Szent Brigitta, szókimondó felháborodásá-ban a hivatásához méltatlan papságot is bírálta: „Egy pap ha életében nem teszi azt amit hirdet, nem lesz a szavának foganatja. Sokan a szentségeket úgy szol-gáltatják ki, hogy az egyenesen gúnyszámba megy, a tíz parancsot pedig, egyetlen paranccsá zsugorítja: Adj pénzt!”
Amikor IV. Magnus király háborút akart indítani Oroszország ellen, abban a reményben, hogy így kilábal a bajokból, arra kérte a prófétaasszonyt, hogy vesse latba a tekintélyét és lelkesítse a népet.
Amikor Brigitta ezt fölháborodottan visszautasította, a királyi udvar még inkább ellene fordult. Egyik reggel a király e szavakkal fogadta: ,,Hadd hallom, ma éjszaka mit álmodott rólunk az én kis unokahúgom?” Erre az udvaroncok nagy hahotával válaszoltak. Mások bolondnak, bűbájosnak, boszorkánynak nevezték. Egy nemesember, amikor arra ment az utcán, háza ablakából a nyakába zúdított egy tál szennyes vizet.
Brigitta azonban a sok megaláztatás után is világosan megmondta az 
Oroszországban végül megsemmisítő vereséget szenvedett királynak: ,,A kato-náid azért vesztek oda, mert hódító cél-lal küldted őket a csatába.” (IV. Magnust 1364-ben egy nemesi felkelés letaszította a trónról.)
Nem sokkal azután, hogy kolostoralapítási tervei megszülettek, Isten újra szólt Brigittához: ,,A virágok kinyíltak és meglásd a gyümölcs is beérik, ha eljön az ideje. Most menj Rómába, és maradj ott, amíg nem látod a pápát és a császárt, és nem közlöd velük, amit majd mondok neked.”
1349-ben végleg Rómába költözött, hogy előkészítse a rend elismertetését a pápával. (A rendet csak 1370-ben ismerte el V. Orbán pápa /1362–1370/.)
Róma, mivel a pápa Avignonban székelt, elég siralmas látványt nyújtott. Brigitta Isten büntetésére hivatkozva itt is nyíltan ostorozta a bűnöket.
Háza a Piazza Farnesén éveken át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, kiknek lehetőséget teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak és kapjanak feloldozást. Mindamellett szívében a kolostori élet eszménye, mindenéről lemondva, önként vállalt szegénységben, vezekelve, regulája szerint élte életét, melyben Krisztussal és Máriával való közösség foglalta el a legfőbb helyet. Sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, a pápát pedig rábírja, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. De annak érdekében is sokat tett, hogy a püspökök és papok változtassanak életmódjukon. (Alul A Piazza Farnese.)
