HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

3.8 §. Mennyire szeret bennünket Mária De lássuk, hogy mily módon viszonozta e jó anya e szerető gyermekének látogatásait. A pásztorleányka súlyosan megbetegedett és halálához közeledett. Ez időtájt két szerzetes utazott át a vidéken és kifáradva egy fa alá telepedtek, hogy megpihenjenek. Az…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

3.7 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Igaza volt tehát Szent Bona-venturának midőn felkiáltott: »Boldogok, akik e a szeretetteljes anyának hű és szerető szolgái, mert Ő sosem engedi magát legyőzetni tisztelőinek szeretete által«. (Pacciuch)      Mária annyiban…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! Bizony-bizony, nem csak egyszerű imával dicsérhetjük az Urat, de méginkább a Szentmisével! (Lásd a köv. LINKET! )

Szólj hozzá!

3.6 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Arra kell törekednünk tehát, hogy úgy szeressük Máriát, ahogyan Koszt-ka Szent Szaniszló szerette, akinek elégséges volt, ha csak beszélni hal-lott a róla, s máris elfogta a vágy, hogy még forróbban szeresse. Szent Szaniszló új…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

3.5 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Ha Mária mindenki iránt oly jóságos, a hálátlanok és hanyagok iránt is ‒ akik pedig kevéssé sze-retik és ritkán fordulnak hozzá ‒, mekkora lehet szeretete azok iránt, akik őt szeretik és gyakran hívják segítségül? »Eléje…

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.Légy te az első!

Szólj hozzá!

3.4 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Bízvást beláthatjuk tehát, mennyire szeret bennünket Mária, miután látta, mily nagyra becsült bennünket Szent Fia, hogy ekkora szenvedések árán váltott meg minket. éppen ezért tehát, mivel Jézus valamennyi embert megváltotta,…

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.Légy te az első!

Szólj hozzá!

3.4 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Mily nagy hálával tartozunk tehát Máriának, aki oly erős bizo-nyítékát nyújtotta szeretetének, midőn Fiát annyi fájdalom közt üdvünkért feláldozta.      Isten Ábrahámot bőségesen megjutalmazta azért az áldoza-tért,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

3.3 §. Mennyire szeret bennünket Mária      A Boldogságos Szűz maga jelen-tette ki a szent keresztről nevezett Mária nővérnek, hogy az ő szeretete Isten iránt oly nagy, hogy egy pilla-nat alatt képes volna eget és földet felemészteni ‒ hozzátéve ‒, hogy a szeráfok…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A két történelmi személyiség, eszmei utóélete(A szerkesztő összeállítása)       Luther Márton igazán nagy tévedése és vétke nem abban áll, hogy szabad akaratából megszegte esküjét és engedetlen volt Krisztus Egyháza iránt (ezzel csak a maga üdvét kockáztatta volna),…

Szólj hozzá!

3.2 §. Mennyire szeret bennünket Mária      Vegyük tehát szemügyre az okokat, melyek Máriát arra indít-ják, hogy bennünket oly nagyon szeressen. Az első ok a Szűzanya emberek iránti szeretetének, a nagy szeretete Isten iránt. Isten és ember iránti szeretetét Szent János…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A PROTESTÁNS „CÁFOLATOK”          E tanulmány nagyobb része már a Magyar Kultúrában megjelent és így protestánsaink illetékes és hozzáértő tényezői is olvashatták és olvasták. Hogy mit válaszoltak rá, bizonyára érdekli az olvasót, hiszen minden igazságszerető…

Szólj hozzá!

3.1 §. Mennyire szeret bennünket Mária       Ha tehát Mária a mi anyánk, akkor azt is megfontolás tárgyává kell tennünk, mily nagy szeretettel viseltetik irántunk. A szülőknek gyermekeik iránti szeretete a természet követelménye. Ezért Szent Tamás megjegyzése szerint nem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Befejező gondolatok         Értekezésünk elején nem ígértük, hogy VI. Sándor fel tudja majd venni Lutherrel a versenyt. Most se állítjuk, csak rábízzuk az olvasóra: döntse el ő a verseny eredményét. Azt azonban hangsúlyozzuk, hogy a római Egyháznak igen nagy dicsősége…

Szólj hozzá!

