Titkári emlékezés
Erzsébet asszony elmesélte, hogy miként kérte fel a Szűzanya a velem való kapcsolatfelvételre! Egészen elképedtem, bár őszintén szólva nem tudtam a dolgot hová tenni! Nem hittem száz százalékosan a néninek, mert az, hogy nagyon meggyőzően adta elő, az kevés! Igaznak is kellett bizonyulnia! Az életéből mondott részletek megihlettek kissé, végtére is az egész "ügy" tetszett, ám ebből a legjobban annak állítása dobogtatta meg a szívemet, hogy a Szűzanya Szívéből befogadott Szeretetláng egy új eszköz, egy FEGYVER a számunkra! Nos, erre vágytam egész ifjú koromban, mert én már 10 éves voltam 1956-ban, és annak a 10 napnak a szabadságérzetét soha nem felejtettem el! Egy harc lehetősége a nemzetért hatékony égi fegyverrel, nos hát ennél szebbet, lelkesítőbbet nem is hallhattam volna! (Na de mint kiderült, ennél jóval többről volt szó!)
Folytatva az Erzsébet nénivel való ismerkedésem – említettem –, hogy sürgött-forgott a konyhában miközben velem ismertette az életét meg az égiek terveit. Az azonban feltűnt nekem, hogy olykor-olykor benyúlt a kötényzsebébe és bekapott valamit. Ő is észrevette, hogy észre vettem és magyarázatba kezdett: – Tudod fiam, az Úr kérésére kenyéren és vízen böjtölök, de már oly rég csinálom, hogy egy szelet kenyeret nem is vagyok képes elmajszolni. Így aztán feldarabolom apró kockákra a kenyérkét – úgy ahogy a tyúkoknak szoktam – és apránként be-bekapok egyet!
Közben elkészült a pogácsa is, mellyel megkínált és bizony az volt az érzésem, hogy ilyen finomat még soha nem ettem! Ez méginkább erősítette bennem azon szürreális érzést, miszerint egy kicsit mesébe illő mindaz, ami velem történik.
.jpg)
Egyszer csak rátért a gyakorlati kérdésekre és a következőket mondta: "Remélem fiam, tudsz gépelni, mert időnként kül- és belföldi leveleket kellene megválaszolnod. Tudod, nekem az egyik legnagyobb keresztem az írás! Mégis tele kellett írnom már három naplót, sőt le is másoltatta velem az Úr Jézus egy negyedikbe is, pedig jaj de nagyon nem akaródzott! Ezért aztán egyszer csak elcsúsztam és eltört a kezem, természetesen a bal! És bizony éreztem, hogy eleget kell tennem az Úr kérésének (ld IV/1). Tehát nagy feladatod lesz neked is ebben a szent Ügyben! Választ azonban még ne adj! Menj haza, kérdezd meg a feleségedet, hogy bele egyezik-e, mert neked fiam az állapotbeli kötelességed a legfontosabb! Ha a nejed is egyetért, csak akkor gyere vissza holnap!" Na ekkor bizonyos voltam, hogy nem jövök vissza, hiszen a felségem akkor még nem volt hívő és aligha fog majd támogatni egy ilyen "nem evilági" elfoglaltságot! Lelki füleimmel szinte hallottam, hogy azt mondja: "Nekem apukám, addig ne vállalj el semmit, amíg ezt meg ezt meg nem csináltad, fel nem szerelted..." stb. És reális lett volna a hozzáállása, hiszen egy tiszta új lakásban egy néhány hónapos babával, meg egy 4 éves gyerekkel elég megpróbáltatás egyedül. Így aztán 'egész úton hazafelé azon imádkozám', hogyha valóban a Szűzanya kéri, és valóban ezt kéri, akkor tegyen csodát és a feleségem fogadja el, minden "asszonyos" méltatlankodás nélkül!
Úgy döntöttem, hogy kertelés nélkül mondom el a felkérést. Így is történt! Amint beléptem az előszobába, máris rákezdtem, hogy "képzeld feleségem, a Szűzanyának az a kérése az égből, hogy legyek az Ő titkára itt a földön!" (Így!) A válasza azonban, mindmáig mélyen megérint! "HA EZT KÉRTE, TEDD MEG!" – mondta higgad egyszerűséggel. Semmi kommentálás, semmi aggódó óvatosságra intés!
Csak néztem és azt hittem, hogy nem is hozzám beszél. Nem csak azért, mert pozitív csalódás ért, hanem azért, mert érződött, hogy "nem evilági" indíttatású volt tőle ez a válasz!
(folyt)
(Kép: Szivárvány a városrészünk fölött.)
