Titkári emlékezés
Erzsébet asszony elmesélte, hogy egyszer amint imáit befejezte, nagyon megéhezett és szájához emelte odakészített böjti kenyerét, s ekkor csodálatos illatot érzett, de olyan erőset, hogy betöltötte az egész szobácskát. „Különös érzésem támadt – mesélte Erzsébet asszony –, üdének, frissnek és újra gyermeknek éreztem magam, úgy mint megárvult lánykoromban Juliska nénéméknél, ahol oly sokat szomorkodtam édesanyám és a családom elvesztése miatt. 
Most is átérzem azt, amit annak idején gyakran, amikor esténként elvonultam a porta végi szántóföld terebélyes körtefája alá. A mesebelinek tűnő hatalmas fa sokszor csillapította maró éhségemet, és el-elméláztam azon, hogy ez az öreg fa mily bőségben ontja édes gyümölcsét boldognak, boldogtalannak, madárnak és darázsnak egyaránt. Ilyenkor még inkább elkapott a vágy, hogyha felnövök, Istent szeretném szolgálni ilyen számolatlan bőséggel. És látod fiacskám, most, hogy gyermekkori emlékeim ennyire előtörtek bennem, eszembe jutott a csodás illatú virág neve is: 'szagosbükköny'. Nem tudom mi a jelentősége, de ezzel az illattal igen sokszor találkoztam az életem során! Lehet titkár testvér, hogy ez az illat a kegyelem jelenlétét jelzi – melyet soha nem érdemeltem ki –, ilyenkor ugyanis mindig különös erőt és lelkesedést kaptam, de az is lehet, hogy csak belemagyarázom? Egy alkalommal, az Úr Jézus is emlékeztetett erre a körtefára, amiről beszéltem, sőt a naplómba is be kellett írnom! Keresd csak ki a második füzetből!” A szerkesztő idézi: »Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot és üdítő gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz.Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek.«(II/23)
Most is átérzem azt, amit annak idején gyakran, amikor esténként elvonultam a porta végi szántóföld terebélyes körtefája alá. A mesebelinek tűnő hatalmas fa sokszor csillapította maró éhségemet, és el-elméláztam azon, hogy ez az öreg fa mily bőségben ontja édes gyümölcsét boldognak, boldogtalannak, madárnak és darázsnak egyaránt. Ilyenkor még inkább elkapott a vágy, hogyha felnövök, Istent szeretném szolgálni ilyen számolatlan bőséggel. És látod fiacskám, most, hogy gyermekkori emlékeim ennyire előtörtek bennem, eszembe jutott a csodás illatú virág neve is: 'szagosbükköny'. Nem tudom mi a jelentősége, de ezzel az illattal igen sokszor találkoztam az életem során! Lehet titkár testvér, hogy ez az illat a kegyelem jelenlétét jelzi – melyet soha nem érdemeltem ki –, ilyenkor ugyanis mindig különös erőt és lelkesedést kaptam, de az is lehet, hogy csak belemagyarázom? Egy alkalommal, az Úr Jézus is emlékeztetett erre a körtefára, amiről beszéltem, sőt a naplómba is be kellett írnom! Keresd csak ki a második füzetből!” A szerkesztő idézi: »Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot és üdítő gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz.Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek.«(II/23)
