(John-Henry Westen cikke nyomán. Forrás: www.kath.net – 2010. december 18.)
Szinte az egész sátáni kultúrharc a szexualitásra összpontosul: abortusz, fogamzásgátlás, házasságtörés, pornográfia, promiszkuitás, szexuális nevelés, (gender-elmélet), válás, homoszexualitás, méhen kívüli megtermékenyítés, őssejteken való kísérletezés – mind ezek összefüggenek a szexualitással.
Amikor Peter Kreeft filozófus e megfigyelését az első alkalommal hallottam, Boldog Jacinta Marto jutott az eszembe, a legfiatalabb fatimai látnok. Tőle ered ugyanis a következő megállapítás: „Több ember kerül a pokolba a test bűnei miatt, mint bármely más okból.”
De miért? II. János Pál pápa a test teológiájáról szóló értekezésében azt írta, hogy a férfi és nő egyesülése a házasságban a trinitárius kapcsolat eredeti képe, mely az emberiségbe beleivódott. Ezen kívül a házasság Krisztus Egyházához fűződő kapcsolatának kulcsfontosságú képe.
Nos, nem logikus-e a csúcs intelligenciával bíró sátántól, hogyha az emberiséget a mennytől és Krisztustól el akarja vezetni, akkor az emberek lelkületéből elsőnek a trinitárius kapcsolatot, a legfontosabb képmást, Krisztusnak az Egyházához való viszonyát próbálja meghamisítani. Ezért ahhoz, hogy az embereket Krisztus számára visszanyerjük, nekünk is erre a színtérre kell igyekezeteinket összpontosítanunk. De hol veszítettük el a kommunikációban a harcot? Általánosságban ott, ahol azt hittük, hogy az uralkodó szemlélet elcsitítására okosabb vagy kényelmesebb, vagy lelkipásztorilag helyesebb a hallgatás.
És mi lett ezen mulasztásokból? Vajon az Egyház hallgatása e kérdésekben a remélt kulturális békéhez vezetett? Nem! A fogamzásgátlás gátlástalan gyakorlata kikerülhetetlenül az abortusz-holokauszthoz vezetett. A szabadjára engedett erkölcstelenség és a tiszta pillantás megőrzésének teljes hiánya csaknem az egész világon a gátlás nélküli pornográfia-függőséget hozta meg számunkra. A méhen kívüli megtermékenyítés az embriókon végrehajtott őssejt kutatással ajándékozta meg az emberiséget. A homoszexuális viselkedés tolerálása a homo-„házassághoz”, sőt egyes országokban a vallási gyakorlat szabadságának korlátozásához vezetett.
Ezek után az a kérdés, hogy hol foghatunk hozzá a szexualitás deformációjának felszámolásához e kulturális szökőárban? A „caritas in veritate”, az igazság iránti szeretettel kell ezt a munkát elkezdenünk. Ez Krisztus, az Ő Édesanyja és Egyháza válasza.
Mert egyáltalán nem szeretet az, ha valaki megengedi gyermekeinek, hogy illetlenül viselkedjenek. A szeretet éppen azt diktálja, hogy a szülők korrigálják és fegyelmezzék gyermekeiket. Ez az Egyházra is érvényes, mindenekelőtt a lelkipásztorokra. A lelkek ezen atyáinak legeltetniük kell a nyájat, az igazságot kell tanítsák – akármilyen nehéz és politikailag inkorrekt is ez. Ez az igaz szeretet.
Fájdalmas tudomásul venni, hogy nyilvánvalóan olyan korban élünk, melyről Szent Pál 2 Tim 4,3-ben így óvott: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák.”
De Szent Pál Timóteus püspöknek mégis szigorúan megparancsolta, hogy mindezek ellenére teljesítse szolgálatát az Evangéliumban. „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára, hirdesd az Evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2 Tim 4,1-2)
(A szerző a LifeSiteNews.com főszerkesztője. Ez a cikk a 2010. október 5. és 10. között Rómában az életért tartott V. világima-kongresszuson elhangzott előadásának részlete.)
