A szenvedés titka
Pio atya stigmái, melyeket a tudomány nem tud megmagyarázni, azok a sebek voltak, melyeket a hóhérok okoztak Jézusnak kínszenvedése és keresztre feszítése során. A Jézussal való teljes misztikus egyesülés, valamint Isten rendkívüli kegyelme lehetővé tette, hogy ezek a sebek láthatóvá legyenek Pio atya testén. Jézus azt akarja nekünk mondani a stigmákon keresztül, hogy minden bűnünk borzalmas szenvedést okoz neki.
Pio atya személyében maga Jézus Krisztus szenvedett és mutatta meg sebeit. Jézus, aki valóságos Isten − és Istenben mindig "most" van −, magára vehette mindenkinek minden bűnét és szenvedését. Azáltal, hogy Jézus szenvedett és meghalt minden emberért, a feltámadása által megmentett minket a végső rossztól, vagyis az örök kárhozattól. Neki köszönhetően minden szenvedés − még a legértelmetlenebb és a nem szándékosan okozott szenvedés is −, ha a vele való egyesülésben éljük meg, az üdvösség útjává válik, tehát nagy kegyelem és ajándék. Jézus azonban csak akkor tudja nekünk ajándékozni az üdvösséget, ha hajlandóak vagyunk azt elfogadni, ha minden szenvedésünket és összes bűnünket teljes bizalommal átadjuk neki a kiengesztelődés szentségében és az Eucharisztiában, ha imádkozunk, és a parancsok, valamint az evangélium útját járjuk.
II. János Pál pápa arról írt, hogy minden ember "meghívást kapott arra is, hogy részt vállaljon a szenvedésből, amely által a megváltás végbement. Abban a szenvedésben való részesedésre hivatott, amely révén minden emberi szenvedés is megváltást nyert. Krisztus, midőn szenvedése által megváltotta az embert, vele együtt a szenvedést is a megváltás szintjére emelte. Így az emberek a maguk szenvedésével együtt Krisztus megváltó szenvedéséből is részt kaphatnak" (Salvifici doloris, 19).
Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának köszönhetően minden emberi szenvedés gyöngeségét átjárhatja Isten hatalmas ereje. Eszerint szenvedni annyit jelent, mint kiváltképp alkalmassá válni a felemeltetésre, kiváltképp nyitottá lenni Isten üdvözítő erői előtt, amelyeket Krisztusban kínál fel az emberiségnek. Benne Isten megerősítette azt a szándékát, hogy elsősorban a szenvedés − az emberi gyöngeség és kiszolgáltatottság − útján cselekedjék; s hogy épp ebben a gyöngeségben és kiszolgáltatottságban mutassa meg erejét. Ezzel magyarázható az is, amit Szent Péter első levele ajánl: »Ha pedig (az embernek) mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel«" (Salvifici doloris, 23.).
Jézus a Pio atya testén megmutatkozó sebei által mindannyiunkat felszólít, hogy adjuk át Neki szenvedésünket. Ugyanis csak ekkor kapjuk meg tőle Isten szeretetének üdvözítő erejét. Csakis így nem tékozoljuk el szenvedésünket, s az már nem lesz átok, hanem nagy áldás forrása, mert részesülünk Jézusunk világot üdvözítő kínszenvedésének és halálának titkában.
Az ember legnagyobb tragédiája és lelki szenvedése a halálos bűn állapota. Jézus arra szólít fel minket, hogy azonnal keljünk fel minden súlyos bukásból, és a kiengesztelődés szentségében adjuk át neki rabságunkat és megsebzett szívünket, hogy megtegye értünk a legnagyobb csodát, a bűnbocsánatot.
Minden szenvedés, melyet az ember átél, csak kis része annak a szenvedésnek, melyet Krisztus élt át a kereszten. Ha szenvedésünket felajánljuk Jézusnak, áthatja azt szeretetének üdvözítő ereje. Akkor Pio atyához hasonlóan megtapasztaljuk Krisztusnak az ördög, a bűn, a szenvedés és a halál felett aratott végleges győzelmének örömteli titkát.
Pio atya bele volt merülve a szüntelen imába és teljesen átadta magát Jézusnak, mint mások bűneiért bemutatott engesztelő áldozatot. Krisztussal egyesülve mindennap vállára vette mindazok szenvedését és gondját, akik segítséget kértek tőle. Azzal, hogy Pio atya engesztelő áldozatul ajánlotta fel magát Istennek mások bűneiért, a leghatásosabb fegyvert használta fel valamennyi rossz ellen. Agostino atyának ezt írta levelében: "Elégedettebb vagyok, ha szenvedek − s ha nem hallgatnék szívem szavára, arra kérném az Úr Jézust, hogy adja nekem az emberek minden szenvedését. De nem teszem, mert attól félek, hogy túlságosan önző lennék, ha magamnak akarnám a legjobb részt, a fájdalmat. A szenvedésben Jézus közelebb van, néz engem, és ő jön el, hogy fájdalmat és könnyeket kolduljon, mert szüksége van rá a lelkek számára" (1912. 4. 12.).
Pio atya gyakran mondta az embereknek: "Magamra veszem a szenvedéseteket!" Magára vette mások szenvedését, és teljes mértékben átélte őket. De a szenvedés nála nagy örömmel is társult, mely a Krisztussal való egyesüléséből fakadt. Amikor szerzetestársai között volt, ő volt a társaság lelke, örömmel viccelődött. Bizonyos idő elteltével azonban távoznia kellett a nagy szenvedés miatt. Ezt mondogatta: "Egy nagy seb vagyok" Lelki leányának pedig ezeket írta: "Nem önmagáért szeretem a szenvedést, hanem azért a gyümölcsért, melyet hoz: dicsőíti az Istent, megmenti a lelkeket, kiszabadít a tisztítótűzből - mi többet kívánhatnék?" "Tudom, hogy mindannyian szenvedtek. Bátorság! − írta Szent Pio atya. Ha bízunk Édesanyánkban, biztosak lehetünk benne, hogy kiterjeszti kezét, és mindannyiunkat megvigasztal. Minden betegben ott van a haldokló Jézus. Minden szegényben ott van a szenvedő és kétszeresen haldokló Jézus."
(P Mieczyslaw Piotrowski SChr. cikke SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)
