Brigitta és Ulf nyolc gyermeke mind megél-te a felnőttkort, ami akkoriban rendkívülinek számított. A Linköping-i püspök nagyrabe-csülte Brigittát és két kiváló gyóntatót ajánlott neki. Az egyik teológus volt (Matthias), a másik pedig ciszterci prior (Peter).
1341-ben Brigitta és férje, két évig tartó zarándokútra indult (így lett ő többek között a zarándokok védőszentje is) Először is Santiago de Compostellába utaztak. De számtalan kegy-helyet felkerestek, köztük a Dél-franciaországi Saint Baume barlangot, ahol Bűnbánó Mária Magdolna remeteként élt az első században, valamint a Citeaux-i kolostort is. Itt azonban a monasztikus élet olyan nagy hatást gyakorolt Ulfra, hogy hazaérkezvén elhatározta: élete hátralévő részét ciszterci szerzetesként éli le.
Az 1344-es év sok keserűséget tartogatott Brigittának. Károly fia, aki katona volt, távoli vidéken meghalt. Anyja igen aggódott szertelen fia üdvössége miatt, így a Boldogságos Szűzhöz könyörgött aki megnyugtatta, hogy Károly az Őiránta való szeretéténél fogva üdvözült, halálakor mellette állt segítségével és azokat az erényindulatokat sugallta neki, amelyek a nehéz percekben a legszükségesebbek voltak számára. Brigitta zokogott örömében, mire a Szűzanya kinyilvánította neki, hogy nincs a világon az az Istentől elhagyott bűnös, aki ne térhetne ismét vissza az Úrhoz, és ne lehetne újra kegyelmeinek részesévé, ha hozzá menekül és segítséget kér tőle.
A gyászoló szülők megnyugodtak és hálából Szent Olaf norvég király sírjához látogattak, de ez volt utolsó közös útjuk, mert Ulf, valószínűleg még a nagy zarándoklat során összeszedett valami betegséget, úgyhogy 1344-ben meghalt.
A kettős gyászt követően Brigitta teljesen a vallásnak szentelte magát és megalapította a Brigitta-rendet, melyet még engedélyeztetni kellett a pápával.
A szomorú 1344-es év karácsonyán, a megözvegyült és gyászoló anyát, mégis valami egészen rendkívüli öröm is érte, amikor szívében váratlanul mozgást érzett, olyat, mint amikor a magzat az anyaméhben megfordul. Attól tartva, hogy ez csupán démoni illúzió, elmondta lelki vezetőinek – egy ciszterci szerzetesnek és egy teológusnak –, akik ezt a fizikai mozgást természetfeletti eredetűnek ítélték.
Még ebben az évben felvette a Ferencesek Harmadik Rendjét.
Későbbiekben a svédországi Alvastra-i ciszterci kolostor nagymiséje alatt Brigittának látomása volt, amelyben a Szent Szűz tudtára adta, hogy a szívében lévő mozgás hasonló ahhoz, melyet a magzat Jézus váltott ki az ő méhében. Ez a misztikus megélés kétségkívül Brigitta elhivatottságának a jele, sőt a Szűzanya „menyének” nevezte őt, és megbízta azzal a feladat-tal, hogy Isten akaratát továbbítsa szerte a világban: „Mert amint a szülők megöregszenek, a menyüket bízzák meg a teendőkkel és elmondják neki, hogy mely feladatokat kell ellátnia a házban, akként Isten és én, rajtad keresztül akarjuk közölni kívánságainkat barátainkkal és a világgal”.
Brigitta ekkor szentelte magát teljesen a bensőséges hitélet és aszkézis gyakorlatának, valamint az áldozatot nem ismerő jótékonyságnak.
