Alexis Carrel a megtérése után megértette a Szentírás szövegeinek aktualitását: "Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének" (Bölcs 13,1); "Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük" (Róm 1,20). Kiknek? Azoknak, "akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal" (Róm 1,18).
Így írt: "Ha a lélek Istenhez hajlik, békére lel és Istenben fog élni, Isten pedig őbenne. Isten túlszárnyal minden felfogást és megismerést. Ahova az értelem nem képes eljutni, oda eljuthat a vágy és a szeretet."
Áttörő pillanat volt ez az életében. Megértette, hogy az ember legnagyobb kincse a hit Istenben, aki Jézus Krisztusban valóságos emberré lett, és hit a legnagyobb csodában, vagyis Krisztus feltámadásában. A hit ajándékát mindennap kérni kell. Carrel immár hitte Krisztus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában; hitte, hogy Jézus a Legszentebb Háromság második személye, hogy feltámadt a halálból és jelen van a Katolikus Egyházban, ahol tanít, gyógyít, és megszabadítja a bűn rabságából mindazokat, akik a kiengesztelődés szentségében elfogadják irgalmassága ajándékát.
A hiteles megtérés jele a teljes engedelmesség Krisztus iránt, aki az Egyházában él, gyógyít és tanít. Alexis Carrel ezt írta: "Hiszek mindabban, amit a Katolikus Egyház tanít, és ez semmilyen erőfeszítésembe sem kerül, mert semmilyen ellentétet sem látok a tudományos tények és az Egyház tanítása között." Elismerte, hogy élete teljesen Istentől függ.
Ezért az Ő szent akaratának rendelte alá értelmét, akaratát és viselkedését.
Az ebből az időből származó jegyzetei között fennmaradt a következő imádság: "Uram, irányítsd életemet, mert elvesztem a sötétségben. Istenem, nagyon bánom, hogy nem értettem meg, mi az élet, s hogy olyan dolgokat próbáltam megérteni, melyeket az ember hiába is próbál megérteni.
Az életnek nem az a lényege, hogy értsünk, hanem hogy szeressünk, hogy segítsünk másokon, imádkozzunk és dolgozzunk. Istenem add, hogy még ne legyen túl késő!"
(folyt.)