2.6 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk      Ettől az időtől fogva William Elphinstone, Máriához való ragaszkodása még nagyobb lett, akit egyetlen édesanyjául választott. Erre a Szűzanya azt sugallta neki, hogy vonuljon kolostorba, amit ő…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

RÁGALMAK 1       Röviden ezekről is meg kell emlékeznem. Láttuk, hogy VI. Sándor tragikumaként, a történelem oly sötét és fekete emléket hagyott róla, jóllehet ennek oka nem annyira a túlzott rosszasága, hanem épp Szent Péter székének, túlságos szentsége volt. Csak a…

Szólj hozzá!

 2.5 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk    Hányszor arattak győzelmet a hívők ezen rövid, de annál hatható-sabb imádsággal a pokol felett? Többek közt ezzel az imádsággal győzte le Isten hős szolgálója, a keresztről nevezett Mária a sátán…

Szólj hozzá!

Wass Albert: Angyalka      Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek…

Szólj hozzá!

A gyógyszer      Egy asszony féltve a házasságát, elment tanácsért a plébánoshoz. Elmesélte, hogy mindennap amint hazajön az ura, nyomban összevesznek valamin, aztán már a vacsora sem ízlik egyiküknek sem. Ilyenkor ugyanis olyannyira korholják egymást, hogy nemcsak a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 4         Fel szokták hozni Luther dicséretére meghatóan nagy vallásosságát, a Krisztus kiontott vérében való megingathatatlan bizalmát. Hát igaz, hogy ezzel is tele vannak művei és igaz, hogy legalább azokban a…

Szólj hozzá!

2.4 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk      Én a szép szeretet anyja vagyok ‒ mondja Mária ‒, »mivel az ő szere-tete a lelkünket Isten színe előtt ked-vessé teszi, kieszközölve egyúttal azt is, hogy ez a szerető anya bennünket gyermekeivé…

Szólj hozzá!

Vigyázz! Mert kozmikus harc folyik minden egyes lélekért, minden pillanatban, minden órában, a csábítás, a megtévesztés és a pszichotechnika minden eszközével; a tét az örök élet boldogsága! Ha figyelmetlen vagy, könnyen elragad a világ és észrevétlenül is az istentagadók oldalára sodor! Hirtelen…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME, EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 3       De térjünk vissza VI. Sándorhoz. Egyenesen bámulatos, sőt azt mondhatnám: érthetetlen VI. Sándornak minden képzeletet felülmúló tisztelete a gondolat és sajtószabadság iránt, egyúttal a személye elleni gyalázkodások, megszólások,…

Szólj hozzá!

2.3 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk      Mária áldozatul hozta Fia életét Istennek és kitette lelkét a halálnak, hogy sokak lelkét meg-mentse, jegyzi meg Szent Vilmos, és vajon ki mást nevezhetünk jog-gal Mária lelkének, mint Jézust, aki…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

  VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME, EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 2         Ugyancsak nehéz eldönteni, hogy melyik volt az igazi és őszinte meggyőződése, mert amikor évek múlva Hesseni Fülöppel személyesen találkoztak, megint csak a többnejűség megengedett voltáról beszélt…

Szólj hozzá!

2.2 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk      Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: »Tested, mint a liliomokkal kerített búzarakás«. (Én 7,3)     Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária…

Szólj hozzá!

Parasztbácsi városon          Még az ötvenes évek elején történt egy budapesti tömött villamoson. Egy paraszt bácsi kalapot emelt, amint a jármű elhaladt egy templom előtt. Egy ifjúkommunista nőcske, nem állhatta meg szó nélkül és így szólt:– A bácsi látta már az…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A sövényen átdobott alma     Egy öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt. Kevés pénzecskéjéből – melyért szebb ruhát, kényelmet, vagy akármi más örömet szerezhetett volna magának –, inkább a hozzá folyamodó szűkölködőket támogatta. Ha…

Szólj hozzá!

VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME, EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 1         Nagyon szép, sőt egyenesen bámulandó VI. Sándor jellemének VIII. Károly francia király olaszországi hadjárata alkalmával való viselkedése. A nápolyi királyság pápai hűbér volt. VI. Sándor trónraléptekor Ferrante volt Nápoly királya.…

Szólj hozzá!

2.1 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk      Szűz Máriát a tisztelői nem ok nélkül nevezik anyjuknak, s mindezt oly gyermekien teszik, mintha nem is volnának képesek őt másképp nevezni, s nem tudnának betelni, hogy őt az anya megszólítással…

Szólj hozzá!

