A Katolikus Egyházhoz vezető út 1
Az Istenhez és a hithez vezető út Bernard Nathanson számára különösen nehéz volt. Először az emberi élet szentségét fedezte fel a megtermékenyülés pillanatától a természetes halálig, és csak később jutott az istenhitre. ”Miután hiába várakoztam, fölkapcsoltam a kislámpámat és nekiálltam valamilyen bűnről szóló könyvet olvasni. Részleteket olvastam Szent Ágoston Vallomásaiból, Dosztojevszkijtől, Paul Tillich-től, Kierkegaard-tól, Niebuhr-tól.”
Az elkövetett bűnök súlya egyre elviselhetetlenebbé vált a számára, különösen az ártatlan gyermekek ezreinek megölése bántotta lelkiismeretét, többször megfordult fejében az öngyilkosság gondolata. Lelki fájdalmát és kétségbeesését nyugtatószerekkel, alkohollal, pszichiátriai kezelésekkel próbálta enyhíteni, de semmi nem segített.
Ekkortájt dr. Nathanson óhatatlanul egyre jobban elköteleződött az életvédő mozgalmak munkájában. Bejárta az Egyesült Államokat, előadásokat tartott, könyveket írt, bekapcsolódott a politikai életbe. Életvédő szervezetek megmozdulásain hangsúlyozta, hogy csak az abortuszellenessége köti össze őket velük, de az istenhittel kapcsolatban fenntartásai vannak. Ezeken a gyűléseken, abortuszklinikák előtti tüntetéseken tapasztalta meg az összegyűltek körében az egyéni érdeknélküliség érzését. Az ott összegyűlt imádkozó, rendőrségi kordonokkal körülvett emberek arcáról csak úgy sugárzott a szeretet. Ezek az emberek imádkoztak és az erőszakmentességet hirdették. Nathanson ezt írja: „Meglepett szeretetük és imájuk ereje: imádkoztak a meg nem született gyermekekért, az eltévedt és rémült anyákért, a klinikán dolgozó orvosokért és nővérekért. Imádkoztak még a rendőrökért és újságírókért is, akik a demonstrációról tudósítottak. Imádkoztak egymásért, de saját magukért soha.
Elgondolkodtam ezen. Hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek olyan sokat adnak magukból. Egy olyan kisebbség érdekeit képviselik, amely néma, láthatatlan és képtelen a háláját kimutatni feléjük.”
Ezeknek az embereknek a példája olyan hatással volt Nathanson-ra, hogy életében először megfordult a fejében, hogy mégiscsak van Isten. Azt írja, elkezdett gondolkodni Isten létezésén, aki végigvezette a Pokol összes bugyrán, hogy végül kegyelme által megmutassa a szabaduláshoz vezető utat és kimutassa irgalmasságát. „Ez a gondolat – amely teljesen ellentétes volt a tizenkilenc éves korom óta vallott igazságokkal – egy pillanat alatt megmutatta, hogy a múltam milyen borzalmas fertő és bűnös volt. Egyúttal pedig – csodálatos módon – megmutatta, hogy valaki kétezer évvel ezelőtt meghalt a bűneimért.”
(folyt.) (A forrást lásd az első résznél!)