Bontakozás és akadály
1535-ben huszonnyolc leány Istennek szentelte magát és csatlakozott Angéla művéhez. Azzal, hogy Istennek szentelt nők a világban éljenek és rendszeres apostoli munkát végezzenek, annyira megelőzte a korszellemet, hogy sok egyházi méltóság szemében elképzelhetetlennek látszott.
1537-ben egyhangú szavazással őt választották meg a Társaság vezetőjévé.
A Merici Angéla által kidolgozott szabályzatot – mint említettük – az Egyház jóváhagyta, de a nevelőnők mozgási szabadsága nem sokáig tartott. Társasága, amelyet Szent Orsolya oltalma alá helyezett (lásd orsolyiták), eleinte még az alapítónő szellemében dolgozhatott tovább, de néhány évvel Angéla halála után klauzúra alá helyezték őket. Ez is páratlan dolog volt abban a korban, melyre ugyan volt példa, hiszen az ősegyházban a diakonisszák jelentős szerepkört töltöttek be: a beteg nőket még meg is áldoztathatták. Ám az 5. század folyamán ez a női intézmény eltűnt, és egy évezreden keresztül az Istennek élő nők csak szigorú klauzúrás közösségben élhettek. VIII. Bonifác pápa 1298-ban kijelentette: ,,Ezen rendelkezésünkkel megparancsoljuk, hogy az összes apácák és közülük minden egyes személy, bármilyen rendbe tartoznak is, mostantól fogva állandó klauzúrában éljenek kolostoraikban''. Ennek folytán 1566-ban a Szentszék elrendelte minden olyan női rend föloszlatását, amely nem klauzúrás és nem ünnepélyes fogadalmas. Az orsolyiták is kénytelenek voltak szerzetesruhát ölteni. A rend Angélának köszönhető előretörését azonban már nem lehetett teljesen visszafordítani. Az orsolyiták számára a klauzúra csak a közös ima szempontjából lett kötelező. Ez pedig már hatalmas újításnak számított az addigi gyakorlattal szemben.
(A forrásokat lásd az első részben!)
(folyt.)