(1568) Oláh Miklós esztergomi érsek halála „Tetszésed ha e kis könyvben nem nyerte ki semmi, / tudd: a szorongás tilt írni különbet, a gond. / Elmém béna; hazám zord végveszedelme, a sok baj, / hogy belekábul az ész, annyira megnyomorít.” Oláh Miklós Hungária című…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

    HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 3         Luther őszintén meg volt győződve, hogy a többnejűség a Szentírással, tehát a keresztény erkölcsi törvénnyel nem ellenkezik. Ebben tévedett, de tévedése nem jellembeli, hanem értelmi tévedés volt s jellemére ez…

Szólj hozzá!

1.8 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt     Katalin nővér azonnal eleget tett a lélek kívánságának és elmondatta a szentmiséket, mire néhány nap múl-va ez a lélek a napnál is fényesebben megjelent neki és így szólt:…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Isten és a borbélymester      Egy ember borbélyhoz ment, hajvágásra és szakálligazításra. Amint a mester hozzáfogott a munkához, beszélgetésbe kezdtek. Sokféle témát érintettek. Amikor Istenre terelődött a szó, a borbély azt mondta: "Én nem hiszem, hogy van Isten." "Aztán…

Szólj hozzá!

  HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 2        De maga Luther sem volt sokkal különb Butzernél, sőt mivel nem olyan nyílt, mint ez, kétszínűségével még ellenszenvesebb. Neki jún. 20-i levelében adja tudtul a tartománygróf a dolog kitudódását s azt a reményét fejezi ki,…

Szólj hozzá!

1.7 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      A bűn a legnagyobb szörny, amivel csak találkozhatunk! »Ezek a nyomo-rult bűnösök, kiknek üdvösségét imádságod által kieszközölted, ó Mária, nagy királynő ‒ mondja Szent…

Szólj hozzá!

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA     A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony utáni eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 1       Még alkalmatlanabbnak mutatkozott azonban Luther az evangélium hirdetőjének és képviselőjének szerepére Hesseni II. Fülöp (1504—1567.) esetében. E tartománygróf, akiben ijesztő erkölcstelenség lakott és aki korán Luther követője…

Szólj hozzá!

1.6 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      Ezzel azt akarja kifejezni, hogy ámbár Mária végtelen hálával tartozik Istennek az istenanyai méltóságért, mégsem tagadhatjuk, hogy az Isten Fia is hálával tartozik anyjának, hogy…

Szólj hozzá!

Anya, te vagy a Jézuska? – tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így, írásban.Anyukája pedig levelet írt neki. „Kedvesem!     Nagyon jó kérdést tettél fel és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.A…

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

1.5 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      Itt a földön a királyok és királynők rendszerint oly rettegést és félelmet keltenek az őket körülvevő szigorúság által, hogy alattvalóik alig merészel-nek előttük megjelenni.…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

VI.  SÁNDOR PÁPA ÉS LUTHER, MINT A KERESZTÉNY HIT ÉS ERKÖLCS KÉPVISELŐI 2        A rosszakaratú kortársak körében még nagyobb botrányt okozott VI. Sándor leánya Lucrezia, Giovanni Sforzával kötött házassága felbontása, hogy rögtön utána Biscegliai Alfonzhoz mehessen…

Szólj hozzá!

1.4 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      Amikor Asvérus király megpillan-totta Esztert, szeretetteljesen kérdé tőle jövetelének okát: »Mi a kéré-sed?« Erre így felelt a királyné: »Ha kedvet találtam előtted, ó király!…

Szólj hozzá!

IX. NAP: Svájc védőszentje Életrajz     Érdekes, hogy bár életében szentnek tartották, hisz szomszédai, barátai már a remetesége kezdetén megépítették kis kunyhója mellé a kápolnát, sőt halála után a remeteségével szembe egy nagy templomot is építettek a zarándokoknak, tiszteletét már 1649-ben jóvá…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

VI.  SÁNDOR PÁPA ÉS LUTHER, MINT A KERESZTÉNY HIT ÉS ERKÖLCS KÉPVISELŐI 1        VI. Sándor pápa magánéletének minden gyarlósága, sőt bűne ellenére pápai hatalmával soha nem élt vissza, a keresztény hitnek és erkölcsnek mindig kifogástalan őre volt. Magánélete sokszor megbotránkoztató volt ugyan —…

Szólj hozzá!

