Az 1917-es esztendő mind a világtörténelem-, mind pedig az üdvösség történetében igen jelentős dátum. Az I. Világháború rengeteg szenvedése és vérontása árán Európa keleti részében új korszak és új eszme indult pusztító, történelmi útjára.
Ez az új korszak és új eszme úgymond az ember nevében vállalta, sőt erőszakosan és szervezetten terjesztette az istentagadást, mint hivatalos ideológiát. Az üdvtörténet folyamán először jöttek létre azok a politikai feltételek, amelyek világméretekben szolgálták az ateizmust. Ez pedig páratlan pusztítást végzett az istenhit intézményrendszerében, a lelkekben, szinte az élet minden területén a világban. 
Érthető, ha az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz fél évvel az 1917-es októberi bolsevik puccs előtt, a neki szentelt hónapban májusban újra letekintett erre a sokat szenvedett és mérhetetlen szenvedés előtt álló világra.
A fatimai események felvezetéseként, néhány helyszínt és fogalmat szeretnék tisztázni!
A lisszaboni egyházmegyéhez tartozó tanyaközpont ‒ Fatima nevét ‒, a jelenések előtt még a portugálok sem ismerték. A 35-40 tanyán mintegy 2500 ember élt, és csupán a közös templom és a plébánia tette Fatimát központtá. Ettől a helységtől 2-3 km-re lévő Cova da Iriában, ahol a jelenések történtek, ma hatalmas bazilika hirdeti az 1917-es év eseményeit.
A fatimai események, bizonyos tekintetben már 1915-ben elkezdődtek, amikor Lúcia más barátnőivel az erdő fölött „valami felhőszerűséget” látott, amely "fehérebb volt a hónál és átlátszó emberi alakja volt”. A Szent Szűz 1917. május 13-i jelenését, háromszori angyaljelenés előzte meg 1916-ban, mintegy előkészítve a három gyermeket üdvtörténet nagyságrendű küldetésére!
(folyt.)
