Titkári emlékezés
(Egy történet, melyet először én mesélek el, azután Erzsébet asszony is.)
1976 júniusában költöztünk új társasházi lakásunkba. Nagy szó volt ez akkor és ennek öröme késztetett hálára Isten iránt. Rendeztem a rendezni valóimat az Úrral és egyszerre úgy éreztem, hogy nem tudok betelni a hittel! Egyik napról a másikra "extrakatolikus" lettem.
Nagyon úgy néz ki, hogyha Isten megajándékoz egy kegyelemmel, akkor tevékenységet, érdemszerző lehetőséget is felkínál hozzá. Hónapok teltek el és új lakóhelyünkön találkoztam egy rég nem látott barátommal, Péterrel aki régről tudta rólam, hogy valamelyest vallásos ember vagyok. Meg is kérdezte, hogy hiszek-e még Istenben? Azt válaszoltam, hogy jobban mint valaha! Ez nagyszerű – lelkendezett, akkor hallottál-e már Garabandálról vagy a Szeretetlángról? Én nem is tudtam miről beszél és rávágtam, hogy nem hallottam, de nem is érdekel (mert csak a tételes vallás töltötte el a lelkem). Meghívnálak egy Garbandálról szóló diavetítéses előadásra ma hatkor, itt a közelben! Eljönnél? Vonakodva az válaszoltam, hogy majd meglátom, köszi!
Délután egyre hadakoztam a gondolattal, hogy minek menjek oda ha nem érdekel, viszont a barátságunk miatt jobb nem elutasítani ezt a gesztust! Háromnegyed hatra végre már olyan erős indíttatást éreztem, hogy rohantam. Két három percet késtem is, és a villany már bizony le is volt oltva a vetítéshez. Csak az ajtónyitó hölgynek mutatkoztam be, aki mindjárt bevezetett a félhomályos szobába és helyet kerített. Csak egy általános üdvözlést dobtam fel, gondoltam, ki-ki ossza be! Az addig részemről nem ismert Molnár Gyula bácsi adta elő utazási élményeit, gyönyörű pireneusi felvételekkel.
A lelkemben kisgyermekkorom óta mindig kiváltságos helye volt a Szűzanyának és ha templomba nem is jártam folyamatosan, a képét mindig magamnál hordtam! A bensőséges tisztelet nem volt idegen tőlem, de a jelenések nem találtak bennem visszhangra! Így történ ez esetben ezzel a garabandáli élménybeszámolóval is. Nem nagyon érintett meg, mert nem voltam még azon a "hullámhosszon" és még mindig ott tartottam, hogyha Jézus ígérete szerint csak második eljövetelekor jön el újra, akkor hogy mutatkozhat itt-ott napjainkban, akár kisgyermekként is? Tudom-tudom! Gyermeteg csavar volt ez az eszemben, de mégis talán még vigyázott is rám valamiképp! Például aligha dőltem volna be mindenféle "vassuláknak", "nagyfigyelmeztetéseknek", meg Maria Juliannáknak!
Másnap kora reggel fél nyolckor csöngetnek az ajtónkon. Péter barátom volt, aki nagy szabadkozások közepette, miszerint siet, be se jön, csak elmondja, hogy felhívta őt ma reggel az Erzsébet asszony és kéri hogy keressem fel őt a Szeretetláng ügyében. Itt a címe! És elrohant, mert a gyerekeit vitte az iskolába...
Ő rég elment és én meg még mindig álltam az ajtóban, mert egyáltalán nem értettem, hogy ki ez az Erzsébet asszony? És mit akarhat tőlem, pláne valami "láng" ügyében? Nem akarom lefesteni azt a zavart ami a lelkemben dúlt. Lényeg az, hogy ilyen kétségek közt indultam el, kora délután az albertfalvai lakótelepre.
(folyt.)
