A stigmák titka
Az Egyház történelméből hetven olyan kanonizált szentet ismerünk, akinek testén vérző sebek voltak, annak a jelei, hogy a halál és a feltámadás titkában rendkívüli módon egyesültek Krisztussal. Közéjük tartozott például Assisi Szent Ferenc, Sziénai Szent Katalin, Giuliani Szent Veronika, Boldog Emmerich Katalin. Avilai Szent Teréznek (1515-1582) különleges stigmái voltak. A testén semmilyen látható seb nem volt, de a szívén valódi sebek voltak. Egyik misztikus művében írt erről. 
Halála után a testén boncolást végeztek. Amikor az orvosok kivették a szívét, meggyőződtek róla, hogy valóban van rajta öt seb, melyek egyike öt centiméter nagyságú volt. Az orvosok megerősítették, hogy a sebek mindegyike azonnali halált okozna, Szent Teréz mégis 23 éven át élt velük. Sőt, mi több, arra sincs tudományos magyarázat, hogy Szent Teréz szíve mind a mai napig megmaradt. Egy különleges ereklyetartóban őrzik a karmelita nővérek kolostori kápolnájában a spanyolországi Alba de Tormes-ban, és az öt seb ma is látható rajta.
Az Egyház történelmében az első pap, akinek stigmái voltak, Szent Pio atya volt. Francesco Forgione (Szent Pio atya) 1887. május 25-én született Pietrelcinában (Olaszországban, Benevento megyében), egy szegény kis házban, melyben egy szoba volt egyetlen ablakkal, a padló pedig csupán döngölt agyagból volt. 1903-ban, tizenhat évesen belépett a kapucinusok noviciátusába. 1910. augusztus 10-én pappá szentelték, és teljesen átadta magát Istennek, mint engesztelő áldozatot az emberiség bűneiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Lelkiatyjának, Benedetto atyának címzett levelében ezt írta: "Már hosszabb ideje érzem annak szükségét, hogy áldozatul adjam magam az Úrnak a szegény bűnösökért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ez a vágy olyannyira megerősödött szívemben, hogy már erős szenvedéllyé vált. Igaz, hogy sok alkalommal felajánlottam már magam ily módon Istennek, és könyörögtem hozzá, hogy méltóztassa rám tenni az embertársaimnak és a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek valamennyi bűnét, de most ezt az áldozatot az engedelmesség megnyilvánulásaként szeretném meghozni. Úgy látom, mintha ezt maga Jézus akarná... A másokért való szenvedés hivatása nehéz, hiszen az ilyen ember helye nem a szeretet gyönyörében van, hanem a Kálvárián, ahol egyesül a szenvedő Jézussal" (1910. ll. 29.).
Jézus megengedte, hogy erősebben halljam a hangját a szívemben: "Fiam, a szeretet a szenvedésben ismerszik meg; erősen fogod érezni lelkedben, s még erősebben a testedben": (Pietrelcina, 1912. 12. 29)
.jpg)
Az Agostino atyának írt egyik levelében Pio atya leírta azt a rendkívüli küldetést, melyre Jézus meghívta őt:
"Ő kiválasztja a lelkeket, és köztük − érdemtelenül − az enyémet is kiválasztotta, hogy segítségére legyen az emberek megváltásának mérhetetlenül nagy feladatában. Minél többet szenvednek az ilyen lelkek a legkisebb vigasztalás nélkül, annál jobban megkönnyítik a jóságos Jézus szenvedését. S ez a valódi oka annak, miért akarok egyre jobban szenvedni, és vigasztalás nélkül szenvedni. Ez minden örömöm forrása. Mindamellett bátorságra van szükségem, de Jézus semmit sem tagad meg tőlem. Ezt hosszú idők tapasztalata alapján mondhatom. Bizony, semmit sem tagad meg, de csak azzal a feltétellel, hogy nem szűnünk meg kérlelni őt" (Pietrelcina, 1912.9.20.). Egy másik levélben pedig ezt írta: "Ó, Jézusom, bárcsak annyira tudnálak szerethetni, és annyira szenvedhetnék érted, amennyire kívánom; bárcsak boldoggá tehetnélek, s valamiképp kárpótolhatnálak az emberek hálátlanságáért! Jézus megengedte, hogy erősebben halljam a hangját a szívemben: »Fiam, a szeretet a szenvedésben ismerszik meg; erősen fogod érezni lelkedben, s még erősebben a testedben«" (Pio atya levelei, Pietrelcina, 1912. 12. 29).
(P Mieczyslaw Piotrowski SChr. cikke SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. )
(folyt.)