1.3 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      Mert azt akarta, hogy minden kegyelem Mária kezén át jusson az emberekhez, a saját tetszése és belá-tása szerint (P. 3. tr. 4. s. Magn), Szent Tamás megerősíti ezt az állí-tást azt…

Szólj hozzá!

VIII. NAP: A béke apostola Életrajz     Klaus testvért teljesen Isten önzetlen emberének ismerték, melyet még az is megérzett rajta, aki először látta. Így még bonyolult politikai kérdé-sekben is tökéletesen megbíztak benne!Befolyása a politikai események menetére Svájc…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 6        A mi az erkölcstelen színelőadások és jelenetek megnézését illeti, felhozható VI. Sándor mentségére, hogy ezek akkoriban a fejedelmi udvarokban általánosan szokásosak voltak s azok, akik nem állnak a katolikus…

Szólj hozzá!

1.2 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt      Ha tehát Jézus Krisztus a föld királya; úgy Mária annak királynéja ‒ mondja Rupert apát ‒ olyannyira, hogy Szienai Szent Bernát magyarázata szerint (T. 2 c. 61) minden teremtmény,…

Szólj hozzá!

VII. NAP: Népét tanító remete Életrajz     Először gyanakvás vette körül és szóbeszéd járt a böjtjéről: a szomszéd-ságból való emberek egy egész hónapon át figyelték; végül azonban meg-győződtek igaz voltáról, s remetelakot és kápolnát építettek számára.…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 5         Visszatérve most VI. Sándorra, az ő erkölcsi megtévelyedése annyiban a legkisebb fokú volt, mert természetes és a faj szolgálatában álló maradt. A hét gyermeket felnevelő VI. Sándor erkölcsileg toronymagasságban…

Szólj hozzá!

SZŰZ MÁRIA DICSŐSÉGE ELSŐ RÉSZ A Salve Regina magyarázata (Üdvözlégy Mennyország Királynéja) ELSŐ FEJEZET             Üdvözlégy Mennyország Királynéja, Irgalmasság Anyja1.1 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt    …

Szólj hozzá!

VI. NAP: Isten válaszol a hozzá fordulóknak Életrajz     Szent Miklós Isten tanítványa lett! A remeteség csendjében a lelki élet legmagasabb iskoláját járta, hol már maga az Isten a mestere. Húsz év remeteség, a világ legcsodálatosabb Tanítójának a növendékeként élni,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy pont azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

2 komment

 LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 4        Hogy VI. Sándor mennyire nem volt megátalkodott, vagy éppen cinikus bűnöző, ellenkezőleg, hogy mekkora viharok dúltak sokszor a lelkében, meghatóan mutatja, hogy mikor 1499-ben fia, Cesare, Franciaországba utazott, azt…

Szólj hozzá!

Liguori Szent Alfonz bevezetése 4      Ó mily szerencsés az, aki szerete-tével és bizalmával mindjobban belekapaszkodik az üdvösség két horgonyába, Jézusba és Máriába, mert az ilyen biztosan nem vész el. Fohászkodjunk fel tehát együtt a jámbor Rogriguez Alfonzzal: »Jézus…

Szólj hozzá!

V. NAP: Istenhez menekülni Életrajz     Flüei Szent Miklós 50 évesen, tíz szép gyermek apjaként a saját földjén gazdálkodott, és igen tapasztalt ember volt. Háborús veteránként, emberismerőként, szülőföldjének bírójaként, fel tudta mérni, hogy szaporodtak a…

Szólj hozzá!

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep   Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való…

Szólj hozzá!

A napkeleti bölcsek hódolata       Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe és megkérdezték: "Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy…

Szólj hozzá!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 3       Az a pap, aki cölibátusát becsülettel megtartja, nemcsak nem ellensége fajának, noha fenntartásában közvetlenül nem vesz részt — hanem a példa által, amit ad —, jobban fajfenntartó, mint akár a nyolcgyermekes, tiszteletre méltó családapa.…

Szólj hozzá!

Liguori Szent Alfonz bevezetése 3      Ismeretes, hogy Szienai Szent Bernát ezzel javította meg Itáliát, hogy Szent Domonkos ugyanezzel oly sok vidék lakosságát térítette meg, hogy Szent Bertrand Lajos sohase mulasztotta el szentbeszé-deiben az Istenanya iránti áhíta-tot ajánlani; s e példákhoz még…

Szólj hozzá!

