2.2 §. Mária a mi életünk, mert kieszközli számunkra az állhatatosság kegyelmét
Hogy a kegyelemi életünket megő-rizhessük és sikerrel ellenállhassunk üdvösségünk ellenségeinek, ez nagy erőt igényel, s ezt az erőt kizárólag Má-ria által nyerjük: »Enyém az erősség, általam országolnak a királyok«. (Péld 8,14-15.) Nálam van az erő ‒ mondja Mária ‒, mert Isten ezen ado-mányát az én kezembe tette le azért, hogy tisztelőimet benne részesítsem. Általam országolnak a királyok, álta-lam igázzák le érzékeiket és szenve-délyeiket, s nyerik el a kegyelmet, hogy majdan az égben örökké uralkodhassa-nak.
Ó mily erősekké válhatnak e nagy Királynő szolgái a pokol összes kísér-téseivel szemben! Mária az a torony ugyanis, melyről az Énekek éneke mondja: »Nyakad, mint Dávid tornya, mely bástyákkal építtetett, ezer pajzs függ arról, az erősök egész fegyverzete«.(Én 4,4)
A hozzá menekülőknek olyan Ő, mint egy erős torony, védművekkel körülvéve; tisztelői benne megtalálják mind ama pajzsokat és fegyvereket, melyekre a pokol elleni harcban szükségünk van.
Ezért hasonlították a Boldogságos Szüzet platánfához: »Magasra nőttem, mint platán a víz mellett«. (Sír 24,19) az újakban: 14) Hugo bíboros megjegyzi, hogy a platánfa levelei pajzshoz hasonlítanak. Szent Amadeus másként magyarázza a Szentírás fenti szavait s azt mondja, hogy miként a fa lombja árnyékával védi a nap égető sugaraitól és az esőtől a vándorokat, épp úgy találnak menedékre az emberek Mária védő palástja alatt a szenvedélyek tüze és a kísértések dühe ellen. (B. Am. Hom. 8.)
Ó ti szerencsétlen lelkek, kik eltávolodtok e hatalmas védbástyától, ti akik a Mária iránti áhítattal felhagytok és megszűntök magatokat a veszedelemben kegyeibe ajánlani! vajon mi lenne az emberekkel ‒ mondja Szent Bernát ‒, ha egyszerre csak nem világítana a Nap, vajon nem támadna-e rettenetes zavar és sötétség? (Serm. de Aquaed) Ha pedig egy lélekből kivész az áhítat Mária iránt, akkor ború támad a szívben, s fellép benne ama sötétség, amelyről a Szentírás beszél, midőn így szól: »Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai«. (Zsolt 104,20.) Akkor már nem világít az isteni kegyelem fénye a szívben, beáll az éj és a lélek a bűn s az ördög menedékhelyévé válik. Jaj az olyanoknak ‒ kiált fel Szent Anzelm ‒, akik megvetik ennek a napnak fényét, vagyis akik semmibe sem veszik a Mária iránti áhítatot. (45-46. oldal)
