A rendíthetetlen zarándok
Angéla több kisebb és két nagy zarándoklaton vett részt, s ezek az utak az útonállók és kalózok miatt, nem voltak veszélytelen vállalkozások abban az időben. Járt Mantuában, Varalloban, Rómában és életének egyik kiemelkedő eseményeként 1524-ben eljutott a Szent-földre is. Jézus szenvedésének színterei annyira vonzották, hogy még vakként is hajlandó volt azt végig járni. Útközben ugyanis Kréta szigetén hirtelen elvesz-tette a látását. Erős lélekkel és benső összeszedettségben mégis kitartott elhatározása mellett. Állítása szerint ahová csak vezették, a szent helyszíneket tisztán látta lelki szemeivel. 
A Szentföldről visszatérőben hajójuk iszonyatos viharba került és recsegve-ropogva irányíthatatlanul már majdnem szétesett, amikor a rémült legénység – akik addig rá se hederítettek az "ájtatoskodó" vak utasra – most könyörgőre fogták, hogy imájával mentse meg őket a pusztulástól! Szent Angéla ekkor felállt, széttárta karjait, tekintetét az égre vetve imádkozott. A lélekvesztő ekkor egy sziklás szirten megfeneklett, nem messze a partoktól. A legénység megtért és hálálkodva köszönték meg szentünknek, hogy általa felismerték Isten mindenhatóságát, és ezáltal megmentette őket az örök pusztulástól is!
Ez önmagában is rendkívüli volt, de az, hogy hazatérőben pont ugyanazon a helyen hirtelen visszanyerte a látását, az mindenképp páratlan csodának számított még az ő számára is, és természetesen ezt ő hálával, isteni intésnek tekintette hivatásának intenzívebb gyakorlására!
Velencébe érve a Dózse nyomban magához rendelte Angélát, hogy megbízza az Incurables kórház vezetésével. Szentünk azonban, nem kis bátorságot tanúsítva, nagy határozottsággal elhárította a megtiszteltetést és visszautazott Bersciába, hogy folytassa nevelői munkáját.
(Forrást lásd az első részben!)
(folyt.)