IV. NAP: A közösség szolgálata Életrajz     Szent Miklós gazdálkodásával szép családot tartott fenn. 1460-ban 43 évesen, érett, felnőtt fejjel népe érdekében újból fegyvert ragadt. Feljegyezték, hogy ebben a hadjáratban nemcsak az ellenséggel, hanem saját társaival is…

Szólj hozzá!

Mit hozott neked Jézuska? Hideg világ, morcos világ,Szent Karácsony melegébenIzzítsd át a szívedet. Bosszús világ, álmos világ, Szent Karácsony balzsamával, Gyógyítsd sajgó sebedet. Fojtó világ, maró világ, Karácsonyi levegővelSzívd tele a tüdődet. Buja világ, ledér…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 2       A reneszánsz korban csak azért volt még a pápa is olyan romlott, mert a társadalom még sokkal de sokkal romlottabb volt. Jellemző bizonyítéka ennek, hogy mikor II. Pius pápa 1459-ben Ferrarába ment, s a környékbeli olasz…

Szólj hozzá!

Liguori Szent Alfonz bevezetése 2       Ismernünk kell azt az ígéretet, melyet Mária azoknak tett, akik az ő megismerését és az iránta való szeretetet terjesztik ezen a földön: »Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek«.(Eccl. 24,31). E szavakat az Anyaszent-egyház a…

Szólj hozzá!

III. NAP: Az élet szolgálata Életrajz     A háború végeztével szentünk is hazatért a csapatokkal együtt. Klaus a visszanyert szabadságot és békét, családalapításra használta fel. Feleségül vett egy kedves fiatal lányt, az Oberwilenből való Wyss Doroty-tyát, aki öt…

Szólj hozzá!

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtől és gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeriben megcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazi célját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében. Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 1       Luthert a nemi erkölcsök terén hasonlónak látjuk VI. Sándorhoz. Van, amiben bűnét az övénél kisebbnek és van, amiben nagyobbnak találjuk.       VI. Sándor csak pap volt, Luther szerzetes. Mindketten hűtlenek lettek…

Szólj hozzá!

Liguori Szent Alfonz bevezetése 1   –  Elolvasása szükséges! –     Szeretett olvasóm és testvérem Máriában! Ugyanaz az áhítat, amely engem e könyv megírására indított, az késztetett egyúttal téged is, hogy elolvasd, minek folytán mindketten ennek a jóságos Anyának…

Szólj hozzá!

II. NAP: A felnőtt kor valósága Életrajz     Álmodozó ifjúságának az 1440-ben kitört négy éves Zürich elleni polgárháború vetett véget. Miklóst is elvitték katonának és ő éveken át hűen követte csapatát a csatatérre, de nála két fegyver is volt, az egyik a…

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz és hűek a Pápához, mert csak így maradhattok meg állhatatosan mindabban, aminek hamarosan…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Párhuzam a legrosszabb pápa és a hitújító közt  VI. SÁNDOR RÖVID ÉLETRAJZA          VI. Sándor 1431. január elsején született a spanyolországi Xativában mint Don Jufré Lanzol és Borgia Izabella legifjabb gyermeke, tulajdonképpen tehát nem Borgia, hanem Lanzol volt a…

Szólj hozzá!

A szerző kijelentése     Eleget teendő VIII. Orbán pápa rendeletének, kijelentem, hogy nincs szándékomban e könyvben előforduló csodáknak, kinyilatkoztatásoknak, kegyelemnyilvánításoknak és elbeszéléseknek a pusztán emberinél nagyobb hitelt kölcsönözni, (ugyanez szóljon…

Szólj hozzá!

I. NAP: Gyermekkori álmok Életrajz     A kis Klaus, a későbbi Flüei Szent Miklós, 1417. szeptember 25-én egy tehetősebb parasztcsalád első gyermekeként látta meg a világot, a Flüeli Ranft nevű kis svájci hegyi faluban. Nagyon kevés adat maradt fenn életé-nek erről a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

Párhuzam a legrosszabb pápa és a hitújító közt Írta: PEZENHOFFER ANTAL (Budapest)  A szerkesztő előszava        1937. Római kat. hittanár, író, statisztikus 1893. május 21-én Zalaszentgróton született egy 11 gyermekes, közepes jólétben élő család 7. gyermekeként.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása