Szent Pio atya stigmái
A látható jele annak, hogy Isten elfogadta Pio atya áldozatát elégtételül mások bűneiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a stigmák ajándéka volt a szüntelenül vérző sebek ajándéka, egy rendkívüli jel, hogy egyesült Krisztussal az ő szenvedésében minden ember üdvösségének javára. 
A stigmák által okozott szenvedés első jelei már 1910-ben jelentkeztek Pio atyánál. 1910. szeptember 7-én megjelent neki Jézus és Szűz Mária − és akkor látta meg először a kezein Krisztus sebeit, melyek egy bizonyos idő elteltével eltűntek, mert Pio atya buzgón könyörgött ezért. Hasonló, de még intenzívebb élménye volt 1911 szeptemberében és 1912 márciusában.
Jézus Krisztus fokozatosan felkészítette Pio atyát arra, hogy fogadja el tartósan üdvözítő kínszenvedésének jeleit. 1918. augusztus 5-én a seb a szerzetes oldalán is megjelent. Egyik levelében azt írja, hogy egy gyóntatás alatt "lelki szemeim előtt egyszer csak megjelent egy mennyei lény", aki kezében izzó fegyvert tartott. "Láttam, hogy ez a lény teljes erővel a lelkembe hajítja a fegyvert. (...) Attól a naptól fogva halálos sebet hordozok. Úgy érzem, lelkem legmélyén mindig nyitott seb tátong, amelytől állandóan szenvedek" Krisztus összes sebe 1918. augusztus 20-án jelent meg Pio Atya testén. Ezt a különleges eseményt levélben leírta a lelkivezetőjének: "... a szentmise után (...) egyszerre olyan nyugalom szállt rám, mintha édes álomba szenderültem volna. Külső és belső érzékeim, de még lelki képességeim is leírhatatlan nyugalomba merültek. Mélységes csend volt körülöttem és bennem: Pio atya leírja, hogy megpillantott egy titokzatos lényt, akinek "vérzett a keze, a lába és az oldala. (...) Azután eltűnt az a lény, és észrevettem, hogy mindkét kezem, lábam és az oldalam át van szúrva és vérzik. Elképzelheti, milyen gyötrelmet éltem át akkor, és élek át azóta is egyfolytában, szinte mindennap. Az oldalsebből állandóan szivárog a vér, főleg csütörtök estétől szombatig. Atyám, meghalok a fájdalomtól, oly zaklatott és elgyötört a lelkem. Félek, hogy elvérzem, hacsak az Úr meg nem hallgatja szegény szívem sóhajtozását, és el nem veszi ezt tőlem. Vajon megadja ezt nekem Jézus, aki olyan jóságos? Vajon elveszi-e legalább a zaklatottságot, amelyet e külső jelek miatt érzek? Hangosan kiáltozom hozzá, és addig esedezem, amíg irgalmában el nem veszi tőlem − nem a gyötrelmet, nem is a fájdalmat, hiszen azt hiszem, ez lehetetlen volna, s áhítom is a fájdalom mámorát, hanem e külső jeleket, amelyeknek jelenléte leírhatatlanul, kibírhatatlanul felkavar és megaláz" (Pio atya levelei, 1918.10. 22). 
Az Úr Jézus nem hallgatta meg ezeket a kéréseket, mert minden kételkedőnek és hitetlennek világos jelet akart adni, hogy megtérésre indítsa őket, ha meglátják Pio atya testén a vérző sebeket, rettenetes kínszenvedésének és halálának jeleit, melyeket a bűn, illetve a szeretete és irgalma iránti bizalmatlanság okozott.
Pio atya minden erejéből megpróbálta rejtegetni az állandóan vérző sebeket, hogy senki se szerezzen tudomást róluk. Ez azonban lehetetlen volt, mert a sebek bőségesen véreztek és gyakran kellett rajtuk kötést cserélni. A kolostor gvárdiánja az általános elöljárónak küldött levelében így írta le Pio atya stigmáit: "...valódi sebek ezek, teljesen át van szúrva. Az oldalán pedig valódi nyílás látható, melyből szüntelenül folyik a vér".
Ötven éven keresztül, egészen a haláláig hordozta a testén Pio atya a szüntelenül vérző sebeket, Krisztus kínszenvedésének és halálának jeleit.
(P Mieczyslaw Piotrowski SChr. cikke SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám.)
(folyt.) 
