűntek róla.”
A fatimai Mária-jelenés megdöbbentő igazolása volt a több tízezer ember – köztük fotósok, újságírók, szkeptikusok, szocialisták és ateisták – szeme láttára történt napcsoda, de halljunk még egy idézetet az Ordem című lapból:
„A Nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről és a Föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – tudósított a lapban Dr. Domingos Pinto Coelho. És ami nyomatékos súllyal bírt, hasonlóképp írta le az eseményt Dr. Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora is.
Mint rendszerint minden csodánál, természetesen itt sem maradtak el az eseményt természetes okokkal magyarázó vagy eljelentékteleníteni próbáló, „tudományos” ellenvetések.
Előre kell bocsátani, hogy a tömegpszichózis lehetősége kizárt (melyet valószínűtlenebbé tesz pl., hogy a napcsodának a Cova da Iriától 18 km-re is voltak szemtanúi). Másrészt kizárható a szoláris vagy meteorológiai jelenség is, mert ezesetben az egész ország területén mutatkozott volna, mi több, hogyan kerülte el számtalan obszervatórium és csillagász figyelmét? Nem állja meg a helyét a szemészeti retinális káprázat magyarázata sem, hiszen ez egyszerre több tízezer ember esetében és azonos tünetekkel, teljesen kizártnak mondható!
Ráadásul a szemtanúk egyöntetűen kiemelték, hogy a Nap fénye nem volt erős. A leírások szerint is „bágyadtan világított és nem bántotta a szemet, halványszürkés fény ölelte körül, és különféle színű fénycsóvákat lövellt". Márpedig, káprázatot és retinális utóképeket csak az erős fényhatás idéz elő, de az se mindenkinél ugyanazt! Az előzőknél vadabb teória volt a "szaharai eredetű porfelhő" magyarázata, amely érdekesmód sehol máshol, csak ott mutatkozott volna meg!
Kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a Napcsoda eseménye természetfeletti volt, amellyel Isten rányomta a hitelesség bélyegét a fatimai eseményekre!
Érdekes, hogy miközben a nép a napcsodát szemlélte, a látnokoknak a Szentcsalád, a Fájdalmas Anya, majd végül a Kármelhegyi Boldogasszony jelent meg.
Elgondolkodtató, hogy a Kármelhegyi Szűzanya, vagy a reá való utalás több Mária-jelenésben is "végső" hangsúlyt kap. Így például Lourdesben július 16-án, kármel ünnepén volt az utolsó jelenés! A Szeretetláng üzenetében 1981-82-ben azt kérte a Szűzanya Erzsébet asszonytól, hogy újuljon meg a Kármelita Rend Magyarországon ‒ akkor, az Egyház elnyomása miatt ‒ egyenlőre a harmadrendi formájában! A fenti sorrendiségek, feltételezhetően az idők végének sorrendiségét jelölik.
